Vasárnap Logó

Taizés fiatalok Lengyelország szívében, Poznanban

A Taizéi Közösség meghívására az idei, 32. téli találkozó a katolikus Lengyelország szívében, Poznanban került megrendezésre december 29 –január 2. között, és így az egyébként ökumenikus taizéi találkozó erős katolikus hangsúlyt kapott.

A taizéi testvérek 1978 óta készítenek elő ehhez hasonló ötnapos európai találkozókat. Lengyelországban már háromszor került rá sor: kétszer Wrocławban (1989, 1995), egyszer pedig Varsóban (1999). A találkozók a Bizalom zarándokútjának állomásai, amelyet még Roger testvér, a Taizéi Közösség alapítója indított el.

A találkozó alkalmából Alois testvér nyilvánosságra hozta Levél Kínából című elmélkedését, amelyet a fiatalok ötven nyelven kaphattak kézhez érkezéskor.

Alois testvér, a taizéi szerzetesközösség vezetője írja kínai levelében: „Időnk véges, és annyi mindent szeretnénk, néha ellentmondó dolgokat is. Pedig tudjuk, hogy nem kaphatunk és nem tehetünk meg mindent, amit szeretnénk. Ez a felismerés nem szomorú beletörődéshez vezet, hanem épp ellenkezőleg, fölszabadíthat minket, és megkönnyítheti az életünket. Igen fontos, hogy rangsorolni tudjuk vágyainkat.” „Isten a vágyaink által is szól hozzánk. A mi feladatunk, hogy a sok belső hang közül felismerjük az ő hangját.” Később hozzáteszi: ha megtanuljuk, hogy nem kaphatunk meg mindent, akkor elkerüljük az elmagányosodást, az anyagi gazdagsággal gyakran együtt járó bezárkózást.

Idén 30 000 fiatal érkezett a lengyelországi Poznanba. A délelőttöket a résztvevők Poznan és a közeli Gniezno 150 egyházközségében töltötték, ahol a szállást adó közösségekben imádkoztak és beszélgettek, majd délutánonként a város kiállítási csarnokában találkoztak, ahol közös imákra és közös étkezésekre kerül sor. Sokan ismerték, énekelték a taizéi énekeket, mégis megdöbbentő élmény volt, amikor több ezer ember, számos nemzet fia egyetlen hatalmas, félhomályba borult csarnokban zengve dicsérte az Urat. Az esti imákon Alois testvér, a Taizéi Közösség vezetője tartott elmélkedéseket.

A város kiállítási csarnokában tartották a különböző témájú műhelyfoglalkozásokat is, amelyek abban segítették a résztvevőket, hogy az igazságosság, szolidaritás és béke melletti elköteleződés tapasztalatairól hallva, visszatérvén országaikba ők maguk is felelősséget vállaljanak.

A 2009-es év utolsó napján Alois testvér bejelentette: „Egy év múlva új európai találkozóra kerül sor. A rendezvény egy olyan országban lesz, ahol eddig még soha nem volt ilyen találkozó: Hollandiában, Rotterdam városában, 2010. december 28. és 2011. január 1. között. A Holland Püspöki Konferencia, a protestáns egyházak és az ország ökumenikus egyházi szervezete együtt hívja meg a fiatalokat a találkozóra Rotterdami Erasmus szülővárosába, amely 2009-ben Európa ifjúsági fővárosa volt.

Addig is 2010 nyarán több taizés csoport zarándokutat szervez a franciaországi Taizébe, ahova a testvérek a vasárnaptól vasárnapig tartó találkozókra mindenkit szeretettel várnak, hogy egy hétre belépjenek a közösségi élet ritmusába: hogy napi háromszori közös imádságon vegyenek részt a testvérekkel, más országok fiataljaival találkozhassanak, velük együtt étkezzenek, és segítsenek a különféle munkákban, megtapasztalva ezáltal azt a különleges, leírhatatlan élményt, amit Taizé nyújt.

A kolozsvári csapat is szervez ilyen zarándoklatokat.  A Taizében töltött egy hetet összekapcsoljuk még egy egyhetes európai kulturális körúttal, meglátogatunk több különböző várost. A teljes programról, valamint az útvonalról idejében tájékoztatunk benneteket.

A nyár folyamán a következő periódusokban szervezünk zarándokutat Franciaországba: I.: július 28–augusztus 11.; II.: augusztus 4–18.; III.: augusztus 11–25.

További részletek a www.taizekolozsvar.ro weboldalon.

A kolozsvári  taizés csoport