A rockopera bemutatója
Egyedülálló vállalkozásba fogott az erdélyi főegyházmegye millenniuma alkalmából a Mustármag Énekegyüttes: március 30-án bemutatták Marosvásárhelyen a Hiszek a romokon című rockoratóriumot, amelynek zenéjét Gyárfás Levente és Csiszér László írták, szövegét pedig Papp László lelkész állította össze.
„Amit ma este itt szóban és zenében hallani fogunk, az teljes egészében a múltra való emlékezés, illetve bibliai időkre emlékeztető önvizsgálat, ugyanakkor őszinte bűnbánattal a jelenben meghozandó felelős döntés, és nem utolsósorban a jövő felé való fordulás, Krisztus melletti elkötelezettség, s végül mindennek ünnepélyes megpecsételése: hitvallás” – e szavakkal köszöntötte a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermét megtöltő nagyérdeműt Jakab Gábor az előadást bevezető köszöntő beszédében.
A Hiszek a romokon kerettörténete: a csíki hegyekben, a Szép-havason, a Szent László-kápolna romjainál gyülekeznek a Csíksomlyóra készülő zarándokok. Virrasztanak, emlékeznek, bűnbánatot tartanak. Ez a biblikus magatartás a történelmi határhelyzetekben segít az önmagunkra, életünk alapjaira találásban. Megszületik a döntés, ellene mondás mindannak, ami lelkileg, testileg elpusztítja a személyt, a családot, a közösséget. Emberi lelkünk egyértelmű állásfoglalást követel az élet, Jézus Krisztus mellett – ez a hitvallás. E mozzanatokon át a lélek megújul, megerősödik és növekedő, életörömet sugárzó közösséget épít.
Az előadást a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, valamint a felső-ausztriai egyházmegye Osthilfe programja támogatta. (szcs)


