Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

XXI. évfolyam 49. szám, 2011. december 4.
Aktuális

Adventi várakozásunk példaképei

Nyomtatás E-mail
Tamás József plébános   

Meggyúlt adventi koszorúnkon a második gyertya is, amely az öröm fénye életünkben. Gyermekkorom roráté miséi a gyengén világított templomban is erős fényt gyújtottak lelkemben. Milyen szép is ez az advent! Szívet-lelket melengető szent idő a sajátos miseszövegeivel: „Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok közénk az igazat! Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt” (Iz 45,8).

Az advent legigazibb asszonya a boldogságos Szűz Mária, aki az első adventet élte át az angyal köszöntése után az első karácsonyi éjszakáig. Mária-tiszteletünk nemcsak májusban és októberben a legszebb készület a megváltás lelki átéléséhez. Mint a gyermekeit magához ölelő anya, mindig úgy szeret és oltalmaz minket. Nagy hatással van rám mind: annak idején nagymamám és jó anyám Mária-tisztelete, akik bensőséges kapcsolatot tartva a Szűzanyával nagyon sokat imádkoztak hozzá. És még vannak sokan, akik nemcsak a megszokott rózsafüzért végzik, hanem igaz, hű tisztelői a Szűzanyának, és igyekeznek a Mária-tiszteletnek a mozgató lelkei lenni.

Bővebben...
 
Panoráma

Válság – veszély vagy esély?

Nyomtatás E-mail

Katolikus Pszichológusok és Teológusok Találkozója

Immár másodszor rendezik meg december 9–10-én Kolozsváron a Katolikus Pszichológusok és Teológusok Találkozóját. A szervezők a tavaly azzal a gondolattal indították útjára ezt a kezdeményezést, hogy a szétforgácsolódó világban, ahol ember embernek farkasa még szakmai körökben is, legyenek a katolikus pszichológusok, teológusok, papok, lelki vezetők, lelki gondozók egy olyan „akol”, ahol egymásnak „pásztorai” lehetnek, s ahol mindenki a saját identitásában megerősödve segíthet a másiknak még jobbnak lenni. A cél, hogy legalább ezekben a körökben ne a másik ellen, hanem mellette haladva fejlődjenek, működjenek a szakmában. A rendezvény előkészületeiről a Vasárnap kérésére Homa Ildikó, az egyik főszervező számolt be. 

Bővebben...
 

Egyház és Biblia

Nyomtatás E-mail
Kép és szöveg Bodó Márta   


November 24-én Oláh Zoltán, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és papi szeminárium rektora, biblikus szakember az egyház és a Biblia kapcsolatát mutatta be a kolozsvári Katolikus Akadémia  új ismeretekre vágyó hallgatóságának. Az előadó annak tudatában állította össze előadását, hogy a laikus közönség is követni tudja azt, ezért az újabb, a témába vágó szakirodalom említése mellett egészen alapvető témákat is tárgyalt, mint a Biblia sugalmazottságának kérdése, a bibliai kánon kialakulása, története, fejlődése, az ószövetségi és újszövetségi iratok jellege, megírása, fordítása, és mindenekelőtt természetesen használata, értelmezése. Kitért olyan problematikus helyzetekre is, mint a katolikus egyházban korábban a bibliaolvasásra felállított tilalom – 

ez a képzettséggel nem rendelkező olvasók sokszor félreértésekhez vezető olvasatai ellen szólt, s azt kívánta elősegíteni, hogy a Biblia keletkezési körülményeit ismerő magyarázat kísérje a szent szöveg olvasását. Ma ez a tilalom annyira a múlté, hogy a fiatalabb generáció nem is hiszi el, hogy létezett ilyen. Oláh Zoltán a következtetései közt is hangsúlyozta, ahogyan a bevezetőben jelezte: a Biblia Isten szava, de nem a mennyből szállt alá, hanem emberek közreműködésével, századokon át íródott, egy fejlődési folyamat eredménye; különböző könyvei különböző történelmi-társadalmi helyzetekben születtek, sőt, még olykor egymással vitatkozó részek is vannak benne. Ettől teljes, élő és izgalmas, ezért tud ma is lenyűgöző lenni, kérdéseket intézni olvasójához és válaszokat kínálni a keresőknek. És pont ezért fontos az a közösség, amely a különböző korok olvasási és értelmezési kereteit is ismeri, számon tartja. Mert a Biblia a keresztények számára nem csak egy könyv a sok közül, hanem a könyvek könyve, a közösségi élet központja és forrása, a liturgia, az istentiszteleti formák, rítusok kiinduló- és gyűjtő(gyújtó)pontja. Az egyház nem kisajátítja a szent írásokat, hanem tisztelettel úgy használja őket, hogy azok a közösség szellemi-lelki javát, építését szolgálják. Kívánatos és örvendetes, ha a nem vallásos emberek is olvassák a Szentírást. Ám aki nem ismeri az egyes könyvek történelmi, kulturális hátterét, nagyon egyéni, szubjektív és nem helytálló értelmezésekbe tévedhet. Aki azonban Oláh Zoltán előadását meghallgatta, ezek elől immár ki fog térni.

