Hírek, hirdetések
Erdélyi katolikus nagyok – példaképeink
Március 1-jén du. 5 órakor Erőss Alfréd teológusra, egykori titkos püspökre és Jakab Antal püspökre emlékeznek Kolozsváron a Szent Mihály plébánia nőszövetségének dísztermében. Az egybegyűlteket Kovács Sándor főesperes-plébános és Bodó Márta főszerkesztő köszönti. A két kötet bemutatása kortörténeti előadás keretében történik, előadó dr. Marton József egyháztörténész professzor, előadása címe: A katolikus egyház helyzete a kommunizmus idején. Titkos püspökök és ordináriusok, egyházi vezetők. Ezt követően mutatják be a Verbum Kiadó és a budapesti Szent István Társulat gondozásában megjelent két új kötetet. Az Istenem és mindenem. Száz éve született Jakab Antal című kötetet Marton József, az Erdélyi teológusportrék: Az értelem fényével és a szív melegével: Erőss Alfréd című kötetet pedig Farkas Zoltán, Erőss Alfréd unokaöccse és Jitianu Liviu szerkesztette.
Teológiai napok a BBTE RK Teológia Karán
Teremtés és evolúció – a természettudománnyal való párbeszéd keresése címen rendezik meg a hagyományos teológiai napokat Kolozsváron március 12–13. között. A programból: március 12., péntek du. 3 óra: megnyitó (Nóda Mózes dékán, Jitianu Liviu kancellár). Előadások: Puskás Attila: Kísérletek az evolúció teremtésteológiai értelmezésére; Armin Kreiner: Der Streit um den Darwinismus. Kreationismus und Intelligent Design; Zamfir Korinna: Teremtés vagy evolúció? Hermeneutikai megfontolások a teremtéstörténetek értelmezéséhez. A napot a Potyó István által adott koncert zárja. Március 13., szombat: reggel fél 8: szentmise a kar kápolnájában, majd zsoltáréneklés, teremtéshimnuszok következnek az egyetem nagytermében (Potyó István, Geréd István). Előadások: Peter Ulmschneider: Natur und Gott. Eine naturwissenschaftliche Weltschau; Ijjas Anna: Darwins Zufall contra Einsteins Gott? Quantenphysik – Evolution – Schöpfung; Nagy László: Isten a kvantumszinten – avagy ki a külső megfigyelő?; Markó Bálint: Mesterművek mesterek nélkül: a darwini elmélettől az önző génekig. A konferencia az előadók fórumbeszélgetésével zárul.
Lelkigyakorlat világiaknak
A temesvári püspökség 2008-ban továbbképző tanfolyamot indított az előimádkozók és világi alkalmazottak számára. A kurzuson részt vevő mintegy 70 jelentkező számára február 26–28. között lelkigyakorlatot szerveztek a temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostorban. Meghívott előadó Cornel Cadar, a iaşi-i egyházmegye kulturális tanácsosa. A találkozó témája az istenközelség.
Továbbképzés lelkipásztoroknak
A temesvári Marienheim ifjúsági házban február 28–március 3. között az egyházmegye fiatal segédlelkészei és lelkipásztorai számára továbbképző tanfolyam indul, amelynek témája az ifjúsági pasztoráció. A temesvári püspökség, valamint az annak keretében működő Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében megtartandó kurzus célja elsősorban segítségnyújtás a plébániákon folyó ifjúsági munka átfogóbb megszervezésére, koordinálására. A tanfolyam előadásait Cornel Cadar, a iaşi-i egyházmegye kulturális tanácsosa tartja.
