RIPORT, INTERJÚ

Isten segítő erejében bízhatunk

Idén, Mária neve napján a csíktaplocai templomban összegyűlt hívek az engesztelési imavirrasztások tizenhatodik évfordulóját ünnepelték. Az engesztelés 1988-ban kezdődött, kettős indíttatásból: népünk elkövetett bűneiért akarták Istent kiengesztelni, bocsánatát elnyerni, s ezáltal a fenyegető veszedelmektől megszabadulni. Minden hónap 12-éről 13-ra virradó éjszaka engesztelnek. Azóta ez már hagyománnyá nőtt: több településen tartanak hasonló imavirrasztásokat. Ebből az alkalomból kerestük fel a csíktaplocai plébánost, Boros Károlyt, s arra kértük, meséljen papi hivatásáról, az elmúlt évekről.

Hogyan és milyen indíttatással esett választása a papi hivatásra?

Úgy ötéves lehettem, amikor még a kommunizmus előtt a lelkipásztorok és kántortanítók is hitoktattak, és a tantestület is hozzájárult a keresztény neveléshez. Az óvó nénim, aki még ma is él (Gáll Jenőné Kurkó Pannika) egy csíksomlyói búcsús jelenetet tanított be nekünk, gyerekeknek. Engem szemelt ki a pap szerepére, kis reverendát és karinget adott rám. Így az iskola színpadán a kis „templomi" zászlós körmeneti jelenet végén az előkészített oltárnál nekem kellett a Dominus vobiscumot elénekelnem… Talán már akkor megszületett bennem a vágy, hogy pap akarjak lenni.

1953-ban végeztem el az elemi iskoláimat szülőfalumban, Csíkszentdomokoson. Akkor még Isten szolgája, Márton Áron püspök úr börtönben volt, szabadulása évében, 1955-ben nyílt meg Gyulafehérváron az általa irányított katolikus kántoriskola, ami a középiskolának felelt meg, de államilag nem volt elismert. Ezt követően a teológiára mentem, tanulmányaimat felszentelésem évében, 1965-ben fejeztem be. Először ideiglenesen Madéfalván szolgáltam, mármint ameddig az akkori hatóságok engedték. Majd két évig Gyergyóalfaluban segédlelkészként, 1968-1981 között pedig a máramarosi Kapnikbányán lelkészként szolgáltam. Onnan a zsílvölgyi Petrilla és Lónyatelepi egyházközségekbe kerültem. Jelenlegi helyemre, Csíktaplocára pedig 1984-ben érkeztem.

Milyen nehézségekbe ütközött közel negyvenéves papi szolgálata során?

Mint minden embernek, a papnak is voltak és lesznek nehézségei. Mindenkinek sajátja a sorsa. Nem dicsekedni akarok saját élettörténéseimmel, csupán néhány említést tennék róla.

Az elmúlt rendszer idején egy papnak sem volt rózsás az élete, állandó félelemben, nyugtalanságban, bizonytalanságban éltünk: vajon mikor, miben találnak hibát, mibe kötnek bele, mit kifogásolnak az akkori ideológia szempontjából… Ez vonatkozott a prédikációra, hitoktatásra, a gyermekekkel, fiatalokkal való lelkipásztori foglalkozásra, az egyházi épületek javítására, de még egy garázs vagy raktárhelyiség megépítésére vonatkozóan is, ha be akartuk azt rendezni hittanteremnek. Én is többször voltam citálva az úgymond „perzsaszőnyegre". Kapnikon három ízben törtek be a plébániámra, egyszer sem találták meg a tettest. Summa-summarum: hála legyen az Úrnak, amiért nem hagyott el, erőt és bátorítást adott. Akkoriban valahogy nagyobb volt a szolidaritás, még akkor is, ha óvatosak voltunk egymással szemben is. Sokkal inkább egységesek voltunk, értékeltük, tiszteltük és becsültük egymást. Talán ezért nem tudtak éket verni közénk. Fájdalommal érintett a Bokor Sándor erzsébetbányai plébános eltűnése, illetve eltüntetése a szomszédos plébániáról ’72-ben, majd az ezt követő zaklatások. Az akkori államhatóságok szemében sokáig szálka voltam, aztán elcsendesedtek ezek a nehéz idők, és egészen 2003-2004 teléig nem volt ilyen jellegű problémám. Életem igazából kétszer került veszélyeztetett helyzetbe, de akár biztonságomat, akár becsületemet kockáztattam, az emberek, a híveim védtelenségéről, közös érdekéről volt szó…

Papi hivatásának, szolgálatá- nak szeretetében mi adott erőt?

Ha most indulnék az isteni hívást követni, ma is ezt választanám. Újra Istent választanám. Örömömre szolgál, és soha nem éreztem tehernek Isten igéjét hirdetni. Természetesen jobban lelkesített, ha a hívők nagyobb közösségéhez szólhattam, de örömmel teszem ezt kisded nyájjal szemben is. A hitoktatásban, a fiatalok házasságkötésre való felkészítésében is nagy örömöm telik, s jólesően hallom lelkes visszajelzéseiket. Örültem, ha a híveimet vigasztalhattam gyászban, szomorúságban. Örültem az emberek bizalmának, amikor imaböjtöt kértek. Nem voltam olyan körülményben, hogy ne tudtam volna paptestvéreim segítségére lenni a szentmisék gyakoribbá tételében. A korábbi időkben főként a nehéz körülmények között élő görög katolikus paptestvéreknek, de másoknak is. Örömömre szolgál az imádkozni vágyókkal való közös imádkozás is. A fiatalokra, gyermekekre is jut idő. Örülök annak is, hogy a fiatalok modern zenéje is felcsendülhet templomunkban. Az ő zenéjük nemcsak a fiataloknak tetszik, hanem az idősebbeknek is. Havonta egy-két alkalommal vesznek részt énekeikkel a vasárnap esti szentmisén. Új hangokat ütnek meg, új szellemet és színt hoznak a vallási és isteni élettel kapcsolatosan, így ez lelkesítőleg hat.

Hogyan kelt életre és öltött nagyobb méreteket az imavirrasztással egybekötött engesztelés?

