Kezdet és vég – újrakezdés – jövő
A folyamatos kezdet és vég dialektikájában egy évet zártunk és egy újat kezdünk. Ennek az átmenetnek kikerülhetetlen része a visszatekintés és a tudatos vagy kevésbé tudatos kiértékelése az eltelt esztendőnek. Milyen alapvető érzése van bennünk az elmúlt évnek? Felmerülnek a szép emlékek, és szívesen gondolunk vissza eseményekre, de lehet, néha összeszorul a szívünk valami kapcsán, amit talán jobb lett volna elkerülni, másképp csinálni.
Mire emlékszünk szívesen, és mi az, amit most másképp tennénk? Léteznek-e végleg elrontott dolgok, vagy igaz az, hogy mindent ki lehet javítani, helyre lehet hozni?
Az is kérdést jelent számomra, hogy amiért esetleg fájdalmas tapasztalataink voltak, azért egyértelműen rossznak minősíthető-e az eltelt időszak, vagy pontosan a megpróbáltatások és kihívások által váltunk érettebbekké, elkötelezettebbekké?
Fel tudjuk-e fedezni az apró kis szépségeket, sikereket, örömöket, avagy beárnyékolja azokat valami? Hiszen elképzelhetetlen, hogy ne lenne megköszönni való esemény, tapasztalat.
Az új év kezdetével mindenkiben felmerül egy új kérdés is: vajon mit hoz ez az új esztendő? Előttünk áll a titokzatos, ismeretlen, eljövendő, új időszakasz. Vajon kíváncsian várjuk-e az új évvel együtt járó lehetőségeket, vagy aggodalom tölt el az új évvel együtt járó kihívások miatt?
Legyen egy szebb és boldogabb év, mint az előbbiek – mondogatjuk és jókívánsággal köszöntjük szeretteinket, bízva a hit és a szavak teremtő erejében, amelyek biztosan hatással vannak az eseményekre és ránk is. Hiszen „kezdetben volt az ige, és minden általa lett […] ami lett…” (Jn 1,1.3). Kezdetben, tehát az év elején volt a jókívánság és a jó elhatározás, a bizalommal telt nekilendülés az új ismeretlennek. Minden általa és szerinte lehet 2011-ben. Mit tartalmaz ez az ismeretlen mélység számunkra? Félelmet vagy reménységet? Aggodalmat vagy rengeteg lehetőséget? Hisszük-e, amit kívánunk, amikor magunknak és másoknak mondunk: adjon az Isten boldog új esztendőt?
Csapai Árpád Szilárd