Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

XXI. évfolyam 30. szám, 2011. július 24.
Aktuális

A szíve magyar földben nyugszik

Nyomtatás E-mail

Képünkön: 2007 májusában Kolozsvárra látogatott, a Szent Mihály templomban szentmisén vett rész s az Agapé vendéglőben étkezett. (fotó: Rohonyi D. Iván)


Habsburg Ottó szívurnáját Pannonhalmán, a Bencés Főapátság bazilikájának altemplomában helyezték el július 17-én. Az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiának szívurnáját családi körben helyezték el latin nyelvű vesperás keretében, ökumenikus áldással. Beszédében Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát arra emlékeztetett: Habsburg Ottó a bencés diákként tanultakhoz mindvégig hű volt és erre ők is büszkék. Emellett hitvalló katolikus keresztényként, európai műveltségű politikusként „magyar szívvel érző nagyszerű emberként” és jó családapaként méltatta az elhunytat. Ezt követően Bölcskei Gusztáv református, Fabinyi Tamás evangélikus püspök, Markovics Zsolt főrabbi és Várszegi Asztrik püspök, főapát mondott ökumenikus áldó imát, majd Habsburg Ottó két fia, Károly és György főherceg vitte le a szívurnát az altemplomba, amelynek padlójában helyezték el azt.

Bővebben...
 
Interjú

A kegyhely: szervezett lehetőség Isten megtalálására

Nyomtatás E-mail
Kérdezett: Farmati Anna   

Amint a kedves olvasók múlt heti lapszámunkból értesülhettek róla, a csíksomlyói kegytemplomnak új templomigazgatója lesz Urbán Erik OFM – előzőleg kaplonyi házfőnök – személyében. Az új szolgálattal kapcsolatos gondolatairól és terveiről kérdeztük. 

Erik testvér, mit tartasz a legértékesebbnek a Kaplonyban töltött évekből? Mi az, amit esetleg nehéz otthagyni?

2008 augusztusától szolgálok Kaplonyban, első szolgálati helyemen. Tapasztalatom szerint ha egy lelkipásztor őszintén, tiszta szívvel végzi, próbálja végezni az Úr segítségével azt a feladatot, amelyet a jó Isten bízott rá elöljáróin keresztül, akkor akarva-akaratlanul szívéhez nő, megszereti az adott közösséget, ez szerintem természetes. Papi jelmondatomat, amelyet próbáltam a gyakorlatban is megélni, a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes című dokumentumából kölcsönöztem: A szeretet és annak műve marad meg (GS 39). A szeretet magában hordozza a megbocsátás, az együttérzés, az irgalmasság magvát. Jézus szeretettel közeledett mindenki felé. Mindig volt jó szava a bűnösökhöz, megesett a szíve a szegényeken és a sírókon, megölelte és megáldotta a gyermekeket, imádkozott az őt keresztre feszítőkért. Jézus ereje a gyengének látszó szeretet. Úgy éreztem, hogy amit én adtam, azt az emberek visszaadták valahogy. Vagy így, vagy úgy, még akkor is, ha fiatalként, zöldfülűként voltak kihívások. Amit én próbáltam átadni, amivel próbáltam gazdagítani Kaplonyt, a híveket és minden jóakaratú embert, azok engem is gazdagítottak, s ez megerősített abban, hogy bármilyen tevékenység, ha azt szeretettel végezzük, meghozza kellő időben a maga gyümölcsét, a gyümölcs pedig a gazdát illeti, és nem az „Úr napszámosát”. Hadd idézzem ezzel kapcsolatban Szabó Dömjén ferences atya mondását, aki több tíz évet szolgált Kaplonyban:  „A dicsőség legyen az Istené, a haszon a lelkeké, az öröm pedig a miénk”.

Bővebben...
 