Bővebben...
 
Panoráma

Újabb teológiai doktor a kolozsvári karon

Nyomtatás E-mail
Bodó Márta   

Újabb nyilvános doktori védésre gyűltek össze november 26-án a BBTE RK Teológia Karán az érdeklődők: Nóda Mózes  a liturgikus mozgalomról s a II. vatikáni zsinat liturgikus  szemléletéről, ennek az erdélyi egyházmegye liturgikus éle­tére gyakorolt hatásáról írt doktori dolgozatát mutatta be a bizottság előtt, majd az opponensi vélemények elhangzása után megkapta a teológiai doktori címet. Dolgozatában külön kitért a II. vatikáni zsinat „pat­ri­cipa­tio actuosa” kifejezésére, amely az általános papság, azaz a krisztushívők liturgiába való bekapcsolódásának vitatott kérdéskörébe vezet, a munka ennek teológiai hátterébe, gondolatkörébe adott betekintést. Az erdélyi vonatkozások közt elsősorban Mailáth Gusztáv Károly és Márton Áron püspökök liturgikus rendelkezéseit vizsgálta, s érdekesség volt, hogy egy eredeti erdélyi, Csíkban a 19. században született (összeállított), kézzel írt szertartáskönyvet is ismertetett.

Bővebben...
 
Panoráma

Nevelés és hit – az értékek egyesítése

Nyomtatás E-mail
Tóth Ioana   

Konferencia és jubileum  a nagyváradi Don Orione líceumban

Kétnapos ünnepség és konferencia színhelye volt a nagyváradi római katolikus Don Orione líceum nagyterme. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Böcskei László római katolikus és Virgil Bercea görögkatolikus püspök, Ro­ber­to Polimeni, a bukaresti és Valeriano Giacomelli, a jászvárosi Don Orione-kongregációk igazgatója is. A váradi egyetem és a kolozsvári Babeş–Bolyai egyetem vezetőségi tagjai és neves professzorai mellett jelen voltak a város vezetői és természetesen a házigazdák, Mihai Fechetă, a váradi kongregá­ció igazgatója, Mi­hel­ler Péter és Alexandru Stoica líceumi igazgatók, a tanári kar, diákok és szülők, meghívottak és hívek.

Bővebben...
 
Panoráma

Isten temploma vagytok

Nyomtatás E-mail
Gáj Nándor   

Bölönben a katolikus hívek lelkében már több mint négy évszázada él a vágy, hogy a régi, majd’ hatszáz éves templomuk helyett egy új épüljön. 2009 tavaszán ez a csíra újra indult és lassan, lassan formát kapott, Keresztes Zoltán plébános munkája által. Bár a községben élő hívek kevesen vannak, alig több mint 30 főt számlál a közösségünk, megmutatkozott a jóban való hit ereje. Több egyházközség és a helyi önkormányzat is részt vállalt, hogy ez a remény valóra  váljon.

Bővebben...
 
Panoráma

Keresztény villámcsődület az egységért

Nyomtatás E-mail
Kérdezett: Farmati Anna   

Előző lapszámainkban hírt adtunk már arról, hogy a kolozsvári katolikus egyetemisták rendhagyó akcióra készülnek: keresztény flashmobot terveznek a város Főterén december 9-én és 10-én. Az esemény előkészületeiről az egyik szervezővel, Varga Bernadette-tel beszélgettünk, aki elsőéves mesteri hallgató a Kolozsvári Műszaki Egyetem Számítástechnika Karán, és a Katolikus Egyetemi Lelkészség lelkes, aktív tagja.

