Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Hírek, hirdetések

 

Orgonaszentelés a millennium évében

Szeptember 20-án a reggel 9 órakor kezdődő szentmise keretében szenteli fel Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a gyulafehérvári székesegyház felújított, 132 éves orgonáját. Az orgonát Fogarasy Mihály gyulafehérvári püspök rendelte a kor híres orgonaépítőjénél, Kolonics Istvánnál, akinek ez a legnagyobb épen megmaradt orgonája. (Geréd Vilmos)

 

Zarándoklat Máriacsiklovára

Szűz Mária születésének – Kisboldogasszony – ünnepe alkalmával, szeptember 7-én és 8-án a temesvári egyházmegye hegyvidéki főesperességének plébániáiról érkeznek zarándokok a máriacsiklovai kegytemplomhoz. A zömében cseh nemzetiségű búcsúsoknak szeptember 7-én este 6 órakor celebrál szentmisét Böcskei László váradi megyéspüspök. Kisboldogasszony napján  6 órakor cseh nyelven lesz szentmise, 9 órakor pedig magyar, román és német nyelven Fechetã Virgil oraviczabányai plébános celebrál liturgiát. (Sipos Enikő)

 

Ünnepi miserend a máriaradnai bazilikában

Szeptember 8-a a Szűzanya születésének ünnepe, Kisboldogasszony napja. A máriaradnai kegytemplom miserendje a következő: szeptember 6-án: 8 órakor szentmise magyar nyelven; fél 11-kor magyar, román és német nyelven; este 6-kor bolgár nyelven lesz szentmise; este 9-kor rózsafüzér-ájtatosság és körmenet a kegykép másolatával. Szeptember 7-én: fél 8-kor, fél 9-kor és fél 10-kor szentmise bolgár nyelven; délután 2-kor keresztúti ájtatosság bolgár nyelven; a bazilikában görög katolikus szentmise és keresztúti ájtatosság; délután 5 órakor szentmise magyar nyelven; 6 órakor horvát nyelven; este 7-kor román nyelven; este 8-kor rózsafüzér-ájtatosság, majd gyertyás körmenet; éjfélkor román nyelvű szentmise. Szeptember 8-án: 7 órakor szentmise horvát nyelven; fél 9-kor szentmise magyar nyelven; fél 10-kor magyar és német nyelven; 10 órakor görög katolikus liturgia a bazilika mögötti Mária-parkban; 11 órakor ünnepélyes szentmise, celebrálja Böcskei László váradi püspök, ezt követően körmenet az oltáriszentséggel; 1 órakor szentmise román nyelven; 2 órakor pedig keresztúti ájtatosság.

 

Papi áthelyezések a temesvári egyházmegyében

Túry László nagyprépost nyugalomba vonulását követően a temes­vár-újkissodai plébániára Jäger Béla kanonokot, eddigi boksán­bányai plébánost nevezték ki. Nagy Károly eddigi zsombolyai plébános a boksánbányai plébánián folytatja tevékenységét. Kovács István eddigi buziásfürdői plébániai kormányzót a zsombolyai egyházközség élére nevezték ki. Vodila Szilárd eddigi óteleki plébániai kormányzó a buziásfürdői plébániát veszi át. Heinrich József tb. főesperes, eddigi újszentesi plébános az óteleki egyházközség plébánosa lesz. Máthé Lajos eddigi perjámosi plébániai kormányzó ugyanilyen minőségben az újszentesi plébánián folytatja tevékenységét.  Kozovits Attila eddigi resicabányai segédlelkész Perjámoson lesz plébániai kormányzó. Szabó Péter kanonokot, a Gerhardinum Líceum eddigi igazgatóját a zimánújfalui egyházközség plébánosává nevezték ki. Sándor Balázs eddigi zimándújfalui plébános aradi kórházi lelkész lesz. Baricz Róbert eddigi aninai plébániai kormányzó ugyanilyen minőségben a szentannai plébánián folytatja tevékenységét. Jäger Márton eddigi nándorhegyi plébániai kormányzó az aninai egyházközséget veszi át. Ciocian Cãlin eddigi bulcsi plébániai kormányzó a nándorhegyi plébánián folytatja tevékenységét. A bulcsi egyházközséget Mutiu Péter facsádi plébános látja el. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Líceum spitiruálisa egyben a piarista templomban a templomigazgatói tisztséget is betölti. Heczel Róbert eddigi lugosi káplán a temesvár-mehalai plébánia segédlelkésze lesz. Hiticas Valentin Macedon eddigi temesvár-józsefvárosi segédlelkészt a temesvár-gyárvárosi plébániára nevezték ki káplánnak. Lunic Daniel eddigi temesvár-mehalai segédlelkész ugyanilyen minőségben a resicabányai Havas Boldogasszony plébániára kerül. Mirciov Sebastian eddigi temesvár-gyárvárosi káplán a lugosi plébánián folytatja segédlelkészi tevékenységét. Pettla Franz öthalmi plébános elhalálozása miatt az egyházközséget az arad-mikelakai plébános látja el.

