Mit üzennek neked a bibliai történetek?
Dávid beleszeret Betszabéba

Dávid a tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött
Isten igéje: Egy évre rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni, Dávid elküldte Joábot és vele a testőrségét és egész Izraelt. Lemészárolták az ammonitákat, és megostromolták Rabbát. Dávid Jeruzsálemben maradt. Az egyik nap estefelé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről és fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött. Nagyon szép asszony volt. Dávid értesüléseket szerzett az aszszony felől. Így tájékoztatták: „Betszeba az, Eliam lánya, a hetita Urijának a felesége”. Erre Dávid elküldte embereit és elhívatta. El is ment hozzá, és ő együtt hált vele. Az asszony teherbe esett. Erre megüzente Dávidnak: „Állapotos vagyok.” Ekkor Dávid üzenetet küldött Joábnak: „Küldd nekem haza a hetita Uriját!” S Joáb elküldte Uriját Dávidhoz. Amikor Urija elment Dávidhoz, Dávid érdeklődött, hogy áll a dolog Joábbal, a csapatokkal és a hadakozással. A levélben ezt írta: „Állítsátok Uriját előre, ahol leginkább tombol a harc. Aztán húzódjatok mögüle vissza, hogy eltalálják és halálát lelje. Amikor aztán a városbeliek kitörtek és Joábbal megütköztek, a népből, mármint Dávid emberei közül néhányan elestek. A hetita Urija is halálát lelte. Amikor Urija felesége hírét vette, hogy férje meghalt, elsiratta férjét. Amikor azonban letelt a gyász ideje, Dávid elküldött, és magához vette a házába. Így felesége lett, és fiút szült neki. De az a tett, amit Dávid elkövetett, nem tetszett az Úrnak. (2Sám 11.1–4,6-7,15,17,26–27)
Családi beszélgetés
Misi és Stefánia kissé megütközve fordultak szüleikhez:
– Dávid miért nem tartotta be azt a parancsolatot, hogy felebarátod feleségét ne kívánd?
A szülők nyíltan beszélgettek a gyermekekkel, világosan megmagyarázták:
– Nézzétek, ez olyan bűn, amibe beleeshetnek férfiak, nők egyaránt. Az emberi természethez hozzátartoznak a szenvedélyek is, ezeket nem mindig sikerül uralni, ellenőrizni. Ami nagyon fontos: Dávid elismerte bűnösségét, és megjavult. Ez egy baleset volt az életében.
– Dávid házas ember volt? – kérdezte Misi.
– Persze. Volt felesége, több gyermeke – meséli édesapja. Natán próféta figyelmeztette bűnére, őszintén megtért, Isten megbocsátott neki. Betssabé fia viszont meghalt. Második fia, Salamon lett az örököse. Később Dávid fiai között nehézségek léptek fel. Absalom, legkedvesebb fia megkísérelte elvenni tőle a trónt. Absalommal Dávid katonái végeztek apja nagy fájdalmára. Később meg másik fia, Adonias szervezett összeesküvést ellene.
– Dávid nagy király volt – teszi hozzá édesanyjuk –, jó katona és nagyszerű költő is volt, sok szép zsoltárt írt az Úr dicséretére. De néha ő is követett el bűnt, hibázott is, igazságtalan volt… Viszont mindig őszintén meg tudta bánni a bűneit, és Istenhez fordult bocsánatért. A Biblia Isten szíve szerinti emberként mutatja be.
– Gyermekek – szólaltak meg a szülők –, amikor Istent vagy felebarátainkat megbántjuk valamivel, mindig bocsánatot kell kérnünk!
Kérdés: Szerinted miért kell ahhoz is nagy bátorság, hogy bocsánatot kérjünk?
Ima: Uram, ma arra gondolok, hogy én is nagyon sokszor hibázom. Taníts meg felismerni bűneimet, hibáimat, és add, hogy mindig tudjak bocsánatot kérni. Istenem, a te megbocsátásod kitüntetés, megtiszteltetés.
P. Felipe Santos


