Vasárnap Logó

Hírek, hirdetések

Véget ért a Lectio divina continua című lelkiprogram

Megszakítás nélkül olvasták végig a gyulafehérvári kispapok és tanáraik a Bibliát. A hetvenegy kispapból naponta mindenki 20 percig olvasott fel. A szentírásolvasást Jakubinyi György érsek nyitotta meg héberül és Nagy József, az Újszövetség tanára és a lelkiprogram kezdeményezője fejezte be görögül, majd ismét elolvasta a Teremtés könyvének első mondatát héberül, ezáltal is szemléltetve, hogy a szentírásolvasás sosem ér véget, ez egy folyamat. A szentírásolvasás összesen 102 órát és 25 percet vett igénybe. 82 óra Ószövetség, 20 óra és 25 perc Újszövetség, ebből 9 óra és 10 perc az evangéliumok. 2 óra és 50 perc az Apostolok cselekedetei, 5 óra páli levelek, 2 óra katolikus levelek, 1 óra és 25 perc Jelenések könyve. A kispapok többnyire anyanyelvükön olvasták fel a Szentírást, így a magyar nyelv mellett románul, horvátul és németül is hangzott el felolvasás. Az esemény helyszíne a kispapi Szent Imre házi kápolna volt, de interneten is követhető volt a www.ustream.tv/channel/lectio-divina címen. Nézettség: körülbelül ötezerszer nyitották meg az oldalt, párhuzamosan legtöbb hetvenkét látogató követte a szentírásolvasást. A tanárok és kispapok, valamint a nézők számára is nagy lelki feltöltődést jelentett a program.

 

2008-ban plébánosi vizsgát tettek a gyulafehérvári főegyházmegyében

Az érvényben lévő főegyházmegyei előírások értelmében 2008. november 11-én eredményesen letették a plébánosi vizsgát Borka Ernő Marosfőről, Bálint Emil Balánbányáról, Csiby József Kézdiszentlélekről, György Mihály Levente Kézdivásárhely II-ből, Márton József Brádról és Pál Vilmos Kézdivásárhely I-ből. Eredményes vizsgájukhoz ezúton is gratulálunk. Valamennyien használhatják a plébánosi címet, ha ennek megfelelő beosztást kapnak. A plébánosi vizsgára való előkészület és annak letétele jó alkalom a korábban tanult anyag felfrissítésére és elmélyítésére is.