Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Hírek, hirdetések


 

Elhunyt Keszler Tibor

A szatmári püspökség megrendülve, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Keszler Tibor pápai protonotárius, tb. kanonok, c. esperes november 21-én, életének 83., papságának 53. évében a végső szentségekkel megerősítve csendesen elhunyt.

Keszler Tibor 1926. április 7-én született Szaniszlón. Általános iskoláit szülőfalujában, középiskoláit Szat­márnémetiben, teológiai tanulmányait pedig Nagyváradon, Felsőbányán és Szatmárnémetiben végezte. 1956. december 8-án szentelte pappá Márton Áron püspök Désen. Papi működését Erdődön segédlelkészként kezdte, majd ugyanott plébános. 1960–1973 között Krasz­naterebesen, 1973–1986 között Lápos­bányán, 1986–1996 között pedig Halmiban volt plébános. 1996-ban vonult nyugdíjba, a papi otthon lakója volt, és egyben a szatmárnémeti Szent Család-templomban is kisegített 2007-ig.

Papi szolgálatát egész életében hűen és kötelességtudóan végezte.

Földi maradványait a szatmári székesegyházban ravatalozták fel, ahol november 23-án közös szentmisét mutattak be érte, majd a hídon túli római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

 

Irgalmas Jézus, adj neki örök nyugodalmat!

 

Kiadványok a Gyulafehérvári Főegyházmegyéről

A Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évében több kiadvány készült, amelyek a főegyházmegyét, valamint a gyulafehérvári székesegyházat mutatják be.

1. A Szent Mihály Székesegyház. Fényképalbum. Ára: 50 lej

2. Krisztussal ezer esztendeig. Dokumentumfilm a gyulafehérvári főegyházmegyéről. DVD magyar, román vagy német nyelven. Ára: 25 lej

3. Erdély Érseki Katedrálisa. Dokumentumfilm a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházról. DVD magyar, román vagy német nyelven. Ára: 25 lej

4. Marton József–Jakabffy Tamás Az erdélyi katolicizmus századai.Könyv magyar, román, német vagy angol nyelven. Ára: 15 lej

5. Marton József–Bodó Márta (szerk.): Ezeréves múltunk. Tanulmányok az erdélyi egyházmegye történelméről. Ára: 35 lej

6. 2010-es forgatható asztali naptár a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház fényképeivel illusztrálva. Ára: 8 lej

 

A kiadványok megrendelhetők a Verbum Kiadón keresztül (A. Einstein utca 2. szám, Kolozsvár) vagy Gyulafehérváron (Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia RO 510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21). Telefon: 0258-811689.

 

Kezdődik az advent

Vasárnap, november 29-én kezdetét veszi az egyházi év egyik legszebb idôszaka, az advent. A latin eredetû szó – adventus – eljövetelt jelent. A karácsonyig tartó négy hét alatt az egyház tiltja a zajos mulatságok szervezését, a hívek böjtölve, testben és lélekben megtisztulva készülnek a Megváltó születésének ünnepére. Advent elsô vasárnapja egyben az új egyházi év kezdete. Templomainkban a szentmise keretében meggyújtják a koszorúba tûzött elsô gyertyát, amit az elkövetkezô három vasárnapon egy-egy újabb követ, hét közben pedig hajnali misén, rorátén vesznek részt a hívek. Az advent idôszakában Temesváron szombaton (magyar nyelven) és vasárnap (német nyelven) du. fél 6 órai kezdettel a székeskáptalan tagjai vesperást imádkoznak a székesegyházban. (Sipos Enikô sajtóreferens)

 

Roráté szentmise Nagyvárad-Olasziban

November 30-án, hétfôn reggel 7 órakor az elôzô évek hagyományát követve megtartják az idei év elsô roráté szentmiséjét a nagyvárad-olaszi Barátok templomában. Az Ifjúsági Központ kezdeményezésére szeretnék ezt a hagyományt a fiatalokkal újra megismertetni és segítségükkel tovább éltetni, ezért ez alkalommal a Szent László Gimnázium és Nagyvárad ifjúságának bevonásával teszik ünnepélyessé a szentmisét. (A váradi püspökség titkársága)

 

Mária erejével – Petrás Mária kiállítása

Petrás Mária keramikusmûvész alkotásaiból nyílt kiállítás Mária erejével címmel november 24-én du. 6 órakor a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székházában (Croitorilor/Mikes u. 15. sz.). A kiállítást Hegedûs Enikô mûvészettörténész méltatta. A megnyitón moldvai csángó népzenét játszott a Serege együttes, énekelt Petrás Mária. A mûvész alkotásait elsô ízben tekintheti meg az erdélyi közönség. A kiállítás állomásai 2009. május–november között: Gyergyócsomafalva, Zabola, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Gyergyóalfalu, Bakó, Kolozsvár. Szervezô: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ. Társszervezô: Kriza János Néprajzi Társaság. Petrás Mária a moldvai Diószénben született, fiatalon Magyarországra került, ma Pomázon él. Iparmûvészi munkásságát 2006-ban Szervátiusz Jenô-díjjal jutalmazták. Nemcsak az ezeréves csángó hitvilág agyagban való megörökítésében jeleskedik, hanem a moldvai népdalokat is mûvészi szintre emelt hitelességgel adja elô. Gyakran látni ôt énekesként a Muzsikás és a Zurgó együttesek fellépésein. (Bodó Judit)

