Vasárnap Logó

 

A sötétség egy kis fénysugara

Hideg téli est volt. Egeli atyával a város egyik kis utcáján botorkáltunk, hogy meglátogassuk a hozzánk legutóbb kérvényt benyújtó családot. Az utca ismerős volt, de a házszám nem. Bementünk a fémkapun és keresgélni kezdtünk, míg rátaláltunk egy pincére.

A lépcsőkön lemenve, a sötétségben nem volt könnyű összeszedni a bátorságunk és bekopogni az ajtónak nevezett tákolmányon. Végigfutott bennem: vajon most kikkel és milyen problémákkal szembesülünk?!

Az atya bekopogtatott,  bentről egy hang kérdezett vissza, hogy kit keresünk, majd kinyitották előttünk életük ajtaját. 

A sötétségben csak sejteni lehetett, mi vesz körül minket. A pince dohos, penészes levegője csapott meg. Az egy héttel korábban kért gyertyákat keresték a homályban, majd gyorsan meg is gyújtották. Áramuk nem volt. Végre a sötétségben megcsillant egy kis fénysugár. Fürkésző, kíváncsi szemek meredtek ránk. Kicsit elbeszélgettünk a családdal, az özvegy édesanyával, két gyermekével és a kis unokával. A fiatalok elmondták, hogy munkát keresnek, de nagyon nehezen találnak. Később kiderült, hogy tüdőbetegségük is van, ami a pincelakás áldatlan következménye.

Fürdőszobájuk nincs, a konyhájukat a kicsi előszobából alakították át. Épp palacsintát készítettek a tőlünk kapott lisztből és olajból, mert már nem volt otthon egy szelet kenyér sem.

Az adatok felvétele közben jöttünk rá, hogy az unokának éppen aznap van a születésnapja. A kislány reményekkel teli szemecskéje nagyobb fényt szórt, mint a gyertya lángja. A kis apróság elmondta, hogy neki van egy nagy álma: egy olyan baba, ami beszél.

Elbúcsúztunk tőlük és hazatértünk mi is, de gondolatban magunkkal vittük a pincelakásban élőket is. Körülnéztem a szobámban, de nem találtam beszélő babát.

Másnap az irodámban rendeztem az iratokat, amikor egy kollegám jelent meg a kezében egy beszélő babával, ami a legújabb szállítmánnyal érkezett. Szívem beleremegett és csak a kislány vágyakozó tekintetét láttam magam előtt. Megkértem a kollegámat, hogy azt a babát tegyük félre egy kislánynak, és ha még talál játékokat, hozza be az irodámba, mert van valaki, aki nagyon örülne neki. A kollegám nem tudott az esti találkozásról, és mégis jó időben a legjobb ajándékkal jelent meg.

Másnap megjelent a nagymama és odaadtam neki az élelmiszercsomagot, a játékokat és a beszélő babát. Hogy a kislány mit szólt hozzá, csak elképzelni tudom, de bízom benne, hogy minden tiszta álma így válik majd valóra élete során, fényt szórva a sötétségben.

 

„Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!” (Kalkuttai Teréz anya)

Perei Benita

 

Élménybeszámoló egy szokatlan látogatásról

 

A nagyváradi Caritas Cato­lica égisze alatt működő zilahi és nagyváradi BACH-iroda szervezésében 48 fős csoport látogatott el októberben a budapesti Ability Parkba. Utunkat a németországi Caritas-szer­vezet támogatta, amely közel kilenc éve megálmodója és főtámogatója az országos szintű BACH-iroda (fogyatékkal élők tanácsadó irodája) tevékenységének.

Az Ability Parknak egy kétszintes épület ad otthont Budapest belvárosában. A csoport nagy része semmit sem tudott a park nyújtotta szolgáltatásokról. Emiatt igen mellbevágó volt, hogy megérkezésünk pillanatában mozgáskorlátozottak fogadtak. Aztán vakok vagy éppen siketek fogtak kézen bennünket, hogy kipróbáljuk az ő élethelyzeteiket. Állítom, hogy sokkal melegebb fogadtatásban részesültünk, mint általában „egészséges” em­­bertársaink részéről.

