Vasárnap Logó

Hírek, hirdetések

A váradi egyházmegye életéből

Templombúcsúk

Augusztus 2-án, vasárnap déli 12 órakor ViliamJudák nyitrai püspök mutatja be a búcsús szentmisét a magyarpataki római katolikus templomban. Az 1892 és 1894 között épült templomot Szent István király tiszteletére szentelték fel dr. Schlauch Lőrinc bíboros, váradi püspök idejében.

Augusztus 2-án ugyancsak déli 12 órakor búcsút tartanak a Havas Boldogasszony tiszteletére szentelt érszalacsi római katolikus templomban is. Ez a Mária-ünnep a Szűzanya római főtemplomának, a négy patriarchalis bazilika egyikének – Beata Maria Virgo ad Nives, ismertebb olasz nevén Santa Maria Maggiore – felszentelési évfordulója. Az ünnepi szentmisét bemutatja és homíliát tart Fodor József általános helynök.

 

Katolikus Várad – 8. szám

Augusztus 2-án jelenik meg Nagyvárad katolikusainak havilapja, a Katolikus Várad 8. száma. A tartalomból: Események a város plébánián, Katekézis, Bemutatkozik a nagyváradi kapucinus templom.

Az Éneklő Szülők Kara Nagyváradon

Július 29-én este 7 órától  a pápai Éneklő Szülők Kara hangversenyt tartott a nagyváradi székesegyházban. Műsoron többek között Kodály-, Bach- és gregorián művek szerepeltek.

 

Harangszentelés Madarászon

Augusztus 1-jén este 6 órakor ünnepélyes szentmise keretében ViliamJudák nyitrai püspök szentelte meg azt a két harangot, amelyek a jövőben Madarász római katolikus híveit szólítják imára.

 

 

XIX. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny

A szervezőbizottság felhívása

 

A Szent-Györgyi Albert Társaság, a Dinu Lipatti Filharmónia, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Szatmárnémeti MADISZ, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia, a szatmárnémeti–németi református egyházközség, az Ady Endre Társaság, a KÓTA, Magyar Kórusok-Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége szakmai támogatásával 2009. október 23–25.között rendezi meg Szatmárnémetiben a XIX. Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyt (HAL) a világon bárhol élő magyar, nem hivatásos népdalénekesek számára.

A versenyen fellépők a KÓTA XV. Országos Népzenei Minősítését is megkapják a szakmai bírálóktól. A minősítések az elődöntősöknek térségi szintűek (azaz Megfelelt, Dicséretes, Kiváló) a döntőbe jutott énekeseknek országos szintűek (Bronz, Ezüst, Arany, Arany Páva). A zsűri hasznos szakmai tanácsokkal látja el a fellépőket. Az Arany Páva minősítést elérőket a KÓTA meghívja az Országos Arany Pávás Népzenei Gálára, ahol a legjobbak Arany Páva nagydíjban részesülnek!

Részvételi tudnivalók

Részt vehet bárki, aki betöltötte 12. életévét. Felső korhatár nincs. A versenyzők küldjék el a Szent-Györgyi Albert Társaság címére (440030 Satu Mare, Mihai Viteazul 10, e-mail cím: csirak@sm.rdsnet.ro) jelentkezési lapjukat, melyen a következő adatokat kell feltüntetni: név, születési adatok, lakcím, telefonszám,  e-mail cím, foglalkozás, felkészítő, segítő neve, a versenyen induló két dalcsokor és a csokrokat alkotó dalok címe és a csokrokat alkotó dalok szövegének kezdő sorai, az eddig elért eredmények és a korábbi KÓTA minősítések felsorolása (év, fokozat, hol kapta), technikai igény a fellépéshez (pl. asztal). Jelentkezési határidő: 2009. október 15.

A verseny szervezői javasolják, hogy minden megyében rendezzék meg a verseny megyei szakaszát, ahol eldől, kik képviselik a megyét az októberi vetélkedőn.

Az énekverseny zenei anyaga

Minden versenyzőnek két dalcsokorral kell jelentkeznie, vagy egy balladával és egy dalcsokorral. Törekedjenek régi stílusú dalokból meríteni. Egy dalcsokor előadási időtartama nem lehet több 4 percnél. Népies műdalokat és feldolgozásokat nem fogadunk el. A versenyzők szólóban vagy hangszeres kísérettel is énekelhetnek. Ajánljuk, hogy a versenyen népviseletben vagy stilizált népviseletben szerepeljenek.

