Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

XXI. évfolyam 29. szám, 2011. július 17.
Aktuális

Hírhajsza - Gondolatok a bulvársajtóról és a felelős olvasásról

Nyomtatás E-mail
Bodó Márta   

A világsajtó az angol bulvárlap, a News of the World körüli botránytól hangos. Ez a 168 éves brit lap ugyanis olyan megengedhetetlen eszközökkel próbált a piacon maradni, illetve a piacon magának a hírversenyben az elsőséget megszerezni, ami nemcsak hogy nem illik, hanem mélységesen etikátlan, de akár a törvénybe is ütközik. A lap munkatársai különféle telefonbeszélgetéseket hallgattak le, híressegekét, közéleti szereplőkét, politikusokét. Mindezek közül a legfelháborítóbb az az eset volt, amikor egy elrabolt és meggyilkolt tizenéves kislány mobiltelefonjának kódját feltörve annak hangpostafiókjába léptek be, és az üzenetei közt keresgéltek, illetve törölni kezdtek belőlük, ezzel a nyomozó hatóságok munkáját is megzavarták. Ami még súlyosabb: a szülőkben azt a reményt keltették, hogy gyermekük még életben van.

Bővebben...
 
Panoráma

A lelkipásztorkodás sohasem magányos küzdelem

Nyomtatás E-mail
Kérdezett: Farmati Anna   


Az idei áthelyezések kapcsán Orbán Szabolcs ferences provinciálissal beszélgettünk arról, hogy a ferences szerzetesközösségben mit jelent a szolgálati helyre való küldés (dispozíció), a rend sajátos lelkisége és küldetése szempontjából miért van szükség rendszeresen kisebb-nagyobb változtatásokra, illetve milyen szempontok szerint történik ez. 

Szabolcs testvér, miért jó az, ha időnként más szolgálati helyre kerülnek a szerzetespapok és laikus testvérek?

Assisi Szent Ferenc egyik legalapvetőbb istentapasztalat ahhoz a felismeréshez fűződik, hogy az Úr testvéreket adott neki: ez azóta is a ferences életforma egyik legalapvetőbb eleme. Közösség, közösségi életre való vágyakozás nélkül nem hiszem, hogy bárki is megélheti Szent Ferenc lelkiségét. Ennek megfelelően a szolgálatok is, amelyeket a ferencesek felvállalnak, elsősorban a közösség vállalásai: a közösségnek kell megfelelnie azoknak a kihívásoknak, amelyekkel az adott szolgálat együtt jár. Ez igaz helyi szinten, de a rendtartományunk által vállalt feladatokra is. A feladatok változásai, az egyes testvérek életében bekövetkező változások vagy egyszerűen csak a próbálkozás a kihívásoknak való megfelelésre időnként kiváltja az egyes testvérek áthelyezésének szükségességét: mindig azt reméljük, hogy egy-egy áthelyezéssel legalább valamelyik téren előrelépés történik.

Bővebben...
 
Panoráma

Örmény ünnep. Minden hazaérkezőt asztalhoz ültettek a sza­mos­újvári örmény katolikus búcsún

Nyomtatás E-mail
Bodó Márta   

Világosító Szent Gergely, az örmények apostola tiszteletére július 9-én, szombaton délelőtt 11 órakor tartották a szamosújvári örmény katolikus székesegyházban a búcsús szentmisét. Jelen voltak az erdélyi örmény katolikus közösségek és plébánosaik: a házigazda és egyben örmény katolikus általános helynök Szakács Endre, az erzsébetvárosi Árpád-házi Szent Erzsébet örmény szertartású templomot Medgyesről ellátó Babota Tibor, a szépvizi Gábor Zoltán, valamint a búcsú szónoka, Szilágyi Lőrinc Gyergyószentmiklósról. Jöttek ugyanakkor Kolozsvárról, Désről, Marosvásárhelyről, és távolabbról: Budapestről, Ausztriából, Kanadából. A hagyományos örmény (nem katolikus) közösségek képviseletében egy autóbusznyi vendég érkezett Románia déli részéről, a bukaresti küldöttségben, mint évek óta mindig, Varujan Vosganian volt pénzügyminiszter és édesanyja is ott volt. Utóbbi szomorúan mesélte a búcsút követően, mennyire meggyengültek a gyökerek, az új generáció, még az ő unokái sem ápolják úgy a hagyományokat, mint azt az ő nemzedéke tette. A hagyományápolás jegyében működő helyi kórus (vezető Molnár Annamária) megszólaltatta a hagyományos énekeket, amelyek a más nyelvű és szertyartású déli örményeknek is ismerősen csengtek.

Bővebben...
 
