Láss, higgy, szeress!
Böjte Csaba OFM az alábbi szavakkal ajánlja új könyvét az olvasók figyelmébe: „Az Út a végtelenbe a kibontakozás, a megvilágosodás könyve, az igaz emberré válás útján szeretne társunk lenni”. Soraiból tetterő, optimizmus, derű, remény, hit árad.
Hónapok, évek múltán is visszhangozhatnak bennünk a csíksomlyói búcsún elhangzott szavai: „Isten nem a csüggedés lelkét adta, nem a siránkozás, a nyafogás parancsát, hanem az imádság, a szeretet, a jóság parancsát adta nekünk, az újrakezdés erejét.” Ha ezt elfogadjuk, életünk vezérelvévé tesszük, felülkerekedhetünk a mindennapok bajain. Hinnünk kell Istenben, hinnünk a magunk erejében! Mi lehet a kibontakozás jövőbe vezető útja? A megvilágosodás, melyhez a hitünk alapigazságainak megismerése vezethet el bennünket. Ebben segít e könyv az egyház tanai, jelesen a hét szentség titkainak feltárása, érzékeltetése által, segít abban, hogy a mindennapok küzdelmeiben „ne a gondok, a nehézségek diadalmaskodjanak, hanem az Istenben bízó ember.” „…válaszaival fényt gyújt nekünk, hogy tisztán látva életünk végén hazaérkezzünk oda, ahonnan elindultunk, Isten szerető karjaiba” – olvashatjuk a kérdező, Karikó Éva bevezető soraiban.
A fényforrás pedig nem más, mint a hit, mely egyszerre kegyelmi adomány és tudatos döntés, akarati cselekvés is. A hitben történő elmélyedés és megerősödés feltétele az Isten iránti szeretet, tisztelet és nyitottság. Ez az az út, amely – a szentségekkel megerősítve, felvértezve – az üdvösséghez vezet.
A jövőbe vezető út első állomása a keresztség, „a kegyelmi élet kapuja, forrása”, mely által „nemcsak Isten gyermekei leszünk, hanem egy nagycsaládnak, egy közösségnek a tagjai is”. Mérhetetlenül nagy a szülők felelőssége: nevelésünk során felvérteznek-e bennünket a hit igazságaival, felkészítenek-e bennünket arra, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól, hogy serdülő gyermekként, ifjúként, majd felnőttként tudatosodjék bennünk: a szabad akarat a rosszra is képes!
A gyengeség, a rossz, a kísértés életünk velejárója. Elesünk, alázuhanunk, megszegjük a parancsolatokat. „A talpra állást a keresztény ember a bűnbánat szentsége által tudja elérni.” Óva int attól, hogy „az embereket ne a félelem, a szégyen vezesse az őszinte bűnbánat felé, hanem a nemesebb érzelmek, a szeretet, a jóság, a tisztaság utáni őszinte vágy”. A megtisztult lélek terheitől megszabadulva áll újra a Teremtő előtt.
Csak megtisztult lélekkel vehetjük magunkhoz az oltáriszentséget, az élet kenyerét. „Az eukarisztia nem más, mint Isten végtelen szeretetének jele, aki szeretne hozzánk nagyon közel lenni, életet adó eledellé válni.” Hatalmas erő lakozik benne! „Az oltáriszentség közösséget építő, közösséget formáló, közösséget megtartó szentség.” Általa a meggyógyult lélek új erőre kap.
Az erő újabb forrása a Szentlélek kegyelme, melyet a bérmálás által nyerünk el. Ő adja a bölcsességet ahhoz, hogy akaratunkban, szándékainkban megerősödve vegyük fel a harcot a gonosz kísértése ellen, segít abban, hogy megvalósítsuk mindazt, amit Urunk célul elénk állított. Az általa kiteljesített élet valóban kibontakozhat, segít abban, hogy tekintetünket az égre emelve, valóban a szeretet, a jóság, az irgalom útján járjunk.
Ennek egyik útja a szentségi házasság. „A szeretetből vállalt házasság emelheti a legközelebb az embert Isten jelenlétéhez, életadó erejéhez.” Lényege: benne és általa „nemcsak két ember köt szövetséget, hanem az élő Isten is életre szóló szövetséget köt velük”. Kettős célja van: „Az egyik a közös jó, hogy mind a két személy boldog legyen. […] Másik cél a gyermekvállalás, az életadás.” Ez utóbbi által a szülők maguk is „a teremtő Isten munkatársai” lesznek.
A meghívottak – papok, szerzetesek – Isten önzetlen szolgálatára szegődnek, az egyházi rend kegyelmi áldásában részesülnek. Csodálatos hivatás! „A pap Istennek szánt szép ajándék, de ugyanakkor Isten szép ajándéka is a gyermekei számára.” Ő a közvetítő, ő, aki vállalja a cölibátus nagy titkát és kihívását, aki „mindenkinek mindene tud lenni, osztatlanul másokért tud élni, szívében is szabad embertársai számára”, akit a hívek imája segíthet hivatása kiteljesítésében.
