A csendben kibontakozó szeretet |
|
|
| Összeállították a kármelita nővérek |
|
Február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén 1997 óta, Boldog János Pál pápa rendelkezése szerint a megszentelt élet világnapját is ünnepli az egyház. Az egyház ezen a napon a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai tagjaiért könyörög, hálát ad áldásos jelenlétükért. Lapunkban ennek a napnak a közelében minden évben bemutatunk egy, az egyházmegyéink területén élő szerzetesi közösséget. Az idén a marosszentgyörgyi Lisieux-i Kis Szent Teréz Kármel mutatkozik be és tesz tanúságot a szemlélődő szerzetesi hivatásról. A Kármelhegyi
Boldogságos Szűz Mária Rendjét az egyház 1226-ban ismerte el hivatalosan,
amikor III. Honoriusz pápa jóváhagyta azt a Regulát, amelyet Szent Albert
jeruzsálemi pátriárka adott 1206 táján a Kármel-hegyén, az Illés-forrás körül
élő remetéknek. A Kármelnek kezdettől fogva példaképei: a Szűzanya – aki
befogadta Isten igéjét, rá figyelt és készségesen teljesítette Isten akaratát,
és Illés próféta, aki Isten barátjaként állandóan az Úr jelenlétében járt és
buzgólkodott ügyeiért. A 16. században Avilai Szent Teréz – Isten akaratára és a kor kihívásaira válaszolva – megújította a rendet. Megőrizte a szemlélődő életstílust, de annak apostoli célt adott: az imának és életáldozatnak az egyház apostoli szükségeit kell szolgálnia, a papságot és a lelkek üdvét. Az ima a rend küldetése, amely a regula középpontja: „elmélkedjenek éjjel-nappal az Úr törvényéről és virrasszanak az imában” (6.). Ez az imádkozó virrasztás Istenre hagyatkozó élet. Ha az ember kapcsolatba lép az élő Istennel, akkor ez egész lényét, élethelyzete valamennyi realitását érinti. A Kármel a megváltás művéhez a szüntelen ima és az önmegtagadás csendjében kapcsolódik. Ehhez szükséges, hogy egyre inkább Krisztussal egyesüljünk, önmagunk teljes odaadásával. A kármelita nővérek életét körülvevő csend arra szolgál, hogy „halló szívűekké” váljanak, felismerjék az Úr jelenlétét és meghallják szavát a lélek csendjében. A virrasztó ember imája lassan tekintetté tágul: mindent Isten szerető tekintetével kezd látni, melyet átjár az állandóan megújuló remény. Erdélyi
letelepedésünket boldog emlékű Márton Áron püspök vágya beteljesedésének is
érezzük, aki szerette volna, hogy egyházmegyéjében imádkozó rendek legyenek.
Jakubinyi György érsek atya kitartó kérésének köszönhető, hogy 2006-tól
szülőföldünkön élhetjük hivatásunkat Kis Szent Teréz pártfogása alatt.
Vallásos családban
nevelkedtem, de csak huszonévesen éltem át, hogy Isten valóban létezik.
Kerestem a szeretetet, s ez a vágy, keresés segített sok bukdácsolás, görbe út
után rátalálni a Kármelre. Nem tudtam, hogy a betegápoló és tanító jellegű
rendeken kívül léteznek más jellegű rendek is, ezekre meg úgy láttam, hogy
nincs képességem. Nagy volt örömöm, mikor kezembe került Puskely Mária Szerzetesek
című könyve, melyben a kármelitákról olvastam. Tudtam, hogy ez az, amire
vágyom: magány, csend, ima, elvonult élet. Hálával tölt el,
hogy válaszolhattam Urunk Jézus hívására, hogy nap mint nap újra hív, hogy vele
legyek: örömében, fájdalmában, magányában, szomjúságában. Szentháromságról
nevezett Katalin Ildikó nővér vagyok.
