Vasárnap Logó

Hírek, hirdetések

 


 

Bibliás hétvége felnőtteknek

A Katolikus Magyar Bibliatársulat november 27–29. között bibliás hétvégét szervez felnőttek számára Mit nevez csodának a Biblia? címmel a csíkszeredai Lázár-házban.  A résztvevők a Szentírásban szereplő csodatörténetekkel fognak szembesülni, hogy azok titkát hittel kutassák, üzenetét a mai kor embere, de személyes életük számára is megértsék. „Aki nem hisz a csodákban, az igazából nem realista” – állítja egy mondás. Akik pedig rábízzák magukat Istenre és Jézussal igazi kapcsolatba kerülnek, életükben – ma is, akárcsak Jézus korában – csodálatos módon megtapasztalják az ajándékba kapott üdvösséget. Erre kíván indító ösztönzést nyújtani a program. Bárki bejelentkezhet legkésőbb november 24-ig, előzetes bibliai szakismeretek nem szükségesek. A helyek száma korlátozott. Az előzetes bejelentkezés kötelező. Telefon: 0265-263731, 0365-431144, 0740-285277. E-mail: katbibltars@gmail.com.

 

Ifjúsági szentségimádás Nagyváradon

November 19-én ifjúsági szentségimádást tartottak a nagyváradi székesegyházban. Nagyvárad katolikus ifjúságának kezdeményezésére szeretne hagyományt teremteni az Ifjúsági Központ, amikor minden hónap harmadik csütörtökjén a nagyváradi fiatalok a nagyváradi fiatalokért együtt imádkoznak. Az oltáriszentség jelenlétében eltöltött egy óra programját ezúttal a Szent László Római Katolikus Gimnázium diákjai állították össze Szabó Ervin spirituális vezetésével. (Vakon Zsolt püspöki titkár)

 

Ifjúsági találkozó a lengyelországi Poznanban

2009. december 29. és 2010. január 2. között a lengyelországi Poznanban tartják a nemzetközi ifjúsági Taizé-találkozót. A váradi püspökség Ifjúsági Központjának szervezésében a nagyváradi egyházmegye 17-35 év közötti fiataljai is részt vehetnek ezen a rangos eseményen, amelynek költsége 450 lej (út, szállás, ellátás). Jelentkezni lehet a püspökség telefonszámán: 0259-411180. (Vakon Zsolt püspöki titkár)

 

Egyetemisták országos találkozója Temesváron

November 20–22. között a Bega-parti város, pontosabban a temes­vár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostor ad otthont a katolikus magyar egyetemisták országos találkozójának (OKET). A vendéglátó TEKMEK (Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közös­sége) idén is nagy számú résztvevőt vár. A rendezvény mottója:  ...mi történt ott ezekben a napokban? (Lk 24,18). A programnak megfelelően november 21-én, szombaton fél 10-től az erzsébetvárosi templomban dr. Thorday Attila szegedi plébános, egyetemi tanár tartott előadást, ezt követően kiscsoportos foglalkozáson, majd szentmisén vettek részt a fiatalok. A nap zenés-táncos esttel zárult. A találkozó kiértékelőjére november 22-én, vasárnap a szentmisét követően kerül sor. Bővebb felvilágosítást a www.tekmek.ro honlapon kapnak az érdeklődők. (S. E.)

 

Tizenöt éves a szatmárnémeti Szentlélek-templom

Lázas ünnepi készülődésben van a szatmárnémeti Szentlélek plébánia hívő serege, tudtuk meg Merlás Tibor plébánostól. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek azon dolgoznak, hogy minél fényesebbé tegyék templomuk felszentelésének ünnepét. Tizenöt esztendővel ezelőtt, 1994. november 20-án szentelte fel Reizer Pál püspök a  16-os negyedben lévő, Csend parknak nevezett, bozótos szemétdombon felépült új templomot. Azóta tényleg park a környék. November  22-én, vasárnap a 12 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Pék Sándor tasnádi plébános lesz. A szentmisén megemlékeznek a templomot építő Merk Mihály néhai plébánosról is. A hívek emlékeznek és hálát adnak az elmúlt másfél évtizedért. Az ünnepi szentmise keretében szentelik fel azt a templomot övező, öntöttvasból készült kerítést, amely a hívek adakozásából épült és készült el a nagy eseményre. (Csirák Csaba)

