Hírek, hirdetések
Új média – terek
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi média- és kommunikációtudományi kara konferenciát hirdet. Az új média jelenségét körbejáró konferenciasorozat harmadik rendezvényén a média térbeli vonatkozásaival kívánnak foglalkozni. A konferencia az Új média – terek című projekthez kapcsolódik. A szervezők olyan új terekre gondolnak, amelyeket a hagyományos és az új média tevékenységei hoztak létre, és amelyek ezekre jellemzőek, de egyben a társadalmi kommunikáció megújult terei. Az új média tereire és a megújuló társadalom tereire (amelyek részben fedik egymást) egyaránt kiterjed figyelmük, ezeket, szándékaik szerint, egy tekintetbe fogja a kutatás. Kíváncsiak továbbá arra, hogy a vizualitás mely alakzatai jellemzik ezeket a tereket, illetve hogy az új média képisége milyen kulturális tartalmak megerősödéséről, milyen szimbólumok előtérbe kerüléséről árulkodik.
A következő témákban várnak előadásokat: a térképzetünk átalakulása, a virtuális közösségek térbeli megszerveződése, a média terei városon és vidéken, digitális kultúra, digitális egyenlőtlenségek, az oktatás kihívásai, a nyilvánosság megváltozása.
Előadók jelentkezését várják a média- és kommunikációtudományok, a társadalomtudományok, az irodalomtudomány, a pedagógia, a lélektan, a vizuális művészetek, illetve az információtechnikai szaktudományok területéről.
A konferencia időpontja március 5–6., helyszíne a Sapientia – EMTE marosvásárhelyi-koronkai kampusza.
A konferenciára való bejelentkezéshez a szervezők a tervezett előadás rövid (800-1500 jeles) kivonatát kérik előzetesen elküldeni. A konferencia résztvevőinek szállást biztosítanak. Szervezők: Sapientia – EMTE Humántudományok Tanszék, Marosvásárhely, msHÖK, PR-Alpha Egyesület. Kapcsolattartás: Gagyi József (gagyijozsef@yahoo.com), Sántha Ágnes (santhaagnes@yahoo.de).
Gazdasági válság a Caritas in veritate fényében
Az egyház szociális tanításáról tartanak konferenciát a Székelyföldön. Az egyháznak véleményformáló meglátása van gazdasági téren is. XVI. Benedek konkrét formában adott hangot ennek a véleménynek a Caritas in veritate címû enciklikájában. Világszerte rendeznek konferenciákat vezetô embereknek, képviselôknek, polgármestereknek, igazgatóknak, tanároknak, vállalkozóknak, üzletembereknek, mindenkinek, aki keresztény értékek alapján állítja be életét, hogy ezt ismertetve humánusabb módon gondolkodjunk, éljünk és dolgozzunk; legyen Isten áldása bármiféle szolgálatunkon, vállalkozásunkon. A szervezôk szeretettel hívnak és várnak minden érdeklôdôt a két lépésben, Gyergyószentmiklóson, majd Csíkszeredában szervezett konferenciára, ahol szakavatott egyházi emberek beszélnek a társadalom szolgálatáról, kapitalizmusról, politikáról, közéletrôl. A gyergyói rendezvény Mire tanít XVI. Benedek pápa: Szeretet az igazságban címet viselô szociális körlevele a világgazdasági recesszió idején témakörben január 28-án a Korona szállóban lesz. Délben (1 órakor) Soós Károly és Czikó László bevezetôjével kezdôdik a rendezvény, ezt követôen elôadások lesznek: Az egyház a társadalom szolgálatában (dr. Holló László egyetemi docens, Kolozsvár), „Farkasból bárány.” A Caritas in veritate pápai enciklika és az egyház társadalmi tanítása a kapitalizmus alappilléreirôl (piac, profit, globalizáció) (dr. Baricz Sarolta Laura OP, közgazdász, egyetemi docens, Budapest), Közélet, politika és a fejlôdés a Caritas in veritate pápai körlevél alapján (Soós Károly teológus, lic. can. iur., Budapest). Az elôadásokat csoportbeszélgetés, kerekasztal és agapé követi. A résztvevôktôl 10 lej hozzájárulást kérnek, valamint bejelentkezést a czikolaszlo@yahoo.com címre. A Csíkszeredában tartandó, hasonló rendezvényt január 29-én, pénteken és 30-án, szombaton Csíksomlyón a megyei tanács oktatási központjában tartják.