Nagy örömömre szolgál, hogy a buzgó lelkek indíttatásával létrehoztuk a minden hónapban megismétlődő engesztelést. Eleinte mindössze 7-8 személlyel indult el, majd néhány hónap elteltével 1988. szeptember 12-re megtelt a taplocai templom az imádkozó és engesztelő hívekkel. Az akkori hatóságok nem nézték jó szemmel az éjszakai imádkozásokat: „miért nem elég annak a papnak, hogy napközben nyitva állhat a templom, éjszaka is miért fogyasztja az áramot…" Mindenáron a betiltásán fáradoztak. A lakosság nehéz, kilátástalan helyzetben volt. Falurombolás, szegénység, vallásüldözés és mindenféle elkeserítő nyomás nehezedett ránk, az élelmezés is probléma volt, porcióra volt kiszabva a fontosabb élelmiszercikk, a legkülönbözőbb megfélemlítések híre kelt szárnyra… Nem is lehetett más reményünk, hogy mindezektől a bajoktól megszabaduljunk, csak a mindenható Isten. De Isten könyörületét, segítségét csak úgy kérhetjük igazán, ha bűnbánatot tartunk, így lett hát az engesztelési éjszakai imádkozásoknak a lényege: az Isten engesztelése bűneinkért, hogy népünk sorsa jóra forduljon.

Először gondoltuk, hogy az esti vagy a délutáni szentmise keretében tartjuk meg, de a hívek azt válaszolták, hogy éjszaka inkább ráérnének többet imádkozni, amikor a munka is elcsendesedik. Fokozatosan bekapcsolódtak más falvakból is, s nemcsak a környékről, messziről is érkeztek, egész éjszaka imádkoztunk, s csak reggel mentek haza.

Ahogy lezajlottak a ’89-es változások, januárban megkérdeztem a híveket, kívánják-e továbbra is ezt az engesztelést folytatni, hiszen úgymond a célunkat Isten segítségével és kegyelmével elértük: vége szakadt a kommunizmus nehéz nyomásának. A válasz egyöntetűen az volt, hogy folytassuk. Később igazolódott be, nagyonis szükség volt erre, hisz újabb nehézségek ütötték fel fejüket, az újabb körülményekben újabb gondok, bajok és bűnök jelentkeztek. Jóleső érzés, hogy azóta a hívek kérésére mintegy száz településen indult el az engesztelés. Jóllehet annyi helyen van már jelen az engesztelés szelleme, Taplocán jelenleg sem csökkent a résztvevők száma. Legyen hála az Úrnak minden jóságáért, irgalmas szeretetéért, mert ő munkálkodott bennünk, és ő az, aki vezetett.

Melyek a további tervei, elképzelései?

Nem szeretnék dicsekvő lenni. Ha valamit a jó Isten jónak lát egyházi elöljáróim révén, az legyen úgy. Bár fizikai erőm fogyóban van, a szívproblémáim és a porckopások is a lant letevésére ösztönöznek, még vannak megvalósulásra, befejezésre váró terveim. Szeretném készen látni a Csíktaploca filiájában, Csibatelepen (Erdőalja) építésben lévő kápolnát. Jó lenne, ha már jövőre elkészülne ez a kápolna, szentmisére szolgáló hajlék, amelynek alapkövét idén augusztus 10-én tettük le. Az elmúlt évben fejeztük be a temető ravatalozójának építését. Hála legyen az Úrnak!

Antal Ildikó

 

Vannak még csodák!

keep.jpg (26109 bytes)Úton-útfélen hallani, hogy kihalt a szeretet, ma már csak önzés van. Úgy tűnik, mintha a szeretet himnuszának üzenete: „legnagyobb a szeretet" elvesztette volna aktualitását.

A világ jövőjéért aggódó sok ember Istentől csodát remél és kér. Azt mondják, hogy világunk megváltoztatásához isteni csoda kell. Pedig csodák ma is vannak.

Nézz egy édesanyára, aki mai körülmények között vállalja gyermekét – ez a csoda.

Nézz egy édesapára, akit ma is megaláztak a munkahelyén, és holnap újból munkába megy – ez a csoda.

Nézz egy gyermekre, aki tízóraiját kettétöri, felét odaadja a szegényebb társának – ez a csoda.

Nézz egy fiatalra, aki a drog és a beteges szórakozások helyett a tanulást választja – ez a csoda.

Nézz egy fiatal lányra és egy fiatal fiúra, akik Isten nevében együtt akarják megélni életüket – ez a csoda.

Nézz egy beteg emberre, aki „a könnyű halál" helyett a szenvedést választja – ez a csoda.

Nézz egy szerzetesre, aki életét Istennek ajándékozta –ez a csoda.

Mindannyian csodákat tehetünk, de ha egy szomorú arcot sikerül felvidítanunk, már csodát tettünk. Én nem hiszem, és nem akarom hinni, hogy kihalt volna a szeretet. Ez olyan, mintha egy nap arra ébrednénk, hogy kialudt a nap. Lehetetlen, mert nélküle nincs élet. Igaz, hogy néha sötét felhők takarják el sugarát, de ő megbirkózik velük.

Tegyünk sok-sok csodát, hogy a magunk és a körülöttünk élők életében legyen „legnagyobb a szeretet".

Bilibók Géza

 

EGY FALAT A LÉLEKNEK

Hit és szolgálat

A mai vasárnap örömhíre Lukács könyvéből látszólag két különálló tárgyat kapcsol össze: a hit kérdését és a köteles szolgálatot. A különállóság azért látszólagos, mert istenhit nélkül elképzelhetetlen Isten szolgálata.

Jézus tanításában a szeretet mellett a hit játssza a legfontosabb szerepet. A szeretet főparancs, de a hit minden emberi állásfoglalás alapja, irányítója. A hit isteni ajándék, a kegyelem legnagyobb megvalósulása, az, ami az embert minden megpróbáltatás elviselésére és minden áldozat meghozatalára képessé teszi, legyen az akár a legkedvesebb lény felajánlása (lásd Izsák esetét) vagy a saját élete. (Számtalan példa sorolható itt fel Dániel prófétától a keresztény mártírok során át P.Fortunát OFM vértanúságáig.)

A segítségért könyörgő hite Krisztus csodáinak előfeltétele, a betegek, a születéstől fogyatékosok gyógyításának, de a bűnbocsánatnak is elengedhetetlen alapja. Ezért kérik Jézust a tanítványok: „Növeld bennünk a hitet". Az Úr így válaszol: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok az eperfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedni fog nektek". Ez a számunkra elképzelhetetlen erő jelképesen is bizonyítja, hogy milyen csodálatos hatalmat tulajdonított Jézus a hitnek.

A szolga fogalma gyakran fordul elő a Bibliában, az evangéliumokban is gyakori, Lukácsnál tucatnál többször olvashatunk róla, Jézus számos példabeszéde is szerepelteti a szolgákat. (Az éber szolgákról, az ünnepi lakomáról, a hűtlen intézőről, a gonosz szőlőmunkásokról szóló tanítás közismert.)