Bővebben...
 
Panoráma

Lezárul az önkéntesség európai éve

Nyomtatás E-mail
(Vasárnap)   

Az Európai Unió 1983 óta minden évben más-más témára koncentrál az európai évek jegyében. Minden évre megjelöl egy tevékenységi területet, mely kapcsán – Európa-szerte egységes megközelítést alkalmazó kampánnyal – igyekszik az állampolgárok tájékozottságát növelni és a nemzeti kormányok figyelmét a témakörre irányítani.

A Tanács 2010/37/EK számú határozata alapján a 2011-es tematikus évet az önkéntesség témájának szentelte az Unió. A 2011-es dátum szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen 2001 az önkéntesség nemzetközi éve volt, az európai intézmények pedig most – a nemzetközi év tizedik évfordulóján – ismételten szeretnék felhívni a figyelmet erre az Európa-szerte milliókat megmozgató tevékenységre.

Bővebben...
 
Egy falat a léleknek

Szolgálat vagy önkény?

Nyomtatás E-mail
Fr. Anaklét OFM   

• Érdemes időt szakítani arra, hogy felülvizsgáljuk életünket, szolgálatainkat: mennyi benne a szeretet, illetve az alázat. Például: szolgálom vagy kihasználom a testvéreimet?

• Az használja ki a testvéreit, aki eszközként bánik velük. Lehet, hogy még a lelkedet is kiteszed értük, de mindezt érdekből, mert a tetszést, a helyeslést, a jóleső érzést, a jótevő szerepét keresed.

Bővebben...
 
Kitekintő

Dolgozni – de hogyan?

Nyomtatás E-mail
Farmati Anna sss   

A bencések a munka új kultúrájáról gondolkodtak

Pontosan, szépen – hiszen ismerjük a szállóigévé lett verset. A keresztény embernek pedig talán az Ora et labora bencés jelszó is beugrik, miközben gyorsan lelkiismeret-furdalása is lesz, hogy bizony manapság gyakorlati életben a labora kerül a mondat elejére… És ez alól az életérzés alól – ki gondolná – még a monasztikus szerzetesközösségek tagjai sem mentesek. Nyilván nem a Szent Benedek-i Regulával van a baj,   hiszen az közel másfél évezrede jól bevált életmód-alakító rendszabály – nem csak szerzetesek számára.

Bővebben...
 
Emlékezzünk régiekről

December

Nyomtatás E-mail
Szirmai Béla   

Száz éve halt meg:

Péter Lajos. Felsőboldogasszonyfalván született 1832. január 17-én. 1857. március 12-én szentelte pappá Haynald Lajos püspök. Kézdiszentléleken és Csíksomlyón volt káplán. Kászon­új­falu­ban és Kászonjakabfalván, majd 1860–1908 között Delnén volt plé­bános. Csíkpálfalván halt meg 1911. december 22-én.

Bővebben...
 
Pitypang

Az adventi koszorú meggyújtása a családi otthonban

Nyomtatás E-mail
Cseh Csaba   

Az advent első vasárnapjától Urunk megkeresztelkedésének ünnepéig tartó időszakot karácsonyi időnek nevezzük. Első része az advent, a felkészülés ideje. A jellege kettős: megemlékezés Urunk első eljöveteléről, ugyanakkor Krisztus történelem végi, második eljövetelének várása is.

Négy adventi vasárnapot ünnepelünk.  A szentírási részek az egyes vasárnapokon a következő témákról szólnak: éberség Krisztus várásában, megtérésre való felszólítás Keresztelő János prédikációja által, az előfutár tanúságtétele és Jézus születésének hírüladása.

Bővebben...
 
Panoráma

Családbarát közösségek

Nyomtatás E-mail
Csomafáy Ferenc   

Sajtótájékoztató és tervek a népszámlálás után

A népszámlálás befejezése óta első alkalommal tartottak hivatalos sajtótájékoztatót Kolozsváron, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárságán. A rendezvényt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nyitotta meg, s jelen volt Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Székely István politológus, az RMDSZ főtitkár-helyettese, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője is.

Bővebben...
 