Bibliaórák a váradi Ifjúsági Központban
Január 24-én, vasárnap este 7 órakor folytatódnak a tavalyi évben megkezdett ifjúsági bibliaórák. Játékos-interaktív formában közelítik meg az évközi III. vasárnapra szánt evangéliumi részt: Lk 1,1-4; 4,14-21. (A váradi püspökség titkársága)
Cseh Tamás-emlékestek Erdélyben
Három fiatal erdélyi zenész, Orbán Ferenc (ének, gitár), Lôfi Gellért (billentyû) és Kerezsi Csongor (basszusgitár) Cseh Tamás emlékkoncert-körutat tartanak január második felében. A körút eddigi állomásai voltak: Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, hátra van még: Székelyudvarhely, ahol január 23-án a Kalapos kávézóban este 9-kor és január 24-én a Delfi pincében du. 6 órakor lépnek fel, valamint Kézdivásárhely, ahol január 25-én az Art Cafféban este 8 órakor adnak koncertet. (www.erdely.ma)
Nagyváradi fiatalok imája a nagyváradi fiatalokért
Január 21-én, a hónap harmadik csütörtökjén este 7 órakor szentségimádásra gyûltek össze a nagyváradi hívek a székesegyházba, hogy az oltáriszentségben jelen lévô Krisztushoz fohászkodjanak a város ifjúságáért. (A váradi püspökség titkársága)
A magyar kultúra napja
A Hargita Megyei Kulturális Központ rendezvénysorozattal ünnepelte a magyar kultúra napját. A programban szerepelt irodalmi karaván, író-olvasó találkozók a vajdasági Híd folyóirat képviselôivel. A rendezvénysorozat helyszínei voltak: Sepsiszentgyörgy, Nagyszeben, Csíkszereda, Székelyudvarhely. A rendezvény társszervezôi voltak: a Kovászna Megyei Mûvelôdési Központ, Bod Péter Kovászna Megyei Könyvtár, HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete, Márton Áron Gimnázium, Hargita Megyei Hagyományôrzési Forrásközpont, Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, a rendezvényt támogatta a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium. (www.ccenter.ro)
Gyászmise Tanka József lelki üdvéért
Január 22-én, pénteken du. 5 órakor helyi és kárásztelki hívek jelenlétében gyászmisét mutattak be az érkeserûi római katolikus plébániatemplomban a helység szülöttéért, Tanka József plébános lelki üdvéért. A szentmisén közremûködtek a kárásztelki fúvósok Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ ügyvezetô elnök vezetésével. (A váradi püspökség titkársága)
Egy este Esterházy Péterrel és Dés Lászlóval
A Bod Péter Megyei Könyvtár és a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja meghívására székelyföldi helyszíneken lép fel közös elôadóesttel Esterházy Péter író és Dés László zenemûvész. A neves vendégek a magyar kultúra napja alkalmából érkeztek, elôadásukat Marosvásárhelyen a Színházmûvészeti Egyetem elôadótermében, Csíkszeredában a Sapientia EMTE nagy aulájában, Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeum Incze László kiállítótermében, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében élvezhették az érdeklôdôk. Az eseménysorozat jeles meghívottainak pályájáról és alkotásairól szemléletes képet nyújt Esterházy Péter lapja a Petôfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiáján: http://pim.hu/object. 42411B64-0A00-4ABA-9E62-ED1AB5BF7AE3.ivy, illetve Dés László hivatalos honlapja (www.des.hu).
