Ujjongva áldom az Urat…
A húsvét utáni Jubilate vasárnapot köszöntötte április 25-én az öt alcsíki római katolikus egyházközség vegyes kara Csíkszentmárton katolikus templomában. Az egész húsvéti időn át alleluját zeng az egyház dicsőségesen feltámadt királynak, aki legyőzte a halált és a poklot. Ilyen gondolattal mentem be a templomba, gyönyörködve a nők-lányok, férfiak és legények szemkápráztató öltözetében. A hideg, zimankós pénteki nap után csodás, napsütötte reggelre ébredtünk. Mintha a természet is megérezte volna, hogy nagy napra ébredtünk Csíkszentmártonban. Valóban nagy nap volt: a XIV. Alcsíki Egyházkórusok napja. Tizennegyedik alkalommal gyűlnek össze mindig más-más központban a katolikus kórusok, hogy tanúságot tegyenek évi szép munkájukról.
A templomban Vakaria Béla plébános köszöntötte a segédpüspököt, valamint paptestvéreit, a kórusokat karnagyaikkal és a szentmisére összesereglett híveket. A szentmisét Tamás József segédpüspök celebrálta. Köszöntő beszédében kitért Bach, Mozart, Beethoven zsenialitására, akik muzsikájukkal Isten dicsőségét szolgálták.
A felcsendülő orgonaszó bevezető ütemeinek megörvendtem, hisz a pár évszázados VIII. de angelis mise hangjait véltem felismerni, és az énekkarok az orgona kíséretével zengték: Kyrie eleison; Christe eleison; Kyrie eleison. Következett a Glória szintén latinul és a Credo, a Hiszekegyet utána magyarul mondtuk el. Magamban nem tudtam eléggé hálát adni Istennek, hogy nekünk, magyar katolikusoknak két anyanyelvet adott. Az elsőt, a magyart édesanyánknak köszönhetően tanultuk meg, a másodikat, a latint az ezer éve itt szolgáló szerzetespapoknak, akik magukkal hozták és tanítottak rá. Majd a magyar egyházi énekeinket, a népénekeket énekeltük, amelyek idegen hatásoknak voltak kitéve, német és latin vonzásokat fogadva be, s érződik rajtuk a 16. század műzenéjének hatása, de tulajdonképpen gyökereit a magyar népdalban kell keresnünk. Mint Kodály Zoltán fogalmazta: „nem csak nálunk, mindenütt összebogozódott az egyházi népének a világival, dallamai akárhányszor világi eredetűek“. Ezért csodásak az egyházi népénekeink. Mindegyiket ügyesen, muzikálisan kísérte az orgonista, Szabó Tamás, a főkántor, Szabó József fia.
A püspöki áldás után Vakaria Béla átvitte az oltáriszentséget a templom tabernákulumából a kápolnába. Meglepődtem, hiszen egyházi énekkarok egyházi énekekkel léptek az oltár elé. Hiszen népdalaink akár a szerelemről, akár örömünkről, akár bánatunkról szólnak, mind-mind Isten sugallatára kerültek ajkainkra. Megmaradásunkat ugyanis eddig is a következőknek köszönhetjük: nyelvünknek, népénekeinknek (népdal vagy egyházunk népi énekei), viseletünknek, népi táncunknak. Tehát mindannak, ami megkülönböztet a szomszédainktól, és nem annak, amit átvettünk tőlük; és mindezt köszönhetjük egyházainknak, akik magyarul hirdették az igét, kereszteltek, eskettek, temettek és neveltek évezreden át itt, Erdély földjén. Énekkaraink mindig támogatást kaptak az egyházon belül a templom falai között való nyilvános meghallgatásra.
Az új bort új tömlőkbe kell tölteni – ezért reményem a fiatalokban van. Eljutottunk egy biztatóbb állomáshoz, amikor a középkorosztály behívja, beviszi a fiatalokat a kórusmozgalomba. Istennek hála. Ezt láttam és őket hallgattam április 25-én. Elsőnek Újtusnád énekkara Bors Tamás vezetésével még a régebbi művekhez nyúlt (Jermiah Clarké: Jertek, áldjuk Istent és Charpentier: Te Deum). Tisztán, érthetően, muzikálisan szólaltak meg. Kórusát elkísérte László András plébános is. Csíkszentkirály énekkara Domahidi Zalánnal az élen már merészebben szólalt meg. Palestrina Nagy Felség és Laorencef: 34. zsoltár-feldolgozását énekelték. Érződött, hogy nem csak ez alkalommal szólalnak meg a több helységből összekerült közönség előtt. Csató Béla plébános temetés miatt csak a találkozó végére érkezett meg, így a közös képről lemaradt. Csíkszentsimon énekkara, élén Pap Levente karnaggyal a tőle elvárt művekkel jött a találkozóra. J. Haydn Tantum ergója mellett Halmos László 127. zsoltár feldolgozását (Hogyha az Úr nem építi a házat, Sík Sándor fordításában) színesen, fiatalos erővel és érzéssel tolmácsolta. Varga János plébánosnak is köszönhető, hogy fiatalokkal frissült fel az énekkar.
Csíkszentgyörgy énekkara Fejér István karnaggyal bátor ráérzéssel J.S. Bach Az égnek minden csillaga (korál) és Mozart Ave Verum című művét vitte a közönség elé. Bátornak azért nevezem, mert a Mozart-mű igényes intonációja előfordul, hogy nem mindig sikerül, de hajlékonyan álltak helyt. Pálffy János plébános, aki szintén temetés miatt nem lehetett jelen, büszke lehet énekkarára és karnagyára.
Csíkszentmárton – a házigazdák – énekkarát Szabó Cecília karnagynő vezényelte. A 26 tagot számláló együttes egy ismeretlen szerző Ave Máriáját magyar szöveggel és G. F. Händel Győzelmet vettél kórusművét szólaltatta meg. Öröm volt itt is látni a fiatalok felzárkózását. Vakaria Béla plébános örömmel teli szívvel hallgathatta a hívek énekét.
Kedves karnagy urak és hölgyek, keressük meg a saját zeneszerzőinket, szólaltassuk meg a szebbnél szebb feldolgozásokat. A Romániai Magyar Dalosszövetségnek legyen feladata, hogy minél hamarabb kiadja az egyházi énekkarok gyűjteményét, ezzel elősegítve a karnagyok kereső-kutató munkáját.
Szervezésből jelesen vizsgáztak a csíkszentmártoniak. A műsort Serbán Marika és Szabó Tamás konferálta szép, érthető ékesszólással. Az énekkarok közös emlékképet készítettek Tamás József segédpüspükkel és az énekkart elkísérő plébánossal. Minden énekkarnak emléklapot nyújtott át Geréd Vilmos gyulafehérvári karnagy és Szabó József csíkszentmártoni kántor. Zárszót Guttman Mihály mondott, kifejezve köszönetét a házigazdáknak, az énekkaroknak, Vakaria Bélának és a találkozó szervezőinek. A XV. alcsíki egyházi kórustalálkozót jövőre Csíkszentsimonban tartják. Úgy legyen!
Guttman Mihály