A szolgai állapot alárendeltséget és függőséget jelent. Olykor az alázat metaforája, ezért mondja a Szűz Gábriel arkangyalnak: „Íme az Úr szolgáló leánya..." A zsidók az egyiptomi szolgaságtól fogva különös érzékenységgel használták ezt a megjelölést, a kiválasztott nép számára a szolga – és nemcsak a rabszolga – másodrendű embernek számított. Jézus tudatosan nevezi szolgáknak a tanítványait, hiszen önmagát is annak minősítette, hogy alázatból példát adjon nekik : „Ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? (...) Én mégis úgy vagyok köztetek, mint a szolga". A mai örömhírben a szolgák kötelességéről oktatja tanítványait – és minket is: „Talán megköszöni (az Úr) a szolgának, hogy megtette, amit parancsolnak neki? Így ti is miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, nem tettünk többet, mint ami a kötelességünk". Isten joggal vár el ennél többet tőlünk. Jézus tanítása egyenes vonalú, egyértelmű és következetes. Mennyire összecseng a fenti szöveg a szeretetről szólóval: „Ha azokat szeretitek csak, akik titeket szeretnek, micsoda hálát érdemeltek?" Ma divatos téma a minimálbér. Azt is csak az kapja, aki elvégzi kötelességét, a kiszabott munkát. Isten országában nincs munkanélküli, ő mindenkit felfogad (még az utolsó órában is, mint a bibliai szőlősgazda), aki szolgálatára jelentkezik. De vajon hajlandók vagyunk-e Jézus iránti szeretetből egy kicsit túlórázni is?

Csávossy György

 

TUDÓSÍTÁSOK

Az egyetemi ifjúság evangelizációja

„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" – olvashatjuk Jézus Krisztus búcsúszavait Márk evangéliumában (Mk 16,15). Olyan missziós parancs ez a felhívás, amely nemcsak az apostoloknak, hanem „a világ végéig" minden kereszténynek szól. Nem társadalmi rétegeket és még kevésbé korcsoportokat érint, hanem „mindenkit". Az egyház kezdettől fogva nagyon komolyan vette, és „minden teremtménnyel" igyekezett az örömhírt tudatosítani. Létének értelmét abban látta és látja, hogy Jézus evangéliumának hirdetője. Küldetésének legfontosabb része: hitet ébreszteni, Krisztusnak megnyerni a tévelygő, illetve kereső embereket, függetlenül a kortól és a korszaktól. Mégis vannak olyan válságos esetek, társadalmi csoportok, az emberi fejlődésnek nehezebb korszakai, amikor és akikre külön oda kell figyelniük az egyházban hivatásosan tevékenykedő keresztényeknek. Ilyenek ma (de régebb is) az életre felkészülő egyetemista ifjak.

Örökös és állandóan visszatérő kérdéssel találjuk szembe magunkat. Állításomat csupán egyetlen példával igazolom. Nagy Szent Vazulnak Az ifjakhoz címzett írása a negyedik századból a világirodalom egyik legszebb levele. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nagy egyházatya a mi korunkhoz hasonló szekularizált világban megpróbálja feltárni azokat a veszélyeket, amelyek a „könyvet forgató" fiatalokra leselkednek. Következetes, „kemény" és ugyanakkor józan tanácsokkal látja el őket, hogy a krisztusi elvek szerint személyiségükben kiteljesedjenek.

Anélkül, hogy egyetemistáinknak létfontosságú problémáira reflektálnék, hiszen csak egy kis, teológiát is tanuló csoporttal tartok fenn közvetlenebb kapcsolatot, evangelizációjukkal kapcsolatosan néhány szempontra és elvre hívnám fel az arra hivatottak figyelmét.

Először is nagyon kell tudatosítanunk magunkban, hogy Krisztus küldöttei vagyunk, az evangelizálásban „szolgai" feladatunk van. Nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztust és az ő országának eljövetelét. Önzetlen, elkötelezett magatartásunkkal lehet, hogy nem mindig leszünk népszerűek, de munkánk gyümölcse – még ha későn érik is be – termékenyebb és biztosabb lesz.

Már az a tény, hogy mai fiataloknak az „evangelizáció"-ról beszélünk, visszataszító. Idegen maga a szó. A II. vatikáni zsinat és az utóbbi idők pápái magukévá tették a kifejezést, és kifejtették annak tartalmát is, de nem sokan hallgatnak rájuk. Az evangelizáció nyilvánvalóan összefügg magával az evangéliummal. Az evangéliumon többnyire magát a könyvet értjük, vagy annak egy fejezetét, amelyet az istentiszteleten felolvasnak. Amellett az üdvösség örömhírét jelenti Jézus személyéről, tetteiről és tanításáról.

Az evangélium tehát szó szerint „örömhírt" jelent. De ezt nem szabad valamilyen súly nélküli híradásnak tekinteni, hiszen az beszél ítéletről, halálról, feltámadásról, szenvedésről stb., s a földi életünk minden cselekedete felett érvényt szerző isteni igazságosságról is. Fiataljainknak joga, hogy a keresztény igazságok birtokába jussanak. Állítom, hogy az egyetemisták evangelizációjánál nem hanyagolhatjuk el a teljes kinyilatkoztatás feltárását.

Hangsúlyozottabban beszélnünk kell hitünk alapigazságairól, a keresztény élet szigorúnak tűnő követelményeiről. Mert ha csak az élményeket nyújtó „fogásokkal" tevékenykedünk, keresztény életüket nagyon is felszínen tartjuk. És csak addig érzik jól magukat a „kereszténységben" (amit meg sem ismertek értékében, a sikert hajhászó evangelizáció miatt), amíg az élmény-igényük tart.

Az evangelizációra hivatottaknak tudniuk kell, hogy az egyetemisták is az életre készülnek, a szónak társadalmi értelmében is felnőttek akarnak lenni. Jogukban áll, bármennyire átmeneti korszak az egyetemi élet, hogy felnőttként kezeljük őket az evangelizáció módszereinek alkalmazásában is. Fölöslegesen ne raboljuk meg egyetemistáinkat: sem idejükben, sem értékítéletük kialakításában. Tartsuk szemünk előtt a fő célt: a keresztény életre készítjük elő őket, amely – a krisztusi követelményeket is beszámítva –, ha nem is olyan „könnyű", de értékes és szép.

