Hírek, hirdetések


Azért vagyunk a világban, hogy Szent Ferenc atyánk példájára Krisztusban és Krisztus által adjuk oda magunkat egészen Istennek, hogy egészen az embereknek tudjunk élni, elsősorban a szegényeknek, a betegeknek, az időseknek, elhagyottaknak és kitaszítottaknak. Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei hivatása ugyanis arra szól, hogy a sebeket gyógyítsák, a sérülteket bekötözzék és a tévelygőket visszahívják. Miközben ezt hűségesen és odaadással teszik, minden helyen és minden helyzetben ismerjék el, hogy minden jó a fölséges Úr Istent, mindenek uralkodóját illeti meg, és neki adjanak hálát, akitől minden jó ered.
Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei szerzetesi közösség
Csíksomlyón kolostort épít a nővérek részére.
Kérünk minden jó szándékú embert, ha teheti,
legalább egy tégla jelképes árával (2 lej/200 forint/1 euró)
segítsen bennünket a kolostor felépítésében.
Minden adományért köszönetül téglajegyet adunk vagy küldünk,
és az adományozóink nevét az új kolostorunknál emléktáblán megörökítjük.
Az adományokat a nővérek gyűjtik,
illetve átutalással az alábbi bankszámlára lehet befizetni:
• lej: RO62OTPV30000035lé34RO0l
• euró: RO19OTPV300000351634EU01
Forintot a rend magyarországi számláján fizethet be:
11731001-20128500.
A megjegyzés rovatba kérjük feltüntetni: tégla-adomány.
A ferences szerzetes testvérek
fiú_csapat táborba hívnak
augusztus 26–29. között
Nagyágra (Săcărâmb, Dévától 24 km).
Olyan közösséget próbálunk kialakítani,
ahol különböző korosztályú fiúk (16-35 év) mint barátok együtt étkezünk,
barkácsolunk, beszélgetünk, túrázunk – és természetesen imádkozunk.
Mindezzel szeretnénk kialakítani magunkban
a hiteles keresztény férfi öntudatot.
Ha szívesen részt vennél a táborban,
jelentkezz augusztus 10-ig az alábbi címen:
Ferences Kolostor_fiú_csapat
400112 Cluj-Napoca, Str. Victor Deleu nr. 4;
tel: 0264 594 377, 0746774701.
E-mail: frtibi@gmail.com.
Keresd Tibor testvért!
Böcskei László a győri Szent László-ünnepen
Június 27-én, vasárnap délután 6 órakor püspöki szentmise keretében emlékeznek a győri székesegyházban Szent László királyra, az egyházmegye alapító- és védőszentjére, Győr városának oltalmazójára. Ezt követően tartják a hagyományos körmenetet Szent László ereklyéjével, a hermával. A szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz. (A váradi püspökség titkársága)
Templombúcsú Nagyvárad-Újvárosban
Június 27-én, vasárnap, Szent László király ünnepén délután 6 órakor templomuk búcsújára gyűlnek össze a nagyvárad-újvárosi hívek. Az ünnepi szentmisét Kiss Albert kanonok, székesegyházi főesperes, nagyvárad-olaszi plébános mutatja be, majd a szentmise végén megáldja a templom felújított orgonáját. A szentmise szónoka Nagy Jácint köröstarjáni plébános lesz. (A váradi püspökség titkársága)
Szakszerű lelkigondozói képzés a Székelyföldön
A KALOT Egyesület szakszerű lelkigondozói képzést hirdet. Az 500 órás posztgraduális képzés 2010 októberétől indul, és a kolozsvári Babeš–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának képzéseként fog működni Csíksomlyón, a KALOT Egyesület szervezésében. A lelkigondozói szakképesítést a következő szakmában dolgozóknak ajánljuk: pedagógusoknak, hitoktatóknak, orvosoknak, szociális munkásoknak, lelkészeknek, lelkipásztori asszisztenseknek, a civilszférában, egészségügyben dolgozóknak, valamint azoknak, akik önmaguk, kapcsolataik, családi viszonyaik és a keresztény lelkiség mélyebb megértésére törekszenek. Érdeklődni és jelentkezni lehet a 074559673-as, a 0745201823-as, vagy a 0266-371419-es telefonszámokon, valamint az iroda@kalot.ro e-mail címen szeptember 1-jéig. További információk a www.kalot.ro honlapon találhatók.