A XIX. Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyhez táncház kapcsolódik, zárásképpen pedig gála, amelyen fellépnek a verseny legjobbjai, valamint meghívott művészek.

Díjazás

Szakmai díjak (a szakmai zsűri által odaítélt díjak, helyezések)

1. A XIX. HAL fődíja: a zsűri által odaítélt három Arany HAL szakmai különdíj birtokosa részt vehet térítésmentesen a Tradíció Alapítvány jóvoltából a XXV. Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánc Táborban Lajosmizsén 2010. augusztus 8–15. között.

2. A verseny első három helyezettje pénzjutalomban részesül.

3. A KÓTA országos népzenei minősítésének fokozatai

Mecénás-díjak (szervezetek, egyházak, vállalkozások, egyének által felajánlott, odaítélt díjak):

1. A versenyzők díját kapja az énekesek által megszavazott legjobb énekes.

2. A közönségdíjat kapja a nézőktől, a közönség soraiból legtöbb szavazatot elérő versenyző.

3. A támogatók, rendezők, felajánlók különdíjai. (A Mecénás-díjakat a felajánlók ítélik oda.)

Kérjük a jelentkezőket, versenyzőket, ha a HAL keretében a KÓTA XV. Országos Népzenei Minősítésén minősítést is kérnek, akkor a www.kota.hu honlapon található népzenei minősítési adatlapot is töltsék ki és mielőbb küldjék vissza Rozgonyi Péterné, a KÓTA népzenei előadója címére: kota@kota.hu, vagy postán: KÓTA 1537 Budapest, Pf. 406. Telefon: 0036-1-411-0038, telefon/fax: 0036-1-411-0039. Minden jelentkezőt szeretettel várunk és sok sikert kívánunk a fellépésekhez, a megmérettetéshez, hagyományaink élményszerű előadásához, ápolásához!

A XVIII. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny médiatámogatói: Duna Televízió, Katolikus Rádió, Vasárnap, City Rádió, Keresztény Szó, Szatmári Magyar Hírlap, ZeneSzó, Harangszó, www.kota.hu, www.tradicio.hu, www.gerzanics.hu, www.csutorastabor.hu honlapok.

 

Franc Rodé bíboros Gyulafehérváron

XVI. Benedek pápa július 25-én kinevezte Franc Rodé bíborost, a Szerzetesi Kongregáció prefektusát különleges küldöttjének a gyulafehérvári érsekség alapításának millenniumára rendezendő ünnepségre, amelyre szeptember 29-én kerül sor. (VR)

 

Hétköznapok lelkigyakorlata kísérői képzés

Isten nyomait felfedezni a mindennapokban címmel kísérői képzésre kerül sor a hétköznapok lelkigyakorlataihoz, augusztus 15–22. között a szatmárhegyi közösségi házban. A hétköznapokban végzett Szent Ignác-i lelkigyakorlat közösségben való végzését segítő szemináriumról van szó, melyet a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája azok részére hirdeti meg, akik adventi, nagyböjti időben szeretnének közös lelkigyakorlatot végezni. A képzés mottóját P. Teilhard de Chardintől kölcsönözték, aki szerint: „Olyan lelkigyakorlatokat kellene tervezni, amelyek az élet szokott keretei között játszódnak le: legyen az egy ezen idő alatt tökéletesen megélt élet”. A Szent Ignác-i lelkigyakorlat célja a hitből fakadó életalakítás begyakorlása, Jézus Krisztus melletti elkötelezettség a vele való növekvő meghitt kapcsolat által. A szemináriumon való részvétel feltételei: egyéni érdeklődés a Szent Ignác-i lelkigyakorlat iránt – „Jézussal való közös utam”; készség arra, hogy saját közösségében ezt továbbadja; folyamatos részvétel a teljes szemináriumon.  A szeminárium kísérői Alois Berger jezsuita és Irene Luster-Haggeney nővér lesz, részvételi díj 60 lej. Jelentkezni a 0261-715011 telefonszámon, a szatmári püspökség Világiak Irodáján, illetve a kujbus.marta@ gmail.com címen lehet. Jelentkezési határidő: augusztus 3.