Panoráma

Ezüstmise a Szűzanya lábánál

Nyomtatás E-mail
(fórika)   

Örvendetes dolog és kiemelkedő ünnep minden egyházközség életében, ha papját köszöntheti ezüst- vagy aranymiséje alkalmából. Így történt ez Futásfalván is, ahol június 25-én a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmise keretében köszönthették a hívek és a nagyszámban összesereglett paptestvérek Tifán Lajos plébánost, a futásfalvi zarándokhely őrét. Elsőként Vargha Béla kézdi-orbai főesperes olvasta fel a főpásztor köszöntő levelét, majd az egyháztanács és a hívek nevében Tusa Tivadar gondnok köszöntötte a jubiláló plébánost.

Bővebben...
 
Panoráma

Krisztus megáldja, aki rá építkezik

Nyomtatás E-mail

Oláh Zsolt és Vass Loránt diakónusokat pappá, Molnár Eduárdot és Istvánfi Szilárdot diakónussá szentelte Schönberger Jenő püspök július 9-én a szatmári székesegyházban.

Bővebben...
 
Panoráma

Felvételi a kolozsvári teológia karra

Nyomtatás E-mail

Aki az érettségi megmérettetésen sikerrel túljutott, most fontos döntés előtt áll. Döntenie kell a továbbtanulásról, a jövőjéről!

Aki szeretne hitéről, annak gyökereiről többet megtudni, és később akár egyházközeli munkát vállalni, annak a legjobb választás a teológia. Emellett lehetősége van más szakot is ezzel párhuzamosan elvégezni: ebben segít a kolozsvári teológia kar páratlan magánösztöndíj rendszere. Emellett barátságos környezetet, jó bentlakás lehetőségeket, kis, összeszokott csapatot is talál a karon.

Bővebben...
 
Panoráma

Önkéntes vagyok, vállalom. Caritas-tábor Ditróban

Nyomtatás E-mail
Kép és szöveg: Vasvári Szabó Márta   

Több kéz többet húz mottóval munkatábort szervezett július 4–10. között a Gyulafehérvári Caritas Gyergyóditróban. Az önkéntes programot a ditrói önkormányzat támogatta. Száz önkéntes jelentkezett Erdélyből, és voltak Magyarországról (8), Németországból (3) is.

A megnyitót a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban tartották július 4-én du. 5 órától a polgármester jelenlétében, ezt szentmise követte a ditrói nagytemplomban. Szállást az iskola tornatermeiben, valamint a panzióban kaptak a résztvevők. Aki akart, sátorban aludhatott az iskolaudvaron.

Bővebben...
 
Panoráma

Közösségépítés tánccal

Nyomtatás E-mail
Józsa Zsuzsanna   

A Caritas sepsiszentgyörgyi kirendeltsége szervezésében idén másodszor szervezték meg június végén a Kónya Ádám Művelődési Házban a kerekesszékes táncklubot, melyre lábon járó tánckedvelőket is vártak. Tánctanításra a Háromszék Táncegyüttes közismert művész házaspárját, Virág Endrét és Imolát kérték fel, akiknek nem ez az első táncterápiás próbálkozása. A Labodában negyven 30 és 50 év közötti párt tanítanak, ezenkívül ott van a Százlábú gyermektáncegyüttes, és szerencsések azok a gyermekek, akik az iskolai tanév alatt néptáncot, hagyományainkra épülő gyermekjátékokat tanulhatnak a Virág házaspárral. A közösségépítő tánc erejéről és csodájáról Endre mesél.

Bővebben...
 
Panoráma

Kettős ünnep Szépvízen

Nyomtatás E-mail
Gál Hunor   

Kettős ünnep volt július 3-án Szépvízen a Szent László-templomban. Fél egykor kezdődött a búcsús szentmise, amelynek keretében megemlékeztek az egyházközség önállóságának 110. évfordulójáról.

A búcsús szentmise kezdetén került sor a Szent László király tiszteletére öntetett 50 kg-os harang megáldására, amelyet a helybéli Mihály Domokos és neje, Klára készíttetett a készülő ravatalozó számára. A harangot Boros Károly felcsíki főesperes, csíktaplocai plébános áldotta meg.

Bővebben...
 
Útjelző

A szentségtörésről I.