Bérmálás Orsován
Dirschl Johann általános helynök június 27-én, vasárnap az orsovai templomban bérmál. A 10 órakor kezdődő szentmisén 37 fiatal részesül a bérmálás szentségben. A bérmálkozók felkészítését Sima Mihai helyi plébános irányította. (S. E.)
Zarándoklat Máriacsiklovára
Sarlós Boldogasszony ünnepe – július 2. – a hegyvidéki főesperesség horvát nemzetiségű római katolikus közösségeinek hagyományos zarándoknapja a máriacsiklovai kegytemplomhoz. Az ünnepi program már július 1-jén este megkezdődik, amikor a zarándokok szentmisén vesznek részt. Július 2-án 6, 7 és 8 órai kezdettel a horvát nemzetiségű közösségek számára mutatnak be szentmisét a kegytemplomban. Az ünnepi liturgiát 9 órakor celebrálják. (S. E.)
Ezer Székely Leány Napja
A hagyományokhoz híven július első szombatján, azaz idén július 3-án szervezik meg Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napját. Első ízben immár közel hetven évvel ezelőtt került sor a székely népviselet és a katolikus vallás megőrzésének szándékával a szociális testvérek, Domokos Pál Péter, a csángók történetének kutatója és a ferencesek által szorgalmazott eseményre.
Zarándoklat Medzsugorjéba
Ha megtapasztalod Isten békéjét, Isten többet nem hagy békén! mottóval a Mária Iskola zarándoklatot szervez Medzsugorjéba szeptember 2–9. között. A programban szerepelnek elmélkedések, imádságok, szentmise, kirándulások (Jelenések hegye, Krizsevác hegye, Medzsugorje környéke), a Cenacolo Közösség és egyéb közösségek meglátogatása, bekapcsolódás Medzsugorje életébe – de vidámság, szórakozás is. Részvételi díj: 200 euró (mindent tartalmaz: utazás, zarándokcsomag, étkezés, szállás nagyon jó körülmények között – 2-3-4 ágyas szobák külön fürdőszobával – egészségügyi biztosítás). Szükséges útlevél és személyazonossági másolat! Jelentkezési határidő: augusztus 5. Bővebb információ a 0742-698166-os telefonszámon. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! (Hajlák Attila)
Máriaként éljünk a szeretetben…
Rózsafüzér-társulatok, máriás lelkületű közösségek, imacsoportok, lelkiségek, nőegyletek találkozójára kerül sor a Mária Iskola és a gyimesi Mária-tisztelők szervezésében július 24-én Gyimesbükkön. A találkozó programja: 8.30 Rózsafüzér, imaóra, Mária-köszöntő; 9.15 Ráhangolódás, köszöntés, bemutatkozás: Gyimesi ajándék 10.00 Katekézis, elmélkedés: Újra meg kell tanulnunk ebben a szeretetben élni! (Hajlák Attila); 11.00 Szünet – kiscsoportok alakítása. Keresés: Milyen téma érdekel? 12.00 Elmélkedés, beszélgetés különböző témákról kiscsoportokban; 13.00 Ebéd a tarisznyából; 14.00 Szentségimádás; 15.00 Elmélkedés: Máriaként élni Isten szeretetében (Böjte Csaba OFM); 16.00 Plénum, beszélgetés, kérdések feltevése Csaba atyának. Beszámolók. Hogyan élünk Mária Iskolájában – Hogyan tovább… 18.00 Hálaadó szentmise (Salamon József plébános). Énekel a Csíkszeredai Gaudete Kórus Bakos Károly karnagy vezetésével. (H. A.)