Panoráma

Sepsiszentgyörgyi hírcsokor

Nyomtatás E-mail
Józsa Zsuzsanna   

Pál Ferenc a Nyitott Akadémián

A magyarországi Pál Ferenc plébánost, mentálhigiénés szakembert hívták a Nyitott Akadémia – a lélek dolgai erdélyi szervezői a sorozat záró rendezvényére, amelyet a szakszervezetek művelődési házában tartottak november 11-én. Az előadó – akinek nagy hallgatósága van a Mária Rádióban is – hangsúlyozta  az önismeret fontosságát és az önmegvalósítás kibontakozásának lépcsőfokait: önkifejezés, önátadás és önfelülmúlás. Kitért a boldogság ellentéteire, amelyek tönkreteszik az önfeledt örömet, ezek a görcsös önmegfigyelés és törekvés. Párkapcsolati kérdéseket is érintett.

Bővebben...
 
Panoráma

Szerzetesi karizmák és a többnemzetiségű társadalom kihívásai

Nyomtatás E-mail
Kép és szöveg Fodor György   

A Romániai Szerzetesrendek és Kongregációk Elöljárói Konferenciája közgyűlést tartott november 23-án, ahol arról beszélgettek, hogyan lehet a szerzetesi karizmákat érvényesíteni a Romániára is jellemző többnemzetiségű társadalom kihívásai közepette. A találkozónak a sarutlan karmeliták rendjének a Bukaresthez közeli Snagov községben épített impozáns kolostora adott otthont, s részt vett dr. Francesco-Javier Lozano érsek, apostoli nuncius is, aki arról beszélt, hogy a szerzetesek megvalósítói a katolikus egyház bensőséges életének, az evangéliumnak, az Üdvözítőnek az egyházon keresztül a világra hagyott végrendeletének elhiva­tott tolmácsolói. Egyházunk „határnélkülisége” következtében minden in­téz­ményének ugyanaz a célja, s a szerzetesi életnek evan­géliumi jelként, a hűség fáklyájaként be kell épülnie az egyházközségek életébe, a romániai multi­kulturális környezetbe. Arra bátorította a szerzeteseket, hogy az alapítók szellemiségének valóságos „mestereivé” váljanak, s hirdessék ezért – románul, magyarul, mindkét rítus szerint – a párbeszédet, az egyetértést, a toleranciát, a békét és a reményt. Végül a nuncius XVI. Benedek pápa áldását közvetítette.

Bővebben...
 
Panoráma

Ünnepeltek a Caritas-önkéntesek

Nyomtatás E-mail
Roth-Vízi Réka   

Az önkéntesség európai évének záróakkordjaként gála keretében  ünnepelték az önkénteseket

Izgalom, odafigyelés, köszönet és közösen átélt dübörgő tánc fogadta Szent Erzsébet napján, november 19-én azokat a Csíksomlyóra érkező önkénteseket, akik aktívan vesznek részt a Gyulafehérvári Caritas tevékenységében. Az Önkéntes Gála az önkéntesekért, a munkájukért, az odaadásukért való köszönet és hála kifejezése volt.

Bővebben...
 
Panoráma

Segítség, serdülök!

Nyomtatás E-mail
Török Emőke   

Komplex program szexualitás és drogprevenció témakörben székelyudvarhelyi fiataloknak

A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálatának székelyudvarhelyi csapata Szé­kely­ud­var­hely Önkormányzata támogatásával komp­lex programot szervezett szexualitás és drog­prevenció témakörben, bevonva a város több iskoláját, gimnáziumát.

A Segítség, serdülök! prevenciós program több mint 200 fiatalhoz jutott el. Tény, hogy nemcsak a fiatalok szexuális szokásai változtak meg, hanem az információszerzésnek a módja is, az internet elterjedésével egyre több téves információ jut el ehhez a generációhoz. Ezért fontosnak találtuk egy olyan program kidolgozását, ahol a tinédzserek nyelvén tudunk beszélni nyíltan a szexről, alkoholról, cigarettázásról, drogokról. Az a tapasztalat, hogy a fiatalok magukra vannak hagyva a problémáik­kal, szükségük van arra, hogy érezzék, megbecsülik őket, szeretik, elfogadják, meghallgatják és segítik őket.

Bővebben...
 
