Hírek, hirdetések
Október 15-én délután 4 órakor szentmisével kezdődött az a kászonjakabfalvi ünnepség, amely a templom körül lélegző faluközösséget, annak múltját és jövőjét ünnepelte. A szentmisét Balázs György ny. esperes-plébános celebrálta, ő volt 1972-ben az utolsó papja e falunak, amely azóta Kászonújfalu filiája. Kászonújfalunak pedig 1972-től 26 éven át Fábián Dénes, immár szintén nyugalomba vonult plébános volt a köztiszteletnek örvendő papja. A szentmisét követően András Ignác, a kászoni iskola igazgatója mutatta be A templom közelében, még a sírban is című rendhagyó útikönyvet, amely Kászonjakabfalva temploma építésének 200. évfordulójára készült a Verbum Kiadónál. A szerző, András Ignác elmondta: e kötet első egy olyan sorozatból, amely a Kászon-völgy falvait mutatja be a templom–falu viszonylatában. A Kászonjakabfalva templomát köszöntő kiadványt követi majd a Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Impér és Kászonújfalu templomát, valamint a falvak közösségét, történelmét ismertető kötet is. (G. A.)
Új színben a szatmárnémeti Kis Szent Teréz-templom
Befejezték a szatmárnémeti Kis Szent Teréz-templom festését. A templom külső tatarozását még augusztusban kezdték el, és folyamatos munkával a napokban sikerült befejezni. Új színt és új ablakokat kapott így a templom. Amellett ugyanis, hogy helyenként töröttek voltak a kisebb festett ablakok, és ezeket pótolni kellett, mindenhol hőszigetelt ablakokra cserélték a külső üvegeket, amellyel így az épület hőháztartásán is javítottak.
A munkálatokat a hívek adományaiból, az egyházmegyétől kapott kölcsönből, valamint a kultuszminisztériumtól kapott támogatásból fedezték. (A szatmári egyházmegye sajtóirodája)
XVIII. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny
A szervezőbizottság felhívása
A Szent-Györgyi Albert Társaság, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia, a szatmárnémeti németi református egyházközség, a szatmárnémeti MADISZ, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, az Ady Endre Társaság, a Dinu Lipatti Filharmónia, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) szakmai támogatásával
2009. január 23–25. között rendezi meg Szatmárnémetiben a
XVIII. Hajnal akar lenni
népdaléneklési versenyt (HAL)
a világon bárhol élő magyar, nem hivatásos népdalénekesek számára.
A versenyen fellépők a KÓTA XV. Országos Népzenei Minősítését is megkapják a szakmai bírálóktól: elődöntősök térségi szintűt (azaz megfelelt, dicséretes, kiváló), a döntőbe jutott énekesek országos szintűt (bronz, ezüst, arany, Arany Páva). Az Arany Páva-minősítést elérőket a KÓTA meghívja az Országos Arany Pávás Népzenei Gálára, ahol a legjobbak Arany Páva-nagydíjban részesülnek!
Részvételi tudnivalók
Részt vehet bárki, aki betöltötte 12. életévét. Felső korhatár nincs. A versenyzők küldjék el a Szent-Györgyi Albert Társaság címére (440030 Satu Mare, Mihai Viteazul 10. e-mail cím: csirak@sm.rdsnet.ro) az alábbiakat:
1. Jelentkezési lap, amelyen a következő adatokat kell feltüntetni: név, születési adatok, lakcím, telefonszám, e-mail cím, foglalkozás, felkészítő, segítő neve, a versenyen induló két dalcsokor és a csokrokat alkotó dalok címei, az eddig elért eredmények és a korábbi KÓTA minősítések felsorolása (év, fokozat, hol kapta), technikai igény a fellépéshez.
2. A jelentkezési lap postázásával egy időben a versenyző küldjön mindkét dalcsokráról hangfelvételt (hangkazettán, CD-n, DVD-n, VHS kazettán vagy mp3-felvételen). A hanghordózón küldött felvételeket postázzák a jelentkezési lap másolatával Birinyi Józsefnek a Tradíció Stúdió, H–1024 Budapest, Keleti Károly u. 8. II/1. címre. A felvétel mp3-formátumban a jelentkezési lap másolatával együtt elektronikus levélben, e-mail mellékletként is küldhető a birinyi@ tradicio.hu e-mail címre. A 2008. december 10-ig beérkező felvételek meghallgatása után a szakmai testület eldönti, hogy kiket válogat be a XVIII. HAL középdöntőjére és döntőjére.
Az énekverseny zenei anyaga
Minden versenyzőnek két dalcsokorral kell jelentkeznie, vagy lehet egy ballada és egy dalcsokor is. Törekedjenek régi stílusú dalokból meríteni. Egy dalcsokor előadási időtartama nem lehet több 4 percnél. Népies műdalokat és feldolgozásokat nem fogadunk el. A versenyzők szólóban vagy hangszeres kísérettel is énekelhetnek.
A XVIII. Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyhez táncház kapcsolódik, zárásképpen pedig gála, amelyen fellépnek a verseny legjobbjai, valamint meghívott művészek.
Jelentkezési határidő: 2008. december 18. A hangfelvételek értékelésére december 24-ig kerül sor. A döntésről, a meghívásról a jelentkezőket január 5-ig értesítjük.
Díjazás:
Szakmai díjak:
1. A XVIII. HAL fődíja: A zsűri által odaítélt három „Arany HAL” szakmai különdíj birtokosa részt vehet térítésmentesen a Tradíció Alapítvány jóvoltából a XXIV. Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánc Táborban.