 

Háló-találkozó Nagybányán

Az V. nagybányai Háló-találkozót szeptember 19-én szervezik meg. Mottója:  Az emberi kapcsolatok keresztények számára testvéri közösséget jelentenek. A találkozó témája: Ifjúság, család, közösség összefogása.  A találkozóra a szervezők várják a közösségek képviselőit a Partiumból, Erdélyből és a szatmári egyházmegyéből, valamint a határokon túlról. Helyszín: Nagybánya, Szent József-templom. Részvételi díj: 10 lej. Jelentkezési határidő: szeptember 13. További információk: Uglár Sándor: nagyb.2004@freemail.hu, telefon: 0362-803430, mobil: 0746-014930, Fenyák Ágota: 0733-757430.

 

Köszönőlevelek a Vatikánból

Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa július 18-án kelt levelében megköszönte Jakubinyi Gyögy érseknek és a gyulafehérvári egyházmegye híveinek a 2008 nagypénteki perselyből elküldött 12 938 lejnyi adományt a szentföldi keresztények megsegítésére. A bíboros a Szentföldön élő papok, szerzetesek és szerzetesnők nevében is köszöni az összeget, amely hozzájárul ahhoz, hogy a Szentföldön az egyház tanúságtétele folytatódjék. A Vatikáni Államtitkárság ugyanakkor tolmácsolja XVI. Benedek pápa köszönetét a Romániai Apostoli Nunciatúrán keresztül beküldött, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén gyűjtött ún. péterfillérekért (9 868,30 lej), amely a keresztény szolidaritás gesztusa és a pápai szolgálathoz való hűség tanúsítása.

 

Szent István-zarándoklat

Augusztus 28–30. között Kubalak Péter esperes-plébános vezetésével 50 fős élesdi magyar csoport zarándokolt a bécsi Szent István-ünnepségre. Útközben a budapesti Szent István-bazilikában, a Szent István alapította pannonhalmi apátságban és Ausztria legnagyobb Mária-kegyhelyén, Mariazellben imádkoztak első szent királyunk közbenjárását kérve. (A váradi püspökség titkársága)

 

Teret avattak dr. Jakab Antal püspök tiszteletére

Ditró község önkormányzata és a ditrói római katolikus plébánia teret nevezett el dr. Jakab Antalról. Az ünnepségre augusztus 30-án került sor. A téravatási ünnepségen beszédet mondott Puskás Elemér polgármester, Varga Gabriella újságíró, dr. Vencser László, valamint Petres Lajos nyugalmazott zenetanár. Ezt követően Baróti László plébános megáldotta az emléktáblát. (Varga Gabriella)

 

Papi lelkigyakorlat Nagyszokondon

A papság és a papi élet témájában zajlott augusztus 24–27. között Nagyszokondon az idei papi lelkigyakorlat, amelyen az egyházmegye papsága vett részt. A lelkigyakorlat vezetője Gyulay Endre nyugalmazott szegedi püspök volt. Ő tartotta a napi három elmélkedést is, amelyek olyan témákat dolgoztak fel, mint a papi identitás, papi kötelességek és a lelkiismeret-vizsgálat, amelynek kiemelkedő fontossága van a bűnbánat tartásában. Fontos része volt a lelkigyakorlatnak az imaélet gyakorlásának hangsúlyozása, így naponta közösen végeztek imaórákat a szentmisék és beszélgetések mellett. (Józsa János)

 

Pax Romana Tanulmányi Napok

A Pax Romana keresztény értelmiségiek fóruma idén a millenniumi év keretében tartja éves tanulmányi napjait szeptember 11–12. között a kolozsvári Manréza központban A társadalom peremén, az egyház peremén címmel. A rendezvény minden érdeklődő számára nyitott,  a szervezők kérik, részvételi szándékukat jelezzék a bodo.marta@yahoo.com e-mail címen vagy a 0744-486264-es telefonszámon.

 

Bérmálás Asszonyvásárán

Szeptember 5-én a de. 11 órakor kezdődő szentmise keretében Böcskei László váradi megyéspüspök a bérmálás szentségét szolgáltatta ki a 225 éves premontrei alapítású plébánia fiataljának a helyi római katolikus templomban. (A váradi püspökség titkársága)

 

Templombúcsúk

Szeptember 6-án a Hétfájdalmú Szűzanya oltalma alatt álló sáráni katolikus közösség búcsúünnepét üli. Déli 12 órakor Mlinarcsik János, a nagyváradi Vártemplom plébánosa mutatja be az ünnepélyes szentmisét, a szentbeszédet Gondec János bodonosi plébános tartja. Du. 5 órakor Farkas András Bertalan mutat be szentmisét a Kisboldogasszony tiszteletére szentelt bélfenyéri templom búcsúünnepén. Szentbeszédet mond Török Zsolt várad-újvárosi segédlelkész. (A váradi püspökség titkársága)

 

Plébánia megáldása Érkeserűben

Szeptember 6-án Böcskei László váradi püspök a 12 órakor kezdődő szentmisét követően megáldja a felújított érkeserűi plébániát, amelyet Fiedler István építtetett 1933-ban.  A munkálatok végzését Mihály Balázs plébános irányította. (A váradi püspökség titkársága)

 


 

Az Erdélyi Magyar Ki Kicsodáról

 

Ez év decemberében ismét kiadásra kerül az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda. A mintegy ezeroldalas reprezentatív kézikönyv a tervek szerint tízezer személyi és intézményi szócikket tartalmaz majd. Mivel az előző kiadás óta tíz év telt el, az idősebbeknek hasznos lehet feleleveníteni, a fiataloknak pedig újra bemutatni a kiadványt. Interjú Stanik Istvánnal, a kötet főszerkesztőjével.

