Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Hírek, hirdetések

 

Szent Donát és Szent Lőrinc-ünnepi templombúcsúk

A szatmári egyházmegyében két kápolna, az erdődhegyi és a túr­terebeshegyi kápolna titulusa Szent Donát. Donát ókeresztény vértanú volt (Kr. u. 361), ő a szőlőskertek és szőlősgazdák védőszentje. Donáthoz különösen villámcsapás, jégeső távoltartásáért imádkoztak.  A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki; a falvainkban, városainkban a templomok harangjait többnyire neki szentelték. Augusztus 9-én Erdődhegyen Tzier Ernő celebrált szentmisét, míg Túrterebes hegyen Hankovszky Ferenc mutatott be búcsúmisét. Augusztus 10-én, Szent Lőrinc ünnepén Misztótfalun tartottak búcsús misét Veres Attila ünnepi szónoklatával. Szent Lőrinc II. Szixtusz pápa diakónusa volt. Amikor a pápát 258. augusztus 6-án elfogták, rábízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között – egyúttal megjósolta, hogy három nappal utána Lőrinc is mártíromságra jut. Valóban a pápa után három nappal, 258. augusztus 10-én halt vértanúhalált. (A szatmári püspökség sajtóirodája)

 

Nagyboldogasszony-búcsúk a váradi egyházmegyében

Augusztus 15-én, szombaton a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének ünnepén délelőtt fél 12-kor búcsús szentmisét tartanak a nagyváradi székesegyházban. A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök, szónoka pedig Pék Sándor tasnádi plébános. Ugyanezen a napon 12 órakor ünnepel búcsús szentmisével az asszonyvásári római katolikus közösség is: a szentmise ünnepi szónoka Mihály Balázs érkeserűi plébános lesz. Szintén szombaton tartják a zsibói római katolikus templom búcsúünnepét: este 6 órakor Kiss Albert váradolaszi plébános-kanonok mutatja be az ünnepi szentmisét. Augusztus 16-án, vasárnap Margittán is búcsús szentmisével ünnepel a római katolikus közösség: 12 Farkas András Bertalan újmisés mutatja be a legszentebb áldozatot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, az ünnep szónoka pedig Szaniszló Tibor kalocsai egyházmegyés plébános lesz. Ugyanezen a napon Feketeerdőn is templombúcsút tartanak: délelőtt fél 11-kor Fügedy Antal Levente bikácsi plébános magyar nyelven, 12-kor Rolnik Márton magyarpataki plébános pedig szlovák nyelven mutat be szentmisét.

 

Zarándoklat Máriacsiklovára

Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony ünnepe alkalmával augusztus 14-én és 15-én a temesvári egyházmegye cseh nemzetiségű közösségei zarándokoltak a máriacsiklovai kegytemplomhoz. Pénteken, augusztus 14-én 11 órától Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Temes, Bihar és Szilágy megyéből, valamint az ország többi vidékéről érkező zarándokoknak.

Augusztus 15-én, szombaton ugyancsak 11 órától mutatták be az ünnepi szentmisét, amelyet Roos Márton temesvári megyéspüspök celebrált. Délután 4 órától Ave Maria-koncert volt a Transsilvanien Quartett előadásában. Augusztus 16-án, vasárnap reggel 8 órakor magyar nyelvű szentmisét, délelőtt fél 11-kor pedig magyar, román és német nyelvű szentmisét mutatnak be a kegytemplomban. (S.E.)

 

Szlovákok zarándoklata Máriaradnára

Augusztus 14-én, pénteken a nagyváradi római katolikus egyházmegyé­ből is több százan vettek részt a szlovák hívek máriaradnai zarándoklatán, amely a Böcskei László nagyváradi megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmisével ért véget.

 

Bérmálás Szilágysomlyón

Augusztus 16-án, vasárnap Böcskei László megyéspüspök 37 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a szilágysomlyói római katolikus templomban.

 

Filmvetítés a Szent Katalin Telepen

Minden vasárnap este fél 8-kor filmvetítést tartanak a nagyváradi Csodásérmű Boldogasszony Templomban (Slatinei utca 38.). Augusztus 16-án a vetítésre kerülő film címe: Sámson I. rész.

 

Nyári családos tábor

A temesvári fiatal katolikus családosok csoportja augusztus 14–16. között Biharfüreden szervezett lelkigyakorlatos tábort. A programokat Tari M. Böbe schönstatti nővér tartotta. (S.E.)

OÁZIS – fiatalok bibliás tábora

A Katolikus Magyar Bibliatársulat idei, fiataloknak szóló táborát augusztus 25–28. között tartja Güdücön, Gyergyószárhegy község falujában.  A helységet a Gyergyószentmiklós–Maroshévíz útvonalon lehet megközelíteni, Gyergyószárhegyet Ditró irányában elhagyva, Szárhegy után kell letérni Güdüc felé. A ditrói vonatállomásról, amely a táborok helyszínétől kb. 5-6 km-re van, a bejelentkezés utáni egyeztetés függvényében a szállítást is megpróbálják a szervezők megoldani. Az idei ifjúsági bibliás tábor témája: Szabadon, boldogan élni Krisztusban. A program 25-én, kedden 10-kor kezdődik, és 28-án délig tart. Kapcsolattartó személy: Kovács Lajos: 0740-992990; Magos Gyöngyvér, 540362 Tg-Mures, str. Magurei 32/1, tel.0265-263731; 0740-285277; 0365-431144, e-mail gyongyvermagos@gmail.com. A bibliatársulat levelezési címe: Asociatia Cat. Bibl. Magh./ Katolikus Magyar Bibliatársulat, 540397 Tg-Mures, Bul. 1848 Nr. 48/1, tel. 0265-260634, e-mail: katbibltars@gmail.com.