 

Novemberi templomi hangverseny

Nagyváradon november 29-én este 6 órától a Szent László-plébániatemplomban hagyományos templomi hangversenyt rendez Thurzó Zoltán zongoraművész. Ebben a hónapban is sok zenei érdekességet hallhat a nagyváradi zeneszerető közönség. Thurzó, aki a Bogányi Gergely világhírű zongoraművész által meghívott kurzuson is részt vett, saját Irmler hangszerén fogja megszólaltatni a zenei darabokat szólista előadóként vagy zenész kollegái kísérőjeként. A műsorban Liszt, Händel, Bach, Verdi, Rossini, Delibes kompozíciói szerepelnek. A hangversenyen fellép: Abos Győző, Babos Dénes, Bozsódi Beáta, Jecu Georgiana, Oláh Boglárka, Szabó Annamária, Timár Kinga, Tasnádi Ferencz, valamint Thurzó Zoltán. (Vakon Zsolt püspöki titkár)

 

Esperesbeiktatás Nagycsanádon

A temesvári püspökség határozata értelmében november 1-jétől Jäger Béla temesvár-újkissodai plébánost bízták meg a csanádi esperesi kerület irányításával. Az esperesi beiktatásra november 22-én, vasárnap délután 4 órai kezdettel a nagycsanádi templomban szentmise keretében kerül sor. Az esperesi beiktatást Szilvágyi Zsolt általános helynök végzi.  (S. E.)

 

Látogatás a szarajevói egyházmegyébe

Roos Márton temesvári megyéspüspök november 24-én Bosznia-Hercegovinába utazik, ahol másnap, 25-én, Szent Katalin ünnepén a kreševói ferences kolostor gvárdiánjának meghívására részt vesz a kolostortemplom búcsúján. A főpásztort útjára elkíséri Lauš Nikola püspöki titkár is. (S. E.)

 

Művelődés- és egyháztörténet: antikvitás, középkor, kora újkor

A Debreceni Akadémiai Bizottság, a Magyar Neolatin Egyesület, a Reformációkutató és Kora Újkori Művelődéstörténeti Műhely, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete rendezésében szakkönyvek bemutatójára kerül sor a De humanitate Europaea Az európai műveltségről című konferencia társrendezvényeként a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában (Thomas Mann u. 49. sz., I. em.) november 26-án délután 2 órától. Program: köszöntő: Bitskey István  (a DAB elnöke, Debreceni Egyetem); könyvbemutatók: 1. Schola Europaea. Les valeurs de l’Europe – l’Europe des valeurs, ed. Ladislaus Havas et al, Debrecen–Bp. 2009 (Classica, mediaevalia, neolatina, 3), bemutatja: Maroth Miklós (az MTA alelnöke, Pázmány Péter Katolikus Egyetem);  2. Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában, szerk. Gábor Csilla–Knecht Tamás–Tar Gabriella Nóra, Kolozsvár 2009; bemutatja: Madas Edit (Országos Széchenyi Könyv­tár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem), 3. Egyház és kegyesség a kora újkorban. Kutatástörténeti tanulmányok, szerk. Fazakas Gergely Tamás et al, Debrecen 2009, bemutatja: Dienes Dénes (Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei), 4. A Református Művelődéstörténeti Füzetek 1–2. kötete: Merle d’Aubigne, Emlékbeszéd Kálvin felett..., ford., bev. Balogh Ferenc (1878), s. a. r., szerk., kísérőtan. Győri L. János, Debrecen 2009, Imre Mihály: Szenci Molnár Albert arc(kép)másai, Debrecen 2009, bemutatja: Fekete Károly (Debreceni Református Hittudományi Egyetem); eszmecsere a bemutatott könyvekről; kedvezményes könyvvásár. A rendezvény támogatói: Országos Tudományos Kutatási Alapprogram, Debreceni Akadémiai Bizottság, Kálvin Emlékévek programsorozat.

