Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

XXI. évfolyam 40. szám, 2011. október 2.
Interjú

A hitoktatást csakis hivatásként szabad végezni

Nyomtatás E-mail

Bokor János István válaszol Farmati Anna  kérdéseire

1975-ben született Nagybol­dog­asszony napján. Elemi iskolát szülőfalujában, Érkörtvélyesen (Bihar megye) végezte, ahol szüleivel és négy testvérével élt. Középiskolai tanulmányait a Gyulafehérvári Kisszemináriumban végezte 1990–1994 között. A teológia szakot 1994–1999 között Gyula­fehérváron és Nagyváradon végezte el, 1998-ban kezdett hitoktatóként dolgozni az érmihályfalvi Zelk Zoltán Álta­lános Iskolában, majd a középiskolában is. Ma I–XII. osztályokban mintegy 500 diákot tanít. 1997-től kántorként is tevékenykedik, ezért 2000–2004 között elvégezte Debrecenben levelező tagozaton a kántorképzőt. 1999-től vezeti az egyházközség Jubilate Deo kórusát. 2002-ben nősült, két leánygyermeket, Johannát és Friedát neveli feleségével együtt. 2003 óta kinevezett tanár, 2005-ben véglegesítő, 2011-ben kettes fokozati vizsgát tett.

Hogyan vált hivatássá életedben a hitoktatás?

Bővebben...
 

Alázattal, de élni akar

Nyomtatás E-mail

Az MTI tudósítása szerint egy olasz lap arról tájékoztat, hogy a szentatya a hivataláról való lemondásra készül 85. születésnapján, jövő áprilisban. Az indoklás: nem bírja a rá nehezedő terhet, a sok támadást és az egyházi krízishelyzetet. A híresztelést Federico Lombardi érsek, vatikáni szóvivő természetesen cáfolta – de mi cáfolhatná ezt jobban, mint éppen a Németországban töltött négy nap és a 18 nem akármilyen szintű beszéd, amelyet mintegy 4000 újságíró követett. A maratoni látogatás során nemcsak a katolikusokkal, köztük külön a fiatalokkal, hanem a lutheránusokkal, ortodoxokkal, zsidókkal és muzulmánokkal is találkozott. Arra is volt gondja, hogy a szexuális visszaélések áldozatai közül öttel fél órát elbeszélgessen. Három egyházmegyét keresett föl, Berlinben, Erfurtban és Freiburgban járt. És most nemcsak lelkipásztori látogatást tett szülőhazájában, mint 2005-ben és 2006-ban, hanem hivatalos állami meghívásnak is eleget tett, politikusokkal is találkozott. Lépten-nyomon szembetalálhatta magát azzal a valósággal, ami valóban ránehezedő teher lehetne, s valószínű, hogy az is. Vatikáni szakértők szerint ezennel nem a katolikus Bajorországba, hanem a laikus Németországba, a hit sivatagába látogatott…

Bővebben...
 
Panoráma

Családok a családokért

Nyomtatás E-mail
Józsa János   

Szeptember 30-án zárult a szatmári egyházmegye, a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye és a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye közös, határon átívelő, a családgondozás ügyét támogató uniós pályázata. Az egyéves együttműködés célja a családok megsegítése, a fiatalok, jegyesek, házasság előtt állók felkészítése volt, valamint olyan referensek képzése, akik a célcsoportokkal megfelelő szakmai háttér birtokában tudnak foglalkozni.

Az egyéves együttműködés zárásaként szeptember 20-án sajtótájékoztatót hívtak össze a szatmári püspöki palota konferenciatermébe, amelyen  dr. Hankovszky Ferenc püspöki helynök köszöntötte a vendégeket és a sajtó képviselőit. Mint elmondta, fontos, hogy a pályázatban az egyén, a család és a velük foglalkozó szakemberek egy fenntartható fejlődési folyamatban vettek részt, melyhez a három egyházmegye hozzájárult a meglévő erősségeivel, szakmai és infrastrukturális tapasztalataival, ezáltal biztosítva a hosszú távú, határok nélküli erős közösséget. „Egyházmegyénkben a szeretetszolgálat évében az egyik legszebb tanúságtétel, amikor a krisztusi szeretet családokban és családok közötti találkozókon jelenik meg” – tette hozzá Hankovszky Ferenc.

Bővebben...
 
Panoráma

Szerzetesi élet Romániában

Nyomtatás E-mail
Farmati Anna sss   

A Romániában működő női szerzetesrendek elöljáróinak 22. nagygyűlésére az idén a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban került sor szeptember 17–19. között. Az egész Románia területén jelen lévő 75 női szerzetesközösség 45 képviselője (elöljáró és/vagy delegátus) találkozott, hogy föltegye magának a kérdést: Merre tart a megszentelt? Melyek a remény jelei a romániai valóságban? A rendezvényt megnyitó szentmisét Tamás József segédpüspök celebrálta a kegytemplomban román nyelven, a magyar nővérekhez pedig magyarul is szólt a prédikációjában.  A nagygyűlést a konferencia, elnöke Varvara Acat­rinei, a Congregatio Jesu (angolkisasszo­nyok) hazai provinciálisa nyitotta meg, és Felicia Ghior­ghieş, az asszumpcionista obláta nővérek általános elöljárója moderálta.