Tizennyolc évvel ezelőtt, tizennyolc évesen léptem be a pécsi Kármelbe. A
szerzetesi élet gondolatával gimnáziumi osztálytársaim révén találkoztam
először, majd a rendszerváltást követő hitéleti fellendülés során ismertem fel,
hogy Isten a Kármelbe hív. Kis Szent Teréz önéletrajzából ismerhettem meg a
Kármelt. Annak missziós dimenziója ragadott meg, a papokért vállalt imaháttér
biztosításának gondolata. Ebben nagy szerepet játszott a 90-es évek legelején
Csíkszeredában dolgozó papi közösség tanúságtétele és szolgálata is. Kolostori
életemben elég hamar rájöttem, hogy még egy olyan magasztos eszmény sem adhat
elegendő erőt ehhez az életformához, mint a papokért való ima, mégis a
Kármelnek ez a missziós dimenziója volt az, amely számomra vörös fonalul
szolgált, hogy megtaláljam a helyemet Isten tervében. Nagy öröm töltött
el, amikor felismertem, hogy az Úr Jézus meghívott a szerzetesi életre, arra,
hogy hozzá tartozzam. Tulajdonképpen ez a kapcsolat minden hivatás szíve,
közepe. Csak érte lehet felvállalni ezt az életformát és megtalálni benne az
igazi boldogságot. Kis Szent Teréz Márk evangéliumának következő mondatával
írta le saját hivatását: „Jézus felment a hegyre, és magához hívta, akiket
akart” (Mk 3,13). Én is emiatt vagyok a Kármelben: Jézus úgy döntött, hogy
magához hív, én pedig jöttem. Belebocsátkoztam a vele való kapcsolat
kalandjába, amelyet Szent Terézia baráti kapcsolatként jellemez, s ápolására
napirendünk napi két óra minőségi időt biztosít. Szent Terézia anyánk minden
művében az imádságról írt. Önéletrajzában elmondta, hogy hogyan
bontakozott ki saját életében; a Tökéletesség útjában és a Belső
várkastélyban azt magyarázta, hogy mit tesz az imában az Úr, és mi a mi
feladatunk; az Alapítások könyvében
ennek az életformának az apostoli termékenységét mutatta be az egész egyház és
az emberiség javára. Mivel a közösségi élet hitelesíti imaéletünket, ezért
Szent Terézia műveiben nem imamódszereket ismertetett, hanem az életről írt,
erények kialakítására buzdított. Különösen hármat ajánlott figyelmünkbe
mindjárt a Tökéletesség útja elején: a testvéri szeretetet, a mindenről
való lemondást és a szívbeli alázatot. Amilyen mértékben sikerül magamat ezekbe
belegyakorolnom, annyira érlelődöm emberségemben, szerzetességemben, annyira
lesz hiteles és hatékony az imám. Örökfogadalmamkor három fogadalmi jelvényt
kaptam az egyháztól: fekete fátylat mint Istennek szenteltségem jelét, egy
feszületet, amely a Krisztussal kötött szövetségemre emlékeztet, és a
zsolozsmáskönyvet, amellyel az egyház az ima szolgálatát bízta rám. Mivel telnek a
mindennapjaim? Küzdelemmel a testvéri szeretetért, egyfajta egészséges távolság
őrzésével önmagamtól és a világtól, hogy jobban ráláthassak és Isten szemével
nézhessem e valóságokat, hogy az alázat által, amelyet Szent Terézia
igazságként határozott meg, egyre inkább az igazságban éljek, s Isten elé
vigyem ezt a vajúdó világot. Különösen a papokat, a politikai élet szereplőit,
nemzetünk ügyét, az elszegényedők nyomorúságát és kis közösségünk bontakozását
hordozom imáimban. A kármelita szemlélődés nem imamód, hanem életforma. Állandó
odafigyelés a csendes szellőben érkező Úrra, küzdelem vele és érte, az ő
országának eljöveteléért amint a mennyben, úgy a földön is.
