Vasárnap Logó

Hírek, hirdetések

Taizéi ima Clunyben
Cluny alapításának 1100 éves évfordulójának alkalmából meghívták a taizéi testvéreket, hogy május 2-án du. 6 órakor vezessenek közös imát a clunyi apátság kereszthajójában. Az ima alatt Alois testvér tart elmélkedést. Azt is elmondja, hogyan látta Roger testvér Cluny és Taizé közelségét (Taizé 10 kilométerre található Clunytől). Számára nem volt véletlen, hogy 1940-ben az egykori Cluny területen alapított közösséget. (www.taize.fr)

 

Liturgia családosoknak
A temesvári piarista templomban május 2-án, vasárnap este 6 órakor magyar nyelven mutatnak be szentmisét a fiatal családoknak. A liturgiát az Egyházmegyei Ifjúsági Központ termében találkozó követi.  (Sipos Enikő)

 

Lengyel-nap a Duna Televízióban
A Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepén, május 3-án a Duna Televízió tematikus műsorfolyammal várja nézőit a képernyők elé. A Duna Televízió fennállása óta folyamatosan szívén viseli a lengyel kultúra méltó bemutatását, szoros kapcsolatot ápol számos lengyel politikussal, közéleti személyiséggel, művésszel. Az utóbbi másfél évtizedben a Duna Televízió mutatta be a legtöbb lengyel játék- és dokumentumfilmet, nyomon követve egyúttal a lengyel filmgyártás átalakulását, az új műhelyek és a nemzetközi rangot szerzett pályakezdők megjelenését, az évente megrendezett Gdyniai Filmfesztivál eredményeit. Legutóbb, április 17-én gyásznappal emlékezett a Duna Televízió az államelnök gépét ért légi szerencsétlenség áldozataira, így fejezve ki együttérzését és osztozva a lengyel nép gyászában. Május 3-án, a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepén a lengyel kultúra szerelmeseit különleges összeállítás várja. Délután (romániai idő szerint) 5,20-kor Chopin-művek nyitják az ünnepi programot, előadó Bogányi Gergely, majd 5,35-kor a Malczyk Károly angyalai című lengyel dokumentumfilm következik, Grzegorz Lubczyk rendezésében. Kovács István költő gazdag pályáját végigkíséri a vonzódás a lengyel történelemhez, kultúrához. Évekig volt főkonzul Krakkóban, ahol a város díszpolgárává választották. Az este 9 órakor A be nem telt idő címmel látható portréfilm a hatvanöt éves költő pályaképét tárja a nézők elé. Az Emlékezés című film rendezője és szerkesztője Pörös Géza.  A két nép barátságának ezt a felemelő epizódját eleveníti fel este 9,40-kor, majd 10,10-kor a Duna Televízió bemutatja Andrzej Jakimowski Cselek című játékfilmjét, amely 2007-ben a Velencei Biennalén a legjobb film díját nyerte, 2008-ban pedig Oscar-díjra nevezték. Az ünnepi műsort Wojciech Kilar Exodus című oratóriuma zárja, amelyet a Művészetek Palotájában rögzített a Duna Televízió, a művet a Lengyel Rádió Krakkói Kórusa és a Lengyel Rádió Katowicei Szimfonikus Zenekara adja elő, vezényel: Lukasz Borowicz. A világhírű zeneszerző a koncertfelvétel után a Mozgókép című műsorban hajnali fél háromkor beszél életútjáról, világlátásáról és filmzenei munkásságáról. (Duna TV)

 