A csapatunkat először az alsó szinten lévő vaklabirintushoz kísérték. Itt egy úgynevezett „sötét ügyet” kellett megoldanunk. Egy teljesen elsötétített szobában különböző feladatok véghezvitele vitt előre minket a nyomozás megoldásában. Félelmetes és megrázó élmény volt mindnyájunknak, amint tapogatózva, bukdácsolva haladtunk  a cél felé. Segített azonosulni a vakok lehetőségeivel és élethelyzeteivel. A Braille-írógép és -ábécé használatának az alapjait is elsajátíthattuk.

Aztán egy kitalált boltban kellett vásárolnunk a jelnyelvi ábécé segítségével, ezáltal érzékelhettünk a siketek vizuális logikáját. Következtek az autista rendszerető játékok. Ezt követték az érzékszervi játékok, amelyek tapintásra, szaglásra, hallásra hagyatkozva mutatták be a fogyatékkal élők mindennapjait. A memóriajátékok is igen tanulságosak voltak.

Végül mindenkinek lehetősége nyílt kipróbálni a kerekes­széket. Nem is gondolnánk, de elképesztően nehéz volt leküzdeni az akadályokat. Így szembesültünk a fogyatékkal élők nem hiába hangoztatott problémáival. Örömteli élményt nyújtott, hogy próbára tehettük képességeinket.

Az Ability Park célja a fogya­tékkal élő emberek képességeinek, lehetőségeinek és igényeinek a bemutatása. Elsősorban eltörölni a sajnálkozást ezekkel az emberekkel szemben és kivívni irántuk a megbecsülést. Ösztönzően hat mások elfogadására és segítésére is.

Nekem ez a látogatás egy életre szóló élmény és tapasztalat volt. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek, hogy egyszer az életben látogasson el az Ability Parkba. Ritkán találkozunk ilyen kedves, őszinte, önzetlen emberekkel, mint az itt dolgozó fogyatékkal élők. Meggyőződésem, hogy a megtapasztalás után, mindenki kicsit jobbá válik.

Az Ability Park 2002 óta működik, amely a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. Célunk, hogy a látás-, hallás- és mozgássérült, autista és értelmi fogyatékos animátorok által bemutatott játékokkal segítsük a fogyatékos személyek beilleszkedését és elfogadását, mindenekelőtt pedig tartalmas és örömteli élményt nyújtsunk mindenkinek, aki játszani szeretne, vagy pró­bára akarja tenni képességeit! www.abilitypark.hu

Kis Enikő

 

A gyermekekért

 November 15-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe alkalmából a római katolikus templomokban ismét Caritas-gyűjtés lesz, amely idén a hátrányos helyzetben élő gyerekek megsegítésére irányul.

A Szatmárnémeti Caritas Szervezet egyházmegyei szinten több mint 850 hátrányos helyzetű gyermeket támogat. Szolgáltatásaink által igyekszünk megteremteni a felhőtlen, szeretetteljes, mosollyal teli, valódi gyermekkor esélyét, s tesszük ezt úgy, hogy az őket nevelő családok is megerősödjenek, és a gyermeknevelés teljes felelősségét érezve keressék gyermekeik számára a boldoguláshoz vezető utat. Mindannyiunk számára a gyermekek jelentik a jövőt, és ezért fontos, hogy közös erőfeszítéssel tegyünk azért, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek is eljöhessen a „mosoly országa”. A következő történet a siker története, amely bizonyítja, hogy minden segítség sokat jelent, amikor a gyermekek jövőjéről van szó. 

 

Róbert – egy gyermek története, aki most már másokon segít

Minden reggel pontosan nyolc órakor lép be Szabó Róbert a Szatmárnémeti Caritas Barátság Házának ajtaján. A 17 éves Róbert immár két éve dolgozik önkéntes segítőként a szervezet e hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó központjában.

„Róbert igazi nagy segítséget jelent számomra – mondja a központ házmestere –,  igazi ezermesterként javítja a csepegő vízcsapokat vagy cseréli ki a kiégett villanyégőket. Télen mindig fél nyolckor érkezik, hogy még a gyermekek érkezése előtt ellapátolhassa a központ előtt a járdára hullott havat.”

Róbert jelenleg a város egyik szakiskolájának tízedik osztályos tanulója. Ha a tizenegyedik osztályt is sikeresen befejezi, ő lesz a család legiskolázottabb, legjobban képzett tagja.