 

Miért van szükség az Erdélyi Magyar Ki Kicsodára?

A Ki Kicsoda egyedülálló kézikönyv. Nélkülözhetetlen információkat, adatokat tartalmaz a közösség tagjairól azoknak a társadalomkutatóknak, politikusoknak, újságíróknak, akik az erdélyi magyar közösséggel munkájuk révén kerülnek kapcsolatba. A mutatók segítségével bárki gyorsan és egyszerűen megtalálhatja a keresett személyeket és adatokat. Nem kérdés, hogy a gyors dinamikával változó erdélyi magyar közösség elitjét, középosztályát időnként fontos számba venni.

Kik kerülnek be az Erdélyi Magyar Ki Kicsodába?

Olyan személyek, akik tevékenységükkel időtálló értékeket hoztak létre, a közösség fejlődését befolyásolták vagy számottevő egyéni sikereket értek el. Szlogenünk – A fontos tízezer – is ezt sugallja. Hivatás szerint kategorizálva: politikusok, választott önkormányzati tisztségviselők: polgármesterek, alpolgármesterek, községi, városi, megyei tanácsosok; közigazgatási tisztségviselők, egyházi személyiségek, tudósok, kutatók, egyetemi oktatók, pedagógusok, írók, költők, újságírók, színház- és filmművészek, fotóművészek, képzőművészek, zene-, opera-, tánc- és énekművészek, népművészek, műszaki értelmiségiek, orvosok, jogászok, közgazdászok, vállalkozók, civil aktivisták, sportolók, helyi közösségszervezők és minden, a közösség megbecsülésére érdemes személy. Azok jelentkezését is várjuk, akik külföldön élnek, de életpályájuk jelentős része Erdélyhez kötődik.

A www.kikicsoda.ro honlapon a személyi adatlap mellett intézményi adatlapot is találunk...

Igen, igyekszünk egy naprakész adatbázist létrehozni az aktív romániai magyar intézményekről, szervezetekről. Ezúton is kérjük az intézmények vezetőit, keressék fel honlapunkat és adják le az adatokat! Azokról a nonprofit politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális intézményekről van szó, amelyek közhasznú tevékenységet végeznek, valamint a civilszféra szervezeteiről: egyesületek, alapítványok stb.

Miért kell előfizetni az Erdélyi Magyar Ki Kicsodára?

Költségtakarékossági okokból annyit nyomtatunk, amennyi az egyéni és a kereskedelmi megrendelések száma. Az előfizetőknek kedvezményes árat biztosítunk, amely tartalmazza a postaköltségeket is, a kereskedelemben mintegy negyven százalékkal magasabb lesz a könyv ára.

Vita tárgyát képezi az önként jelentkezéses rendszer...

A kiadó nagy figyelmet fordít arra, hogy lehetőleg a romániai magyarság minden elismert, kiemelkedő személyisége benne legyen az új kiadásban, korántsem bízunk mindent az önként jelentkezéses rendszerre. Az igazán fontos emberek szócikkét bármikor megszerkeszthetjük saját forrásból. Ellenben azt is látni kell, hogy nincs anyagi lehetőség arra, hogy mindenkit személyesen megkeressünk: kérdezőbiztosok alkalmazása minimum 15 ezer euró többletköltséget okozna, ami nem áll a kiadó rendelkezésére. Ha finanszírozni is tudnánk, az jelentősen megnövelné a könyv eladási árát.

Ki dönti el, hogy ki számít fontosnak és ki kevésbé?

A szerkesztők folyamatosan, később pedig a szerkesztőbizottság tagjai szűrik ki azokat a jelentkezéseket, amelyek nem felelnek meg a bekerülés kritériumainak. Azonban az eddig beérkezett mintegy ezer adatlapból alig van néhány ilyen. Inkább az a gond, hogy sokan úgy gondolják, életpályájuk, teljesítményük nem érdemesíti őket a bekerülésre. Nekik üzenjük, hogy tegyék félre szerénységüket és segítsék munkánkat azzal, hogy felkeresik a www.kikicsoda.ro honlapot és mielőbb kitöltik az ott található adatlapot.

Hol tartanak a munkával? Meddig lehet beküldeni az adatlapokat?

Szépen gyülekezik a fontos tízezer, de ha decemberben meg akarunk jelenni, szeptember 15-én le kellene zárni az adatgyűjtést. De mielőbb szeretnénk megkapni az adatlapokat, hiszen ha mindenki az utolsó pillanatban küldi be, képtelenség egyszerre feldolgozni, megszerkeszteni több ezer szócikket.