 

Országos papi találkozó Csíksomlyón

November 9–12. között a papi egység erősítése céljából a gyulafehérvári érsekség szervezte Csíksomlyón a papság évének második országos papi találkozóját. A nagyváradi római katolikus egyházmegyét öt pap képviselte: Bodor Zoltán székelyhídi plébános, Fügedy Antal-Levente irodaigazgató, Nagy János Csaba monospetri plébános, Nagy Tibor nagy­várad-őssi plébános és Schek László kárászteleki plébános. (Vakon Zsolt püspöki titkár)

 

Főpásztori látogatás a Szent Márton Öregotthonban

November 12-én Böcskei László püspök hivatalos látogatást tett a váradi egyházmegye keretén belül működő Szent Márton Öregotthonban, illetve ünnepi búcsús szentmisét mutatott be az intézmény lakói és dolgozói részvételével. Az 1995-ben létesült otthonban 19 alkalmazott gondoskodik arról, hogy a ház 38 lakójának emberhez méltó szállása és ellátása biztosítva legyen. Az intézmény védőszentje Tours-i Szent Márton, aki Savariában (a mai Szombathelyen) született 316-ban, s akinek életéből megörökített legismertebb esemény, amint katonatisztként megfelezte köpenyét és odaadta egy didergő koldusnak. Ünnepét mennyei születésnapjának évfordulóján, november 11-én ülte az egyház. (Vakon Zsolt püspöki titkár)

 

Várom az Urat – adventi keresztyén zenefesztivál

Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) és a Kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) közös szervezésében december 5-én immáron 9. alkalommal kerül megrendezésre a Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztivál. A rendezvényen fiatal keresztény zenekarok lépnek fel Erdélyből és Magyarországról egyaránt. Célja, hogy együtt ünnepelhessünk, dicsőítsünk a karácsonyi várakozás időszakában. Program és fellépők: 11 óra: Köszöntő; 11.15 Immánuel (Szatmárnémeti) – református; 12 óra: Új Remény (Kolozsvár) – római katolikus; 12.55 FIKE Band (Kolozsvár) – református; 14 óra: Psallite (Csíkszereda) – római katolikus; 14.55 Reménység (Udvarfalva) – református; 16.05 Pont (Kolozsvár) – református; 17 óra: Kobak (Kolozsvár) – baptista; 17.50 Áhítat (Imre István Zoltán – mákófalvi református lelkész); 18.20 Szélrózsa Band (Budapest) – evangélikus; 19.05 Tombola; 19.30 Tálentum (Nagyvárad) – református. Helyszín: Kolozsvár, Babeš–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum díszterme (Farkas, ma Mihail Kogãlniceanu utca 1. szám) A belépés díjtalan. Ízelítő: http://www.youtube.com/watch? v=EqSiM1mVYcA; részletek a www.varomazurat.com oldalon!

 

Téli taizéi találkozó Poznanban

Miként válaszolhatnánk a társadalom új kihívásaira, nevezetesen az elvilágiasodásra és a kultúrák közötti megértésre anélkül, hogy egybegyűjtenénk a Szentlélek mindazon adományait, melyekben a keresztények nagy családjának összessége részesült?

 

Idén Poznanban (Lengyelország) kerül sor a téli taizéi találkozóra december 26–január 6. között. A Kolozsvárról induló csoport programja: 1. nap: indulás 18 órakor a Sportcsarnoktól; 2. nap: Kassa, gyönyörűen felújított belváros és a világhírű kassai dóm (Szlovákia); 2. nap: Krakkó, a történelmi nagyváros, Közép-Európa legnagyobb műemlék jellegű főtere, a lengyel (és magyar) királyok vára;  3. nap: Varsó, Óváros és Királyi palota (Lengyelország); 4. nap– 8. nap: poznani ökumenikus európai ifjúsági találkozó, öt napot töltünk el együtt Európából és még messzebbről érkezett fiatalokkal…

9. nap de.: Berlin,  Brandenburgi kapu és a központ (Németország); du.: Drezda, híres kulturális, művészi gyűjtemények városa; 10. nap: Karlstejnt, Csehország legjelentősebb vára; 10. nap: Karlovy Vary, itt csupán sétálni és gyönyörködni élményt jelent; 10. nap: Prága, Károly-híd, óvárosi hídtorony, Vencel-tér; 11. nap: Budapest, Hősök tere, Szent István-bazilika; 12. nap: hazaérkezés. Hozzájárulás:  190 EUR + 100 RON (ez fedezi az útiköltséget, egészségügyi biztosítást, valamint járműbérletet, szállást és étkezést Poznanban). Szeretettel várunk a téli találkozóra! Kapcsolatfelvétel: Borbély István: 0745-038354, Butyka Aliz: 0726-448289, www.taizekolozsvar.ro.