Dr. Marton József

 

Előzmények és a jelen

1970: Az állam egyház elleni tevékenységének közepette Szilágysomlyón megjelent az újonnan létesített műemlékvédelmi hivatal kiküldötte, felhíva az akkori plébános, Mentes Ferenc figyelmét, hogy a templom elég elhanyagolt állapotban van. Ugyanakkor kifogásokat emelt a belterület állagával kapcsolatban is. Nem lévén szakember a városban, a plébános ismeretségeit felhasználva – időt és fáradságot nem kímélve – keresett kivitelezőket. Dr. Tyukodi Mihály javaslatára felkereste Ferenc András kerelőszentpáli plébánost, aki vállalta a munkálatok levezetését. A helybeli szövetkezet munkásaival és a hívek segítségével megkezdődtek a munkálatok (a műemlékvédők többet nem jelentkeztek). Ugyanabban az évben a belső restaurálással egyidőben történt a II. vatikáni zsinat által elrendelt liturgikus térrendezés is. A költségek nagy részét dr. Hosszu László vikárius (a város szülötte), a hívek adományai és nem utolsósorban az az 1500 dollár fedezte, amit a plébános személyesen kapott Németországból.

1980: A helyi néptanács felszólította Mentes Ferenc plébánost a templom külső renoválására. A munkálatok megkezdéséhez a bukaresti műemlékvédelmi hivatal engedélyére volt szükség. Egy évi késedelemmel, 1981 júliusában megérkezett az engedély.

1982-ben új plébánost nevezett ki a főpásztor Mentes József személyében, aki az elődje által megkezdett munkálatokat nagy szorgalommal folytatta. Maga a plébános ment fel az álványokra, ezt látva a hívek felszólítás nélkül jöttek segíteni. 1982. augusztus 15-én, a templombúcsú napján, méltóképpen meg lehetett ünnepelni templomunk 450 éves fennállásának jubileumát is. Mind az 1970-es, mind az 1982-es restaurálási munkák olyan körülmények között történtek, amikor az egyház teljesen magára volt utalva, csak az akkori plébánosok hite, tenniakarása és kitartása árán történhettek meg.

2004: Felmerült a templom külső restaurálásának szükségessége (az eltelt 22 év alatt kisebb javítások voltak csupán). Jitaru-Szél Antal esperes-plébános 8000 eurót kapott pályázat révén a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. A restaurálási terveket a nagyváradi Emődi Tamás építészmérnök készítette. A terveket Lehenea Valeria, a Szilágy megyei műemlékvédelmi kirendeltség szakreferensének segítségével hagyták jóvá. A plébános kiváló munkacsoportot szerződtetett a munkálatok elvégzésére. A malomfalvi Székely Lázár csoportja 2004. július 1-jén megkezdte a munkát. A munkához való hozzáállásuk, a pontosság és a minőség tükrözi a székely becsületet és a mély katolikus keresztény hitet (az általuk elvégzett eddigi tevékenységükért Pro Európa díjat kaptak). Végre szeptember 10-én a „Szenthegy" dísze teljes pompájában magasodott a város fölé. Szeptember 28-án a szilágysomlyói immár tradicionális Báthori-napok alkalmával történt a templom megáldása. Az ünnepi szentmisét a váradi megyéspüspök celebrálta. Jelen voltak: Mentes József kanonok, Horváth János, a nyírbátori minorita templom esperes-plébánosa, Sövér István kárásztelki plébános és Jitaru-Szél Antal szilágysomlyói esperes-plébános. Bár nagyon szeretett volna jelen lenni, Mentes Ferenc apát-kanonok, aki több évtizeden keresztül lelkipásztora volt e közösségnek, betegsége miatt nem tudott eljönni.

Mártonffy István

 

Igényeljék a papot!

Tempfli Imre ezüstmisés évfolyamtársaival: Bakó Antal alsócsernátoni plébánossal, Balázs Gyula aranyosmeggyesi atyával, Szőcs Márton csatószegi plébánossal augusztus 3-án látogatást tett a püspökségen, felkereste Schönberger Jenő püspök urat. Imre atya bemutatta vendégeinek a székesegyházat és ismertette a fennállásának kétszázadik évét ünneplő egyházmegye történetét.

Este hét órakor a szatmárnémeti Szentlélek templomban a négy ezüstmisés pappal együtt mutatott be ifjúsági szentmisét Reszler Mihály, Vonház Zoltán és a vendéglátó Merlás Tibor plébános. A munkanap ellenére megtelt a Szentlélek templom. Ismerősök, barátok, érdeklődők sokasága jelent meg nemcsak Szatmárnémeti különböző plébániáiról, hanem a környező településekről is. Az ifjúsági zenekar Tempfli Imre-kompozíciókat játszott.

Elmélkedésében Bakó Antal visszatekintett az elmúlt huszonöt esztendőre. A mintegy félmillió lelket számláló erdélyi egyházmegye nagy változatosságot mutat. Szolgált ő Kolozsváron és mindössze harminchárom lélekből álló közösségben is. Lelkipásztorkodott olyan csángó faluban, ahol az emberek nem tudtak románul, és a fiatalember, amikor hazajött a katonaságtól, még mindig csak két szót tudott, a da-t és a nu-t, de ezeket is mindig fordítva használta. Megtanult betegeket gondozni, megtanult magyar néma nyelven mutogatni, hogy a némák is megérthessék az evangélium üzenetét. A diktatúra idején amellett, hogy Krisztus testével és lelki vigasszal szolgálta híveit, a városból tényleges kovászos kenyeret cipelt haza a délutáni autóbusszal mindazoknak, akik a faluból megkérték, teljesen függetlenül vallási hovatartozásuktól. A visszaemlékezés alkalmat nyújtott arra is, hogy a közösségek rovására elkövetett tévedéseiért, bűneiért bocsánatot kérjen. Antal atya beszéde keresztmetszetet nyújtott az egyház és népe sorsáról a diktatúrától a liberális, csak nekem legyen jó, mai napig.

A szentmise végéhez közeledve Merlás Tibor plébános szólásra bírta Tempfli Imrét. Rövid, néhány perces beszédében hangsúlyozta, hogy az ezüstmise igazából a hívek ünnepe és ajándéka azért a sok buzgó imáért, amellyel a papi hivatást kérik. A papnak is szeretetre van szüksége, hogy szeretetet oszthasson, szőtte tovább a gondolatot. Arra kérte a híveket, hogy igényeljék a papokat. Az élet legkülönbözőbb területein és helyzeteiben tud segíteni a pap. A papi hivatást a régi kutakkal hasonlítja össze. Ha nem merítenek belőle, elszennyesedik, elposhad a vize. A társadalom jó közérzetének az egészséges kölcsönösség a titka, aminek a hívek és a papok között nem csak a templomban, hanem az élet minden területén lennie kell.