Kántorképző indul Szatmáron
Miután június 12-én a püspöki palota kápolnájában ünnepi szentmise keretében elballagott a most véget ért képzés 32 ifjú kántora, a szatmári püspökség szeptembertől újabb képzést indít. A soron következő képzés időtartama is négy év, az oktatásra pedig kéthetente, szombatonként reggel 9 órától du. 5 óráig kerül majd sor a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban. A négy év során a képzésben részt vevő személyek hittan, liturgika, gregorián ének, népének, zeneelmélet (összhangzattan), szolfézs, karének és karvezetés tantárgyakkal ismerkedhetnek meg, de megtanulnak zongorán, harmóniumon és orgonán is játszani. A diákok minden év végén a tanult tárgyakból vizsgákon mérik fel tudásukat. Az utolsó év végén képesítő vizsgát tartanak, a jól szereplők pedig kántori oklevelet kapnak. Az éves tandíj 150 euró, de ez nem tartalmazza a zongora, illetve orgonaórák árát. A diákok ott és annál a tanárnál tanulnak a hangszereken játszani, ahol nekik a legmegfelelőbb. Nem kell tehát a képzős tanárnál tanulniuk, de a tananyagot egyeztetniük kell vele. Az elméleti oktatásokon a részvétel kötelező. Olyan személyek jelentkezését várják, akik befejezték a nyolc általánost vagy már érettségiztek, várnak aktív kántorokat, akik nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel, és mindazokat, akik az egyházi zenével foglalkoznak vagy a jövőben foglalkozni szeretnének. A képzés által megszerezhető oklevelet az egyház bárhol elfogadja. Jelentkezni a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökségen Mekker Enikőnél, a 0261-714955-ös és a 0745-785916-os telefonszámon lehet, míg Nagybányán, az I. számú római katolikus plébánián Czoll Ernőnél, a 0262-214925-ös és a 0763-373541-es telefonszámokon. Beiratkozáshoz szükséges plébánosi ajánlás, keresztlevél-másolat, személyazonossági igazolvány másolata, a legmagasabb végzettség diplomájának másolata. Jelentkezési határidő: szeptember 30. (A szatmári püspökség sajtóirodája)
A Katolikus Magyar Bibliatársulat nyári táborai 2010-ben
Tini-oázis – serdülők (VII–IX. osztályosok) bibliás tábora: Július 10–13. között tartjuk Güdücön Hol talizunk vele? címmel. Arról beszélgetünk, hogyan lehet Istennel találkozni a hétköznapokban, a krízis-helyzetben, és hogyan ünnepelünk vele. Együtt kirándulunk, játszunk. Jelentkezni június 27-ig lehet Fülöp Timeánál (telefon: 0745-870626, e-mail: fulop_timea@yahoo.com). • KMB nyaralás: Július 15–18. között szervezzük felnőttek számára Güdücön Szentpáli közösség nálunk címmel. Előadások és csoportbeszélgetések keretében elemezzük Szent Pál levelei alapján az őskeresztény közösségeket, a bennük szereplő utalásokat a közösségi problémákra és a megoldási javaslatokat, illetve megnézzük, mennyiben hasonlítanak ezek a problémák a mi közösségi problémáinkra, és hogy miképpen alkalmazhatjuk az apostol által javasolt megoldást a magunk esetére. Várjuk a társulati tagokat családtagjaikkal, bibliaolvasó ismerőseikkel ezekre a pihenési napokra, melyeknek már hagyománya van! Jelentkezni június 27-ig lehet Benczédi Katalinnál (telefon: 0365-800522, 0745-593390, e-mail: benczedikati@hotmail.com). • Kincses Sziget – Bibliás gyerektábor (I–VI. osztályosoknak): Július 18–21. között tartjuk Güdücön Vidáman Isten tenyerén címmel. Ószövetségi és újszövetségi ünnepek kapcsán együtt tanulunk meg helyesen ünnepelni, játszani, örülni. Jelentkezni június 27-ig lehet Marton Margitnál (telefon. 0265-226849, 0751-173061, e-mail: marton_gari@yahoo.com). • OÁZIS – fiatalok bibliás tábora (X. osztályosnál nagyobbak): Július 22–26. között tartjuk Güdücön. Címe: Párkapcsolatom Istennel és a nagy „Ő”-vel. Bemutatjuk, mit mond Isten szava a szerelemről, párkapcsolatról, házasságra való felkészülésről. Lesz előadás, csoportbeszélgetés, játék, kirándulás stb. Jelentkezni július 1-jéig lehet Kovács Szilárdnál (telefon: 0745-155587, e-mail: kovszilard@feemail.com) vagy Voloncs Bélánál (telefon: 0746-235377, e-mail: voloncsbela@yahoo.com).


