Hírek, hirdetések


V. Mensáros László nemzetközi vers- és prózamondó verseny
Mensáros László emlékére és előadóművészi nagysága előtt tisztelegve ötödik alkalommal hirdetjük meg a nemzetközi vers- és prózamondó versenyt, ahol a versmondók az amatőr versmondó mozgalom egyik legrangosabb elismerésében, Mensáros-díjban részesülnek.
A nevezés feltételei:
– a versenyre nem hivatásos vers- és prózamondók jelentkezését várjuk, akik betöltötték 14. életévüket és befejezték általános iskolai tanulmányaikat;
– négy szabadon választott vers vagy próza a magyar irodalomból;
– egy vers vagy próza Mensáros László XX. század című előadóestjének anyagából;
– a versenyzők más országos versenyen helyezést elért produkcióikkal nem nevezhetnek.
A versenyt két kategóriában, azaz ifjúsági (14-20 év) és felnőtt kategóriában hirdetjük meg. A Mensáros-díj és a szponzorok által felajánlott különdíjak az Örkény Színházban, a verseny gálaestjén kerülnek átadásra. Jelentkezési határidő: 2009. november 1. A november közepén kezdődő budapesti elődöntők időpontjáról írásban értesítjük a jelentkezőket. A verseny döntője: 2010. január 23–24. Jelentkezni név, lakcím (irányítószám is), életkor, telefonszám, e-mail cím megadásával, valamint a választott öt vers vagy próza megnevezésével levélben, faxon vagy e-mailben lehet: Magyar Versmondásért Alapítvány, 1201 Budapest, Hatvani u. 33. Tel./fax: 0036-284-2780. E-mail: balu63@t-online.hu vagy info@versmondas.hu. Bővebb felvilágosítás: Virág László: 0036-70-940-8256, www.versmondas.hu.
Közel 45 000 európai ministráns készül Rómába zarándokolni
A Nemzetközi Ministránsszövetség szeptember 9–12. között Luxemburgban tartotta éves közgyűlését Martin Gächter bázeli segédpüspök elnökletével. A találkozóra tíz ország (Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg, Portugália, Svájc, Ausztria, Románia, Magyarország és Horvátország) képviseletében 51 résztvevő érkezett a nagyhercegség fővárosába. A rendezvényen a szatmári egyházmegyét Danku Balázs plébános, ministránslelkész és Csiszár Klára, a pasztorális iroda világi vezetője képviselte. Európa több egyházmegyéje képviselteti magát évről évre a Nemzetközi Ministránsszövetség éves közgyűlésein. Kolozsvár után (2008-ban) idén Luxemburgban találkoztak a ministránspasztorációért felelős egyházmegyei munkatársak azért, hogy együtt gondolkodjanak és fontos kérdésekben döntsenek annak érdekében, hogy a 2010 augusztusában Rómában megrendezésre kerülő Nemzetközi Ministránszarándoklat jól sikerüljön. A ministránszarándoklat lehetőségeiről tárgyaltak, a ministránsfoglalkozások kihívásairól és nehézségeiről osztották meg egymással tapasztalataikat a résztvevők. Az előadás, majd az azt követő több órás közgyűlés után kulturális program keretében ismerkedtek a résztvevők a hely történelmi jelentőségével, múltjával, Szent Willibordnak, a luxemburgiak védőszentjének életével és munkásságával. A ministránsszövetség legközelebbi rendezvénye a Római Ministránszarándoklat 2010. augusztus 3–4. között, majd azt követően az éves közgyűlés Strasbourgban 2010 szeptemberében, ahol lehetőség lesz majd a zarándoklat kiértékelésére és lezárására.
Fiatalok találkozója Pécsett október 23–25. között
A Taizéi Közösség a pécsi egyházmegye meghívására, különböző felekezetű helyi egyházközségekkel közösen október 23–25. között találkozót készít elő 17 és 35 év közötti fiatalok számára, amelyre több ezer résztvevőt várnak nemcsak Magyarországról, hanem a szomszédos országokból is. A találkozó részét képezi a Bizalom zarándokútjának, amelyet Roger testvér indított el több mint 30 évvel ezelőtt, és amely évről évre sok tízezer fiatalt gyűjt össze néhány napra Taizében vagy egy nagyvárosban. Cochamba (Bolívia), Genf, Nairobi, Brüsszel, Vilnius, Sevilla és Stuttgart után Pécsett gyűlnek össze fiatalok néhány napra, hogy a közös imákban és beszélgetésekben megosszák egymással mindennapi tapasztalataikat. A fiatalok délelőtt egyházközségekben vesznek részt közös imán, utána vegyes kiscsoportokban hallgatják meg és ismerik meg egymást. Délután különböző műhelyfoglalkozásokon vesznek részt, ahol a személyes hithez kapcsolódó gondolataik mellett lényeges kulturális és szociális kérdésekről is megosztják egymással tapasztalataikat. Délben és este a városi sportcsarnokban vannak közös imák. A találkozóra egyénileg vagy csoportosan lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével. Várják egyházközségi, középiskolai, ifjúsági csoportok részvételét is. Jelentkezési határidő: október 1. További tudnivalók a találkozó többnyelvű, folyamatosan frissülő honlapján: www.taize.fr/pecs. Elérhetőség: Taizéi találkozó, 7621 Pécs, Papnövelde u. 1–3. (PPHF épülete). E-mail: pecs@taize.fr.
