Az élet csodálatos!
Május 2-án lovaggá ütötték Schupler Tibort, a szatmári egyházmegye gazdasági igazgatóját, Ádámkó Istvánt, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont igazgatóját, valamint Alexandru Chis ortodox papot és feleségét, Maria Chist.

Axel Mittälstadt, a Lázár lovagok romániai
rendfőnöke a nagykárolyi alapkőletételen
A lovaggá ütést megelőzően a Lázár-lovagok részt vettek Nagykárolyban a hátrányos helyzetűek integrációját elősegítő központ alapkövének letételén. A hamarosan felépülő központ ugyanis a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend és az annak több tagját is adó Német Fogorvosok Szövetségének támogatásában jön majd létre. Az ünnepségén részt vett Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, Kaizer Lajos alpolgármester és a város tanácsosai is. Kovács Jenő köszöntőjében elmondta: örül annak, hogy egy olyan intézménynek teszik le az alapkövét, amely amellett hogy a lélek ápolásában részt vesz, segít olyan szegény embereknek, akiknek még a mindennapira sem mindig telik. Hangsúlyozta, hogy a következő években nagy szükség lesz rá, hogy az önkormányzat mellett bekapcsolódjanak a civil szervezetek is, és elsősorban az egyházak a hátrányos helyzetűek megsegítésébe.
A központ neve Stella Maris – Tengeri Csillag lesz, mondta el Axel Mittälstadt, a Lázár lovagok romániai rendfőnöke, hangsúlyozva, hogy ez a név a gyerekekre utal, és a Szűzanyára, akinek a szívében, a szeretetében élnek a gyerekek. Tavaly döntöttek úgy Schönberger Jenő püspökkel, hogy Nagykárolyban egy ilyen központot létre kell hozni és reméli, hogy ez hamarosan fel is fog épülni.
Klaus Winter a Német Fogorvosok Szövetsége képviseletében elmondta, az alapkőletétel fontos lépés a cél, a központ létrejötte felé, amely gyermekeknek, fiataloknak és szülőknek is fontos alapot jelenthet majd. Köszöntőjében ígéretet tett, hogy a maguk részéről a lovagok és a szövetség mindent megtesz majd, hogy ez a cél minél hamarabb megvalósuljon. Klaus Winter egy labdát is átadott a gyerekeknek, ezzel is jelezve, hogy „a labda forog és célba ér”.
Schönberger Jenő püspök a gyerekekhez szólt. Mint mondta, tavasszal ültetni szoktak, így ők is ültetnek, de nem akármit, hanem egy követ, amiből majd egy nagy ház fog kinőni, ha a jó Isten úgy akarja és ha ők (a gyerekek) imádkoznak majd érte. Majd a híveket is kérte, hogy imádkozzanak azért, hogy a központ létrejöjjön és azokért, akik ennek létrejöttében segítenek.
A rendezvényen részt vett Sebestyén Géza roma képviselő is, aki megköszönte az egyház és az önkormányzat képviselőinek, hogy foglalkoznak a romák gondjaival és igyekeznek tenni integrálásuk megvalósulásáért.
Az alapkőletétel után a lovagok ellátogattak a szintén közreműködésük által létrejött szatmárhegyi Helga Winter Közösségi Házhoz. Ezt követően került sor a lovaggá ütési szertartásra a szatmári székesegyházban, amelyen felolvasták a Lázár feltámasztásáról szóló evangéliumi részt. „Az élet csodálatos, szeretnünk kell azt és segítenünk másokat is, hogy életük könnyebb, boldogabb legyen” – hangzott el az evangéliumhoz kapcsolódva. Felgyorsult világunk élettagadásában is meg kell találnunk a szeretetet az élet, és mások szolgálata iránt. Ez a Jeruzsálemi Szent Lázár lovagok eszméje is.
A szertartáson az új lovagok felavatása mellett lovagi címre terjesztették, posztulánssá avatták Löchli Terézia Tündét, a Szatmárnémeti Caritas igazgatóját, dr. Láng Lászlót és Iulian Pallast. Schönberger Jenőt aranyéremmel tüntették ki a lovagrend céljai iránt érzett elkötelezettségéért és segítő munkájáért, Ágoston Ferencz plébánost, a lovagrend többéves tagját pedig senior káplánná avatták. Axel Mittälstadt további kitüntetéseket is átadott a lovagrend azon tagjainak, akik a romániai munkában segítenek.
A Jeruzsálemi Szent Lázár-lovagok nem búcsúztak el a lovaggá ütés után hosszú időre, hiszen hamarosan visszatérnek romániai társaikhoz a közös munka és a közös célok továbbviteléért.
A szatmári püspökség sajtóirodája