Interjú

Tedd tökéletessé lépteimet…

Nyomtatás E-mail
Dénes Gabriella   

A kolozsmonostori Nagyboldogasszony-temp­lomról elnevezett Schola Gregoriana Monos­tori­nensis a fenti címet adta a július 11-én a budapesti Alexandriai Szent Katalin-templomban bemutatott koncertjének. A nagy melegben a lakásuk hűvösét elhagyni merészkedők nem csak a gregorián énekhangzásban gyönyörködhettek, hiszen a darabok közti szünetben a cantus magister, Jakabffy Tamás a liturgikafejlődés kulisszái mögé is elkalauzolta a hallgatóságot. Így a közönség számára érthetőbbé vált a graduálék funkciója és a felajánlási énekek hosszúságának miértje. A szkólások programjában szerepelt az évközi 5. hét introitusa, allelujája, felajánlási, áldozási énekei, illetve karácsonyi vesperás-antifónát, egy Urunk színeváltozásának ünnepére és egy pünkösdre való responzóriumot ismertettek meg a közönséggel.

 Magyarországi tartózkodásuk céljáról a szkóla vezetőjét, Jakabffy Tamást kérdeztük.

Bővebben...
 
Panoráma

Román–magyar levéltári megállapodás

Nyomtatás E-mail
(A Gyulafehérvári Érsekség sajtószolgálata)   

A Gyulafehérvári Érseki Levéltárat is meglátogatták a magyar és a román közlevéltárak képviselői. 

Gyulafehérváron tárgyalták meg és írták alá július 13–14. között a Magyar Országos Levéltár és a Román Állami Levéltár között azt a szerződést, amelynek értelmében mindkét intézmény kötelezi magát a levéltáraiban található, Erdélyt érintő, 1919 előtt keltezett levéltári fondok, állagok és sorozatok leírásának kétnyelvű publikálására. Az aláírt szerződés szerint 2013-ig kell elkészíteniük a két ország erdélyi vonatkozású, 1000 folyóméternyi iratanyagainak román és magyar nyelvű segédletét.

A kétnapos rendezvényen magyar részről a Magyar Országos Levéltár főigazgatója (Mikó Zsuzsanna), Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója (Á. Varga László) és a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke (Tyekvicska Árpád) volt jelen. A román szakmai képviselet a Román Állami Levéltár főigazgatójából (Dorin Dobrincu), főigazgató-helyetteséből (Nagy Mihály) és a Nemzetközi Kapcsolatok osztályvezetőjéből (Gabriela Preotesi) állt, valamint a Fehér Megyei Levéltár vezetője (Dana Zecheru) töltötte be a helyi szervező és a házigazda szere­pet. A román és a magyar szak­embe­rek kétnapos gyulafehér­vá­ri prog­ramjában a gyulafehérvári ér­­sekség is szerepet kapott. A küldöttséget július 13-án este az érsekség nevében Szász János pápai káplán, kanonok, gazdasági igazgató a püspöki palotában borkóstolóval egybekötött vacsorán látta vendégül.

Bővebben...
 
Panoráma

Kilencszáz kilométerrel a hátuk mögött

Nyomtatás E-mail
Dénes Gabriella   

Romániából Magyarországra érve az út nyolcadik napján érkeztek a kerékpáros zarándokok a táv feléhez, átlépve a 650 km-es küszöböt. Máriapócs után, ahol a csodás kegykép,  a kegytemplom történetét ismerték meg s görög katolikus szent liturgián vettek részt, Eger irányába indultak tovább. Gyöngyös, Gödöllő érintésével érkeztek a magyar fővárosba. Hatvan előtt kisebb baleset érte kollegánkat, Knecht Tamást: a baleseti sebészeten gipsz került a bal karjára, így a zarándoklat második részét immár ő is az autós kísérő szerepében tölti. Budapesti helyszíni tudósításunk következik.

Bővebben...
 
Panoráma

Szent Kamill-búcsú Kolozsváron

Nyomtatás E-mail
(B. T.)   