(Forrás: www.taize.fr/pecs)
Tiszta szerelem – lehetséges?
Boldogok a tisztaszívűek jeligévela marosvásárhelyi remeteszegi kápolnában és a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-templomban szeptember 23-án este a fiatalok bekapcsolódtak abba a mozgalomba, amelynek Magyarországon már lassan hagyománya van. Az imaestre érkező fiatalok szentmisén vettek részt, tanúságtételeket hallgattak meg a házasságig megőrzött tisztaság értékéről, szentségimádást tartottak. A találkozó mottójául II. János Pál pápa gondolatát választották: Ne féljetek attól, hogy vágyakozzatok az életszentségre!
Ima a tisztaságért
Jézus, add, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogyan te szeretsz. Tedd tisztává testünket, szellemünket és szívünket, hogy megláthassuk Istent és az ő tervét velünk. Tisztíts meg minket és gyógyítsd meg a bűn okozta sebeket. Erősíts meg minket minden nap, hogy megélhessük azt a szeretetet, amelyre hívsz. Önmagunkban gyengék vagyunk, és szívünk nem tiszta, de benned erősek és szentek lehetünk. (Részlet a dublini Pure in Heart Közösség imájából)
Október 1. az idősek világnapja
1991 óta az ENSZ kezdeményezésére világszerte minden év október 1-jén az időseket ünneplik. Ezt teszi a Gyulafehérvári Caritas is immár sokadik éve, szervezve különféle lelket építő, feltöltődést szolgáló, illetve szórakoztató programokat az ősz korba hajlók számára. A Maros megyei Caritas-kirendeltség a történelmi egyházakkal és polgármesteri hivatalokkal együttműködve igyekszik örömet szerezni az időseknek. Az események több helyszínen zajlanak: Marosvásárhelyen október 1-jén 11 órától a Deus Providebit Házban és Erdőszentgyörgyön du. 4 órától a kultúrotthon mozitermében színes programmal várják az ünnepelni vágyókat. Marosvásárhelyen Oláh Dénes főesperes, Csibi Mónika pszichológus szól a jelenlévőkhöz, ezt szeretetlakoma és szüreti mulatság követi. Erdőszentgyörgyön Együtt az időskor méltóságáért mottóval előadásokat tartanak, majd fellép a Mezőhavas Népi Zenekar, az UPA Dance együttes és az iskola tanulói. Október 5-én Nyárádremetén, október 6-án délután Marosszentgyörgyön az általános iskolában, Gyulakután pedig a kultúrotthonban várják az időseket a szervezők. Szovátán az időscsoportot kőrispataki kirándulással lepi meg a Caritas Családsegítő Szolgálata. A programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. További információk a szervezőktől: Marosvásárhelyen Szotyori Tünde, tel.: 0741-258194, Maros megyében Becsky Borbála, tel.: 0753-056932, Erdőszentgyörgyön Cosma István, 0734-888421, Szovátán Szabó Attila, tel.: 0734-888420. (Molnár József)
Televíziós műsorok a gyulafehérvári főegyházmegyéről
Október 4-én romániai idő szerint 10 órától láthatják felvételről a Duna Televízióban a gyulafehérvári millenniumzáró hálaadó szentmisét, amelyet szeptember 29-én mutatott be Franc Rodé bíboros, a szentatya különleges küldötte a gyulafehérvári székesegyházban. A Gyulafehérvár érseki katedrálisa című dokumentumfilmet láthatják október 4-én romániai idő szerint 16.40-kor a Duna Televízióban, valamint október 5-én a Román Televízió 3-as csatornáján délelőtt fél 11-kor a kolozsvári televízió adása keretében. A filmben betekintést nyerhetnek a Kárpát-medence egyik legjelentősebb katolikus templomának, a gyulafehérvári főegyházmegye katedrálisának évszázados történelmébe és jelenébe.