A csendes, kissé félszeg fiú a család nyolc gyermeke közül a második legfiatalabb. Szülei elváltak. Az apa nem fizet gyermektartást, semmivel sem támogatja a családját. Az anya, aki jó ideje szívbetegségben szenved, csak napi négy órát tud dolgozni. Alig egy éve a kilenctagú család mindössze egy egyszobás lakást bérelt.

„A szoba két részre volt osztva: az egyik rész egy konyha szerepét töltötte be, fennmaradó részében mindenütt ágyak és polcok voltak. A gyermekeknek alig volt helyük, ahol tanulhassanak vagy a házi feladatukat elkészítsék” – emlékszik vissza a Caritas szociális munkása. Akkoriban Róbert testvéreivel együtt még látogatta a Caritas nappali foglalkozóját.

„A Barátság Házában volt egy szekrényem, amihez csak nekem volt kulcsom, ahol a személyes dolgaimat tarthattam. A pedagógusoktól nagyon sok segítséget kaptam, mindig kisegítettek, ha a házi feladataimban elakadtam. De futballozásra, barkácsolásra vagy egyszerűen csak a játékra is jutott mindig időm” – meséli Róbert. A szakiskola elvégzése után szívesen dolgozna autószerelőként egy kis műhelyben, ám ehhez profilt kellene váltania az iskolában. „A XI. osztály elvégzése után szeretnék szakot változtatni. Hátha sikerül” – reménykedik Róbert. „Ha nem jön össze, akkor egy évig valószínűleg egy varrodában fogok dolgozni.” A fizetéséből a sofőriskola költségeit szeretné kifizetni a fiú. Álmát, hogy autószerelőként dolgozhasson, semmiképpen nem akarja feladni. „Egy hajtásival a zsebedben sokkal könnyebb munkahelyhez jutni vagy akár inasként egy autóműhelyben munkát találni” – mondja lelkesen.

Az utóbbi időben valamennyire javultak a család életkörülményei. Az anya férjhez ment. A mostohaapa egy pékségben dolgozik. A család átköltözött egy háromszobás bérházba, éléskamrával, konyhával és egy igazi kis kerttel.  A gyermekek kapcsolata a mostohaapával eléggé hűvös, mivel az nem akarta az elején megengedni nekik, hogy a vér szerinti apjukkal találkozzanak.

Róbertről az osztályfőnöknője is dicsérő szavakkal beszél. A tanárok is meg vannak elégedve vele. A szakiskola befejezése után tanulmányait esti iskolában szeretné folytatni. Az érettségit tervezi. Munkatársai a Caritas nappali foglalkoztatójából rendkívül büszkék új „munkatársukra”. „Nagyon megbízható, minden helyzetben megtalálja a gyermekekkel a megfelelő hangot. Segít nekik a házi feladatok megoldásában, a szabad foglalkozások ideje alatt gyakran focizik is velük. Ha tábort vagy kirándulásokat szervezünk, mindig számíthatunk rá, hogy elkíséri a csapatot” – dicséri Róbertet a Caritas-központ pedagógusnője. „Elégedettek vagyunk a munkájával, csodáljuk kitartását és természetesen nagyon büszkék vagyunk rá!” – fűzi hozzá mosolyogva. (Hackl Éva)

 

Hajléktalan felnőttek és gyermekeik védelme Temes megyében

A temesvári egyházmegye Caritas-Szervezete szociális te­­vékenységének egy részét vidéki környezetben fejti ki. Az alábbiakban ezekkel a tevékenységekkel ismerkedhetnek meg az olvasók.

A Pater Paulus Farm 2003 óta működik a németországi Pater Berno Rupp, a szalvatoriánus rend temesvári rendfőnöke kez­­deményezésére a Temes megyei településen, Bakován. A farm az egykori mezőgazdasági termelőszövetkezet területén található, és mintegy 100 hektár mezőgazdasági területet ölel fel.

A farmon malom, asztalosműhely, tésztakészítő-műhely, állattenyésztő részleg működik. Így a Caritas abban a szerencsés helyzetben van, hogy saját egységei számára itt mind előállíthatja az ételkészítéshez szükséges alapanyagokat.