A világ női szemmel
Az érzékeny szívű nő című szimpóziumot a Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium május 7–9. közt szervezi Debrecenben. A negyedik alkalommal megrendezendő konferencián különböző szakterületek megközelítésében foglalkoznak a női hivatás, a női lét aspektusaival, idén elsősorban az érzékenységgel. A művészet segítségével, a személyes találkozásokat is kihasználva előadásokon, beszélgetéseken, műhelyfoglalkozásokon, közös imákon és kulturális programokon keresik a résztvevők annak mélyebb megértését, milyen lehetőségek és hívások rejlenek az érzékenység adottságában.  A meghívott vendégek többek között ott lesz Ürge-Vorsatz Diána, a budapesti Közép-Európai Egyetem éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője, aki 2007-ben az IPCC kutatójaként Nobel-békedíjat kapott; Schaffer Erzsébet újságíró, Mészáros Márta filmrendező. A rendezvény védnöke Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Kör Dáma Egyesület elnöke, Kósa Lajos polgármester felesége. A konferencia a Kárpát-medence fiatal magyar női számára kínál eligazítást, elmélyülési lehetőséget, de mindenkit szeretettel várnak a szervezők, akit érdekel a program és szívesen részt venne rajta. Külön szeretettel várják a határon túli magyar fiatalokat. Részletesebb információk: www.boldogterezia.extra.hu, Aktuális menüpont.

 

Május első vasárnapja anyák napja
Május 2-án, a hónap első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. Az 1920-as évektől datált ünnep összekapcsolódott a májusi Mária-tisztelet (májusi ájtatosság, Loretói litánia) hagyományával. Ez az egyházi és társadalmi szempontból egyaránt fontos ünnep olyan égető kérdésekre irányítja figyelmünket, mint a család, az anyaság vállalása és megbecsülése. (A váradi püspökség titkársága)

 

Teremtett világ
Május 4-én, kedden délelőtt fél 11-kor az RTV 3-as csatornáján jelentkezik a Kolozsvári Magyar Szerkesztőség egyházi rovata, a Teremtett világ. Székelyudvarhely bejáratánál épült a főnemes Ugron család abránfalvi ágának temetkezési kriptája. A késői leszármazottak az 1000 éves erdélyi egyházmegye jubileumi felajánlásai idején a kápolnához vezető erdei útra kálvária létesítését tervezték. Erdélyben a templomon kívüli kálváriák sorában a hetedik szabadtéri keresztút a Székely Kálvária nevet kapta. A filmben a felszentelési ünnepség alkalmával életútjáról és hitéletéről vall Ugron Istvánné báró Bánffy Mária.Szerkesztő: Márkus Etelka.

 

Továbbítaná a Magyar Katolikus Rádió műsorát  a Duna Televízió
Műholdas kapacitásán továbbítja a Magyar Katolikus Rádió adását a Duna Televízió – jelentette be Cselényi László elnök. Az ORTT döntésével a Klubrádiónak ítélte a frekvenciapályázatban megjelölt 92,9-es budapesti frekvenciát, amellyel megfosztotta a katolikus rádió budapesti hallgatóit a jó minőségű URH vétel lehetőségétől. Cselényi László kiemelte: nem kívánja a döntést minősíteni, annak törvényességét vitatni, de mivel a Magyar Katolikus Rádió a Duna Televíziónak évek óta komoly szakmai, stratégia partnere – hallgatótábora egyébként a Duna TV néző is –, ezért hozzásegíti az adót, hogy műsorát műholdon keresztül sugározhassa mind az öt kontinensen. A Duna Televízió nevében Cselényi László elnök felajánlotta: a Magyar Katolikus Rádiónak a Magyar Rádió MR1 és MR2 csatornájához hasonlóan helyet biztosít műholdas kapacitásában. Cselényi László szerint az alapítása óta eltelt közel hét év során a Magyar Katolikus Rádió bizonyította, hogy közszolgálati műsora megfelel az igényesség, a korszerűség és elfogulatlanság követelményének. „Megítélésünk szerint a Magyar Katolikus Rádió egy politikafeletti, ökumenikus szellemiségű, keresztény tanokat hirdető médium, amely nem egy egyszerű imarádió, hanem a magyar értékek szolgálatában álló jelentős nemzeti kulturális fórum” – fogalmazott a Duna Televízió elnöke. „A Duna Televízió missziója sok tekintetben egyezik a Magyar Katolikus Rádió által közvetített értékkel, ezért tartjuk fontosnak, hogy segítsük a közműsor-szolgáltató adásának terjesztését” – mondta Cselényi László. A Duna Televízió elnöke hangsúlyozta: a sugárzás költségei nem terhelik majd az állami költségvetést, mert az a meglévő műszaki kapacitások átcsoportosításával megoldható. Cselényi kifejtette, hogy az adás műholdas továbbításáról ugyanúgy leszerződne a Duna Televízió a Magyar Katolikus Rádióval, mint tette a Magyar Rádió esetében. (Duna TV)

