Vasárnap Logó

Hírek, hirdetések

IV. Egyházmegyei családos tábor

A Helga Winter Közösségi Házban és környékén szervez ötnapos családos tábort a szatmári püspökség család munkacsoportja június 27. és július 2. között. A tábor, amelynek mottója Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége! (Ter 12,3), a zsidó kultúrára, majd a papok és a világiak együttműködésére figyel.

A program szerint június 27-én, vasárnap érkeznek meg a résztvevők és a napot ismerkedéssel töltik, majd a tábori zászló felvonása után esti sétán vesznek részt. Hétfőn reggel Novák Attila, a budapesti Szombat című zsidó kulturális lap szerkesztője tart előadást a zsidó nép múltjáról és jelenéről, közben a gyerekek, fiatalok – ahogy minden reggeli előadás alatt – tematikus foglalkozásokon vesznek részt. Délután sportrendezvények, így futball-, asztalitenisz-, tollaslabda-, röplabda-, métabajnokság várja a kicsiket és nagyokat, majd a Collegium nagykárolyi régizene-együttes reneszánsz zsidó zenét játszik, az estét pedig mesével és filmklubbal zárják. Kedden az elkezdett témát folytatva Zsidó gyökerek az egyházmegyénkben címmel Danku Pál történész tart előadást, a táborozók zsidó hagyományokkal ismerkednek, Solomayer Sándor szentmisét mutat be, majd vacsora után tábortűzzel zárják a napot.

A szerdai napon a papok és családok kapcsolatára tér át a tábor figyelme. Reggel Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános Egyház: Papok és világiak testvéri közössége címmel tart előadást, később folytatódnak a sporttevékenységek és a métabajnokság, délután pedig a kézműves műhelyben többek között agyagozással és karkötőkészítéssel is megismerkedhet minden érdeklődő. Csütörtökön szintén Ágoston Ferenc beszél az egyház 2000 éves történetében megjelenő világiakról, majd családi akadályversenyre és számháborúra kerül sor. Este tábortűzzel búcsúznak, pénteken ugyanis a reggeli kirándulás után zárják a tábort.

Az egyházmegyei családos tábor mindenki számára nyitott, a jelentkezéseket június 17-ig várják postán a 440010 Satu Mare, Str. 1 Decembrie 1918 nr. 2 címen, e-mailen a vi@szatmariegyhazmegye.ro címen vagy telefonon a 0261-715011-es számon. A részvételi díj 12 lej/fő egy napra a házban, 4 lej/fő sátorban. Az étkezés díja 12 lej/fő egy napra felnőtteknek és 6 lej/fő gyerekeknek. Óvodáskorú gyermek részvételéért nem kell fizetni.

A tábor szervezői a gyerekekre is figyelnek: ők délelőttönként korcsoportokra osztva külön foglalkozásokon vehetnek majd részt.

 

Szeretet az Isten (1Jn 4,16)

Bérmálás Szatmárnémetiben

Pünkösd vasárnapján, a Szentlélek eljövetelének ünnepén a szatmárnémeti székesegyházi plébánia 26, míg a Szent Antal plébánia hat fiatalja részesült a bérmálás szentségében. A hívekkel megtelt székesegyház előtt Schönberger Jenő püspök celebrált szentmisét és mondott szentbeszédet. Prédikációjában a Szentlélek mindent felforgató erejét emelte ki. A bérmálkozókhoz szólva Schönberger püspök elmondta: „A bérmálás szentsége fenekestől fel akarja forgatni a te életed is. Ha nem engeded, hogy felforgassa az életed, felforgatja majd a gonosz. De ha engeded, hogy a Szentlélek Úristen kavarjon vihart a lelkedben, és az életedben tegyen helyre dolgokat, akkor téged is egy ilyen örök nyugtalanság fog jellemezni, mint az apostolokat annak idején. Érezni fogod az erőt, azt a csodálatos küldetést, amelyre az apostolok és a bérmálás által minden ember is megbízatást kapott.” A prédikációban azt is kifejtette, a bérmálás szentségében Isten küld minden fiatalt: „Menjetek el testvéreitekhez, menjetek el abba a világba, amely tele van törvénytelenséggel, szeretetlenséggel, félelemmel, és vigyetek oda szeretet, törvénytiszteletet, vigyétek oda az örömhírt: Isten országának az ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Azok, akik megbérmálkoznak, vállalják ezt a küldetést, ők is apostolok lesznek, Jézus küldöttei. És ne féljetek, a Szentlélek Úristen képesít majd benneteket mindarra a feladatra, amit az Isten számotokra kijelöl.”