A farmon működik az a központ is, amely hajléktalan felnőttek szociális és szakmai újrabeilleszkedését segíti elő, és amely 2007-ben nyitotta meg kapuit a Temes Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatósággal együttműködve.

Az Európai Unió 18 hónapon keresztül összesen 155 000 euróval támogatta a projektet, míg Temes Megye Tanácsa és  a temesvári Caritas egyaránt  19 375 euróval járult hozzá a központ létrejöttéhez és működtetéséhez. A tizenhat férő­­helyes házak felépítését a Németországi Katolikus Püspökkari Konferencia segélyszervezete, a Renovabis támogatta. A lakások berendezését, háztartási eszközökkel való felszerelését EU-s alapokból biztosították. Újdonságnak szá­­­­mít, hogy a házak melegvízellátását és részben fűtését korszerű napelemek biztosítják.

A házakban hajléktalan, gyermekes vagy gyermek nélküli személyek laknak, akik a temesvári Pater Jordan Éjszakai Menhelyből kerültek a központba. Itt a szálláson kívül munkahelyet és a szükség függvényében szakmai képzést is biztosítanak a mezőgazdaság és az állattenyésztés területén vagy a farm valamelyik műhelyében. A munkájukért fizetést kapnak, ugyanakkor ebédet is biztosítanak nekik. A farm lakóit egy szakemberekből álló csoport, szociális munkások és pszichológusok segítik és szaktanácsokkal látják el. A nehéz sorsú fiatalok, családok addig lakhatnak a bakovai központban, ameddig lakást, munkahelyet találnak maguknak, és készen állnak arra, hogy visszatérjenek a társadalomba. Ezután a farm újabb ideiglenes lakókat fogad be, akiknek hasonló beilleszkedési körülményeket biztosít a Caritas.

A Pater Berno Központ gyermekek számára biztosít nappali foglalkoztatásokat és 2008 decemberében nyitotta meg kapuit.

A legújabb Caritas-egy­ség­ben minden hétköznap dél­után van foglalkoztatás, amelyeken tizenhét, nehéz helyzetben élő gyermek vesz részt. Elsőbbséget élveznek a gyermekvédelmi központban nyilvántartott személyek gyermekei. A nappali központ alkalmazottai segítenek a gyermekeknek feladataik és leckéik elkészítésében, va­­lamint délután uzsonnát is  biztosítanak nekik. Ebédet a he­­lyi Adam Müller-Guttenbrunn Öreg­otthonban kapnak a németországi Berchtesgaden támogatóinak köszönhetően. Az épületben, amelyben a nappali központ működik, nemsokára egy orvosi járókezelést biztosító rendelő is megnyitja kapuit a gyerekek számára. Az ellátást egészségügyi ápolók, a buziásfürdői otthoni beteg­gondozó központ munkatár­sai biztosítják majd. Ezt a pro­­jekttervet a németországi, oberurseli Hilfe für Kinder in Not-segélyszervezet támogatja anyagilag. (–)

 

Szüreti báloztak az Őrangyal-program fiataljai

Több mint százötvenen vettek részt az Őrangyal-program októberi rendezvényén, az Oklándon szervezett szüreti bálon.

A szüreti foglalkozás ismerkedési játékokkal kezdődött, majd a felsőboldogfalvi 4-es számú Családi Típusú El­­helyezőközpont gyerekei ör­­vendeztették meg a részvevőket a nyári táborban tanult néptáncokkal. Népdaltanulás után fánk és meleg tea segített az energiagyűjtésben. Majd szebbnél-szebb munkákat készítettek a kézműves foglalkozás során, amelyet nem fejezhettek be a fiatalok egy kiállítás nélkül. 

A programból nem maradhattak ki a táncvetélkedők, a szőlőevő-versenyek sem, amelyekre nagy számban neveztek be a fiatalok. A verseny szoros volt, a csapattársak pedig lelkesen szurkoltak, ezért a részvevőket plüssállattal díjazták, a szurkoló csapattársakat pedig édességgel.