(A közösségről bővebben honlapjukon tájékozódhatnak:
www.karmelita.romkat.ro) |
Legfrissebb híreink
Kezdődik
a nagyböjt
Február 22-e
hamvazószerda, a húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdete. Szigorú böjti
nap, a katolikus hívők háromszor étkezhetnek, csak egyszer jóllakásig, és tilos
mindennemű húsétel fogyasztása. Ez utóbbi tilalom nagyböjt minden péntekére
vonatkozik. Hamvazószerdán a katolikus templomokban bemutatott szentmisék
keretében a pap az előző év virágvasárnapján szentelt barka elégetéséből nyert
hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára. Ez a szertartás bűnbánatra szólít
és egyben a mulandóságra emlékeztet.
Önkéntesek
képzése családi életre nevelésre az oktatásban
A tréning
alapja az élményszerű tanulás, amely a jelentkezők aktív részvétele által
valósul meg. A képzést a szatmári egyházmegye családreferense, Lepedus István
és csapata vezeti. Ízelítő a képzés témáiból: bemutatkozás: célok,
motiváció, elvárások megfogalmazása; a családi életre nevelés a szatmári
egyházmegyében: gimnáziumi és középiskolás anyag tartalmi íve; gyakorlatok
saját élményszerű feldolgozása; tapasztalatcsere; hogyan tovább, Boldogabb
családokért! program a főegyházmegyében? – konkrétumok megfogalmazása.
Azoknak javasolják a szervezők a jelentkezést, akik már részt vesznek ebben a
programban, és új ismeretek, új lelkesedés birtokába szeretnének jutni,
bekapcsolódnának a programba, családi életük rendezett, azonosulnak a katolikus
egyház házasságra, családra és szexualitásra vonatkozó tanításaival, vállalják,
hogy a képzést követően legalább egy osztályban elindítják a programot. Időpont,
helyszín: március 23–25., a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia. Hozzájárulás:
50 lej/személy (akik szállást és teljes ellátást igényelnek). További
információ és jelentkezés Kertész Marikánál: maria.kertesz@caritas-ab.ro,
mobil: 0743-152008. A képzés a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas
támogatásával valósul meg.
Életvédelmi
előadások
Minden hónap
második csütörtökén a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis Társaság
életvédelemmel kapcsolatos előadásokat tart a Krisztus király-templom
nagytermében. A februári előadás előtt az altemplomban szentségimádás tartottak
az életvédelem szándékára, a szentmisét a Pro Vita Hominis Társaság szándékára
ajánlották, megköszönték és hálát adtak mindenkiért, minden jótevőért, aki
bármivel hozzájárult az életvédelem ügyéhez. A szentmise után ismertették a
tevékenységüket, céljaikat, és a betegek vasárnapjára hangolódva levetítették Az
úton című 40 perces filmet, amely egy súlyos betegséggel való megküzdésről
szól egy tizenéves fiú esete kapcsán. Megbeszélték a film üzenetét, a találkozó
agapéval zárult. (Józsa Zsuzsanna)
XX.
megyei farsangbúcsúztató
A Hargita
megyei hagyományőrző csoportok idén huszadik alkalommal gyűltek közös
farsangbúcsúztatóra február 18-án. Idén Alsósófalva volt a házigazda, az
esemény szervezője hagyományosan Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei
Kulturális Központ, s ez alkalommal az Alsósófalvi Farsangolók Egyesülete helyi
intézményekkel, szervezetekkel együttműködve. Az eseményen 15 csoport vett
részt, mintegy 800 maskarás és zenész mókázott, mutatta be települése
jellegzetes farsangi hagyományát. Az ünnepség keretében Ádám Gyula Sófalvi
farsang című fotókiállítását is megtekinthették az érdeklődők, mely a
korábbi évek alsósófalvi farsangtemetéseit mutatja be.