 

Biblikus konferencia Szegeden

Szent Pál és a pogány irodalom címmel tartja a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola ezévi biblikus konferenciáját szeptember 24–26. között. A rendezvény védnökei dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök, dr. Jakubinyi György érsek és dr. Fodor György, a PPKE rektora. A kereszténység alapítója és a mi megváltónk Jézus Krisztus. Azonban a jézusi tanítás elterjesztője a pogány-hellenista világban Pál apostol. Egyedülálló lelkipásztori tevékenységének köszönhetően Kr.u. 34–59-ig, tehát 25 év alatt a meggyőződéses farizeusból Jézus tanítványává változott Pál 10 milliós nagyságrendű hívet számláló közösségcsoportot hagyott maga után. Mivel ez a csoport kilépett a zsidó vallási kultúra keretéből, egyedülálló kapcsolatot létesített a pogány kultúrával. Pál kapcsolata a pogány kultúrával és a sztoikus erkölcsfilozófiával és erénytannal egészen más, mint közeli kortársa, Alexandriai Philon munkássága, aki megmaradt a zsidó vallás keretében. Jézus tanítása Pál misszióján keresztül lép ki az eredeti kulturális közegből, és Pál pogány missziójának elfogadása alapvető változást hoz a keresztény egyház későbbi magatartásában a különböző kultúrákkal kialakított viszonyában. A szó szoros értelemben vett keresztény teológia Pál munkássága eredményeként született meg. Pál nem annyira elismételte Jézus életének egyes eseményeit, mint inkább Jézus jelentőségét filozófiai-teológiai nyelven méltatta. Pál munkássága egyrészt igen jól dokumentált levelein keresztül, másrészt számos ponton inkább csak a pogány hellenista kultúrával való kapcsolatteremtés problémáit rögzítik a levelek. A konferencia azért is vizsgálja ezt az egyedülálló missziós és kulturális integritást elősegítő folyamatot, mert Jézus tanítása Pál misszióján keresztül nyerte el a városi misszió számára alkalmas formát. Pál missziószervező ereje, lelkipásztori ténykedése minden keresztény pap és közösségvezető számára követendő példa maradt mind a mai napig. A konferencia mindenki számára nyitott, a regisztrációs díj megfizetése után azon bárki résztvehet, akinek némi bibliai előképzettsége van a témában. Nemzetközileg is elismert előadók  segítségével egyedülálló ismeretanyaggal ismerkedhet meg és kerülhet közelebb Szent Pál ma is aktuális gondolataihoz az erényről, a bűnről, a testi emberről és a megváltásról. A konferencián a következő előadások fognak elhangzani: Akiyama Manabu Szent Pál és az „egyetemes történelem” nézőpontja, Fröhlich Ida Pál és a rituális tisztaság, Herczeg Pál A logiké latreia páli értelmezése a Róma 12,1-2-ben, Juhász Gergely „Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna” (Fil 1,23), Kocsi György Szent Pál és az ószövetségi törvény, Kovács Zsolt Sztoikus állhatatosság Pál tanításában, Kránitz Mihály Epafrász, Krisztus hűséges szolgája. A kolosszei, a laodiceai és a hierapoliszi egyházak kezdetei, Malik Péter Károly A gondolkodásmód és annak háttere Pál apostol leveleiben, Martos Balázs Az idézés kultúrája a görög-római irodalomban és páli hagyományban különös tekintettel az 1Kor 15,32-33 és az ApCsel 17,28 szövegére, Pecsuk Ottó Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének antik római háttere, Peres Imre Görög sírfeliratok nyomai Pál apostol leveleiben, Schmatovich János  A szabadság eszménye a görög és Szent Pál-i világban, Szécsi József miász günájkósz ándrá - egy páli intelem, Troels Engberg-Pedersen Pál megtérése a sztoikus parainesis fényében (Gal 5,13-26), Weltler Gábor A keresztség Pál apostolnál, Zamfir Korinna Páli egyházak és önkéntes társaságok és Zovkic Mato Az univerzális etika Pálnál és a sztoikus filozófus Seneca.

 

Szent István ünnepe Budapesten

Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be a Szent István-napi ünnepi szentmisét a Szent István-bazilika előtti téren augusztus 20-án helyi idő szerint délután 5 órakor.  A szentbeszédet Joachim Meisner bíboros, kölni érsek mondja. A szentmisét követő körmenetben a Szent Jobb előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonulhatnak. (MKPK)

 


 

A brassói Ferences Egyetemi Kollégium

felvételt hirdet a 2009/2010-es tanévre!

 

Várjuk olyan katolikus – főként elsőéves – egyetemista fiúk

jelentkezését, akik tanulmányaik mellett örömmel vállalják

keresztény hitüket, és ehhez közösséget keresnek,

nem csupán lakhelyet.

 

A felvételi beszélgetés időpontja: szeptember 7.

Kérjük, jelentkezésedet augusztus 25-ig juttasd el címünkre:

Biserica Sf. Ioan, Str. Sf. Ioan nr. 7, 500030 Brasov.

 

Kérjük, hogy minden jelentkező mellékeljen:

– kézzel írt önéletrajzot (maximum egy oldal),

– plébánosi ajánlást.

Kérdéseidre az alábbi címen kaphatsz választ: fr.robi33@gmail.com

 

Fr. Moisii Róbert OFM, házfőnök