Nyomtatás E-mail
Incze Dénes   

Dániel könyvéből tudjuk: a szentségtörés bűnét keményen bünteti az Úr. Baltazár babiloni király nagy lakomát rendezett. Közben ittasan behozatták a jeruzsálemi templomból elrabolt szent edényeket, azokból ittak. A királlyal szemben egy kéz jelent meg, titokzatos szavakat írt a falra. Az írást a babiloni bölcsek sem tudták megfejteni. Az idős királyné tanácsára behívták Dániel prófétát. A király neki is bíbor ruhát, aranyláncot és uralkodást ígért országában, ha megfejti az írást. Az ősz próféta keményen megrótta szentségtöréséért a királyt, megfejtette az írást. „Mené, tekél, parszin”: mené=Isten számba vette királyságodat és véget vet neki; tekél=megmért a mérlegén és könnyűnek talált; parszin=feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta. A szentségtörésért a büntetés: „Még azon az éjszakán megölték Baltazárt, a kaldeusok királyát” (Dán 5,30).

Bővebben...
 
Fiatal vagyok és gondolkodom

Ne félj!

Nyomtatás E-mail
(O. A)   

I’m afraid of everyone, I’m afraid of everyone
With my kid on my shoulders I try not to hurt anybody I like
But I don’t have the drugs to sort,
I don’t have the drugs to sort it out, sort it out…

(The National: Afraid of everyone) 

A félelem abból a nagyon emberi tapasztalatból fakad, hogy nem tudunk mindent, és nem áll hatalmunkban minden. Félünk az ismeretlentől, az emberektől, az idő múlásától, a csapásoktól. Attól, hogy össze fogunk roskadni. Attól, hogy hibáztunk. A haláltól, a magánytól, az ürességtől. Azért félünk, mert úgy érezzük, hogy nem látjuk át a helyzetet, amelyet éppen átélünk, mert azt hisszük, hogy nem tudjuk kormányozni, ellenőrizni az eseményeket. Azért félünk, mert úgy érezzük, túl kevesek vagyunk a feladatunkhoz, mert azt tapasztaljuk, hogy egyedül vagyunk.

Bővebben...
 
Pitypang

Ifjúsági csoportvezetők tábora Nagyszokondon

Nyomtatás E-mail
Józsa János   

Július 4–8. között a szatmári egyházmegye ifjúsági csoportvezetői táboroztak Nagyszokondon, hogy az ötnapos együttlét alatt megtervezzék a nyári gyermektáborokat.

Az egyházmegye számos pontjáról érkeztek ifjúsági csoportvezetők a nagyszokondi Szent Ignác Lelkigyakorlatos Házban és környékén megrendezett táborba, mely minden évben megelőzi a püspökség ifjúsági irodája által szervezett nyári gyermektáborokat. Itt készül el az idei gyermektáborok tematikája, programja. A résztvevők a szeretetszolgálat éve vonatkozásában figyeltek az értékekre, melyeket a gyermekeknek fel lehet mutatni és át lehet adni. Több fórumban, csoportmegbeszélésen vetették össze ötleteiket, majd a folyamatos rosta során választottak ki három vezérvonalat: szeretetszolgálat a szegények, rászorulók felé történő odafordulásban; a kapcsolatainkban; és a magunk, illetve a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalásunkban.

Bővebben...
 

Hírek, hirdetések

Nyomtatás E-mail

Hatodik századi Szent Pál-ábrázolást találtak Nápolyban

A freskót a nápolyi Szent Januáriusz-katakomba egyik síremlékének helyreállításakor fedezték fel. A képen az apostol a meghalt személy felé fordul, arckifejezéséből tisztelet sugárzik. Szakértők szerint a kép – az egyik legkorábbi Szent Pál-ábrázolás – a 6. század első éveiből származik. Az apostolt ábrázoló legrégibb festmény a 4. században keletkezett, és a római Szent Tekla-katakombában találtak rá. (MK)

Bővebben...
 
Panoráma

Mária városa Csíkszeredában

Nyomtatás E-mail
Kép és szöveg: Csúcs Mária   

A mi „Igenünk” Isten szeretetére – ezzel a jelmondattal szervezték Csíkszeredában az országos Máriapolit. Előadások, elmélkedések, tanúságtételek, szentmisék, közös imák és színes, hangulatos programok várták a Fokolár mozgalom tagjait július 6–10. között a székelyföldi városban. A rendezvény legtöbb programjának a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium Kollégiuma adott otthont.

Bővebben...
 
Panoráma

A nagy átalakulás órája. Pap- és diakónusszentelés Váradon

Nyomtatás E-mail
(lak)   

Július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén a nagyváradi székesegyházban Böcskei László püspök áldozópappá szentelte Varga Sándor diakónust, valamint diakónussá szentelte Kruzslitz Imre és Tóth Attila Levente akolitusokat.