Útjelző

Az áldozat liturgiája: az áldozás

Nyomtatás E-mail
Incze Dénes   

III. parancsolat (13/1. rész)

Don Bosco Szent János, az olasz ifjúság nevelője egy alkalommal Turinban lelkigyakorlatot tartott a fiatalkorú bűnözők börtönében. Hogy kényes hallgatóit megjutalmazza fegyelmezett viselkedésükért, megkérte a börtön igazgatóját, hogy e fiúk az ő vezetésével kirándulásra mehessenek. Az igazgató kikacagta. A felelős minisztérium mégis engedélyezte, de rendőrség kíséretében. Az utóbbit Don Bosco nem vette igénybe. Háromszáz fiúval elhagyta a börtönt, s lelkükre kötötte, nehogy megszökjön valaki. A hegyekben misézett, a fegyencek áldoztak, majd játék következett. Énekszóval tértek haza. Senki sem hiányzott. A hír még Londonba is eljutott, ahonnan az angol nevelésügyi miniszter személyesen kereste fel, hogy áruja el bámulatos sikerének titkát. Ő csak ennyit mondott: Nevelésem sikerének titka a gyakori szentáldozás!

Bővebben...
 
Kitekintő

Vasárnap Fülöp-szigeteki stílusban

Nyomtatás E-mail
Páll Gyöngyvér   

A Kolozsváron 3. alkalommal megrendezett Comedy Nem­zetközi Filmfesztivál nagy­díját a Vasárnap Fülöp-szi­ge­teki stílusban című tajvani–Fülöp-szigeteki film kapta meg. Rendező: Wi Dong Ho, forgatókönyvírók: Ajay Bala­krish­nan és Wi Dong Ho, operatőr: Jake Pollock.

A 2009-ben készült filmnek látszólag egyszerű a története, de emögött komoly társadalmi probléma húzódik meg. Remekül érzékelteti a film, hogy nem egyedi esetet, hanem napjaink igen komoly kérdését, a munkaerő nemzetközi vándorlásának bizonyos vonatkozásait mutatja be. Manapság az emberek a jobb élet reményében külföldön keresnek munkát, otthon hagyva szeretett személyeket, azokat az értékeket, melyekhez érzelmileg ragaszkodnak. Az új feltételek között számukra sok a bizonytalanság, ezért keresik az identitásukat a megváltozott nyelvi-kulturális és szociális környezetben.

Bővebben...
 
Fiatal vagyok és gondolkodom

Ünnep

Nyomtatás E-mail
Kiss Endre   

Az ünnepekben mindig megnyílik fölöttünk az ég, és egy kicsit belemosolyog életünkbe az örökkévalóság. Égre nyíló tiszta, tágas ablakok ezek. Bepillanthatunk a mennyországba, megtapasztalhatunk egy kicsit a majd ránk váró, örökké tartó ünneplésből. Éppen ezért bátran kijelenthetem, hogy Isten nélkül nincs igazi ünneplés. Isten nélkül az ünnep csak – ahogy Czakó Gábor mondja – „zsíros átmenet a hétköznapok között”. Isten nélkül beteg lesz az ünnep.

Bővebben...
 

Hírek, hirdetések

Nyomtatás E-mail

Betlehemes jászol – pályázat gyermekeknek és felnőtteknek

A pályázat célja a szent család fogalmának megjelenítése az alkotó hitvilágának tükrében, ennek jelentősége a családon belül korunkban. Téma: a szent család üzenete karácsonykor. Felhasznált anyagok: bármilyen természetes anyag. Forma: kötetlen. Benevezési feltételek: egyénileg; minden pályamunka a rendezvény teljes ideje alatt ki lesz állítva. Benevezési határidő: december 7. Leadási határidő: december 16-án 10–12 óra között. Eredményhirdetés: december 16. A pályázati munkák elbírálói: Tifán Irén, Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete (elnök); Buzogány Árpád HMKK-szakreferens, Lázár Ibolya Mária Artera-munkatárs. Kapcsolat: Lázár Ibolya Mária, 0749–219888, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .

Bővebben...
 


Legfrissebb híreink



Bevezetés a ferences lelkiségbe

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szeretettel meghív minden érdeklődőt a Katolikus Akadémia következő előadására, amelyet dr. Orbán Szabolcs OFM tart „A kisebb testvérek regulája ez…” A ferences lelkiség alapelemei címen 2012. május 24-én este 7 órakor  a BBTE Római Katolikus Teológia Karának dísztermében. (I. Maniu/Szentegyház u. 5. szám, II. emelet).



Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.