Papi rekollekció a gyulafehérvári főegyházmegyében
Az idei őszi papi rekollekció témája: Szegényeink. Terheink vagy kincseink? A Caritas jelene és törekvései főegyházmegyénkben. Az első körben a szentmisén igét hirdet és elmélkedést tart: Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébános, előadók: dr. Márton András főegyházmegyei Caritas-igazgató és Bányász József vidékfejlesztési programigazgató. Helyszínek és időpontok: október 12-én, hétfőn Deményházán; október 13-án, kedden Gyergyószentmiklóson; október 14-én, szerdán Csíksomlyón; október 15-én, csütörtökön Székelyudvarhelyen. A második körben a szentmisén igét hirdet és elmélkedést tart Máté Róbert, a Caritas lelki igazgatója, előadók: Máté Róbert Caritas lelki igazgató és Ludescher László szociális igazgató. Helyszínek és időpontok: október 12-én, hétfőn Kézdivásárhely I-ben; október 13-án, kedden Feketehalmon; október 14-én, szerdán Kolozsváron; október 15-én, csütörtökön Gyulafehérváron. Minden központban a szokott időben tartják a koncelebrációs szentmisét a kerület valamennyi papjának részvételével. A szentmisét követően elmélkedésen vesznek részt. Az előadást és megbeszélést közös ebéd követi, ahol alkalmuk lesz az előadás anyagának és más közös problémáknak a továbbtárgyalására. Amennyiben igény mutatkozik a rekollekciós téma elmélyítésére, folytatni lehet az ebéd után is a megbeszélést.
Papi találkozó a papság évében
XVI. Benedek pápa a 2009. június 19–2010. június 11. közötti időt a papság évének nyilvánította. A Romániai Püspökkari Konferencia (CER) Kolozsváron tartott tavaszi ülésén döntés született, hogy a római és görög katolikus egyházmegyék közösen, havi rendszerességgel, felváltva rendezzenek országos papi találkozókat. A gyulafehérvári főegyházmegye novemberre vállalta, hogy e találkozó házigazdája legyen. E papi találkozót november 9–12. között tartjuk a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. A találkozót kétnaposra terveztük olyan formában, hogy a távolról érkezők november 9-én estére érkezhetnek és november 12-én reggeli után távozhatnak. A találkozót a főegyházmegye pasztorális bizottsága szervezi, a programot kidolgozza, a részvételi szándékot is ott kell bejelenteni. Valamennyi találkozón az egyházmegyék tíz-tíz klerikussal képviseltetik magukat.
Bérmálás a főegyházmegyében
A jövő évre bérmálást és főpásztori vizitációt tervez a gyulafahérvári főhatóság a küküllői, kolozs-dobokai és gyergyói kerületekben. Ezúttal arra hívják fel a lelkipásztorkodó papság és hitoktatók figyelmét, hogy a már megkezdett iskolai és plébániai hitoktatással párhuzamosan – rendszeresen – tartsák meg a bérmálási felkészítőket is. Az esedékes évi programtól eltérő bérmálás is lehetséges, ha lelkipásztori szempontok azt javallják. Azon egyházközségek lelkipásztorai, akik a programtól eltérően szeretnének rendkívüli bérmálást, legkésőbb december 31-ig jelezzék a hivatalnak. Csak megfelelően felkészített, hitüket gyakorló ifjakat lehet a nagykorúság szentségéhez engedni.
Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia
Október 5. és 7. között Szatmárnémetiben tartják az őszi Romániai Katolikus Püspökkari Konferenciát, melyen Románia és a Moldovai Köztársaság minden érseke és püspöke jelen lesz. A konferencia idejére Szatmárnémetibe látogat ugyanakkor Msgr. Dr. Francesco-Javier Lozano apostoli nuncius is, aki hétfőn délután hat órától szentmisét celebrál a szatmárnémeti székesegyházban. A keddi nap folyamán a tanácskozások mellett további szentmisékre kerül majd sor, így 18 órától dr. Jakubinyi György-Miklós érsek celebrálásával magyar nyelven a székesegyházban, dr. Ioan Robu érsek celebrálásával római katolikus rítusú, román nyelvű szentmise a Kálvária-templomban és szintén 18 órától görög katolikus rítusú, román nyelvű szentmise Lucian Murešan mitropolita érsek vezetésével a szatmárnémeti görög katolikus székesegyházban. A szentmisékre szeretettel várják a kedves híveket.
125 éve született Slachta Margit
A Magyar Parlament első női képviselője 1884. szeptember 18-án, Kassán született. 1908-ban belépett a Szociális Missziótársulatba. A társadalom legnagyobb feszítőerejének a szociális problémákat tartotta, érvelt a nők taníttatása mellett, a „keresztény feminizmust” vallotta, beszélt a munkásnők helyzetéről, a magyar katolikus női összefogásról. 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát, két év múlva elindította a Lélek Szava című folyóiratot. A nyilas uralom idején közel ezer üldözöttnek nyújtott menedéket a Társaság házaiban. Ennek az embermentésnek lett a vértanúja Boldog Salkaházi Sára. Slachta Margit 1945 elején tért vissza a politikai közéletbe, az 1947-es választásokon a Keresztény Női Tábor programjával jutott mandátumhoz. 1949-ben Ausztriába, majd onnan Tóth Etelka néven Amerikába emigrált. Később a Szabad Európa Rádióban mondott be Nemes Borbála néven. 1953 májusában végleg Amerikába költözött, ott hunyt el 1974 telén.


