Vasárnap Logó

Kántorok lelkigyakorlatos továbbképzője

 

Az idei évi kántorok számára tartott lelkigyakorlatos továbbképzőt február 8–10. között rendezték meg, most már hagyományosan Gyulafehérváron. A szervezők előadónak dr. Balogh Piusz premontrei szerzetest kérték fel, aki eleget is tett a felkérésnek. Előadásaiban a Magnificat a Benedictus és Nunc dimittis műfaji, teológiai és zenei elemzését tűzte ki célul. A megjelent kántorok, egyházzenészek nagy figyelemmel hallgatták előadásait. Utolsó előadásában inkább a felvetett kérdésekre igyekezett válaszolni, amelyek bőven akadtak, és válaszai szinte mindig a lehető legjobb megoldáshoz vezették a résztvevőket.  A közösen végzett vesperáson az orgonista szerepét is szívesen vállalta és kitűnően teljesítette a feladatot. A székesegyház orgonáját restauráló orgonaépítők is beszámolót tartottak a restaurálás során lezajlott munkálatokról. A reggeli szentmiséket Farkas László, az egyházzenei bizottság újonnan kinevezett altitkára végezte, akinek buzdító és lélekhez szóló szavai szintén a lelki feltöltődést szolgálták. Végül, de nem utolsósorban Potyó Ferenc általános helynök tömör, sokat mondó, bevezető és befejező gondolatai mindenkit a továbbgondolásra késztettek. Tömör, megfontolt, átfogó és lényegre törő szavai osztatlan sikert arattak a hallgatóság körében. Külön kiemelte Geréd Vilmos karnagy fontos szerepét az esemény megszervezésében. Szintén az általános helynök tolmácsolta Jakubinyi György érsek köszöntő és köszönő szavait, aki a római  ad limina látogatás miatt nem tudott megjelenni az eseményen.

(pl)