A versenyek utáni vacsorát követően tombola következett.  A program bulival zárult, ahol kicsi és nagy együtt ropta a táncot. Ez a program is tanúságjele volt annak a felfogásunknak, hogy mindannyian egymásért vagyunk. (Bíró Ildikó és Sándor István)

 

Élménymorzsák

Csutka Melinda

 

Gyermekkorunkban ebéd után a kenyérmorzsákból golyócskákat gyúrtunk titokban. Hm, milyen finomak is voltak…

Minden találkozáskor a gyermekekkel csak úgy potyognak a morzsák, értékes, „finom” kis morzsák. Ki tudja, hányat észre sem veszünk.

 

Tessék, itt van néhány „élménymorzsa”, amit észrevettem, felkaptam, gyúrjatok ti is mellé egyet-kettőt a tietekből!

Karácsonyt várva az ajándékozásról beszélgettünk, értékeinkről, mivel és hogyan tudunk örömet szerezni, igazán ajándékozni. „Ajándékutalványokat” készítettünk:

Évike (8 éves): Én egy hétig nem fogom engedni anyukának, hogy mosogasson.

Zoli (8 éves): Én a csikómot kéne felírjam erre a kuponra, a nem es került pénzbe, mert a lónak lett.

Én: És odaadnád?

Zolika: Hát én oda annak, akit szeretek.

 

A csoport nagyon csendes kisfiúja: Tessék. Itt van két nagy szív, egy közepes, s három kicsike.

És ez mit jelent? – kérdezem bután.

Hát az mindent, amit nem tudok elmondani szavakkal.

És amiről nehezebb írni: a szavak mellé társuló szemek, arcok, hangok.

Minden találkozó egy élmény, élmény már mielőtt belekezdenénk. A megbeszélt időpontnál mindig korábban indulok, legalább egy órával, de soha sem sikerült még megelőzni a gyermekeket…

 

Élménydús kirándulás

Közel száz gyermeknek szerzett felejthetetlen napot a Caritas csíkszeredai kirendeltsége és családsegítő szolgálata

Az október 24-i kirándulás részét képezi a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága által támogatott nevelés-kiegészítő programnak.

A székelyudvarhelyi, máré­falvi, valamint a szentdomokosi csapat már korán útnak indult, hogy a szentimrei társaikkal találkozva együtt nézhessék meg a Nyerges-tetőn az elesett hősök emlékére állított emlékkopjafákat és kereszteket. Ezután Kézdivásárhelyre vezetett az útjuk, ahol Gábor Áron szobrának megtekintése és egy közös tízóraizás közben a gyerekeknek lehetőségük adódott az ismerkedésre is. Délben már várták a csoportot a város múzeumában, ahol betekintést nyerhettek a régi céhes mesterségekbe, megnézhették az aradi 13 vértanú emlékplakettjeit, valamint az 1956-os forradalomról szóló fotókiállítást. Végső mozzanatként a mindenki által nagyon várt, különböző székely népviseletekbe öltöztetett Zsuzsi és Andris babákat csodálhatták meg a gyerekek.

A múzeum által nyújtott időutazás után a kirándulók visszatértek a jelenbe, hogy a Nagy Mózes Líceum tornatermében közös játékos vetélkedőn vehessenek részt. A gyerekek különböző ügyességi próbák segítségével részesülhettek sikerélményekben, de egyben a jól megérdemelt ajándékokban és tombolákban is. A jó hangulatban zajlott vetélkedő után a Szent Anna-tó fele vette útját a csoport, miközben ének- és viccmondó versenyek során mutathatták meg a gyerekek a jó énekhangjukat, leleményességüket, bátorságukat.

A tónál elfogyasztott uzson­na után hálát adott a csoport a szép időért, azért hogy együtt lehettek és gazdagodhattak a sok szép látnivaló, valamint egymás jelenléte által. Elérkezett a búcsú és a hazaindulás ideje. A gyerekek csillogó szemekkel, hálával mondtak köszönetet az eltelt napért.  A szervezőknek pedig ezek a csillogó szempárok jelentették az üzenetet, hogy ismét érdemes volt tenni, hogy a munkánk most sem volt hiába.

Ezúton is köszönetet mondunk a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igaz­gatóságnak az anyagi támogatásért, a kézdivásárhelyi családsegítős munkatársaknak, a tanítónőknek és önkénteseknek pedig odaadásukért és önzetlen munkájukért.

