Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

XXI. évfolyam 9. szám, 2011. február 27.
Vezércikk

Neveden szólítottalak

Nyomtatás E-mail
Sebestyén Péter   

Itthon javában tart a névváltoztatás, magyarosítás fölötti hercehurca. Bonyolítja az ügyintézést a bürokrácia megannyi útvesztője, és mintha az erdélyi magyar is rádöbbent volna, hogy élnie kell jogával, emberi méltóságát védi, ha nevét védi.

Jó két hete maga a pápa emelt szót a „sztárnevek” elburjánzása ellen. Igaz, már a római színműíró, Titus Plautus megalkotta az azóta szállóigévé vált szóösszetételt, miszerint a neved a sorsod: nomen est omen. Most, hogy végzet-e vagy sem, azt hadd ne elemezzük, de azért mindenki érzi, tudja, hogy a név meghatározza az embert, az egész személyiséget. Még történelmi távlatokban is.

Anyáink-apáink nemzedékének felfogásában még az volt az ildomos, a célszerű, hogy beazonosítsák vele a rokonságot, megőrizzék a családfa folytonosságát, és olyan neve legyen az embernek, aminek viselője érzi a névadó égi pártfogását, példaképként tekinthet rá, azonosulhat vele. A bibliai nevek, a szentek nevei ezért csengtek jól Székelyföldön is, bármelyik felekezetnél keresztelték a gyermeket. A névadás a kereszteléssel sajátos egységben életre szóló döntésnek számított. Nem lehetett csak úgy kitalálni vagy felvenni egy új nevet.

Bővebben...
 
Interjú

Épített örökségünk védelmében

Nyomtatás E-mail
Kérdezett Knecht Tamás   

A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház a gyulafehérvári főegyházmegye főtemploma, egyben az erdélyi történelem fontos színtere, építészeti, művelődéstörténeti jelentősége felbecsülhetetlen. Az évszázadok történelmi eseményei, valamint az idő foga azonban maradandó nyomot hagyott, a műemlék állapota folyamatosan romlott. A rendszerváltozást követően, felismerve a helyzet súlyosságát, átfogó restaurálási tervet dolgoztak ki a műemlékvédő szakemberek. Örvendetes, hogy az utóbbi években egyre nagyobb lendülettel zajlanak a székesegyház restaurálási munkálatai, egyre több területet érintenek. Ezekről kérdeztük Szász Jánost, a főegyházmegye gazdasági igazgatóját.

Bővebben...
 
Panoráma

Közönyünk a halállal szemben

Nyomtatás E-mail
(A szatmári egyházmegye sajtószolgálata)   

 

Az elhalálozás életünk biztosan bekövetkező történései közé tartozik, ezért készülnünk kell rá. Korunk világa viszont nem vesz tudomást erről, a halálesetek már-már mindössze statisztikai számokká zsugorodtak. A televízióban, médiában minél többször találkozunk a halál megjelenítésével, annál távolabbinak érezzük, közönyössé válunk az elmúlással szemben – mondta előadásában Román János, a szatmári Kálvária- templom román közösségének plébánosa. Román János az önkéntes beteglátogatói képzés tizenkettedik találkozásának volt meghívott előadója, azok után, hogy 2010 januárjában, a harmadik találkozón már beszélt a neurózisokról, szorongásokról.

Bővebben...
 
Panoráma

Körzeti tudásösszemérés

Nyomtatás E-mail
Dénes Gabriella   

Február hónapról sok minden eszébe juthat az embereknek, farsang, a tavasz közeledte, no meg a tantárgyversenyek is többé-kevésbé ekkor zajlanak. A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban gyülekeztek február 19-én reggel mindazok, akik a körzeti vallás tantárgyversenyen szerették volna összemérni a tudásukat. Érkeztek diákok az Apáczai Csere János Elméleti Líceumból, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumból, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból, és a házigazda intézmény is képviseltette magát.

Bővebben...
 
Panoráma

Ahogy én ismertem Ferencz Istvánt

Nyomtatás E-mail
Potyó Ferenc   

Nemrég megkerestek a Vasárnap szerkesztőségétől és elmondták, hogy néhai Ferencz Istvánról a temetést követően nem jelent meg nekrológ. Egyben arra kértek, hogy vállaljam e hiányosság pótlását. A felkérésre igent mondtam, arra gondolva, hogy megosztom emlékeimet és élményeimet az olvasóval. Mostani írásomat Ferencz István emléke előtti főhajtásnak szántam, akivel papi életem kezdetén összehozott az isteni gondviselés.

Bővebben...
 
Panoráma

A te szereteted is változtat a világon

Nyomtatás E-mail

Önkéntes napokat tartott a Gyulafehérvári Caritas

Az önkéntesség évét nyitotta meg a Gyulafehérvári Caritas a január végén megszervezett önkéntes napokkal. A találkozókat hat régióban szervezték: Csíkszeredában, Gyer­gyó­szent­mik­ló­son, Sep­si­szent­györ­gyön, Székely­ud­var­he­lyen, Ma­rosvásárhelyen és Kéz­di­vásárhelyen. A rendezvényen elsősorban a szervezet önkéntesei vettek részt, akik az adott régióban folyó szociális programokban dolgoznak. Ugyanakkor a találkozók nyitottak voltak az érdeklődők előtt is, akik még nem kapcsolódtak be önkéntes programokba, de kíváncsiak a témára. Több mint 150 önkéntes vett részt a találkozókon.

Bővebben...
 