A szentbeszéd után a bérmálkozó fiatalok megújították keresztségi fogadalmukat, majd sorban vonultak a püspök elé, aki megkente homlokukat krizmával és szimbolikusan megérintette arcukat, annak jeléül, hogy ők mostantól a Szentlélek lovagjai. (Józsa János)

 

 

Harmincéves a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Ez év júliusában 30 éve annak, hogy az egykori Barozda, illetve a Kájoni együttes útjára indította Csíkszeredában a régizene fesztivált. A 2010-es fesztivál programját a visszatekintés, az ünneplés tölti ki, hazai és nemzetközi hírnevű együttesek színvonalas koncertjei, mesterkurzusok, előadások és gyermekprogramok. Vendégek lesznek az egykori kezdeményezők: a Barozda együttes, koncertjük lemezbemutató is lesz. Nyugat-európai meghívottak: az Unicorn Ensemble Ausztriából, a Barocco Locco együttes Hollandiát-Németországot képviselve. Kobzos Kiss Tamás 20. alkalommal lép fel Erdal Şalikogluval Törökországból és a nagykárolyi Deák Endrével. Két neves magyarországi együttes, a Musica Profana és a Musica Historica lép színpadra a fesztiválon. A hazai együttesek, a Collegium, a Flauto Dolce, a Lyceum Consort, a Kájoni Consort, a Codex koncertje ugyancsak része lesz a visszatekintő ünneplésnek. A fesztivál egyedi projektje, hogy a hazai barokk hangszeres muzsikusokat összefogja, és közös koncertet tartanak a fesztiválon. A koncert művészeti vezetője Ulrike Titze barokk hegedűs. A fesztivál július 8–11. között zajlik.  A tanulni vágyó muzsikusokat, amatőröket és profikat július 5-től várják a III. Régizenei Nyári Egyetem előadásaira és mesterkurzusaira. Mesterkurzusok: ütős hangszerek – Kasza Roland (Musica Historica együttes, Magyarország), ének – Andrejszki Judit (Musica Profana együttes, Magyarország), barokk hegedű – Ulrike Titze (Németország), barokk oboa – Guido Titze (Németország), csembaló – Erich Türk (Románia), reneszánsz és barokk táncok – Kovács Gábor (Magyarország), furulya és fuvola – Széplaki Zoltán (Musica Historica együttes, Magyarország), lant és gitár – Kónya István (Magyarország), cselló és viola da gamba – Ilse L. Herbert (Románia). A fesztivál szervezője a Hargita Megyei Kulturális Központ, társszervezői Hargita Megye Tanácsa és Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata. (www.musica-antiqua-hr.ro)

 