Földi életünk végállomása, a halál ott lebeg előttünk születésünktől fogva. Ezt nem feledve „tegyünk meg mindent, hogy szépen éljünk, így esélyünk van arra, hogy ha majd eljön az idő, elmúlásunk is szép legyen”. Életünk legyen ajándék családunk, embertársaink számára. „A halál küszöbén álló embernek nem a veszteségre kell gondolni, amit itt hagy a földön, hanem a végtelen távlatra, amely kinyílik előtte a halál pillanatában.” A betegek szentsége ebben erősíti meg a beteg, haldokló embert.
Csaba testvér gondolatai, szavai önvizsgálatra serkentenek. A kötet olvasásakor igen sokszor érezzük azt, hogy sorai nemcsak nekünk, de rólunk is szólnak, mintegy belelát lelkünkbe, diagnosztizálva annak betegségeit, megadva a gyógyírt is, melyek elnyerésével visszatérhetünk az üdvösség egyetlen igaz útjára.
A kötet lelki olvasmány, amely Csaba testvérre jellemző közvetlenséggel, a ferences lelkület hitével és hitelével, nemes egyszerűséggel, a megismerés, a megértés, a szeretet útján haladva tárja fel előttünk, osztja meg velünk a keresztény hit titkait. A kiindulópont pedig az örök kérdés: miért vagyok, mi az én küldetésem a világban? A válasznak pedig abból a felismerésből kell fakadnia, miszerint „az Úr nemcsak a létezés örömét akarja megosztani velünk, hanem a teremtő alkotás, a felemelő szeretet, a gondoskodó jóság, a megvilágító bölcsesség örömét is”. Öröm, alkotás, szeretet, jóság, bölcsesség – a kötet kulcsszavaiként tételezhetők. Ő, aki kétezer, az élet peremére sodort gyermek megmentője – „józsefi értelemben vett apa” –, valóban „a szeretet ajándékát, áldását” példázza, hivatástudata bennünket is megerősít: „Arra tettem fogadalmat, hogy minden erőmmel szeretek és szolgálom az eget és a földet”. Mi, akik a boldogságkeresés útján, a csongori hármas elágazás előtt oly sokszor tanácstalanok vagyunk, tanulságként fogadhatjuk szavait: „Az az ember boldog, aki igazán, tiszta szívvel tud szeretni. Az az ember boldog, aki tiszta szívvel meg tud bocsátani. Az az ember boldog, aki tiszta szívvel és örömmel tud nagylelkű lenni, és bölcsen tud dönteni.” Válságokkal sújtott világunkban jó lenne, ha magunk is az ő optimizmusával tekintenénk a világba. „Remélem, hogy még életemben tanúja lehetek egy hatalmas, sodró áttörésnek, amikor az emberiség nagy részében tudatosulni fog, hogy arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk és boldogok legyünk. Hiszem és tudom, hogy arra születtünk, hogy ez a föld egy kis mennyország legyen mindannyiunk számára, egy csodálatos szép, virágos paradicsom, melyben az emberek testvéri szeretettel, békében élnek és dolgoznak. Nagyon remélem, hogy én meg fogom élni ezt az időt, mikor ez a jótékony változás megtörténik itt, a Kárpát-medencében is.”
„Láss, higgy, szeress!” – olvashatjuk az olvasóhoz írott levélben. Mily egyszerű szavak! De kell hozzá ez a csodálatos könyv, hogy értelmüket, az igék tartalmát, a hétköznapokon túlmutató üzenetét valóban megértsük, hogy eszmélésünk csírái szárba szökkenjenek, és hogy magunk is szelíden belesimuljunk az Úr kezébe.
A kötet szerkezeti felépítése az előző könyv – Ablak a végtelenre – struktúráját követi. Böjte Csaba gondolatait, szavait szentírási idézetekkel alapozza meg, húzza alá, teszi szemléletesebbé. Ugyanezt szolgálja a tördelés során alkalmazott szedésforma, a betűk méreteinek változatossága.
Karikó Éva „a kereső ember kérdéseivel” nem csupán a megszólaltatott gondolatmenetének szab medret és irányt, hanem azt is jelzi, hogy társszerzője a kötetnek. Társszerzője abban is, hogy az elhangzottak, lejegyzettek jobb és elmélyültebb megismeréséhez, megértéséhez a tárgyhoz illő szépirodalmi anyagot válogat. Ékes bizonysága ez a szakrális irodalom gazdagságának. Általa oly kapukat nyit meg, amelyek évtizedekig zárva voltak előttünk; oly szellemi értékeket hoz előtérbe, melyekről egyházüldöző korokban szólni sem lehetett, melyekről szekularizált világunk is leginkább hallgatni szeretne. A versek, prózai szövegek Isten-kereső gondolatai segítik az olvasót abban, hogy valóban rátaláljon az útra, amely a végtelenbe vezet.
Nem véletlen az, hogy Böjte Csaba újabb könyve a sikerlisták élén található. Beszédesen jelzi, hogy erkölcsi válságba süllyedt világunk szomjas a hit szavaira, évtizedek istentelensége sem volt képes eltántorítani a mindenség Urától, kioltani benne a keresztény tanítás iránti vonzódást. Meggyőződéssel valljuk, hogy e kötet sikerét Csaba testvér életpéldája, világra szóló gyermekmentő akciója hitelesíti. Hisszük, hogy folytatódik…
Út a végtelenbe. Csaba testvér gondolatai Isten ajándékairól. Böjte Csaba válaszol Karikó Éva kérdéseire. Helikon Kiadó, Budapest 2010
Máriás József