A főpásztor bevezetőjében jelezte: elérkezett a nagy átalakulás órája. Köszöntötte a szülőket, akik fiaikat „értékes ajándékként” átengedték Istennek és az egyháznak, a szemináriumi elöljárókat és nevelőket, a gyulafehérvári rektort és az egri szeminárium tanárait, a jelen levő papokat, a plébánosokat s magukat a papnövendékeket, akik a szemináriumi évek alatt a szentelendők barátai, kollegái voltak.

Bővebben...
 
Panoráma

Valóban katasztrófa volt az érettségi?

Nyomtatás E-mail
Administrator   

Az elmúlt hetekben sokat és sokféleképpen hallhatott a média a sikertelen érettségi eredményekről. A jelenséget természetesen eltérően lehet értelmezni, országos szinten érdemes az okát is keresni, szerkesztőségünk azonban arra is kíváncsi volt, hogy vajon mi a helyzet a katolikus középiskolákban, ahol – reményünk szerint – a lelkiismeretes munka és imádság együttese képes akár egy nehézkesebben mozgó kísérleti rendszer ellenében is meghozni a jó gyümölcsöt. Ennek érdekében Tamás Leventét, a csíkszeredai Segítő Mária Katolikus Líceum igazgatóját kérdeztük.

Bővebben...
 
Panoráma

Máriapócsra tartanak a kerékpáros zarándokok

Nyomtatás E-mail
(bodó)   

Július 9-én a szamosújvári búcsúból hazafelé a bonchidai elágazásnál pillantottuk meg a Gyulafehérvári Caritas kerékpáros zarándokcsapatát: ők a füzesmikolai Mária-kegyhelyről aznapi szállásuk, Kide felé igyekeztek. A kidei katolikus templomkertben találkoztunk velük: bár fáradtak voltak az aznapi kaptatóktól, az addigi négy nap alatt megtett 300 km-től, a lenyelt sok portól és a 37 fokos melegtől, buzgalmuk, töretlen lelkesedésük feltöltött. Ők megígérték, hogy szándékainkat elviszik Mariazellig, leteszik a Szűzanya elé, mi pedig megfogadtuk: imával erősítjük őket.

Bővebben...
 
Panoráma

Apró csavarnak is kell lenni. Hargita megyei hátrányos helyzetű gyerekek tábora Lókodon

Nyomtatás E-mail
Bíró Katalin   

Június 27–július 1. között harminchét, Hargita megye közel 14 településéről származó 8-13 év közti gyereket táboroztattak a Gyulafehérvári Cari­tas családsegítős munkatársai és önkéntesek Lókodon. A kedves kis dombokkal övezett elnéptelenedett falu a vidámság színhelye lett erre a hétre. Nagy izgalmakkal érkezett a három régió – Gyergyó, Csík és Udvarhely gyerekcsapata. Többen is elmondták a gyerekek közül, hogy hajnaltól nem tudnak aludni az izgalomtól. Életük első táborába készültek!

Bővebben...
 
Panoráma

Szent László-búcsú Courtlandon

Nyomtatás E-mail
Máriás József   

Június 26., vasárnap – Szent László búcsú az Ontario állambeli Dohányvidéken. Az elmúlt száz évben több ezer magyar bevándorló lelt itt otthonra. Két magyar templom épült: a Szent László római és a Szent György görög katolikus templom, néhány kilométerrel odébb, Delhi-ban a magyar református közösségnek is van temploma – mindhárom önálló lelkésszel. A Szent László-templom 1950-ben épült. Bár az unokák beszédében meg-megbotlik a magyar szó, tudatukban ott él a magyar eredet és hovatartozás érzése. Az impozáns templom – oltárképe erdélyi tájakat és népviseletet idézi, színes üvegablakai a kereszténység és a1 magyarság nagy szentjeit jelenítik meg – megtelt a környékben élő, valamint a Torontóból, Hamiltonból, Kitchenerből, Guelph-ből, Londonból, Leamingtonból érkezett zarándokokkal. A plébániai közösség 65 családot ölel fel, a vasárnapi szentmiséken általában nyolcvanan vesznek részt.

Bővebben...
 
Egy falat a léleknek

Az önelégültség vagy a kiüresedés útja?

Nyomtatás E-mail
Fr. Anaklét OFM   

• Az, aki a népszerűséget keresi, még nem adott eltökélt, teljes választ Jézus hívására. Krisztusnak és életformájának radikális követése kizárja a népszerűség keresését. Ha úgymond „Jézus követőjeként keresi a népszerűséget”, akkor önmagát csapja be, hiteltelenné lesz, és az igazi evangéliumi lelkületnek, életnek is ártani fog.

