Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Hírek, hirdetések

Lelkigyakorlat Tasnádon

A nagyböjti szent idő felkészít bennünket legnagyobb ünnepünknek, a húsvétnak, Jézus Krisztus feltámadásának méltó lelki megélésére. Ebben az időszakban törekszünk arra, hogy lelki életünket felfokozzuk, és tetteinket még jobban Isten akaratához szabjuk.

Ebben lehet segítségünkre a tasnádi plébánia által március 23–25. között szervezett lelkigyakorlat. Legnagyobb örömünkre Székely János püspök elfogadta meghívásunkat, és vállalta, hogy vezetni fogja közös lelkigyakorlatunkat. Azt az időt, amit a főpásztor nálunk tölt, különböző programokkal töltjük ki, találkozókat szervezünk papokkal, családosokkal, fiatalokkal és pedagógusokkal. Ezek a programok a lelkigyakorlatot még nagyobb élménnyé teszik számunkra. Jobban meg tudjuk élni Jézus szavait – „evezz a mélyre” –, amelyeket Péternek mondott a csodálatos halfogás előtt, és még inkább tudunk lelkileg gazdagodni.

A lelkigyakorlat programja:

Március 23. – 17 óra: gyóntatás, 18: szentmise elmélkedéssel

Március 24. – 11 óra: találkozás a papsággal, 15: hittanóra I–VI. osztályosoknak, 16: találkozó a pedagógusokkal, 17: gyóntatás, 18: szentmise elmélkedéssel, 19,30: találkozás a házasokkal a Caritas nagytermében

Március 25. – 10 óra: találkozó az imacsoportokkal, 16: ifjúsági találkozó VII–XII. osztályosoknak, 17: gyóntatás, 18: szentmise elmélkedéssel, 19: egyháztanácsosok fogadása

A találkozókra szeretettel várjuk a családosokat, a gyermekeket, a fiatalságot, a tanerőket, az egyháztanácsosokat és bárkit, aki el szeretne jönni.

 

Eredeti, 18. századi csíksomlyói passiójáték otthon, Csíksomlyón

A magyar irodalom- és lelkiségtörténet kivételesen értékes és egyedülálló, szép darabjai a 18. századi csíksomlyói ferences misztériumdrámák. Archaikus, veretes, de mindmáig élvezhető és mindenben aktuális szövegeik nagy részben kiadatlanok. A piliscsabai Boldog Özséb Színtársulat Godena Albert rendezésében egy olyan eredeti csíksomlyói passiójátékot mutat be, amelynek szövegét a 18. századi misztériumdrámák legjellemzőbb, többnyire apokrif és allegorikus jeleneteiből állították össze. Az előadás helye: a csíksomlyói kegytemplom, ideje: március 28., szombat este 7 óra. Mindenkit szeretettel várunk a ferences rend alapítása 800. esztendejének e jeles alkalmára! (Medgyesy-Schmikli Norbert)

 

A Duna Televízió március 15-i ünnepi műsora

Hitvallásának megfelelően a Duna Televízió e napon is összefogja a világban szétszóródott honfitársakat, ünnepi műsorfolyamával tájékoztatva arról, hogy a világ különböző pontjain élő magyaroknak mit jelent március 15-e. A Duna Televízió a Kárpát-medence magyar kisebbségeinek ünnepségére különösen nagy figyelmet fordít. Elsőként Tordáról jelentkezik, ahol a világon először foglalták törvénybe a vallásszabadság elidegeníthetetlen jogát (Unitárius istentisztelet Tordáról (romániai idő szerint) fél 11-kor. Ezután Székelyföldre kalauzolja nézőit: a székelykeresztúri megemlékezés (11,30) után 1848-as emlékműsort láthatnak Sepsiszentgyörgyről (13,15). Mi lapult a forradalom hátterében, mit gondolt erről a bécsi udvar? A nézők megtudják, ha a Duna TV-vel bejárják Pest-Buda, Pozsony és Bécs helyszíneit (Történelmi séta Csorba Lászlóval – 15 óra). A magyarországi eseményekbe is belevethetjük magunkat, az Illyés Gyula forgatókönyvéből készült Föltámadott a tenger című magyar játékfilm (15,50) segítségével. Ezután a Híróra (19 órakor) körképet nyújt a világ távoli pontjain élő magyarság ünnepi megemlékezéseiről. Este különleges előadással kedveskedik a Duna Televízió: élőben közvetíti Sepsiszentgyörgyről A csoda című színházi játékot, amely Tamási Áron Énekes madara alapján készült (20 óra). A színházi ínyencség a hivatalos díszelőadástól sem fosztja meg a nézőket: 22,15-től látható a magyar állami ünnepség közvetítése a budapesti Művészetek Palotájából. Tartson ön is a Duna Televízióval ezen a jeles napon, hogy együtt ünnepeljük azt, amit Kossuth Lajos 1848 márciusában megfogalmazott: „E nemzetnek szabadsága van, s minden tagja szabad akar lenni […] és a tizenötmillió magyar teszi egészben a hazát és nemzetet.” (Duna TV)

 

A Magyar Katolikus Püspöki Kar díjai

Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke  március 3-án Pro Cultura Christiana-díjat adott át Udvardi Erzsébet festőművésznek a püspöki konferencia székházában. A püspöki kar P. Izmindy Antal oratoriánus szerzetesnek ugyanakkor Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott, melyet Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok püspöke Milánóban adott át március 1-jén. (MKPK Sajtóiroda)

 

A Gettómilliomos keresztény szemmel

Egy keresztény karitatív szervezet a Gettómilliomos című film Oscar-díjait látva arra emlékezteti a hívőket, gondolják végig, mit jelent valójában szegénységben élni. A szervezet a szegénységért rendezett imahét keretében szólt a keresztényekhez. A Tearfund nevű szervezet vezetője, Matthew Frost úgy fogalmazott: reméli, hogy a keresztények, akik megnézik a filmet, jobban átérzik a nyomorban élő emberek valóságát. „Ha Istenhez szólunk az imádságban, akkor az igazságosság szemüvegén keresztül látjuk a világot, s a szegénység a középpontba kerül. Emlékeztet bennünket arra a valóságra, amelyben a világ legnagyobb része él” – kommentálta Frost a Gettómilliomos című film sikerét az Oscar-díjak kiosztása alkalmával. A film egy nyomorúságos körülmények között élő indiai fiúról szól, aki egy televíziós vetélkedőn milliókat nyer. Az alkotás nyolc Oscar-díjat nyert. (MK)

 

Hibaigazítás

Március 1-jei, 9. lapszámunk 7. oldalán Jakab Gábor Fábián Dénes plébánost búcsúztató beszédébe hiba csúszott. A hibásan megjelent mondat helyesen: Lám, Dénes, rajtad is beigazolódott a megcáfolhatatlan igazság, hogy a halál szemszögéből és a temető perspektívájából nézve a dolgokat király és koldus, köztársasági elnök és közember, pap és világi egyenlő, mint ahogy a számon kérő, illetve büntető és jutalmazó Isten színe előtt is az.