A szentmiséről Tempfli Imre, Bakó Antal, Balázs Gyula, Szőcs Márton ezüstmisés áldásával távoztak a hívek.

Csirák Csaba

 

Csángómagyar gyermekek Szatmárnémetiben

Ma már nem számít szenzációs hírnek, hogy szatmárnémeti családok csángó gyermekeket fogadnak 10-15 napra. A kezdetek kezdetén 1991-ben először a Szent-Györgyi Albert Társaság szervezte meg az első ilyen nemzeti tudatot erősítő nyári programot a csángó gyermekek számára éppen a szatmárnémeti MADISZ fiataljainak a közreműködésével.

A következő évben a szatmárnémeti MADISZ egyedül, majd néhány kimaradt esztendő után 2004. augusztus 30. és szeptember 6. között már negyedik alkalommal hozott el csángó gyermekeket nyaralni szatmárnémeti családokhoz. A családok este vették át a gyermekeket, majd reggel megjelentek a MADISZ szervezői és egész napos eseménydús műsorokkal igyekeztek örömet szerezni kis vendégeiknek.

Az eredeti tervek szerint Pusztinából, Frumosából, Külsőrekecsinből 10-10, tehát harminc gyermek elhozatalára és fogadására készültek fel a szatmáriak. Frumosából azonban csak két gyermek tudott eljönni, mert a nyaralás idejére kötelező helybenmaradási tevékenységet szerveztek erre az időszakra.

Kánya Lászlót, az egész rendezvény főszervezőjét és lebonyolítóját több mint húsz önkéntes és több mint tíz család segítette. Igazából a Kánya Laci nevét sem kellett volna itt megemlíteni, mert ez a csapat, éppen a vezetőjük példaadása révén, semmiféle dicsőségre, ismertségre nem pályázik. Csak szolgálni akarnak. Hogy erre a szolgálatra mi bírta rá őket, nem tudhatjuk, hiszen származhat az istenhitből, szakmai örömök kiélésén át nemzeti feladatig sok-sok mindenből. Ma, amikor legtöbb közművelődési, jótéteményi rendezvény mögött a legalattomosabb módon önös célok húzódnak meg, itt, a szatmárnémeti MADISZ csapatában, senki sem azért dolgozott, hogy kihalásszon egy városi vagy megyei tanácsosi széket, hogy megszerezze egy induló politikai karrier erkölcsi tőkéjét, hogy valamiféle olcsó kis munkahelyet odadobjanak számára, hogy a fejesektől simogató pillantást kapjon stb. stb. Nem az önzés, nem karrierizmus, hanem szolgálat, alázatos szolgálat vezette ezeket a fiatalokat. Amíg vannak ilyen fiataljaink, derűlátók lehetünk. És vannak.

A csángómagyar gyermekek utolsó napi programjainak egyike a szatmárnémeti Szentlélek templomban fejeződött be, amikor részt vettek a Merlás Tibor által bemutatott szentmisén. Itt ismét egy régebbi hagyomány folytatásának lehettünk tanúi. 1991-ben Tibor atya elődje és mestere (ahogy ő nevezi), Merk Mihály fogadta, megajándékozta és tanította a Szatmárnémetibe érkező csángó gyermekeket. Most Merlás Tibor plébános ugyanazt folytatta, amit nagy elődje elkezdett. Bevezetőjében elmondta, hogy hagyományaink, anyanyelvünk, szent kultúránk ápolói, közkatonái azok a családok és szervezők, akik a Csángó-földről érkezett vendégeket Szatmárnémetiben fogadták.

Mivel utaznak haza ezek a gyermekek? Nem csak azokkal a ruházati cikkekkel és élelmiszerrel, amivel itt, mint sajátjukat ellátták a szatmárnémeti családok. Kaptak új élményeket is, amelyek érdekesek voltak, amelyekből bizonyára sok minden megmarad. Kaptak olyan kincseket is, amelyeknek már odahaza letették az alapjait, mint a hit, szeretet, néptánc, népzene és különböző gyakorlati foglalkozások. És ami a legfontosabb: visszakaptak valamennyit abból, amit megpróbáltak és nap nap után ma is megpróbálnak elvenni tőlük, az anyanyelvükből.

Csirák Csaba

 

Gróf Bánffy Miklósra,

a sokoldalú tehetséggel megáldott író-politikus-festőművész-színházszervező erdélyi főúrra emlékeztek szeptember 25-én Kolozsváron a Farkas utcai református templomban abból az alkalomból, hogy Stróbl Alajosnak Bánffyról készített portrészobrát (a budapesti Szépművészeti Múzeum pincéjéből előkerült eredeti gipszszoborról a szobrászművész unokája, Stróbl Zsófia, és férje, Bartha László készíttetett bronzöntvényt) a Bartha házaspár az erdélyi református egyházkerületnek ajándékozta, azzal a meghagyással, hogy egy, a Bánffy Miklós emlékére berendezett házban állítsák ki. A bonchidai kastély és (egyebek mellett) hatalmas erdőbirtokok ura hosszú évekig főgondnoka volt az erdélyi református egyházkerületnek, az egyház levéltárában megtalált végrendeletét Fazekas Zsolt lelkipásztor olvasta fel az ünneplő gyülekezet előtt. Pap Géza püspök a népe érdekét szolgáló elöljáró szerepét emelte ki igehirdetésében, majd a végrendelet felolvasása után elmondta, hogy az erdélyi református egyházkerületre hagyott Király utcai Toldalagi-Korda palotát visszapereli az egyház, itt méltó helye lesz majd a szobornak. Gróf Bánffy Miklós (1873-1950) életútját Tonk István jelenlegi főgondnok ismertette. Az ünnepségen részt vett Bánffy neveltlánya, gróf Bánffy Katalin, aki 60 éve nem járt Erdélyben.

Az ünnepség a Református Kollégium kórusának énekével zárult. A Szózat és a Himnusz eléneklésébe a templomot megtöltő kolozsváriak is bekapcsolódtak.

(sch)

 

Gyökerekből megújuló nép

A közösségeink életét hordozó kereteket, főleg a családot, egyházat és a nemzetet a globalizáció ellenállhatatlan erővel pusztítja. Hisszük, hogy Isten nem elsorvadásra szánt, hanem új történelmi helyzetet kínál föl. Arra hív, hogy természetes életterünket, örökölt értékeinket számba vegyük, hogy a két gyökérből, Jézus Krisztusból és a természetes örökségből megújuljunk. Ezért népevangelizációt kezdeményeztünk, melynek keretében Tolcsvay László és Béla Magyar mise című rockoratóriumát mutatjuk be.