A pápai nuncius a Székelyföldön

Francisco Javier Lozano apostoli nuncius a csíksomlyói búcsút követően a gyulafehérvári egyházmegye más helyszíneit is meglátogatta, és igen mély benyomást gyakorolt rá a hívek mély vallásossága. Gyimesi látogatása után részt vett a székelyszentléleki búcsún,  ahol ő volt az ünnepi szónok. Ezt követően az udvarhelyi Pastor Bonus otthonban járt, ahol találkozott a szociális testvérekkel, akik János Ágnes (Ágó) testvér 60 éves jubileumát ünnepelték. Mivel az ünnepelt egészségi állapota miatt nem tudott Csíksomlyón részt venni az ünnepi misén, a testvérek testületileg Udvarhelyen a Kiss István által celebrált szentmise keretében köszöntötték. A nuncius a szentmise előtt találkozott a szociális testvérekkel, akik spanyolul bemutatták neki a közösséget, ő pedig nagyon kedvesen szólt hozzájuk, megosztva velük, milyen nagy élményt jelentett neki a csíksomlyói búcsú, a magyar nyelvű katolikusok nagy ünnepe. Itt is elmondta: ismeri helyzetünket, kettős kisebbségi létünket, az elnyomást, amiben élünk. Elmondta: márpedig mindenkinek joga van a vallási és kulturális értékeit megőrizni és azokat élni, a nunciatúrának feladata ezt is segíteni. Lozano érsek elmondta: ő ígéri, hogy ezért a népért fog dolgozni. Köszöntötte az udvarhelyi otthonban élő idős testvéreket, az ünnepelteket, a szerzetesi fogadalmuk évfordulóját ünneplőket különösen.  A találkozás végén Kővári Magdi testvér a generalátus nevében is megköszönte a nuncius szavait, figyelmét, és a társaságnak az egyház iránti elkötelezettségéről biztosította a nunciust. Végül elénekelték a Regina coelit, a Miatyánkot latinul, a nuncius pedig áldást adott és pápaképekkel örvendeztette meg a jelenlevőket.

 

Bogdánffy Szilárd-nap Szilágysomlyón

Június 6-án a szilágysomlyói és a tasnádi esperesi kerület papjai és hívei a vértanú püspök boldoggá avatására készülve Bogdánffy Szilárd-napot tartanak Szilágysomlyón. Fodor József általános helynök az esperességek papjaival és híveivel közösen du. 4 órakor szentmisét mutat be, majd előadást tart, segítve a jelenlévőket, hogy közelebbről megismerkedjenek a vértanú püspök életével.  (A váradi püspökség titkársága)

 

Hám János püspök boldoggá avatásáért

Hám János harminc éven keresztül – 1827–1857 között – volt a szatmári egyházmegye püspöke. Neki köszönhető a klasszicista stílusú szatmári székesegyház, ő építtette a szép neobarokk püspöki palotát, az ő alkotása a püspöki konviktus, amely a II. világháború előtt 160 fiúnak nyújtott otthont. Páratlan szociális érzékkel támogatta az iparosokat, kereskedőket, felkarolta a szegényeket.  A vallásos élet szempontjából is sok minden köszönhető Hám püspöknek: ő telepítette le a Páli Szent Vince rendjéhez tartozó irgalmas nővéreket, az Istenes Szent Jánosról elnevezett irgalmas rendű szerzeteseket, ő építtette hatalmas zárdájukat, és ő vetette meg a ferences szerzetesek zárdájának alapját is. Ő létesítette a leányiskolát és a tanítóképzőt. A szent életű és apostoli buzgóságú püspök példája utódaira nagy hatással volt. Május 25-én Hám János boldoggá avatásáért imádkozott a szatmári egyházmegye papsága, Hám János boldoggá avatásával kapcsolatban Schönberger püspök elmondta: azért különösen fontos a szatmáriaknak az ő mielőbbi boldoggá avatása, mert önmegtagadó életével példa mindenkinek. „Szükségünk van arra, hogy meggyújtsuk a mi szívünket, a mi akaratunkat is azon a szíven, amely úgy tudott lángolni, égni az Istenért.” Hám János boldoggá avatásának ügye új perlefolytatás előtt áll. Alig egy évvel ezelőtt az irattárban felfedeztek egy Hám Jánossal összekapcsolható csodálatos gyógyulást bizonyító bejegyzést, ez pedig új lendületet adott a boldoggá avatási procedúrához. „A perben majd újra igazolni kell, hogy ő valóban Isten törvényei szerint élt, az erényeket hősies fokban gyakorolta; de hiszem, hogy sikerülni fog, ha a hívek imáikkal támogatják ezt a munkát.”  A szatmári egyházmegye Hám János boldoggá avatási ügyének képviselete mellett Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatásáért is imádkozik. Ez utóbbi folyamatát tekintve előrehaladottabb fázisban van: a remények szerint a szatmári hívek már jövőre megerősítést kaphatnak az egyháztól, amely a boldogok közé sorolja őt. (Józsa János)

