Vasárnap Logó

Gyermekfoglalkoztató központot adtak át Szászrégenben

Családias légkörben adták át február 9-én a Gyulafehérvári Caritas korai nevelő- és fejlesztőközpontját Szászrégenben. Míg a belső teremben a kisgyermekek szüleikkel és a központ munkatársával a foglalkoztató játékait, segédeszközeit vették birtokba, addig kint az érdeklődőknek és a sajtó képviselőinek mutatták be a programot.

Nagy András polgármester üdvözölte a programot. Dr. Márton András Caritas-igazgató a szervezet emberközpontúságát hangsúlyozta. Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője elmondta, hogy e korosztály az, amellyel a legkevesebbet foglalkoznak, pedig ebben a korban alakul a személyiség, a társadalomba való beilleszkedés milyensége. Megköszönte ugyanakkor a helyi önkormányzat és a plébánia eddigi segítségét és további támogatásában bízik. Palotás Hajnal pszichológus, a szervezet korai nevelő programjának koordinátora elmondta: februárban két újabb központ nyílik az immár öt éve működő marosvásárhelyi után. Mindegyiknek célja lehetőséget kínálni a szülőknek gyerekeik tudatos nevelésére, a kisgyermekek egészséges fejlődésének normális mederben tartására. A központban két hónapostól a három éves korig gyerekek részesülnek játékos fejlesztő foglalkozásokban, babamasszázsban; a szülők és a gyermekvállalás előtt álló párok ismereteket szerezhetnek a gyermekvárásról és gyerekeik testi-lelki fejlődéséről.

A bemutató végén Balla Árpád plébános Isten áldását kérte az új központra. Kovács Enikő pszichológus, a szászrégeni központ vezetője nagy lelkesedéssel kezdett a munkába, már 24 gyermek és szülei jelentkeztek a csoportfoglalkozásokra, amelyekre újabb jelentkezőket várnak. Érdeklődni a 0735-735152-es telefonszámon lehet, vagy a helyszínen, a Mihai Viteazul utca 63. szám alatti épületben.

Molnár József