A vers felemel
A böjt idejére Dsida Jenő vallásos verseit vették elő a szatmárnémeti Szentlélek plébánia fiataljai. A vasárnapi szentmiséken egy-két vers hangzik el azzal a céllal, hogy lelkiekben, szellemiekben még gazdagabbá váljon ez a közösség a böjt ideje alatt. Dsida gyönyörű versei felemelik a lelket, segítenek kilábalni a mindennapok taposómalmának ragadós sarából. Kell a vers, vallja Merlás Tibor plébános, aki rövid bevezetőivel siet a hallgatóság segítségére, hogy a hívek minél többet kiaknázhassanak egy-egy költeményből a maguk számára. A sorozatot február 21-én Reizer Edina indította az Imádság című költeménnyel. A következőkben Gnandt Ervin, Mácska Péter, Magdás Walter, Modac Johanna, Roszkopf Hajnalka előadásában szólalnak meg Dsida Jenő versei. Tervezik, hogy a sorozat végén önálló műsorban együtt hangzik el mind a kilenc vers. (cs cs)
Lelkigyakorlatok – lelki napok a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban
Megszelídül a gyász okozta bánat. Lelki nap azok számára, akiket nemrégiben vagy korábban ért veszteség, és szívükben gyászolnak. Várjuk a közösségbe a gyászoló testvéreket, az elhunytak hozzátartozóit akkor is, ha nem találkoztak soha Isten szeretetével; ha a gyász fájdalma eltávolította őket Istentől; ha a gyászoló szeretne megismerkedni olyan emberekkel, akik az élet nehézségei közt megfogják egymás kezét. Időpont: április 16., péntek du. 6 órától április 18., vasárnap déli 1-ig. Kísérő: Tegzes Katalin segítőnővér. Jelentkezési határidő: április 8.
Személyesen kísért nyolcnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlat. Csendes lelkigyakorlat mindazok számára, akik az Istennel való személyes kapcsolatukat szeretnék elmélyíteni és így életüket rendezni. Elemei: egy hét teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel és szentmise; lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Időpont: július 26., hétfő du. 6-tól augusztus 3., kedd déli 1-ig. Kísérő: Bara László plébános; Darvas Piroska segítőnővér. Jelentkezési határidő: július 11. Korhatár: 25-50 év. Résztvevők száma: 6-10 személy.
Keresztúti ájtatosság Temesváron
A temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban nagyböjt minden péntekén magyar nyelvű, a hétfői napokon pedig román nyelvű, szentbeszéddel egybekötött keresztúti ájtatosságot tartanak. Március 1-jén, hétfőn a du. 5 órakor kezdődő román nyelvű keresztúti ájtatosságon a fiatal családosok is részt vesznek.
Pályázat papok számára a papság évében
A www.catholic.net portál tanúságtétel-versenyt hirdet papok számára. A feladat: papi szolgálatuk legszebb vagy legmeglepőbb eseményének elbeszélése megadott szabályok szerint. Az akció célja: a világ minden részéről érkező tanúságtételeken keresztül rácsodálkozni Isten művére, amit az emberek szívében a papjain keresztül visz végbe. A díj: egy római utazás június 7–11. között, részvétel a papság évének záró ünnepségén. A pályázat leadási határideje március 19. A nyertes nevét március 25-én hozzák nyilvánosságra. A pályázati kérdőív és szabályzat spanyol, angol, francia, portugál és olasz nyelven olvasható a www.catholic.net honlapon. A legjobb elbeszéléseket a portál a résztvevők engedélyével közölni fogja. (Zenit)
A fogyatékkal élők a televízióban
A fogyatékkal élő emberek bemutatását, problémáik megismertetését, létezésük társadalmi integrálását a Duna Televízió kiemelt feladatának tekinti. A közszolgálati csatorna arra is figyel, hogy a gyakorlatban is támogassa a fogyatékkal élőket, épp ezért 2008 novemberétől vak és látássérült munkatársakat foglalkoztat, akik a televízió élő beszélgetéseit feliratozzák. Többek között erről is szó volt A fogyatékosság ügye a közszolgálati médiában címmel tartott szakmai tanácskozáson. A Nonprofit Média Központ Alapítvány által szervezett vitafórumon a Duna Televízió, a Magyar Televízió, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa, az Országos Rádió és Televízió Testület, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa, valamint a Helyi Rádiók Országos Egyesülete képviseltette magát. (Duna TV)
Februári templomi hangverseny