Július 14-én a kolozsvári Szent Kamill öregotthon kis bejárati ajtaja mellett levő kápolnájában gyülekeztek a hívek. Javában tűzött a nap, amikor megzendült az orgona, bevonult az oltárkíséret. A padok tele voltak vendégekkel és bentlakókkal.

Bővebben...
 
Panoráma

Ministránstalálkozó Kézdivásárhelyen

Nyomtatás E-mail
Marosi Balázs   

Július 16-án a kézdivásárhelyi Szentháromság-templomban ismét összegyűltek a Kézdi-Orbai főesperesi kerület ministránsai, hogy egy hosszabb időszak elteltével ismét együtt lehessenek rég nem látott „kollégáikkal”. Reggel 9 óra körül érkeztek a környékbeli falvak ministránsai a plébánosok vezetésével, kíséretével. Fél tízig tartott a gyülekező, és ekkorra már mindenki megérkezett, így fél tízkor közösen a kantai templom híveivel megkezdhettük a rózsafüzér imádkozását.

Bővebben...
 
Egy falat a léleknek

Melyikbe inkább

Nyomtatás E-mail
Fr. Anaklét OFM   

• Az elmúlt időszakban elég gyakran hallottunk befektetésekről. Állandóan azt a hamis képet dédelgettük magunkban és magunk körül, hogy csak attól függ életünk minősége, hogy milyen és mekkora befektetések, vállalkozás vannak körülöttünk.

• Pedig már a régi nyelvemlékünben is ez áll: „Látjátuk, feleim, szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk”. Mintha erről rég megfeledkeztünk volna.

Bővebben...
 
Útjelző

A szentségtörésről II.

Nyomtatás E-mail
Incze Dénes   

I. parancsolat (24. rész) 

A szentségtörés két nagy csoportja: az Istennek szentelt személyek, szent tárgyak, dolgok ellen elkövetett bűnök (lásd legutóbbi cikk) s a szentségekkel szemben elkövetett szentségtörés. Erről esik most szó.

A szentségek méltatlan vétele, azoknak a pap által való bűnös kiszolgáltatása tartozik ide. Egyike a legsúlyosabb bűnöknek. A szentségeket kiszolgáltató papnak a megszentelő kegyelem állapotában kell lennie. Szentségtörésnek számít minden szentségnek a súlyos bűn állapotában történő kiszolgáltatása. De a papon kívül annak is a kegyelem állapotában kell lennie, aki az élők szentségét veszi fel (bérmálás, oltáriszentség, szent kenet, egyházi rend, házasság). A felnőttkorban felvett keresztség és a bűnbánat szentségének felvételekor bűnbánatot kell felindítania magában az illetőnek, ezek hiányában szentségtörést követnek el.

Bővebben...
 
Fiatal vagyok és gondolkodom

A félelem legyőzése út szeretethez

Nyomtatás E-mail
Lőrincz Beáta   

A félelem számomra is egy aktuális téma, ami érdekel, érdekelt, és nekem kell döntenem, ahogyan neked, is kedves olvasó.  A félelem vagy a szeretet mellett döntesz? Mikor először olvastam erről a témáról, akkor rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Ma szintén tele vagyok kérdésekkel, és most mit mondhatnék én erről? Csakis azt, amit megéltem, megtapasztaltam.

Bővebben...
 

Hírek, hirdetések

Nyomtatás E-mail


Zarándoklat, papszentelés a temesvári egyházmegyében

Szent Anna és Joachim ünnepén, július 26-án a temesi főesperesség egyházközségeiből érkező hívek szentmisén vesznek részt a máriaradnai bazilikában – tudtuk meg Sipos Enikő sajtóreferenstől. Most is lesz gyalogos zarándokcsoport. A 60 kilométeres gyalogútra vállalkozók július 25-én 6 órakor indulnak  a székesegyház elől, az újszentesi, a temesgyarmati, a hidasligeti, a temesfüvesi templomokat érintve érkeznek Máslakra, ahol a közös szentmisét több órás pihenő követi. Éjszaka indulnak tovább a Temesillésd–Temesújfalu–Lippa útvonalon. Az ünnepi szentmise július 26-án de. 11 órakor kezdődik a máriaradnai kegytemplomban.