Bővebben...
 
Panoráma

Toronyszentelés és emlékmű Szent Gellért tiszteletére

Nyomtatás E-mail
Józsa Zsuzsanna   

Az első székelyföldi Szent Gellért-emlékművet avatták fel nagyszabású ünnepség keretében szeptember 24-én szombaton a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért plébánián a környékbeli papság részvételével. A magyar haza védelmezőjének egész alakos, Szent Imre herceget átkaroló szobrát a dombóvári Varga Gábor szobrászművész és keramikus készítette, a talapzatot Zsók József öntötte. A budapesti Majo­ros Lászlónak köszönhetően érkezett Székelyföldre, a Szent Gellért Lovagrend erdélyi Márton Áron Tartományának és a megyeszékhelyi Szent Gellért plébánia közösségének köszönhetően valósult meg.

Bővebben...
 
Panoráma

Szentmise a nagyszalontai gyerekekért, tanárokért, nevelőkért

Nyomtatás E-mail
Tóth Ioana   

Mindig örvendetes, ha Böjte Csabát láthatjuk Nagyszalontán. És kik örülnek a legjobban? A gyerekotthon lakói. Körülveszik, átölelik. Várják a mosolyát. Árad belőle a szeretet.

A laktanyából átalakított otthonokban több mint száz gyerek és nevelőik együtt várták az atyát. A tanévnyitó ünnepségre készültek, amelyen jelen volt Török László szalontai polgármester, Illyés Lajos alpolgármester, Kiss Mária, a magyar iskola aligazgatónője, a magyarországi támogatók… Mindenki családostól jött.

Bővebben...
 
Panoráma

Egyetemisták dolgoztak Csángóföldön

Nyomtatás E-mail
Györgypál Enikő   

A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség szeptember 10–17. között munkatábort szervezett Kosteleken, a kis csángó faluban Kolozsváron tanuló egyetemisták számára.

Premiernek lehettünk részesei azon a héten. A kis KEL-es csapat megpróbálta és kipróbálta, hogy milyen is jövőbeli értelmiségiként kimenni egy faluba és keresni a helyünket, feladatainkat, a módot, ahogy hasznára lehetünk annak a közösségnek.

Izgalmas volt minden egyes nap. Rövid betekintést nyertünk a falu életébe. Az odaút és a visszaút nagy részét gyalog tettük meg, hogy legyen időnk megérkezni mint a zarándokok, és legyen időnk elindulni, újra nekivágni a hétköznapoknak itthon vagy akár Kolozsváron.

Bővebben...
 
Panoráma

Újra hangos a napközi

Nyomtatás E-mail
A szatmári egyházmegye sajtóirodája   

A tanévkezdéssel ismét közel nyolcvan gyermek látogatja a Szent János apostol és evangélista plébánián működő Szent Rita Egyesület napközijét. 

Megteltek a Szent Rita Egyesület napközijének termei gyermekzsivajjal, miután a tanévkezdéssel ismét nagy létszámban látogatják az iskola utáni foglalkozásokra járó gyermekek. A 2005 decembere óta működő egyesület a rászoruló gyermekek megsegítésére jött létre és működik azóta is szünet nélkül, egyre gyarapodó létszámmal. Bár a napközi nyáron is nyitva – mindössze júliusban tart egy rövid pihenőt, amikor a nevelők szabadságukat töltik –, a tanévkezdéssel mindig megnő a gyermekek száma, sokan ugyanis csak iskolaidőben tudnak bejárni a külvárosi területekről. Idén már közel nyolcvanan látogatják az egyesületet, ők az iskolából beérkezve ebédelnek, énekelnek, majd tanulnak, játszanak, hittanórán vesznek részt.

Bővebben...
 
Egy falat a léleknek

Közösség és magány

Nyomtatás E-mail
Fr. Anaklét OFM   

• Gyakran hallom, hogy „nekem is szükségem van valakire”. Meg azt is, hogy „az ember közösségi lény”. Azt viszont kevesen veszik figyelembe, hogy az, aki az emberben bízik, igen csak balga.

• Magát a „közösséget” eléggé sajátos módon értjük; sokszor örömszerzéseink primitív eszközeként tekintjük. Nem is beszélve arról, hogy a szorongásaink feloldási eszközeként, belső ürességünk takarójaként értjük a közösséget. Ha komolyabban megnézzük, mindez eléggé gyenge ítélőképességre vall…

Bővebben...
 