Nagyváradon február 28-án, vasárnap 18 órai kezdettel a Szent László-plébániatemplomban hangversenysorozatra hívja Thurzó Zoltán zongoraművész Nagyvárad komolyzene-kedvelőit. Várad tehetséges fiatal előadói ebben a hónapban is a templom tisztes falai közt sok zenei érdekességnek számító művel kedveskednek a nagyváradi zeneszerető közönségnek. Fr. Chopin születésének 200. évfordulója alkalmából ebben a hónapban Thurzó (saját Irmler-hangszerén) Fr. Chopin E-dúr Op. 72., Nr. 1. Noctürnjét Böcskei László megyéspüspök úrnak dedikálja. A műsorban szerepel: Beharka Pál: Szent az Úr, az alkotó, J. S. Bach: Csak te vagy én Istenem, Kodály Zoltán: A szép énekszó múzsájához, Berkesi Sándor: 23. népdalzsoltár-feldolgozás, A. Vivaldi: Gloria – Domine Deus, J. S. Bach: Quia respexit humilitatem, Fr. Schubert: Ave Maria, Cl. Debussy: Réverie, Cl. Debussy: Romance, C. Saint-Saens: Priére Op. 158., R. Schumann: Arabesque Op. 18., R. Schumann: Die Lotusblume, G. Verdi: Nabucco – Zakariás imája, A. Stradella: Pieta Signore, Fr. Chopin: Nocturne Op. 72., Nr. 1., C. M. von Weber: Grand Duo Concertant – II. tétel, C. W. Sörlie: Jézus, te égi szép, J. S. Bach: Készülj Urad elé, lelkem, Gárdonyi Zoltán: Sztárai 34. zsoltára. A hangversenyen továbbá fellépnek: a nagyvárad-réti református egyházközség Sztárai Mihály Énekkara Márkus Zoltán karnagy vezetésével, Bozsódi Beáta – cselló, Jártó Kocsis Emőke, Májerkuk Mária, Onica Andreea – szoprán, Oláh Boglárka – hegedű, Székely István – klarinét, Tasnádi Ferencz – baszbariton. Minden klasszikuszene-kedvelőt nagy szeretettel várnak.
Szentségimádás Temesváron
Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében március 4-én, csütörtökön 19 órakor a temesvár-belvárosi templomban tartanak szentségimádást a fiataloknak. (S. E.)
Kisiskolások keresztútja a Barátok templomában
Február 26-án, nagyböjt második péntekén 12 órától a nagyváradi kisiskolások tanítónőkkel, szülőkkel közösen végeztek keresztúti ájtatosságot a Barátok templomában. Felismerve, hogy nem csak a családban, az iskolában, de az egyházban is fontos szerepük van, a város legfiatalabb diákjai ily módon kapcsolódtak be az Egyházmegyei Ifjúsági Pasztorális Terv programjaiba, melynek idei mottója: Ifjú az egyházban – az egyház ifjúsága.
Papi hivatások nyomában – országos hittanverseny a Szent László Gimnáziumban
Február 26–28. között a nagyváradi és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében kerül megrendezésre a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanverseny. A papság évének jegyében tartandó vetélkedőre IX–XII. osztályos diákok érkeznek Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Gyulafehérvárról, Temesvárról, Kolozsvárról, Szatmárnémetiből és Nagykárolyból. A verseny tematikáját a négy erdélyi egyházmegye (gyulafehérvári, szatmári, temesvári és nagyváradi) püspökeinek élete és munkássága képezi: gróf Majláth Gusztáv Károly, dr. Schlauch Lőrinc bíboros, Szent Gellért és Isten szolgája dr. Bogdánffy Szilárd. A rendezvény a Szent László Római Katolikus Gimnázium Kanonok sori épületében zajlik. Eredményhirdetésre és díjak átadására szombaton du. 18 órakor kerül sor a püspöki palota dísztermében. A hittanvetélkedő vasárnap, február 28-án de. 10 órakor ünnepi szentmisével zárul, amelyet Böcskei László megyéspüspök fog celebrálni a székesegyházban.
Bibliaórák az Ifjúsági Központban
Február 28-án, vasárnap 19 órakor folytatódnak az ifjúsági bibliaórák. Szabó Ervin, a Szent László Gimnázium lelki igazgatója a papság kialakulásáról tart előadást a zsidókhoz írt levélből kiindulva. (A nagyváradi római katolikus püspökség titkársága)
Nyitott kapuk napja a Gerhardinumban
A temesvári Gerhardinum Katolikus Líceumban február 26-án délelőtt a líceum székhelyére várták mindazokat a VII–VIII. osztályos tanulókat és szüleiket, akik tanulmányaikat ebben az iskolában szeretnék folytatni. A tanintézet tevékenységét ismertető beszámolóval kezdődött a találkozó. (S. E.)
TEKMEK-találkozó
Február 26–28. között a temesvári keresztény egyetemisták csoportja (TEKMEK) az óteleki plébánián közösségépítő hétvégén vett részt. (S. E.)