 

A Romániai Püspöki Konferencia tavaszi ülése

Május 25–27. közt a váradi püspökség látta vendégül a hazai katolikus püspököket a püspöki konferencia tavaszi ülésén. Jelen volt Románia apostoli nunciusa, Francisco Javier Lozano címzetes penafieli érsek. A konferencia a székesegyházban bemutatott szentmisével kezdődött, majd tárgyalásokkal folytatódott. A konferencia tagjai Szentjobbra zarándokoltak, ahol a káptalan tagjaival szentmisét mutattak be az apátsági templomban. (A váradi püspökség titkársága)

 

Jótékonysági koncert a temesvári székesegyházban

Május 30-án, Szentháromság vasárnapján este 8 órai kezdettel a temesvári Szent György-székesegyházban jótékonysági hangversenyt tartott a Timişoara Gospel Project együttes. A különböző vallásfelekezetekhez tartozó fiatal énekeseket tömörítő együttes vezetője Dominic Samuel Fritz (Németország), idei meghívottja Mirela Iacob ismert bluesénekesnő volt. A koncerten összegyűlt pénzadományt a temesvári Isteni Irgalmasság Háza palliatív hospice központ javára ajánlották fel. (Sipos Enikő)

 

Marosvásárhelyi hírek

Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, ujjongjunk szabadító Istenünknek. Járuljunk eléje magasztalással, vigadjunk előtte zsoltárokkal. (Zsolt 95,1–2) Ez a szentírási rész volt a mottója az idei A Zene Soul fesztiválnak, amelyet 4. alkalommal szervezett meg május 30-án a Siloe Egyesület a marosszentgyörgyi polgármesteri hivatal támogatásával.  A marosszentgyörgyi kultúrotthonban a Szent Cecília és Jubilate, Shalom, Jubilate Deo, Döm-Dö-Döm, Gospel kórus, Magvető, Worship-Team együttesek tagjai dicsőítették énekükkel Istent.

Június 6-án du. 5 órától tartják a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-templomban a szentmisével egybekötött úrnapi körmenetet. Meghívott szónok: Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes. (Székely Imola)

 

Főpásztori látogatás a temesvári egyházmegyében

Szentháromság vasárnapjával kezdődően Roos Márton püspök folytatta főpásztori látogatását a temesvári egyházmegyében. A vizitáció első állomása a nagycsanádi plébánia. A főpásztori látogatás szentmisével kezdődött a helyi templomban, majd a püspök az egyházközség beteg, idős tagjait kereste fel. A hét folyamán találkozott az egyháztanács tagjaival, az ifjúsági csoporttal, a más vallásfelekezetekhez tartozó közösségek elöljáróival, a közigazgatási intézmények, iskolák, polgármesteri hivatalok vezetőivel. A főpásztort útjára elkíséri Groza Dan János nagycsanádi plébános. (Sipos Enikő)

 

Továbbképző lelkipásztoroknak és hitoktatóknak

Joseph Faist, a grazi (Ausztria) Pedagógiai Intézet igazgatója június 4–6. közt Temesváron papoknak, hitoktatóknak tartott továbbképzőt. Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ nagytermében a temesvári egyházmegye papságának tartott előadást, majd a szalvatoriánus kolostorban a hitoktatóknak. (Sipos Enikő)