• Ki az, aki másokban és önmagában egyaránt fel tudja ismeri e téves utat? Az, aki nyitottá válik a Lélek működésére. A Lélek működése nem tesz extravertálttá, hanem bensővé, még lelkibbé formál. Az illető képes lesz a Lélek ajándékainak a felfedezésére, el- és befogadására.

Bővebben...
 
Könyv

Kézikönyv az élni akarás bizonyítékául. Ferenczi Sándor: Százéves a korondi római katolikus templom. Plébániatörténet a dokumentumok tükrében

Nyomtatás E-mail
Oláh Dénes   


Gyulafehérváron a Hittudományi Főiskola és a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szemináriumi Líceum közös udvarán, népes társaságtól körülvéve, találkoztam dr. Ferenczi Sándor teológiai tanárral, szülőfalum egykori plébánosával, kedves barátommal. A szokásos kézfogások alatt valaki megjegyezte: te Sándor, semmit sem öregedtél. Mire a tanár úr valamit is válaszolhatott volna, gondolkodás nélkül rávágtam: aki annyit dolgozik, mint Ferenczi Sándor, nem ér rá megöregedni. Ő elpirult, én pedig vallom és állítom, azt mondtam, amit a legőszintébben gondoltam. Ferenczi Sándor rengeteget dolgozik. Még a Hittudományi Főiskoláról ismerem. Két évvel járt felettem. Segédlelkészként a kincses városban szolgáltunk, tervezgettünk, örültünk egymás sikereinek, búsongtunk a kudarcokon. Amikor 1990-ben szülőfalum plébánosa lett, ebbéli örömöm feledtette szomorúságomat, hogy nekem a Zsil-völgye jutott osztályrészül. Jó volt hazalátogatni, találkozni vele, hallgatni anekdotáit, terveit, látni megvalósításait. Jó volt látni, milyen önfegyelemmel és papi lélekkel tudta kezelni, hogy elődje helyben maradt. Jó volt hallgatni irattári búvárkodásainak történeteit. Egy-egy adatról, egy-egy elfelejtett tényről olyan lelkesen  beszélt, hogy ilyenkor megállt az idő, csak az óra ketyegett irgalmatlanul. Én mindig az idő szorításában éltem.

Bővebben...
 
Fiatal vagyok és gondolkodom

Az Erdélyi Madrid legújabb hírei

Nyomtatás E-mail

A találkozó zászlója

Megkérdezheted, milyen lesz. De a válasz még várat magára… Olyan formája, alakja, színe, tartalma lesz, amilyennek ti megálmodjátok és az ötleteiteket, kreativitásotokat bevetve kivitelezitek.

Ezért pályázatot hirdetünk a jelentkező csoportoknak. Minden csoport készíthet egy zászlót, olyat, ami szerinte a legjobban illik a találkozóhoz. Várjuk a minél színesebb alkotásokat, amelyeket már első este bemutatunk a nagyközönségnek, majd kiállítjuk őket, hogy a résztvevők szavazhassanak rájuk. Szóval rajtatok áll: a találkozó zászlóját ti készítitek! Amit fontos tudni: kizárólag csoportosan lehet pályázni, minden jelentkező csoport egy zászlót készíthet, a zászló mérete min. 120x70 cm, max. 300x200 cm legyen, textil anyagból készüljön.

Bővebben...
 
Pitypang

Margittai elsőáldozók

Nyomtatás E-mail
(Szőke Ferenc)   

Vasárnap a margittai Árpád-házi Szent Margit-templomban az ünnepi szentmise keretében 18 fiatal – 10 fiú és 8 lány – vette magához első ízben Krisztus testét és vérét. Májernyik Mihály esperes-kanonok felhívta a fiatalok figyelmét a hit és gyakorlásának fontosságára. A fiatalok megújították keresztségi fogadalmukat, mely életre szóló ígéret, és akkor lesz teljes az életük, ha betartják. A szülők figyelmét arra hívta fel, hogy csak az kap szeretetet, aki adni is tud. Ne pénzzel tömjék gyerekeik zsebét, hanem szeretet adjanak nekik, és neveljék őket hithű embereknek. Akkor ők maguk is szeretetet és gondoskodást fognak kapni, amikor eljön az ideje. 

Bővebben...
 


Legfrissebb híreink



Bevezetés a ferences lelkiségbe

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szeretettel meghív minden érdeklődőt a Katolikus Akadémia következő előadására, amelyet dr. Orbán Szabolcs OFM tart „A kisebb testvérek regulája ez…” A ferences lelkiség alapelemei címen 2012. május 24-én este 7 órakor  a BBTE Római Katolikus Teológia Karának dísztermében. (I. Maniu/Szentegyház u. 5. szám, II. emelet).



Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.