Hírek, hirdetések
Felhívás a családpasztorációs tevékenység támogatására
Sajátos belső igény és a szentszéki irányelvek alapján is egyre fontosabbá válik a családi kapcsolatokat erősítő pasztoráció, amelyre a gyulafehérvári főegyházmegyében – a helyi zsinatot követően, 2002 óta – szervezett formában is igyekszünk odafigyelni. A házasságról az emberek különféleképpen, gyakran elég könnyelműen gondolkoznak. A kereszténység tanítása szerint a házasságot Isten alapította. Isten akarata a férfi és nő törvényes együttélése. Isten akarja, hogy egy legyenek, olyan egy, mint az egy szív–egy lélek–egy test. Az ember szabadon dönt, hogy a házaséletet választja-e vagy lemond róla, de ha mellette döntött, olyan törvény alá hajtja a fejét, amelyet Isten állapított meg, s azon az ember nem változtathat. (Márton Áron: Előadás a házasságról, 1935) A főegyházmegyei családpasztoráció az elmúlt öt esztendőben még csak első lépéseit tette meg. A családreferens lelkész munkáját 14 elkötelezett régiófelelős házaspár – önkéntes – munkája segíti. Az egyes kerületekben elindult jegyeskurzusok, a jegyesoktatásban részt vevő házaspárok képzése, családos tábor és konferencia mellett jövőben férjek – édesapák –, majd feleségek – édesanyák – lelki napjait tartjuk meg egyházmegyei szinten. A Papi Szenátus 2005. őszi ülésén lehetővé tette, hogy minden esztendőben szent család vasárnapján minden plébánia egy szentmise perselyadományát felajánlja a Pasztorális Bizottság családpasztorációs programjainak támogatására. 2007-ben 21 plébániaközösség részéről összesen 2600 (új) lej érkezett a családpasztorációs tevékenységek támogatására. Ez tette lehetővé, hogy az augusztusi táborba olyan családokat is meg tudtak hívni a szervezők, akik 5-6 gyermeket nevelnek, és évek óta nem vettek részt egyházmegyei vagy egyáltalán lelkigyakorlatos rendezvényen. Most ezeknek a gyermekeknek és szüleiknek a nevében köszönik a támogatást az adakozóknak. Hasonló perselyezést idén is tart a főegyházmegye december 28-án, szent család vasárnapján. A begyűlt adományokat a főesperesi hivatalokban összesítik 2009. január 31-ig.
(A gyulafehérvári főegyházmegye közleménye)
Prima-díjat kapott a Duna Televízió elnöke
December 5-én, a Művészetek Palotájában tartott ünnepélyes gálán adták át az idei Prima-díjakat. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke is kitüntetést kapott a magyar sajtó kategóriában. A 2003-ban létrehozott kitüntetés célja a magyar értelmiség eredményeink megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. A kuratórium ennek szellemében, hosszú hónapokig tartó munkával válogatta össze azokat, akik szakmai hozzáértésükkel, elmélyült munkájukkal megérdemelték a jelölést. A magyar sajtó jelöltjei között van a Prima-díj egyik nyertese, Cselényi László is. A kolozsvári születésű Cselényi László több évtizedes újságírói, szerkesztő-rendezői múltra tekint vissza. Notórius függetlenként örökös kisebbséginek tekinti magát. Pályája kezdete óta tévés volt: dolgozott a Román Televízió magyar szerkesztőségében, a Magyar Televízióban, majd a Duna TV szerkesztő-rendezője lett. Több mint negyed évszázada Budapesten él. A Minoritates Mundi című sorozata hozta számára a legtöbb hazai és külföldi díjat. Az Uránia Nemzeti Filmszínház első igazgatója volt. 2005 februárjától a világszerte fogható Duna Televízió elnöke. A közszolgálati csatorna élén munkája meghatározó eleme a közép-kelet-európai identitás erősítése, a különböző kultúrák megismertetése a hazai és a nemzetközi közönséggel. Ennek köszönhetően indult el 2006-ban a Duna II. Autonómia csatorna, amely a világ különböző tájain élő nemzeteket hozza közelebb egymáshoz. Cselényi László nevéhez kapcsolódik a 2007-ben Dél-Amerikára kiterjesztett sugárzás, valamint az ugyanekkor bevezetett angol nyelvű feliratozás, amely a nem magyar ajkúak számára is kapcsolatot jelent a magyar kultúrával. 2008 őszén, érdemei elismeréseképpen Cselényi László elnöki mandátumát a magyar média történetében először további négy évre meghosszabbították.
(Duna TV)


