Ahová tettél, ott szolgállak…
Egy ima kezdősora és egy találkozó mottója. Amikor testvérszervezetről vagy partnerszervezetről beszélünk, olvasunk, hallunk, legtöbbször külföldi segítőkész szervezetekre, alapítványokra gondolunk. Tanuljunk egymás tapasztalataiból, fontos ez, ők biztosan „előbbre vannak”. Aztán a Gondviselés elénk tár egy másik lehetőséget: itt, a főegyházmegye keretén belül működő két önkéntes csoport között is kialakulhat testvéri kapcsolat – konkrétan a Máltai Segélyszervezet nagyenyedi és kolozsvári fiókszervezeteinek szenior önkéntes csoportjai között. A barátság egy közös lelkigyakorlat megszervezésével kezdődött, amit azóta évente ismételnek. Most, kihasználva a farsangi vigasságok idejét és lehetőségét, szakmai tapasztalatcserét szerveznek, közös szentmisén vesznek részt, mesélnek, szorosabbra fűzik a baráti szálakat, megtudják, ki miben „van előbbre”, mit lehetne másképp tenni, hogy a rászorulókért végzett szolgálatuk és a saját közösségi életük teljesebb legyen.
Az enyedi találkozón az önkéntesek mellett voltak gondozottak is. A szentmisét celebráló Vízi Zakariás, a kolozsvári fiókszervezet lelki vezetője köszöntő beszédében egy családi találkozóhoz hasonlította az együttlétet: örvend a szülő, ha a gyermekek hazatérnek, örvendünk az együttlétnek, annak, hogy mesélhetünk és tanulhatunk, erőt merítünk belőle. Az esti együttléten a jelmez kötelező volt. Kvacskai Lajos opera- és operettrészleteket adott elő, a többnyire szépkorú önkéntesek pedig jeleneteikben tevékenységük és közösségük humoros oldalát mutatták be. Az érzés és meggyőződés, hogy a testvérségre szükség van, erőt és hitet adott az igenléshez: „Ahová tettél, ott szolgállak...”
Márkus Etelka