 

A 33. európai taizéi találkozó helyszíne: Rotterdam
A Holland Katolikus Püspökkari Konferencia, az egyesült Hollandiai Protestáns Egyház (PKN, Protestante Kerk Nederlands) és a Hollandiai Egyházak Tanácsa közös meghívására válaszolva a 33. európai taizéi találkozóra Hollandiában kerül sor, Rotterdam városában 2010. december 28.–2011. január 1. között. Rotterdam mellett más közeli városok (Hága és Delft) katolikus és protestáns egyházközségei szintén részt vesznek a fiatalok fogadásában. Április 18. és 30. között a közösség testvérei közül néhányan Hollandiában lesznek, hogy Rotterdam városában és régiójában megtartsák az első információs találkozókat. (www.taize.fr)

 

Varadinum 2010 
A váradi püspökség alapítója és fővédőszentje, Szent László király ünnepét húsvét V. vasárnapján tartja. Eköré szerveződik immár 18 éve az egyhetes Varadinum ünnepségsorozat, amelyet az idén április 25–május 2. közt rendeznek. Ennek keretében a váradi püspökség  is programokat szervezett, köztük: április 30-án Madas Edit–Horváth Zoltán György: Középkori prédikációk és falképek Szent László királyról című könyvének bemutatója és diavetítés a Tibor Ernő Galériában; április 30-án este a Szent László ének- és zenekarkoncertezett a székesegyházban (orgona: dr. Kristófi János, vezényelt Balogh Mihály); május 2-án, vasárnap 11 órakor főpapi szentmise a székesegyházban, főcelebráns Kiss Albert várad-olaszi plébános.  A szentmisét követően a püspöki palota kertjében megtartják a szokásos hermás körmenetet. (A váradi püspökség titkársága)

 

Ifjúsági labdarúgó bajnokság Újszentesen
Május 1-jén az újszentesi sportpályán labdarúgó bajnokságot tartottak, amelyre a temesvári egyházmegyéből több ifjúsági csoport futballcsapata nevezett be. A bajnokságot az Egyházmegyei Ifjúsági Központ és a tavalyi győztes temesvár-erzsébetvárosi ifjúsági csoport közösen szervezte. Előtte a fiatalok szentmisén vettek részt.

 

Szentségimádás Temesváron
Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében május 6-án, csütörtökön este 7 órakor a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban tartanak szentségimádást a fiataloknak.  (Sipos Enikő)

 

Majálissal egybekötött lelki nap Hegyközszáldobágyon
Május 1-jén Szabó Ervin, a Szent László Gimnázium lelki igazgatója vezetésével a nagyváradi fiatalok a Hegyközszáldobággyal szomszédos erdőben tartanak lelki napot. (Vakon Zsolt)

 

XVI. Benedek pápa fogadta Alois testvért
Április 22-én Benedek pápa Rómában fogadta Alois testvért. Alois testvér beszélt a közösség fiatalok mellett végzett szolgálatáról: „Mindent megteszünk, hogy a fiataloknak személyes kapcsolata lehessen Istennel”. Kifejtette: minden „keresztény társfelelős az egyház létéért és tetteiért”, és hogy Taizében megvan a vágy, hogy a fiatalok figyelmét ráirányítsa erre. Taizé az „imádság ökumenizmusát” szeretné támogatni. Beszélt az összejövetelekről, amelyek Lengyelországban, a Fülöp-szigeteken és Vietnamban voltak, a két találkozóról, amelyek idén lesznek Chilében és Hollandiában. Kínai látogatását is megemlítette, és átadott a pápának egy példányt abból a kínai Bibliából, amelyből Taizé egymilliót nyomtatott és osztott ki Kínában. (www.taize.fr)