Hírek, hirdetések

Lelkigyakorlat Tasnádon
Idén is elérkezett a tasnádi római katolikus közösség számára a húsvéti lelkigyakorlat ideje, melynek idejére a világi élet problémáit megpróbáljuk félretenni, és hitünk, vallásunk elmélyítésével foglalkozni.
A nagyböjti szent idő felkészít bennünket legnagyobb ünnepünknek, a húsvétnak, a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának méltó lelki megélésére. Ez évben a lelki gazdagodásban és készületben Veres András szombathelyi püspök lesz a közösség segítségére. Itt tartózkodását programokkal értékessé teszik minden lelkileg gazdagodni vágyó ember számára. Segítségével megpróbálja a közösség még jobban megérteni és megélni Jézus szavait, melyet Péternek mondott a csodálatos halfogás előtt: „evezz a mélyre”.
Ennek fényében a program március 8-án du. 5 órakor gyóntatással kezdődik, ezt követően Veres püspök du. 6 órai kezdettel szentmisét celebrál és elmélkedést mond. A programot másnap, március 9-én a papsággal való találkozás nyitja meg de. 11 órától, ezt du. 3 órai kezdettel hittanóra követi az I–IV. osztályosok számára. Du. 4 órától a pedagógusokkal és a nőszövetség tagjaival találkozik a püspök, du. 5 órától az előző naphoz hasonlóan gyóntatás, majd 6 órától elmélkedéssel egybekötött szentmise következik. Este fél 8-tól a tasnádi Caritas nagytermében a házasokkal lesz találkozó. Március 10-én, szerdán de. 10 órakor az imacsoportoknak lesz elmélkedés. Du. 4 órai kezdettel ifjúsági találkozó lesz a VII–XII. osztályos diákok számára. Az előző napokhoz hasonlóan du. 5 órától gyóntatás, majd 6 órától elmélkedéssel egybekötött szentmisével folytatódik a program. A lelkigyakorlat záró eseménye az egyháztanácsosok fogadása, mely du. 7 órakor kezdődik.
A lelkigyakorlat jó alkalom húsvéti szentgyónás elvégzésére, melyre lehetőség lesz minden szentmise előtt és alatt egyaránt. (Pék Sándor)
A szegénység és társadalmi kirekesztés ellen
Február 14-én, Szent Cirill és Metód, Európa védőszentjeinek ünnepén, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Tanácsa (COMECE) és a Caritas Európa közös kampányt indított. Arra hívja az Európai Unió oszágaiban élő püspököket, hogy szervezzenek találkozókat a szegényekkel. Böcskei László váradi megyéspüspök február 18-án a margittai Caritas Catholica öregotthonában, 19-én pedig a nagyváradi Caritas szegénykonyháján tett látogatást. Az EU által a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelemnek szentelt 2010-es év programjairól a megyéspüspök és a Caritas Catholica közös sajtótájékoztatót is tartott február 18-án. (A váradi püspökség titkársága)
Háló-klub Nagybányán
Február 23-án a 18 órás szentmise után lesz a következő Háló-klub a nagybányai Krisztus Király plébánia hittantermében. Rövid előadást tart Szmutku Róbert plébános A cégvezető úr címmel. (Uglár Sándor)
Ha elmúlik karácsony
Február 16-án, húshagyó kedden du. 3-tól a hétvégi farsangi bálon gyűlt adományokból Ha elmúlik karácsony címmel segélyakciót szervezett a váradi püspökség Ifjúsági Központja és a Caritas Catholica: Nagyvárad katolikus ifjai fánkot és meleg teát osztottak szét a szegények között a Kanonok soron. (A váradi püspökség titkársága)
Előadás a Caritas in veritate enciklikáról
Március 4-én este 8 órától a kolozsvári római katolikus teológiai kar dísztermében dr. Jitianu Liviu mutaja be XVI. Benedek Caritas in veritate enciklikáját. Az eseményre a Kolozsvári Egyetmi Lelkészség szervezésében kerül sor, de korosztálytól függetlenül egyháziakat, világiakat egyaránt szeretettel várunk. (Takó István)
Lelkigyakorlat szociális szférában dolgozóknak
Március 5–7. között Csíksomlyón. Témája: Láttam népem nyomorúságát (Kiv 3,1-10) – Hogyan imádkozzunk szenvedésben, illetve szenvedés láttán? (Az együttérző Isten; Saját szenvedéseim és a szenvedők; A valódi keresztény együttérzés titka – együttérző magatartásformák Krisztus keresztútján). További információk: szocialis.testverek@gmail.com, 0740430666-(Farmati Anna tv.) Jelentkezési határidő: február 25.
Keresztjeink – rajz- és fotópályázat
Február 17-én, hamvazószerdán a nagyböjti idő kezdetével a nagyváradi püspökség Ifjúsági Központja Keresztjeink címmel rajz- és fotópályázatot hirdetett az egyházmegye plébániáin. Várják az I-IV. osztályos gyerekek rajzait és V–XII. osztályos, illetve egyetemista diákok fotóit A4-es formátumban (210x297 mm) Keresztjeink nagyböjti témára. A plébániákra eljuttatott alkotásokból március 27-én, virágvasárnapot megelőző szombaton nyílik tárlat a helyi egyházközségekben. A legjobban sikerült munkákat az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozón, június 5-én Nagyváradon a nagyközönségnek is megmutatják.
Bibliaórák a váradi Ifjúsági Központban
Február 21-én, vasárnap este 7 órától folytatódnak a tavaly megkezdett ifjúsági bibliaórák. Szabó Ervin, a Szent László Gimnázium lelki igazgatója a papság kialakulásáról tart előadást a Zsidókhoz írt levélből kiindulva. (A váradi egyházmegye sajtóirodája)