Fiatal vagyok és gondolkodom

A tilos

Nyomtatás E-mail
Kovács Blanka   

A tilos témával kapcsolatban elsőnek Bergendy egyik zeneszáma jut eszembe: „Te is jársz néha tilosban titokban”. De vajon tényleg így van, titokban járunk a tilosban? Ha valami tilos, akkor az egyáltalán miért tilos? Azért, mert mások azt mondják, hogy nem szabad, vagy azért tilos, mert az én lelkiismeretem mondja azt, hogy márpedig jobb lesz, ha bizonyos dolgokat nem teszek? Mit részesítek előnyben?

Bővebben...
 

Hírek, hirdetések

Nyomtatás E-mail

Bérmálások lesznek Al- és Felcsíkon, valamint a marosi kerületben 2012-ben

A 2012-es évben bérmálás és főpásztori vizitáció lesz a gyulafehérvári főegyházmegye alcsík-kászoni, felcsíki és marosi kerületeiben. Ezekben a kerületekben az őszi hitoktatással párhuzamosan elkezdik a bérmálkozók felkészítését. Az esedékes évi programtól eltérő, rendkívüli bérmálás is lehetséges, ha azt lelkipásztori szempontok indokolják. Azoknak az egyházközségeknek a lelkipásztorai, akik a rendes beosztástól eltérő időpontban kérnek bérmálást, azt legkésőbb december 31-ig jelzik az érsekségen, hogy a beosztást elkészíthessék. A bérmálási korhatár továbbra is a betöltött 15. év, s előírás, hogy csak megfelelően felkészített, hitüket gyakorló fiatalok járulhassanak a nagykorúság szentségéhez.

Bővebben...
 
Panoráma

Templomszentelés Sólyomkőn

Nyomtatás E-mail
Jánosi Gellért   

Székelyvarság 1902-ben alakult önálló plébániává, akkor váltak le Oroszhegytől a havasi tanyák. 1907-ben külön község lett. Templomát 1902–1904 között építették Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére. A községet, amely Közép-Kelet-Európa talán legna­gyobb kiterjedésű községe (77 km²-en fekszik) több hegyi tanya alkotja. Temploma a központban található, ami a falu egyes részeitől 9-10 km-re van.

Bővebben...
 
Panoráma

Erdélyi búcsú Máriapócson

Nyomtatás E-mail
(Máriás József)   

Máriapócs – nemzeti kegyhely – a görög katolikus magyarság évszázados zarándokhelye. Az istenszülő Anya képe messze földről szólítja magához a híveket.

Szeptember 25-én a par­tiumi magyar görög katolikus egyházközségek tagjai járultak a kegykép elé Szűz Mária égi közbenjárásáért esedezni, imádkozni.

Máriához, drága Szűzanyánkhoz, tisztelettel járulunk… – csendült fel az ének a szent liturgia kezdetén. Kapin István templomigazgató köszöntötte a zarándokokat: Harangozó József esperes a kökényesdieket; a csed­regieket Szemák Miklós, a szá­raz­berkieket Simon Kor­nél, a mikolaiakat Kozsán István,  a szatmárnémetieket Pal­lai Béla, a túrterebesieket Ze­lics­ko­vics József, a nagykárolyiakat Vadas Krisztián vezette. Za­­rán­dokcsoportok érkeztek továbbá Szaniszlóról és Sza­mos­­dará­ról, személygép­ko­csik­kal más erdélyi helysé­gekből is. A szatmárnémeti Mária-légiót és a Kár­mel-közös­sé­ge­ket Láng Pál kanonok, a szat­már­németi római katolikus szé­kes­egyház nyugalmazott plébánosa kísérte el. A kon­ce­leb­ráló lelkészek közt ott láthattuk Pallai Tamás nyugalmazott parókust is. Eljött e búcsúra a szatmárnémeti Szent Péter és Pál román görög katolikus egyházközség híveinek egy csoportja, a templom énekkara, Florian Todoruţ segédlelkész vezetésével.

Bővebben...
 
Panoráma

Vigasztalást nyújtani

Nyomtatás E-mail
Koncsag László   

Ez a feladata a börtönlelkésznek, bárhol is éljen a világban. Éppen a hogyan a kérdés, amivel mindenki egyenként próbálkozik. Ez volt a témája annak a 13. alkalommal szervezett  Katolikus Börtönlelkészek Konferenciájának, amelyet augusztus 27–szeptember 1. között szerveztek a dél-afrikai Kame­runban.

A Nemzetközi Katolikus Börtönlelkészek Bizottságának (ICCPPC) szervezési munkáját és magát a konferenciát az Afrikai Püspökkari Konferencia (SECAM) támogatta, közösen jelölve meg a témát: a börtönlelkész mint a kiengesztelődés, az igazság és a béke hírnöke.