Július 30-án, szombaton Roos Márton püspök a temesvári székesegyházban a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében pappá szenteli a nagyiratosi születésű Bene Tamást és a nagyszentmiklósi Iri­mi­ciuc Emil Alint.

Bővebben...
 
Interjú

Végzős kispapjaink

Nyomtatás E-mail

Július 9-én szentelte Schön­berger Jenő püspök Vass Loránd és Oláh Zsolt diakónusokat pappá, Molnár Eduárd és Istvánfi Szilárd növendékeket pedig diakónussá a szatmárnémeti székesegyházban. E beszélgetés a bemutatás szándékával a papszentelés előtt készült Vass Loránd és Oláh Zsolt diakónusokkal. 

Hol születtek, hol végezték tanulmányaikat, mit tartanak fontosnak elmondani saját magukról?

Bővebben...
 
Panoráma

Hitoktatók liturgikus képzése

Nyomtatás E-mail
(fa)   

Akkreditált tanfolyam a Bolyai Nyári Akadémia, kreditpontot ér a részvétel a tanároknak 

Az idén július 24–29. között kerül sor a katolikus hitoktatók továbbképzésére Csíkszeredában, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásában. A továbbképző programfelelőse, dr. Gál László főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes az előkészületekről nyilatkozott a Vasárnapnak.

Bővebben...
 
Panoráma

Egyházuk megszüntetésének nyilvános elítélését követelik a görög katolikusok

Nyomtatás E-mail
Fodor György   

A Rómával Egyesült Román Görög Katolikus Egyház Püspöki Szinódusa nemrég levélben fordult a román ortodox egyház legfőbb elöljárójához, Daniel pátriárkához a vegyes bizottság hatékonyabb működése ügyében. Többek között javasolta egy olyan bizottság létrehozását, amelynek feladata rögzíteni az időpontokat, elveket, napirendi pontokat és a vegyes bizottság munkájának módszertanát. Ezt megelőzően a görögkeleti pátriárkátus írásos üzeneteiben kifejezte ugyan óhaját, hogy építő dialógus jöjjön létre a görög katolikus egyházzal, s ezzel új fejezet nyíljon a két vallásos felekezet kapcsolatának történelmében, ez azonban nem valósult meg. Sajnos a román ortodox egyház helyi képviselőinek cselekedetei Erdély-szerte szöges ellentétben állnak az írásban is hangoztatott „dialógust elősegítendő testvéri együttműködés légkörének előmozdításával”.

Bővebben...
 
Panoráma

Szent Kamill ünnepe

Nyomtatás E-mail
Bakó Mária Hajnalka   

Szent Kamill a betegek, kórházak és betegápolók védőszentje. 1550. május 25-én született az olaszországi Abruzzo tartomány Bucchiannico városában, nemesi katona-határőr családban, nagyon kései gyermekként. Hosszas, vergődésekkel teli élet vezette őt a betegek szolgálatára. Ennek eredményeként megalapította a később róla kamilliánusnak nevezett betegápoló rendet, a Betegek Szolgáinak Rendjét. Rómában halt meg 1614. július 14-én, szerzetesi közössége betegszobájában, ami azóta a rend középpontja, itt őrzik a szent épen maradt szívét.

Bővebben...
 
Panoráma

Áldott új kenyér

Nyomtatás E-mail
Csávossy György   

Hegesztő lángként ragyog a nyári nap. Perzselő sugarakat lövell a kalászokkal sárguló mezőre, a tarlók aranytövises irhájára. A levegőben az érett gabona vigasztaló, megejtő illata.

