Új év Mária, az Isten anyja oltalmában
Reményekkel eltelten léptünk az új évbe és nézünk a jövő elébe a 2010-es év kezdetén, kérvén Istennek és a Szűzanyának a segítségét. Az új esztendő ugyanis átnyújtotta a lezárt csomagot mindenkinek. Mi van ebben a csomagban? Örömök, csalódások, fájdalmak, sikerek, veszteségek? De bármit tartalmaz is ez a lezárt csomag, égi édesanyánk, Mária segít kibontani és annak tartalmát elviselni. Lelkierőt, megnyugvást közvetít, ha fájdalmat, könnyeket, csalódásokat ad ki a csomag. Szent Bernát szavai szerint sohasem lehetett hallani, hogy Mária valakit magára hagyott volna, aki bizalommal hozzá folyamodott és oltalmát kérte.
Évekkel ezelőtt, amikor hazamentem a szülőkhöz, jó anyám egy hordozható, égő lámpával várt a legveszélyesebb híd sarkánál. Égő lámpával, szerető szívvel akart óvni, mert rossz volt az a híd. Égi anyánk, Mária a szeretet lámpásával őriz az élet veszélyei közepette. „Oltalmad alá futunk, Istennek szent szülője – imádkozza nagy bizalommal és szeretettel az egyház –, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején.” Évek teltek el, jó anyám már nem vár égő lámpával. De anyai szeretete virraszt és figyel. Ahogy halála előtt mondta: „Lesz egy jó anyád az égben”.
Az égi anya, Mária minden gyermekét szeretettel óvja. Az esztendő kapujában az antifóna befejező fohászaival fordulunk hozzá: „Ó, irgalmas, ó, kegyes, ó, édes Szűz Mária!” – Őt irgalmasnak mondjuk, mert igazi megbocsátó lelkülettel néz ránk. Ahogy minden édesanya sokszor megbocsát hálátlan gyermekeinek is.
Kegyes Szűznek is nevezi őt az egyház, mert azt is megsegíti, aki érdemekkel nem szolgált rá, sőt jobban segít minket, mint ahogy megérdemelnénk. A kegyességet az együtt érző lelkület alakítja ki. S melyik anya ne érezne együtt gyermekével?
Édességét is érezzük az égi anya szeretete és jósága miatt. „Isten szeret anyánk szívén át” – írja Székely László Anyám című versében. Az anyai szív örül és fájdalmat érez. Ez minden anyát, főleg a Szűzanyát jellemzi a legjobban. Apám a betegágyon dúdolgatta: „Ó, segíts mirajtunk, kik hozzád sóhajtunk, Mária, segíts!” És Mária segíti a bizalommal telt szülői szíveket, akik az új év első napjaiban is gyermekeikért aggódnak legjobban. Ezt egy verses imából érezzük: „Oltalmad alá futunk, / Istennek szent szülője! / Segíts minden jó anyát, / aki a család éltető szíve, hogy a sok jó anyának / legyen mindig örömkönnye. / Erősítsd a fájdalmas anyákat / s a gyermekeikkel együtt síró, nevető kismamákat, / a családért virrasztó anyukaangyalkákat.”
Az új esztendő első napjaiban a Szűzanya keblén, szívén az egyház és minden tagja bizalommal nézhet a jövő elé, az ő segítségével virradhatunk boldogabb, szebb jövendőre.
Tamás József plébános