Az evangelizációs körút programja: Szászrégen okt. 9., 19 óra, a Művelődési Házban; Gyergyóremete okt. 10.19 óra, a Kultúrotthonban; Marosvásárhely okt. 11. 19 óra, a Nemzeti Színházban; Gyergyószentmiklós okt. 12. 19 óra, a Művelődési Házban (társszervező: Kelet Info Media Group); Kézdivásárhely okt. 13. 19 óra, a Művelődési Házban; Sepsiszentgyörgy okt. 14. 19 óra, a Szakszervezetek Házában; Petrozsény okt. 15. 18 óra, a polgármesteri hivatal termében (Sala Sindicatelor).

Tolcsvay László is részt vesz az előadásokon, nem kér sem honoráriumot, sem jogdíjat, s ő zárja le az előadást.

A körút szervezői: a Mustármag megújulás-szolgálat, a helyi plébániák és önkormányzatok.

A Mustármag megújulás-szolgálat nevében Maki Júlia

 

Szent Gellért ünnepe Nagycsanádon

A Maros, a Tisza és a Temes folyó által határolt területen Marosvár – a későbbi Csanád – székhellyel Szent István király 1030-ban alapított püspökséget, amelynek élére a muranói bencés szerzetest, Gellértet, Imre herceg egykori nevelőjét nevezte ki. István király halála után a pogány lázadók nem kímélték Gellért életét sem, aki mártírhalált halt hitéért.

Az ősi csanádi püspökséget az 1920. június 4-én megkötött trianoni szerződés három részre szakította. Az egyházmegye keleti része 153 plébániával és mintegy 503 212 katolikus hívővel Romániához került, a fennmaradó két rész jelenleg a szeged-csanádi és a nagybecskereki egyházmegyét alkotja. Szent Gellért első püspökünk azonban még ma is egybe tudja gyűjteni nagycsanádi templomába a hajdani egyházmegyéje területén élő híveket. Hozzá fohászkodni, oltalmát kérni ugyanis nemcsak a soknemzetiségű Bánság plébániáiról, hanem a határon túlról, a szeged-csanádi egyházmegyéből is érkeztek lelkipásztorok és zarándokok.

Szent Gellért püspökünk tiszteletére szeptember 23-án a temesvári székesegyházban ünnepi vesperást tartottak, amelyen részt vett a temesvári székeskáptalan. A egyházmegyei zarándoklatra és főpásztori szentmisére másnap, szeptember 24-én került sor a nagycsanádi templomban, ahol az oltárkép Szent Gellért vértanúságát ábrázolja, míg az Úr asztalául az a kőkoporsó szolgál, amely a feltételezések szerint egykor első püspökünk földi maradványait őrizte.

Az ünnep első perceiben Roos Márton megyéspüspök köszöntötte a szomszédos testvéregyházmegye főpásztorát, dr. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspököt, Kondé Lajos kanonokot, a szegedi székeskáptalan képviselőjét, a határon túlról érkezett zarándokokat, a temesvári székeskáptalan tagjait, a helyi testvéregyházak és közigazgatási intézmények képviselőit, az egyházmegye jelen lévő lelipásztorait és a híveket, majd Groza Daniel helyi plébános üdvözölte az egybegyűlteket.

Szentbeszédében Wonnerth László kanonok, püspökségi ökonómus a Gellért püspök életét bemutató legenda alapján idézte fel a csanádi egyházmegye első főpásztorának alakját, kiemelve a zarándokútját megszakító hajdani bencés szerzetes életre szóló választását, önfeláldozó életét, vértanúságát. — Első püspökünk zarándok volt, tanító és mártír. Róla példát venni, tőle tanulni, hozzá imádkozni jöttünk ma ide, és mintegy ezer évvel halála után tanúsíthatjuk, hogy a Tisza-Maros-Temes közén még mindig „felmutat az égre Szent Gellért keresztje" – fogalmazott szentbeszédében Wonnerth László kanonok.

Roos Márton megyéspüspök köszöntőjében kiemelte, hogy az idei Gellért-ünnepséggel kezdetét veszi az ősi csanádi egyházmegye jubileumi éve, és a 975. évforduló a három utód-egyházmegye – a temesvári, a szeged-csanádi és a nagybecskereki – közös ünnepe lesz. Méltó hát, hogy e jeles esztendő rendezvénysorozatát a Gellért püspökre való emlékezés, mártírhalála előtt való tisztelgés nyissa, aki hittérítő munkájával egyházmegyéjében évszázadokra szóló alapot teremtett.

Sipos Enikő

 

Kedves Plébános atya!

Az erdélyi ferences rendtartomány a 2003-ban megtartott káptalanon újragondolta jelenlétét és tennivalóit saját karizmájának és az idők jeleinek fényében! Ott megállapítást nyert, hogy a rend prioritásai között fontos helyet kell elfoglaljon a hivatáspasztoráció.

A főegyházmegyei zsinat a szerzetesekről szóló dokumentumában javasolja, hogy a szerzetesek „vállaljanak részt /…/ a fiatalok lelkigyakorlatain, találkozóin."(lásd Javaslatok 2)

Ezek fényében szeretnénk kifejezni, hogy nyitottak vagyunk minden olyan meghívás elfogadására, ami a plébános atya részéről jön, amely az ifjúsági pasztorációt, hivatásgondozást szolgálná a plébániáján.

Hivatásgondozásunk célja: ráébreszteni a fiatalokat a bennük szunnyadó erőre, megláttatni velük a szépet és a jót, bátorítani, hogy legyenek nagy álmaik, hogy vágyakozzanak a lát- hatatlanra és a csodálatosra, hogy figyelni tudjanak a sok között az egyre, a lényegtelenek közt a lényegre!

Elképzeléseink szerint a hivatásgondozás nem korlátozódik csupán papi vagy szerzetesi hivatás ébresztésére, hanem kiterjed minden keresztény emberre, aki szóban vagy tettben rákérdez: „Miért vagyok?"

A munkánkat a szentatya szándéka szerint szeretnénk végezni, aki hangúlyozza, hogy a hivatásgondozásnak nem célja a toborzás, a propaganda, a konkurenciaharc.

Azzal a meggyőződéssel fordulunk az atyához, hogy minden emberben – kivétel nélkül – jelen van Isten ajándéka, mely arra vár, hogy felfedezzék. E felfedezésben szeretnénk egy kis segítséget nyújtani.

Munkájára Isten áldását kérjük.