Bővebben...
 
Panoráma

Benne éljek és ő énbennem

Nyomtatás E-mail

A szatmári egyházmegye kettőszázötven fiatalja találkozott szeptember 24-én Erdődön. 

Úgy tartják, mindenki számára kivételes élmény egy ifjúsági találkozón részt venni. A sok fiatal, a vidámság, a játék, az ima, a felszabadulás, az átszellemülés, a hangos énekszó és az elmélkedésben való elcsendesülés olyan együttesét adják az élményeknek, amely nagy hatást tesz bárkire – legyen az aktív résztvevője vagy csak szemlélője az eseményeknek. És valóban, az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó – sok helyről érkező, számos résztvevőjével, sokszínű, változatos programjaival – idén is az egyik legérdekesebb programja volt a Szatmári Római Katolikus Püspökség Ifjúsági Irodájának.

Bővebben...
 
Kitekintő

Virgen de la Caridad, ruega por nosotros!

Nyomtatás E-mail
Dănescu Teodora SSS   

Kubában, Nikoletta testvér nyomában – A Szűzanya lábánál 

Az európai zarándok egy szinte véget nem érő repülő­út után – amely csak két át­szállással lehetséges – megérkezik a szigetország déli részén fekvő Santiago de Cuba városába. Innen már csak fél óra kocsival a burjánzó trópusi növényekben gazdag tájon keresztül, és már ott is van a kegytemplom előtt. A helység a Sierra Maestra lábánál terül, és nevét – El Cobre – a falu mellett található régi rézbányának köszönheti. A kegytemplom teljes neve Basílica Santuario Nacional de Nuestra Señora de la Caridad del Cobre, és 1927 óta ad helyet a Szűzanya kegyszoborának.

Bővebben...
 
Útjelző

A vasárnapi szentmise elmulasztásának okai

Nyomtatás E-mail
Incze Dénes   

III. parancsolat (5/1. rész) 

Ha annyira súlyos és kötelező parancs a vasárnapi és parancsolt ünnepnapi szentmise, akkor mi az oka annak, hogy mégis kevesen járnak templomba? A sok közül főleg három ok miatt: 1. az emberek anyagiassága, 2. a túlságos nagy kényelemszeretet, 3. a templomtól való elhűlés miatt.

1. A mai ember kapzsisága, anyagiassága egyik fő oka annak, hogy nem jár templomba. Nagy székely jezsuita papunk, Lajos Balázs írja:  „A lelkipásztorkodás központja a szentmise, a keresztény fegyelem sarkpontja a vasárnap megszentelése. Ezen áll vagy pusztul a vallás, a hit; üdvözülnek vagy vesznek el a lelkek. S jaj, milyen nehéz az anyagias emberekkel megértetni, hogy minden vasárnap nekik is szentmisén kell részt venni!” (Misszióskönyv)

Bővebben...
 
Pitypang

Isten útján való megmaradás

Nyomtatás E-mail
Cseh Csaba   

Amikor célod van, küzdened kell érte. De soha ne a dicsőség hajtson, és soha ne a másik ember porba döntése. Csak a gonosz erő győzi le fölénnyel és hatalommal a gyengébbet. Akinek célja a helyes élet – annak eszköze az emberség.

Kedves ministránsok! Nagyon sokszor érezzük, hogy kihívások előtt állunk. Legyen ez a családban, az iskolában, a baráti körben, úgy érezzük, mintha azt várnák el tőlünk, hogy bizonyítsunk, vagy akár teljesítsünk. Ne essünk e látszólagos csapda áldozataivá! Hiszen ha Isten akaratát keressük, számunkra egy olyan utat mutat, amely nem a teljesítményről szól, hanem a szeretet, a megbocsátás és a megváltás útjáról. Az Isten útján való megmaradás áldozatvállalás és mindennapi döntéseink megújítása Isten akaratának fényében, mely ráhangolódás az örök életre. Életünket a dolgok összessége veszi körül, de az élet elvárja, hogy ne ütközz saját korlátaidba. Lehetetlennek tűnik, de mégis lehetséges. Hiszen ha szívünk szerint próbálunk dönteni, ez már magában foglalja azt is, hogy szeretettel közelítjük meg a világ dolgait, és mindig jól döntünk.

Bővebben...
 


Legfrissebb híreink



Bevezetés a ferences lelkiségbe

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szeretettel meghív minden érdeklődőt a Katolikus Akadémia következő előadására, amelyet dr. Orbán Szabolcs OFM tart „A kisebb testvérek regulája ez…” A ferences lelkiség alapelemei címen 2012. május 24-én este 7 órakor  a BBTE Római Katolikus Teológia Karának dísztermében. (I. Maniu/Szentegyház u. 5. szám, II. emelet).



Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.