Fiatal vagyok és gondolkodom

Munkás lenni az Úr aratásában

Nyomtatás E-mail
Nagy Lilla   

Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. (Mt 9,37–38)

Ha körülnézek a világban, elszomorító látvány tárul szemem elé: hitetlenség, fogyasztói társadalom, hedonista elvek, az életük értelmét elveszített, vegetáló emberek tömege, és ennek következtében mérhetetlen szenvedés, szorongás, depresszió. E sok fájdalom láttán lehetetlen, hogy ne fogalmazódjanak meg bennem Jézus szavai: az aratnivaló sok. Ha tovább nézelődöm, a folytatásra is rá kell döbbennem: a munkás kevés.

Bővebben...
 

Hírek, hirdetések

Nyomtatás E-mail
Administrator   

Nőtt a világ katolikusainak a száma

A 2011-es Pápai Évkönyvből, amely hamarosan kapható lesz a könyvesboltokban, többek között megtudjuk, hogy 2010-ben a pápa tíz új püspökséget, egy apostoli exarchátust és egy apostoli helynökséget állított fel. A 2009-re vonatkozó statisztikai adatok bemutatják, hogy hogyan alakult számokban a katolikus egyház élete a világon található 2956 egyházkerületben. A katolikusok száma a 2008-as 1 milliárd 166 millióhoz képest 1,3 százalékkal emelkedett, ami számokban kifejezve 15 milliós növekedést jelent.

Bővebben...
 
Egy falat a léleknek

A megújulás reményében

Nyomtatás E-mail
Fr. Anaklét OFM   

 

• Talán egy pár nap múlva több bizalommal, reménnyel, netán elvárással nézünk a világra. Egyre érdeklődőbben fogjuk figyelni a madarak hangját, sűrűsödő mozgolódását. Még a tavaszhírnöknek tekintett gólyara is kíváncsiabban figyelünk. Vajon – a híradások által – az ő visszaérekézését a leghamarabb mikor és hol fogják meglátni?

Bővebben...
 
Panoráma

Teltházas énekverseny

Nyomtatás E-mail
Józsa János   

 

Kétszer is megtöltötték a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermét a versenyző fiatalok és hozzátartozóik február 19-én a szatmári egyházmegyei tanfelügyelőség által első alkalommal szervezett egyházzenei énekversenyen. Délelőtt az V–VIII., majd délután a IX–XII. osztályos fiatalok vették birtokba a termet és mérték össze egyházi énekismeretüket. Az egész egyházmegyéből érkező fiatalok egyedül vagy legfeljebb ötfős csapatokban jelentkezhettek, a verseny során pedig elő kellett adjanak egyet a megadott kötelező énekek közül, fel kellett ismerjenek egy orgonán lejátszott dallamot, majd előadták szabadon választott, nekik tetsző vallásos témájú éneküket.

Bővebben...
 
Panoráma

Együtt ünnepeltek a betegekkel

Nyomtatás E-mail
Radványi Hajnal   

Február 11-e, a betegek világnapjának jelmondata lehetne Teréz anya szép mondása: „Az élet egyetlen – vedd komolyan!” Hogy ez a gondolat jó talajba hullott bizonyítja az a tény, hogy a civilszervezetek és a közemberek egyaránt ezen a napon a beteg testvérek felé fordulnak.

Bővebben...
 
Panoráma

Hitoktatók és katolikus pedagógusok találkoztak

Nyomtatás E-mail
Kovács F. Zsolt   

Merésznek, ugyanakkor reményt keltőnek tűnhetett az a rendezvénysorozat, amelyet a nagyváradi egyházmegye a 2011-es pasztorális tervében meghirdetett, többek között az egyházmegye területén tevékenykedő hitoktatók és katolikus pedagógusok egyházmegyei találkozóját. A találkozó elsődleges célja az volt, hogy az egyházmegye területén tevékenykedő hitoktatók és katolikus pedagógusok találkozhassanak a főpásztorral.

Bővebben...
 
Útjelző

A gyermekkori vallásos nevelés fontossága

Nyomtatás E-mail
Incze Dénes   

 

I. parancsolat (4. rész)

Dr. Iuliu Haţeganu neves román orvos, tudós 1943-ban mint a nagyszebeni egyetem rektora mondta el a görög katolikus egyetemi hallgatóknak: „Sajnos és sajnálatos, hogy a hit és a vallásos élet olyan változékony az emberekben. Legerősebb a gyermekkorban, elhalványul az ifjúkorban, néha egészen kihagy a felnőttkorban, hogy aztán visszatérjen az öregkorban.”

Bővebben...
 
Pitypang

Barangolások erre-arra, vidékekre-országokba

Nyomtatás E-mail
Szőcs Katalin   

Az élet virága

Minden ősi kultúra és minden természeti népcsoport az univerzumot egységnek, körnek képzelte el: a Teremtő végtelen köréből keletkezett és áll össze a világ. A népi tudás több területe egységben látja magát a világgal. Az ókortól kezdve az Egyet, Istent, a Teremtő erőt körrel, rózsával vagy körbe írt ábrákkal szemléltették. Az Egy energiája Égő ékként a Nap fényéhez hasonlóan ég.

Bővebben...
 


Legfrissebb híreink



Bevezetés a ferences lelkiségbe

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szeretettel meghív minden érdeklődőt a Katolikus Akadémia következő előadására, amelyet dr. Orbán Szabolcs OFM tart „A kisebb testvérek regulája ez…” A ferences lelkiség alapelemei címen 2012. május 24-én este 7 órakor  a BBTE Római Katolikus Teológia Karának dísztermében. (I. Maniu/Szentegyház u. 5. szám, II. emelet).



Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.