Ünnep ilyenkor minden munkanap. Az új kenyér ünnepe. Isten áldásával, a szorgalommal művelt föld ismét termést hozott. „A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” meghallgatásra talált. Nehéz időkben fénylik ránk jóságosan az Úr szeme, hajlik felénk gondoskodó karja. „Hiszen tudja mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van” – biztatta tanítványait az Üdvözítő, és bátorít minket ma is.

Bővebben...
 
Egy falat a léleknek

Lelki anya

Nyomtatás E-mail
Józsa Zsuzsanna   

Ugye, nem ismersz meg, kérdez rám számon tartó tekintettel a vasúti jegypénztár előtt egy hölgy szombaton kora reggel a sepsiszentgyörgyi állomáson. Igaz, nem mindig jut eszembe, kit honnan ismerek, és gyakran megtörténik, hogy összekavarom a neveket is, de hogyne ismerném meg a magas, méltóságot és szeretetet sugárzó nőt! Igaz, máskor barna szerzetesruha szokott rajta lenni, és általában a templomajtónál kijövet szoktunk összemosolyogni, néhány félszavas mondatot váltani…

Bővebben...
 
Film

Nincs visszaút

Nyomtatás E-mail
Páll Gyöngyvér   

A 10. alkalommal megrendezett Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját (15 000 euró) az argentin–spanyol Sin Retorno (Nincs visszaút) című film rendezője, Miguel Cohan vehette át.

A történet első pillanatra nagyon egyszerűnek tűnik. Az esti sötétségben, az utcán kerékpáros fiú biciklijével foglalatoskodik. Mivel nincs kivilágítva a bicikli, egy autó elüti, de csak a bicikli károsodik. Két fiatal a szórakoztatóipar hatására felszabadultan iszik, mulat, akár a többi fiatal. A szemrevaló lányok kelendőek. Tombol és tobzódik az ifjúság a szórakozást nyújtó helyeken. A fiúk is mind többet engednek meg maguknak, míg az egyik lány elég határozottan nem jelzi, számára a szórakozás másként is elképzelhető. A két főszereplő fiú elhagyja a szórakozóhelyet, személygépkocsiba ülve vadul száguldozik hazafelé, felelevenítvén az est számukra fontos eseményeit. A robogó autót vezető fiatalember figyelmetlenség következtében halálos kimenetelű balesetet követ el. Első reflexcselekedete utcai telefonfülkéből felhívni a rendőrséget. A kapcsolás nem jön létre, ők elhagyják a tett színhelyét. – Eddig minden szokványos, minden megtörténhet, sajnos meg is történik mindenütt  a világon. Nem egyedi eset.  A cserbenhagyásos halálos balesetet okozó személy eltűnik a tett színhelyéről anélkül, hogy vállalná tettét. Ebben az esetben a cselekmény szála szokatlan fordulatot vesz a rendezőnek (Miguel Cohan) és a forgatókönyvíróknak (Miguel Cohan és felesége, Ana Cohan) köszönhetően, akik a cselekményszálakat olyan szerencsésen bonyolítják, hogy a film tényleg megérdemli a kapott díjat, illetve a fődíjon kívül kapott legjobb forgatókönyv díját.

Bővebben...
 
Pitypang

A labdajátékokról

Nyomtatás E-mail
Administrator   

Az ősi Kínában és Egyiptomban már i. e. 2500 körül játszottak labdajátékokat. A labdát kezdetben állatbőrökből, állati hólyagból vagy parafából készítették. A gumiból készült labda csak a 16. század után terjedt el, mivel Amerika felfedezése előtt az európaiak nem ismerték a kaucsukot.

Bővebben...
 


Legfrissebb híreink



Bevezetés a ferences lelkiségbe

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szeretettel meghív minden érdeklődőt a Katolikus Akadémia következő előadására, amelyet dr. Orbán Szabolcs OFM tart „A kisebb testvérek regulája ez…” A ferences lelkiség alapelemei címen 2012. május 24-én este 7 órakor  a BBTE Római Katolikus Teológia Karának dísztermében. (I. Maniu/Szentegyház u. 5. szám, II. emelet).



Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.