Kiállítják a torinói leplet
A Krisztus halotti lepleként számon tartott ereklyét április 10. és május 23. között állítják ki a torinói székesegyházban. A leplet a 2000-es szentév óta most láthatják elôször a látogatók, mégpedig a 2002-es restauráláskor megújult formájában. A felújítás során eltávolították a lepelrôl az 1532-es chambéry-i tûz nyomait és más foltokat, valamint az 1534-ben hozzáadott szegélyt, és modernizálták az ereklye tartószerkezetét is. A torinói egyházmegye hivatalos adatai szerint a szentévben több mint egymillióan tekintették meg a 72 napig kiállított leplet. Idén a kiállítás csak 44 napig tart majd, de a Libero címû olasz újság híradása szerint már hatszázezren foglaltak rá jegyet. XVI. Benedek pápa a tervek szerint május 2-án látogat Torinóba – írja a CNA. A kiállítás alatt minden reggel 7 órakor szentmisét mutatnak be a székesegyházban; az oltáriszentséget is kihelyezik egy kápolnában, és több papnál lehet szentgyónást végezni. Az elôzetesen bejelentkezett látogatók este 8 óráig látogathatják a székesegyházat. (CNA/MK)
Húszéves az RMDSZ
„Az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát építeni nem lehet, az RMDSZ nélkül továbbra sem lehet jelentôs változást végigvinni Romániában” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi rendezvényen január 16-án Kolozsváron. A jubileumi ünnepségen a szervezet alapítói, egykori és jelenlegi tisztségviselôi mellett jelen voltak a történelmi magyar egyházak, a romániai és magyarországi parlamenti pártok és a magyar kormány képviselôi, valamint a Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetôi is. A mintegy 700 résztvevô elôtt tartott beszédében a szövetségi elnök felidézte a közösségi érdekérvényesítés húsz évvel ezelôtti kezdeteit. Emlékeztetett: a diktatúra utolsó éveiben felgyorsult Romániában a bomlás, eltûnt a magyar nyelv a közéletbôl, már a legeldugottabb székely településen sem lehetett magyar emléktáblát látni. Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Csíkszereda, Nagyvárad és a többi erdélyi város nevét már a magyar újságokban sem lehetett leírni magyarul, nem volt egyetlen önálló magyar középiskola sem. A nyolcvanas években egyre több magyar hagyta el Romániát, úgy látszott, hogy egyszínûvé válik az ország, és teljes diadalt arat a kommunista nemzetállam – mondta. Utóbb azonban bebizonyosodott, hogy Romániában mégis meg lehet maradni magyarnak. Bukarestben és Erdély különbözô városaiban 1989 decemberében napok alatt jött létre az RMDSZ, napok alatt több százezren iratkoztak be a szervezetbe – emlékezett vissza Markó Béla. Szólt az RMDSZ elsô elnökének, Domokos Gézának és Sütô Andrásnak az érdemeirôl is. „Fejet kell hajtanunk az RMDSZ elsô elnökének, Domokos Gézának az emléke elôtt, ereje, egyensúlyérzéke, hitelessége nélkül talán másképpen alakult volna a küzdelmünk, és persze, tisztelegnünk kell alapító társa, Sütô András emlékének is, ô sincs már közöttünk, és köszönettel gondolok természetesen a többiekre, minden alapítóra” – tette hozzá az RMDSZ elnöke. A rendvényen Kántor Lajos és Cs. Gyimesi Éva, egykori alapítók is felszólaltak. Emil Boc román miniszterelnök üzenetét a Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke, Ioan Olteanu olvasta fel. A kormányfô hangsúlyozta: az RMDSZ az elmúlt évek során az egyik legjobb partner volt, kiegyensúlyozott politikát folytatott, és jelentôs szerepet játszott a romániai társadalom demokratizálásában. Bajnai Gordon miniszterelnök üdvözletét Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára tolmácsolta. Majd a magyarországi és a határon túli magyar pártok, szervezetek köszöntése következett. Joseph Daul, az Európai Néppárt Európai Parlamenti frakcióvezetôje pedig videoüzenetben szólt a részvevôkhöz. A rendezvény keretében számos alapító, egykori és jelenlegi tisztségviselô, közéleti személyiség vette át az évforduló alkalmából kiadott emlékplakettet.
(Hírösszefoglaló a www.rmdsz.eu alapján)