 

Égig Érő Művészeti Kurzus és Fesztivál  hátrányos helyzetű gyereknek

Augusztus 3–9. között Szovátán rendezik meg az Égig Érő Művészeti Kurzust és Fesztivált. A 200 hátrányos helyzetű gyerek számára tartott összművészeti kurzust jelentős művészek vezetik. Emellett gazdag programmal várják a látogatókat. Az érdeklődők információkat találnak a következő honlapokon: www.egigero.info vagy www.szovata.ro, illetve telefonon: Benedek Gyula 0036 20 977 5355.

 

Ünnep a csíksomlyói klarissza monostorban

Augusztus 11-én, Szent Klára napján tartják a csíksomlyói klarissza nővérek rendjük alapítójának az ünnepét, amelynek keretében dr. Jakubinyi György érsek úr felszenteli a monostor kápolnájának oltárát. Az ünnepségen részt vesz a Sion Ágacskája apátnője, valamint franciaországi, magyarországi klarissza nővérek. (Fr. Laczkó-Dávid Anaklét OFM)

 

Nyári filmek a Duna Televízióban

Igazi nyári filmcsemegét tálal nosztalgiára vágyó nézőinek kedd esténként helyi idő szerint este 10 órától a Duna Televízió. Retro krimi címmel hatrészes sorozatot állítottak össze a hatvanas-hetvenes évek magyar bűnügyi filmjeiből. A krimi nem volt a szocialista filmgyártás kedvelt műfaja, ezért az a néhány film, ami a műfajjal kísérletezik, inkább határeset. Ezt már a korabeli nézők is érzékelték, de mai szemmel különösen szórakoztató, hogy a szocialista kultúrpolitika mennyire nem akart szembesülni a bűnözéssel. Az alvilág professzorában nemcsak az áldozat, de a tettes is nyugat-német országban él. Az Özvegy menyasszonyokban (augusztus 18.) szinte vígjátéki alapszituáció található: az áldozat egy házasságszédelgő sofőr. Az ártatlan gyilkosokban (augusztus 25.) is csak játszanak a gyilkossággal, merő véletlen, hogy a történet komolyra fordul. A múmia közbeszólban (augusztus 4.) az óceánon túli kémek egész hada harcol egy magyar találmányért, s bizony csak a film vége felé derül ki, hogy nem is olyan értékes a keresett találmány. A Jaguárban(augusztus 11.) trükkös újságírókat ismerhetünk meg, akik szenzációs bűnügyekkel kívánják fellendíteni lapjuk olvasottságát.  A Kártyavár (július 28.) nyomozója egy orvosprofesszor rejtélyes meggyilkolásának próbál a végére járni, de az ügyet egy másik gyilkosság is bonyolítja… A nézők erőszakra, fegyverropogásra, vérpatakokra ne számítsanak, inkább mosolyra, jóízű kikapcsolódásra, s ami a legfontosabb, elképesztően nagy színészparádéra, mert akkoriban még ebben a lenézett műfajban is színészeink legjava szerepelt Latinovits Zoltántól Mensáros Lászlón át Pécsi Sándorig. (Duna TV)

 

Új központi elöljárót választottak a szociális testvérek

Az Erdélyben is jelen lévő Szociális Testvérek Társasága július 18–augusztus 2. között Budapesten megtartott XIV. általános káptalanján megválasztották a közösség új vezetőit: az általános elöljáró dr. Pataki Ágnes (AEÁ); helyettese Kővári Magdolna (AEÁ). A tanács további két tagja Marta Andrascikova (Szlovákia) és Almásy Mária (Magyarország). A Szociális Testvérek Társaságának Generalátusa Budapesten működik.

 

A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar  jótékonysági koncertje

A Vásáry Tamás vezette Kodály Zoltán Ifjúsági Zenekar folytatja az évek során kialakult hagyományt, amely szerint nyaranta megrendezett zenei táborában a világ minden tájáról érkező fiatal zenészek közösen készülnek fel arra a koncertre, amelyet azután az ország több városában bemutatnak. Budapesten augusztus 1-jén este a Szent István-bazilikában került sor a jótékonysági koncertre, amelynek bevételét a zenekar a hátrányos helyzetű fiatal zeneművészek javára ajánlja fel. A koncertet a Duna Televízió élőben sugározta augusztus 1-jén este (helyi idő szerint) 10 órától. Műsoron Kodály Zoltán: Kádár Kata, Kodály Zoltán: Háry János – Toborzó, Liszt Ferenc: A-dúr zongoraverseny, Csajkovszkij: V. szimfónia. Közreműködik: Horváth Ádám – ének, Érdi Tamás – zongora. Vezényel: Vásáry Tamás. (Duna TV)