Vasárnap Logó

A KEL-kórus hallatta hangját

Február utolsó vasárnapján az egykori Piarista templomban szentmisét ünneplők különleges élmény részesei lehettek. A jelenlévők által lelkiekben felemelőnek nevezett énekkíséret színesítette a már hagyományosnak számító esti, hét órai misét, melyen nagyobbrészt egyetemisták vesznek részt. Az előadás módja tette ezt rendhagyóvá, ugyanis az egy hónappal ezelőtt alakult KEL-kórus (Katolikus Egyetemi Lelkészség) hét művet adott elő, három szólamban. Szólnunk kell a Zeneakadémia és az egyetemi lelkészség együttműködéséről is, ugyanis munkájával hozzájárult Fülöp Tímea, Essig Laura szólót énekelve, Pasat Natalia csellón, Nagy Anna-Mária brácsán, míg Fazakas Csaba és Tókos Csongor Attila hegedűn kísérve. Ez az együttműködés, átfedés nem zárul le itt, hiszen a kórus vezetője, Hermann Szabolcs a Zeneakadémia elsőéves hallgatója, így szinte magától értetődik, hogy a karmesterség tudományát kívánja elsajátítani, és számára is nagy lehetőség e csoport. 

A kórus ötlete a meglévő igények megvalósulásának tekinthető, azonban az út, mely ehhez a végkifejlethez vezetett, korántsem volt feszültség- és nehézségmentes, ahogy ezt a tagok is sejtették, és ahogy ez lenni szokott. A végkifejlet felől nézve csak pozitívum mondható el, a kórustagok, akik mindannyian Kolozsváron, különböző szakokon tanuló diákok, is jó élményként raktározták el, azonban, ahogy ezt Hermann Szabolcs is elmondta, van még mit fejlődni, és ez a vasárnapi bemutatkozás biztatásnak tekinthető.

Takó István egyetemi lelkész véleménye szerint a kórus a nagyböjti csendben olyan hangokat szólaltatott meg, melyek többet jelentenek, üzennek, mint az egyszerűség. Továbbá abbéli reményét fejezte ki, hogy a passióéneklés feladatával is megbirkózik a még gólyának számító KEL-kórus.

Mihály Noémi Katalin