2. A verseny első három helyezettje pénzjutalomban részesül.
3. A KÓTA országos népzenei minősítésének fokozatai.
Mecénás díjak:
1. A Versenyzők Díját kapja az énekesek által megszavazott legjobb énekes.
2. Közönségdíjat kap a nézőktől a közönség soraiból legtöbb szavazatot elérő versenyző.
3. A támogatók, rendezők, felajánlók különdíjai.
Kérjük a jelentkezőket, versenyzőket, ha a HAL keretében a KÓTA XV. Országos Népzenei Minősítésén minősítést is kérnek, akkor a www.kota.hu honlapon található népzenei minősítési adatlapot is töltsék ki, és mielőbb küldjék vissza Rozgonyi Péterné, a KÓTA népzenei előadója címére e-mailben: kota@kota.hu vagy postán: KÓTA 1537 Budapest, Pf: 406.
Minden jelentkezőt szeretettel várunk és sok sikert kívánunk a fellépésekhez, a megmérettetéshez, hagyományaink élményszerű előadásához, ápolásához!
A XVIII. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny médiatámogatói: Duna Televízió, Katolikus Rádió, Vasárnap, Keresztény Szó, Szatmári Magyar Hírlap, Zene Szó, www.kota.hu, www.tardicio.hu honlapok.
Lelkipásztori nap Nagybányán és Nagykárolyban
November 29-én a nagybányai és nagykárolyi esperességek lelkipásztori napjára kerül sor. A szatmári egyházmegye szatmári, erdődi és ugocsai esperesi kerületeinek lelkipásztori napjához hasonlóan a rendezvény elsődleges célja az imádság évének lezárása, kiértékelése és a Szent Pál évének a bevezetése lesz. A lelkipásztori nap ugyanakkor jó alkalom a plébániai közösségek működésének elősegítéséhez, a kapcsolatok megerősítéséhez. (Szatmári sajtóiroda)
Kulturális napok Aradon
November 13–14. között tartották az Aradi Kulturális Napok rendezvénysorozatot, amelyet az Arad Megyei Tanács és a lengyelországi Opole vajdaság közösen szervezett. A programban városnézés, múzeumlátogatás, fotókiállítás, hangverseny és több előadás szerepelt. November 14-én tartották a II. János Pál pápa és az ökumenikus élet elnevezésű szimpóziumot, amelynek keretében meghívottként Roos Márton megyéspüspök tartott előadást Caritas in diversitate – ökumenizmus a temesvári egyházmegyében címmel. (SE)
Boros Béla érsekre emlékeztek Kisjenőn
A Fehér-Körös két partján elterülő Erdőhegy és Kisjenő római katolikus közössége november 15-én egész napos rendezvénysorozattal emlékezett dr. Boros Béla címzetes érsekre születésének 100. és halálának 5. évfordulóján. Az egybegyűltek több előadáson és vetítésen vettek részt, a templom mellett lévő ifjúsági házban pedig fényképkiállítást tekinthettek meg dr. Boros Béla életéről. Délután a résztvevők az érsek szülőházánál gyülekeztek, ahol megkoszorúzták az ott elhelyezett emléktáblát. Ezt követően a kisjenői templomban Roos Márton megyéspüspök celebrált szentmisét, amelyen meghívottként részt vett és szentbeszédet mondott dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Dr. Boros Béla címzetes érsek 1908. szeptember 20-án született Erdőhegyen. Főiskolai tanulmányait a Gregoriana pápai egyetemen végezte, ahol teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. Ugyanott szentelték pappá 1932. október 30-án. 1948 decemberében titokban püspökké szentelték. 1951. március 10-én letartóztatták, és kirakatper során a katonai bíróság teljes vagyonelkobzásra és életfogytiglani fegyházra ítélte, amelyből több mint 13 évet letöltött. A börtönt 1964-ben hagyta el. A püspöki szolgálatot 41 éven át állami tiltás miatt nem gyakorolhatta. Nyugalomba vonulásáig a temesvár-erzsébetvárosi plébánián segédlelkészként szolgált. 1990. március 14-én II. János Pál pápa címzetes ressianai érsekké nevezte ki. 2003. június 6-án hunyt el életének 95. évében. (Sipos Enikő)
Lezárult a főpásztori látogatás
Roos Márton püspök november 16-án ünnepi szentmisével zárta vizitációját a temesvár-józsefvárosi plébánián. Ezzel lezárult a temesvári egyházmegyében tervezett főpásztori látogatások egy szakasza. A három főesperességben tett vizitációk alkalmat nyújtottak a római katolikus közösségek mellett a különböző közigazgatási intézmények, iskolák, polgármesteri hivatalok és nem utolsósorban a más vallásfelekezethez tartozó közösségek felkeresésére is, ezáltal lehetőséget biztosítva az ismerkedésre, a közeledésre, amely a kölcsönös tisztelet és megértés, valamint a jó együttműködés alapját képezi. (Sipos Enikő)
Lelkigyakorlat Leányfaluban
A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) november 14–21. között lelkigyakorlatot szervezett a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban a magyarul beszélő katolikus püspököknek. A rendezvényre meghívást kaptak a romániai magyar egyházmegyék püspökei is. A programokat P. Szentmártoni Mihály jezsuita vezette. (Sipos Enikő)


