Könyvbemutató a BBTE RK Teológiai Karán
Az adventi készülődés, rohanás ellenére is szép számban gyűlt össze a hallgatóság december 10-én du. 5 órakor a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának második emeleti dísztermébe, a Verbum Kiadó új kötetének bemutatására Az érdeklődőket Nóda Mózes dékán köszöntötte, és mint mondta, házigazdaként nagy örömére szolgál, hogy a kar adhatott otthont e bemutatónak.

A résztvevôk érdeklôdéssel hallgatták
a szerzôk hozzászólásait
Örömmel és szeretettel fogadta a hallgatóság a Bodó Márta által szerkesztett Érték, értelem, lelkiség. Közelítések a logoterápiához című könyvet, annál is inkább, mivel ez a Keresztény Szó Könyvek sorozat 3. köteteként jelent meg. Viktor Frankl személyisége és munkássága mérföldkő a 20. századi pszichológiában, az általa kidolgozott irányzat, a logoterápia az élet értelmességébe vetett hitet fejezi ki. A kötet Viktor Frankltól és Viktor Franklról szóló írásokat gyűjt egybe, a logoterápia irányzatát, a logoterápia keresztény felhasználásának néhány módját mutatja be.
Bodó Márta köszöntése után Robu Magda pszichológus mutatta be a hallgatóságnak részletesebben a kötetet, az ismertetés mellé szakmai véleményt is csatolva.
A tanulmányok szerzői erdélyi vagy Erdéllyel kapcsolatban lévő szerzők: Zsók Ottó, a Délnémet Logoterápiai Intézet igazgatója (aki elfoglaltsága miatt nem tudott Kolozsvárra utazni), Szőcs E. László, Vik János, Visky Béla, Homa Ildikó. Bodó Márta kérésére a tanulmányok jelen levő szerzői megosztották saját, Viktor Franklhoz és a logoterápiához fűződő élményeiket: érdekes, közvetlen beszámolóknak lehettek tanúi a hallgatók.
Frankl személyiségét, üzenetét Jakab Melinda hozta közelebb a közönséghez azáltal, hogy részleteket olvasott fel Viktor Frankl ...mégis mondj igent az életre című könyvéből. Így mindenki személyesen meríthetett biztatást az elhangzott mondatokból, amelyek még emelkedettebbé tették a hangulatot.
A bemutató záróakkordjaként került sor a Keresztény Szó katolikus kulturális havilap idei nívódíjának ünnepélyes átadására, amelyet az idén Peti Lehelnek és Dénes Gabriellának ítéltek, tudományos jellegű tanulmányaikért, illetve a rendszeres és magas szintű publikációik jutalmául. Ezúton is gratulálunk nekik! A könyvbemutatót, valamint a díjátadót ünnepélyes koccintás és kötetlen beszélgetés zárta.
Kerekes Tünde