Betegek
világnapja Sepsiszentgyörgyön
Február 12-én
este a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban az ökumenikus istentiszteletet
– melyen jelen voltak orvosok, ápolók, betegek és családtagjaik – a betegekért,
beteggondozókért ajánlották fel. (Józsa Zsuzsanna)
Böjte
Csaba OFM a szentgyörgyi kultúrpalotában
A
sepsiszentgyörgyi Háló meghívására a Szent József-templomban február 13-án az
esti szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálta, majd a Tipe-Tupa
Egyesület szervezésében, Szabó Enikő meghívottjaként a dévai Szent Ferenc
Alapítvány alapítója előadást tartott a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotában. A
bevételt a szervezők a dévai alapítvány által támogatott árva gyermekeknek
ajándékozták. (Józsa Zsuzsanna)
Pályázat
a ditrói Jézus szíve-plébániatemplom hajójának belső restaurálására
A ditrói
plébánia egyháztanácsa pályázatot hirdet a Jézus szíve-templom hajója belső
falainak restaurálására. A pályázaton minden erdélyi és külföldi cég részt
vehet, amelynek ilyen jellegű munkára felhatalmazása van és a kivitelezéshez
biztosítja az állványzatot. A restaurálási tervet és a devizt március 10-ig
kell leadni a ditrói plébánián. Érdeklődni a 0740-554-221-es vagy a
0266-353198-as telefonszámon lehet. (Ditrói római katolikus plébániahivatal)
Időslátogató önkéntesek
képzése
Kolozsvár, Torda, Dés és Beszterce környékén
lakókat célozza meg az a képzés, amely a szociális karitatív munka
megszervezéséhez szükséges készségeket is fejlesztené.
Az időslátogató önkéntesek képzése egy
alapozó képzés önkéntesek számára a gyakorlatban hasznosítható ismeretek
elsajátítására. A tréning alapja az élményszerű tanulás, amely a jelentkezők
aktív részvétele által valósul meg. A képzést a Caritas szociális-karitatív
munkában tapasztalt szakemberei vezetik.
Ízelítő a képzés témáiból: a Caritas:
szervezet – közösség – lelkiség; Miért csinálom? – motivációk a segítésben;
segítő kapcsolat felépítése idősekkel; betegápolási alapismeretek; belső
erőforrások – Hogyan előzhető meg a kiégés?; időslátogató csoportok
megszervezése.
Várjuk azok jelentkezését, akik rendszeresen
látogatnak időseket vagy a jövőben szívesen végeznének ilyen tevékenységet;
kapcsolatban állnak lakóhelyük, plébániájuk, gyülekezetük közösségével;
vállalják, hogy a képzést követően lakóhelyükön legalább egy arra rászoruló
idős személyt önkéntesként rendszeresen meglátogatnak; valamint vállalják, hogy
a képzés mindhárom alkalmán részt vesznek.
A képzés időpontja és
helyszíne (a képzési napokon 10–16 óra között):
1. csoport: Kolozsvár–Torda környékiek
számára: március 3., szombat, Ludas; március 23., péntek, Torda; április 20.,
péntek, Torda.
2 csoport: Dés és Beszterce környékiek
számára: március 2., péntek, Dés; március 24., szombat, Beszterce; április 21.,
szombat, Dés.
Hozzájárulás: keresők számára 10 lej, nem keresők és nyugdíjasok
számára ingyenes.
További információ és
jelentkezés:
Torda környékiek: Gergely Márton
(e_jozsa@hotmail.com, mobil: 0735-735153);
Dés környékiek: Miklós Attila
(miklos_attila24@yahoo.com, mobil: 0735-735141).
Eladó egy nagyon jó
állapotban lévő, 4 oktávos, 2
regiszteres és térddel is erősíthető HARMÓNIUM.