 

Szent Erzsébet rózsáját és kenyerét kapja a díjazott

Tizedszer adta ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. Erdô Péter bíboros, az MKPK elnöke nyújtotta át a kitüntetést november 22-én a budapesti ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. A MKPK 1999 decemberében alapította a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A világszerte legismertebb magyar szent rózsalegendájához kapcsolódó kitüntetéssel a püspöki kar az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeit hangsúlyozza és a díjazottak személyes példáját ismeri el. A beérkezett javaslatok közül ebben az évben a testület tagjai Hajdó Györgyné Madaras Olgát találták a legméltóbbnak a kitüntetésre a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász ajánlása alapján. (MKPK Sajtóiroda)

 

Advent Nagyváradon

November 28-án, az új egyházi év elôestéjén Reményik Sándor gondolata jegyében – „egy lángot adok, ápold, add tovább” adventi elôkészületre gyûltek össze Nagyvárad fiataljai. Délelôtt 10–12 óra közt az adventi jelképek bemutatása után kézmûves-foglalkozáson adventikoszorú-fonásra, adventi naptár készítésre, gyertyadíszítésre került sor, ez elôkészítése volt az este 6 órakor kezdôdô szentmisének, amelyen ünnepélyes keretek között lobbant fel az adventi koszorún az elsô gyertyaláng. (A váradi püspökség titkársága)

 

Adventi gyertyagyújtás Micskén

November 28-án a Bihar megyei Micskén Kurila Gábor plébános meghívására a margittai esperesi kerület fiataljai közösen nyitották meg az új egyházi évet: a du. 5 órai szentmisén meggyújtották az adventi koszorún az elsô gyertyát, majd kötetlen együttléten, közös agapén vettek részt.  (A váradi püspökség titkársága)

 

MAKÚSZ tanulmányi nap Budapesten

A Kádár-rendszer egyházpolitikája és P. Kiss Szaléz mártíriuma volt a témája a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) tanulmányi napjának november 21-én. Utóbbiról Máthé Zsuzsanna történész, elôbbirôl Rosdy Pál, az Új Ember nyugalmazott újságírója tartott elôadást. Rosdy Pál Arató László lapkiadó-újságíróval együtt örökös tagságról szóló oklevelet is kapott. A MAKÚSZ nívódíját Neumayer Katalin, a MAKÚSZ elnökségi tagja, a Magyar Kurír fôszerkesztôje vette át. Az ígéretes, tehetséges pályakezdôk számára alapított Sinkó Ferenc-díjat idén Pion Istvánnak, a Magyar Hírlap szerkesztô-újságírójának ítélték oda. (Magyar Kurír)

 

Kanonoki kinevezések a temesvári székeskáptalanban

Roos Márton püspök megújította a temesvári székeskáptalant. Az új kanonokok ünnepélyes beiktatására november 29-én a temesvári székesegyházban du. 5 órakor kezdôdô vesperás keretében kerül sor. Az egyes tisztségek a következôk: Praepositus Major (nagyprépost): Dirschl Johann temesi fôesperes, temesvár-józsefvárosi plébános; Praepositus Minor (kisprépost): Wonerth László püspöki ökonómus; Canonicus Lector: Tamáskó Péter Pál; Canonicus Cantor: Szilvágyi Zsolt általános helynök; Canonicus Custos: Augustinov György temesvár-mehalai plébános; Canonicus Archidiaconus (székesegyházi fôesperes): Reinholz András pankotai esperes, máriaradnai plébános; Canonicus Senior: Jäger Béla csanádi esperes, temesvár-újkissodai plébános; Canonicus Junior: Butnaru Antal temesrékasi plébános; Canonicus Alexandrinus Senior: Király Árpád marosi fôesperes, arad-ségai plébános; Canonicus Alexandrinus Junior: Szabó Péter zimándújfalui plébános; Canonicus Carolinus Senior: Pál József Csaba hegyvidéki fôesperes, a resicabányai Havas Boldogasszony plébánosa; Canonicus Carolinus Junior: betöltetlen. A székeskáptalan prebendáriusi tisztségébe a fôpásztor Laus Nikola jun. püspöki titkárt nevezte ki. (Sipos Enikô sajtóreferens)