 

Haszmann Éva

Nevelés-kiegészítő programok Hargita megyében

 

A Hargita Megye Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága által támogatott program keretében a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai kirendeltsége és családsegítő szolgálata nevelés-kiegészítő csoportokat működtet a megye négy településén: Csíkszentimrén, Csíkszentdomokoson, Máréfalván és Székelyudvarhelyen.

A program keretében közel száz gyermeknek szerveznek különböző személyiségfejlesztő és készségfejlesztő programokat. Ezeken a foglalkozásokon a tematikus előadásokat kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és szabadidős programokkal színesítik, teszik tartalmasabbá.

Nevelési tevékenységükben elsődleges célnak tartják a személyiség önfejlődésének megindítását, amely nem más, mint a fejlődést eredményező tevékenység ösztönzése, irányítása, valamint a fejlesztő környezet biztosítása.

 

Kincskeresők szigete

Karaván, karaván, caritasos ka­­raván / Kincseit szórja szét kincskeresők szigetén, / Kincset lelni jó dolog, másokkal megoszthatod. / Játszani, tanulni, együtt örvendezni, / Elfogadni egymást, mert mindenki más-más (Joó Ibolya). Közel 620 gyerek: óvodások, kisiskolások, felső tagozatosok és középiskolások dúdolhatták a fenti sorokat, amely nyári programunk keretén belül a „kincskeresés” himnuszává vált.

A Gyulafehérvári Caritas Ma­­ros megyei családsegítő szol­­gálatának munkatársai (Al­­bert Imola, Bartis Kinga, Joó Ibolya, Szabó Attila és Cosma István) a nyár folyamán tizennégy Maros megyei településen fordultak meg a karavánnal és tették szebbé 620 gyerek va­káció­ját. Az egy- vagy kétnapos program során 21 nap alatt tizennégy település: Mik­há­za, Vármező, Havad, Gyu­la­kuta, Csejd, Iszló, Jobbágy­telke, Szé­kelyhodos, Nyá­­rádköszvényes, Bözöd, Szé­kelyabod, Erdő­szent­györgy, Szent­demeter, Ba­la­vá­sár, valamint Kend gyerekeit szólították meg.

A nyári program fő célkitűzései: pszichoedukációs és szabadidős tevékenység felkínálása a helyi pedagógusokkal, egyházakkal és önkormányzatokkal való aktív együttműködésnek köszönhetően.

A közös játékok, csoportfoglalkozások, kézműves tevékenységek, valamint a mulattató-nevelő jellegű vetélkedők is az együttlét mellett a saját és egymás értékeinek a felfedezésére és tiszteletben tartására buzdítottak.  A kulcsszó minden esetben a kincs és az értékesség fogalma volt. A program fő mozzanata a kincskeresés volt, amikor a kis szigetlakók teljesíthettek a Tudás, a Tehetetlen lábak, a Munka, a Vad vizek, valamint a Nagy Titok szigetén, ahol a gyerekeknek alkalmuk volt jobban megismerni és elfogadni egymást, bizonyos problémamegoldó képességek fejlesztésére, megfogalmazhatták és tudatosították saját értékes jellemvonásaikat, a legnagyobb értékre – önmagukra – azonban a kincsesládába betekintve találhatnak rá.

A nyári karaván során a gyerekek nemcsak maguk gazdagodhattak, erkölcsi, személyiségbeli értékekkel, hanem megerősödhetett bennünk az a gondolat is, hogy szükségünk van az életben „erős gyökerekre”, közösségre, valamint biztos alapokra és igazi értékekre.

A program sikerességéről vallanak a gyerekek visszajelzései is:

Kedves caritasosok. Köszönöm, hogy ennyi időt veletek tölthettem, köszönöm, hogy játszhattam. A mai nap csodálatos volt az én számomra” (Katalin, 7 éves, Nyárádköszvényes).

Megláttuk a kincset, de valójában mi voltunk a nagy kincs (Zsolt, 10 éves, Iszló).

Nem számít, hogy nem volt meg a 15 kincs, az a jó, hogy együtt voltunk” (Norbert, 10 éves, Erdőszentgyörgy).

Vidáman telt el az a két nap, de sajnos nagyon hamar” (10 éves, Kend).

Ráébresztettek arra, hogy barátkozzunk többet és fogadjuk el egymást, mert mindenkiben van valami egyéni” (Andrea, Jobbágytelke).

Cosma István és Szabó Attila