Kapcsolat: Németh Árpád, Búzásbesenyő 334. sz., Maros
megye
A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség a
Keresztirány és az Áradat egyesülettel közösen idén először megszervezi a Húsvéti
Ifjúsági Keresztény Zenefesztivált Resurrexit néven.
A zenefesztiválnak a csíkszeredai Segítő
Mária Katolikus Gimnázium díszterme ad helyet április 21-én, szombaton.Célja
összefogni a most bimbódzó vagy már évek óta működő ifjúsági zenecsoportokat,
lehetőséget biztosítani a húsvét közös megünneplésére, egymás megismerésére,
megmutatkozási lehetőséget nyújt a zenekaroknak egy-egy koncert/dalos
összeállítás keretén belül. Minden meghívott együttesnek lehetősége lesz
koncertezni, kipróbálni magát. Nem versenyről van szó, hanem együtt
ünneplésről! Jó lenne, ha minél több zenecsoport részt tudna venni.
Zenekarok/ének-zenecsoportok
jelentkezését várjuk február 24-ig a következő e-mail címen: ujnemzedek@yahoo.com.
A jelentkezéskor említsék a zenekar nevét/megnevezését; a helységet, ahova
tartozik; a kapcsolattartó személy elérhetőségeit (név, e-mail cím,
telefonszám); mellékeljenek egy rövid leírást a zenekarról/zenecsoportról (kik
alkotják, hol tevékenykedik, mi a céljuk); küldjenek két-három dalfelvételt
(lehet amatőr felvétel is) az általuk játszott dalokról. A
zenekaroknak/csoportoknak személyesen jelzünk vissza a jelentkezés után.
A program a hallgatóság számára nyitott és
költségmentes. A programról áprilisban bővebben olvashatnak a www.ekip.ro honlapon.
Férjek, édesapák lelki
hétvégéje a csíksomlyói Jakab Antal Konferencia-központban
2012. március 2–4. között a Gyulafehérvári
Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának Család-munkacsoportja szervezésében
rendezik meg a férjek, édesapák lelki hétvégéjét Csíksomlyón a Jakab Antal
Konferencia-központban. A hétvége mottója: Menjetek, tegyetek tanítványommá
minden népet! (Mt 28,19). A hétvége tervezett témái: Első missziós
területem a családom, Misszió munkahelyemen, környezetemben, A közélet mint
küldetésünk céltáblája. A témák elmélyítése érdekében az előadásokat
tanúságtételek, kiscsoportos megbeszélések követik. Lesz filmnézés, közös
beszélgetés, férj-apa csoport bemutatkozás is. Arra is lesz lehetőség, hogy a
résztvevők a csendben mélyebben találkozzanak Istennel, és a szentmisékben, a
közös imák alatt, a szentségimádáson erőt kérjenek missziós küldetésük
teljesítésére. A program pénteken este 6 órakor kezdődik és vasárnap ebéddel ér
véget. Részvételi díj: 160 lej/fő. Jelentkezni a www.csalad.ro honlapon lehet
február 8-tól. Bővebb információ az iroda@csalad.ro e-mail címen vagy a
0742-127374-es telefonszámon. Jelentkezés után a szervezők részletes programot
küldenek.
KONCERT zeneüzlet
Hangszerboltunk
színes kínálattal várja önt!
Elérhető
áron vásárolhat/rendelhet hangszereket!
A hangszerkellékek széles skáláját megtalálhatja nálunk, ugyanakkor kottákat is forgalmazunk!
Címünk:
Kolozsvár, G. Clemenceau (volt Izabella) utca 6/A., az Óvár környékén.
Telefon:
0264-430030; 0758-101517
Honlap:
www.koncert.ro
E-mail cím: koncert@clicknet.ro


Kármeliták Erdélyben
Isten
Irgalmasságáról nevezett Mária Teréz
Az
Istenszülő Oltalmáról nevezett Jozefa-Terézia