Kapcsolatfelvétel és információ: fr. Moisii Róbert ofm, 540202 Marosvásárhely, str.Libertătii nr.108, , tel.0265-265 681, e-mail: frrobi@rdslink.ro

 

 

Fiatal szemmel – fiatal szívvel

Megálmodni vagy megvalósítani a világot? Ez foglalkoztat. Manapság, ha kinézünk az ablakon, vagy sétálunk, az utcán rengeteg rossz tűnik elénk. Látjuk a járdaszélen ülő hajléktalan alkoholistát, a szinte mezítelen, kolduló gyermekeket, a különböző káros reklámokat, s ezek mellett eltörpül a jó, a szép. Az a kisgyerek, aki segít az öreg néninek átmenni az úttesten, vagy éppen az Isten házába siet. Manapság ezek ritka események. Erről vall József Attila Eszmélet című versében: „Én nem így képzeltem el a rendet". Hát így van.

Mennyivel szebb lenne a világ, ha minden ember cselekedetét a szeretet irányítaná, nem a lenézés, rosszindulat, hálátlanság, ha a fiatalok szánnának időt az idős betegre és az idősek vigasztalnák, tanácsokkal látnák el a reményvesztett, csüggedt fiatalokat. Ha a család együtt menne a szentmisére, mikor felcsendül a harangszó. Ha nem volna megkülönböztetés ember és ember között. Ha az emberek mindenért hálát adnának a mennyei Atyának. Ha a város tiszta volna és teli zöld színfoltokkal, parkokkal, ahelyett a sok bár helyett, ahol a különböző bűnalkalmak, drogok és egyebek veszélyeztetik a fiatalok lelkét, életét. Ha az embereket az Isten és emberszeretet vezetné, nem a nagyravágyás és a pénzéhség. Ha mindenki az igazság és az élet útján járna és figyelne Isten szavára. A gyermekek a napsütötte nyári délutánokon vígan játszanának, örömteli hangjuk belecsengne a város zsivajába, a madarak hangjába, és mindenről, mindenkiről öröm, szeretet, jóság sugározna.

A világ erről álmodik: boldogság, harmónia, egyetértés, szép élet! Mindezt csak a Jóisten adhatja meg, mert nála nines lehetetlen. De azért, hogy ez ma nincs így, hogy nincs béke – mi, emberek, vagyunk a hibásak. A felnőtteknek példát kellene mutatniuk szeretetükkel. Észre kellene venniük, ha embertársaik szenvednek, és mindannyiunk számára a Jóistennek kellene a legfontosabbnak lennie.

Dehát sokan nem tudják, mit jelent szeretni, és sokan nem tudják szeretni embertársaikat. S aki nem szereti embertársát, akit lát, hogyan szerethetné Istent, akit nem lát? Jóságát, irgalmát, szeretetét pedig mindig érezhetjük, ha kérjük, segít, mert az Úr ott van, ahol hívják, ahol kérik. A mai modern világban sokak számára nehéz a szeretet gyakorlása felebarátai, sőt ellenségei felé, a megbocsátás, tűrés, de meg kellene próbálni megtanulni. És megtanulni a nehézségeket is elfogadni, melyek mindenhol jelen vannak, akár a rózsa tövisei.

Az élet ajándék, de harc is. Le kell győzni, ami nehéz. Bízni a mennyei erőben, Isten kegyelmében. Életünket három csillag vezérelje: hit, remény, szeretet! Így próbálhatjuk a földi életet nemcsak szépnek megálmodni, de meg is valósítani ezt az álmot!

Tamás Emőke
XII. o. tanuló, Erdőszentgyörgy

 

Európa én vagyok. Európa velem kezdődik.

Mi mozgatja Európa fiataljait? Mi aggasztja, mi nyugtalanítja őket? Meg vannak-e elégedve országuk anyagi, politikai, szociális viszonyaival? Reménytelenek-e vagy van bennük készség, hogy közremű- ködjenek környezetük jövőépítésében? Van-e hatalmuk és energiájuk valamit is megváltoztatni, képességeiket felhasználni? Akarnak-e otthon maradni közép- és kelet-európai hazájukban, utaznak-e, hogy látókörüket szélesítsék vagy jobb képzéseket és jobb munkát keressenek, ígéretesebb jövőt egy békés jóléttel hivalkodó országban?

Ezekkel és hasonló más kérdéssel foglalkozott a szeptember elején, Freisingban megrendezett 8. Renovabis kongresszus több mint 400 résztvevője. A téma: Kelet-Európa fiataljai remény és érdektelenség között, mert a fiatal évek nem felelőtlen évek, ahogy Joachim Meissner bíboros a megnyitón mondta. Isten komolyan veszi a fiatalokat és szüksége van rá, hogy olyan fontos feladatokat képzelhessen el nekik, mint egykor Szűz Máriának – folytatta.

Európa 25 országából voltak a résztvevők, akiknek mintegy egyharmada 30 év alatti. Azért utaztak a több kultúrájú bajor városba, hogy beszámoljanak hazájuk fiataljainak életéről és kicserélhessék tapasztalataikat. Beszámolókon, előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és kiscsoportos munkában vettek részt nagy lelkesedéssel. A közös munka összegzése így hangzott: nem csak róluk, de mindenekelőtt velük, a fiatalokkal kell beszélgetni. Tizenhat fiatal felnőtt öt újonnan csatlakozott uniós országból és ezek szomszédos országaiból (Románia, Bosznia és Fehér- oroszország) dinamikusan mutatta be vízióját Európáról, melyet együtt dolgoztak ki az előkészítő szemináriumon. Tizenhat nyelven hangzott el a mondat: Európa én vagyok. Európa velem kezdődik. Konkrét dolgokat várunk – mondták a fiatalok –: lehetőségeket a külföldi gyakorlatra, a tanulmányok hivatalos elismerését, támogatást a munkakeresésben . Európa szabadságot jelent számomra – fej- tette ki Emanuela Boric Szarajevóból, az életteli bemutatás után. A jövőben több érdeklődést és bátorságot kívánok magamnak a külföldi pályázatok iránt.

Tanulmány és hivatás

A volt Jugoszlávia országaiban a 25 év alatti személyek képezik a többséget. A kilátástalanság miatt ők lehetséges menekülteknek tekinthetők. Az illegális külföldi munka keresése tűnik számukra az egyetlen kiútnak. Felkínálunk különböző képzéseket Koszovóban, azonban kormányszinten kell ezt megoldani – mondta a koszovói békeszolgálat vezetője, Margit Hermann. A volt jugoszláviai fiatalok helyzetét kerekasztal beszélgetésen folytatták Renate Schmidt miniszterasszonnyal, aki nyitottnak mutatkozott a konkrét pályázatok iránt.

Az ifjúsági munkában, Litvániában, a részesedés az állami alapból bizonytalanul ér célba, és az állami ifjúsági munka minősége is bizonytalan. Az európai értékek nem közvetíthetők csupán szép szavakkal, hanem hozzáértő megosztás szükséges– mondta Arunas Kucikas, az érsekségi ifjúsági központ vezetője (Kaunas, Litvánia). Számunkra a litván állam ifjúságpolitikája nem elég mélyreható. Ez a munka még fiatal, az alaptörvényeket csak múlt év decemberében fogadták el. A fiatalok elvándorlása az egész országot megdöbbentette. Olyan kis fizetésért, mint szüleik, nem akarnak dolgozni, inkább külföldre mennek. Jóllehet ott is csalódások érik őket – mondta Kucikas.

A szakmaiság kérdése megmozgatta a közép- és kelet- európai fiatalokat, amint Az egyetem és hogyan tovább? témájú munkacsoport látogatottsága mutatta, melyet a KAAD (katolikus akadémiai csere-szolgálat) vezetője, Roman Radwanski vezetett. Tanulmányából kiderült, hogy a KAAD-támogatottak több mint 63 százaléka Közép- és Kelet-Európából a szerzett ismereteket teljes mértékben alkalmazni tudta, 26 százalék pedig hasznot húzott belőle.

Az önkéntes munka mint kapocs

Az önkéntes szolgálat szintén lehetőség, hogy Európa együtt növekedjék – mondta Uwe Slüter, az önkéntesszolgálat és ifjúságpolitika referense. Arra utalt, hogy Németország nyitott a külföldi önkéntesek előtt. Az önkéntesszolgálat személyes kapcsolatokat jelent, és ez segíti a megbékélést, mondta Thomas Müller-Böhr Renovabis-munkatárs, az önkéntesszolgálattal foglalkozó munkacsoport moderátora. A német-lengyel ifjúsági munka során 1991 óta több mint 2,1 millió fiatalt vontak be a csereprogramba, amint ezt Doris Lemmermeier Potsdamból egy kerekasztal beszélgetésen ismertette. A csereprogram az Orosz Szövetséggel még az elején tart, amint Renate Schmidt kifejtette. A bővítési nyilatkozat aláírásával azonban elkezdődik mindezek igényes valóra váltása. Még ebben az évben létrehozzák a német-orosz koordináló irodákat.

Erdélyben német önkéntesek évente részt vesznek az egyházi és szociális irányultságú munkában, kétségtelenül német szervezetek támogatásával. Az önkéntesek képzésével Claudiu Nicusan foglalkozik Romániában. A projektet a Re- novabis működteti két éve. Ro- mániában az önkéntesség nem túl elterjedt, ami nem feltétlenül az emberek segítőkészségének hiányát jelenti, hanem a nehéz anyagi körülmények és a kevés szervezet miatt van így. Nicusan szerint nagyobb felelősségérzet szükséges mind az önkén- tes segítők oldaláról, mind az állam oldaláról.

A következő kongresszust 2005. szeptember 1-3. között tartják Freisingban a tervek szerint, témája: Szociális átalakulás Közép- és Kelet-Európában. Ítélni–következtetni–segíteni. A Renovabis különösen azon országok segítésében száll síkra, amelyek később vagy egyáltalán nem lesznek EU-tagok, mondta Renate Schmidt miniszterasszony a katolikus szervezet méltatásaképpen. A Renovabis 8. kongresszusa megerősítette a fennálló partnerkapcsolatot Nyugat és Kelet között, és új távlatokat nyitott. A Renovabis Katolikus Segélyszervezet az 1993-ban történt megalapítása óta több mint 11 000 pályázatot támogatott egyházi, szociális téren, valamint a képzés és média terén, mintegy 300 millió euró körüli értékben.

Diana Câmpean

 

HÍREK, HIRDETÉSEK

Nemzetközi imanap a békéért

A békéért, az erőszakmentességért, a fegyverropogás beszüntetéséért, a közvélemény békére-hangolásáért imádkozott mintegy 500 millió keresztény szerte a világban szeptember 21-én. A nemzetközi imanapot az Egyházak Ökumenikus Tanácsa hirdette meg.

 

Negyvenéves a dachaui kármel

A dachaui koncentrációs tábor területén 1964 szeptemberében alapítottak kolostort a bonni kármelita nővérek Julius Döpfner, akkori müncheni bíboros érsek javaslatára. Jelenleg tizenhat nővér él imádságos, engesztelő, dolgos életet ott. A nemzetiszocialista kényszermunkatáborban annak idején 38 országból mintegy kétszázezer ember raboskodott, köztük igen sok katolikus pap és szerzetes, több magyar is. Harmincezer rab vesztette életét.

 

Templom a beszláni iskola helyén

Feofan Azhurkov ortodox püspök azt kezdeményezte, hogy építsenek templomot a beszláni iskola helyén, ahol a terroristák által lemészárolt áldozatok hozzátartozói imádkozhatnak. A püspök indítványát a moszkvai patriarkátus internetes lapja tette közzé.

 

Rákos betegeknek segítettek

azok a belga fiatalok (tizenkét lány és egy fiú), akik a bukaresti Szent Antal plébánián megszállva az egyházközség fiataljaival együtt látogatták a Fundeni kórházban fekvő betegeket, kifestették és kitakarították egy öregasszony házát, ugyanakkor részt vettek a plébánia egyéb szociális munkájában is.

 

Áthelyezések – kinevezések a váradi egyházmegyében

Svegyik József bodonosi h. plébános különböző családi okokra hivatkozva kérte exkardinációját az egyházmegyéből és felvételét a szlovákiai nagyszombati főegyházmegyébe. Helyette az ott szolgálatot teljesítő Gondek Ján segédlelkész látja el a plébánosi teendőket. Mészáros Antal tb. esperes, váradössi plébános már egy éve nyugdíjasként vállalta a plébánia lelkipásztori ellátását. Most véglegesen nyugdíjba vonul és előreláthatólag a váradújvárosi plébánián fog lakni és ott besegíteni a lelkipásztori munkába. Váradössiben utódja Selymes József tb. kanonok eddigi tasnádi plébános. Tasnádot ideiglenesen az eddigi káplán, Pák Sándor látja el. Megbizatása egy évre szól. Segítője Kuglis Gábor váradújvárosi káplán. Váradújvárosra Kovács Ferenc Zsolt kerül, aki befejezve római tanulmányait és doktori disszertációját október első napjaiban megvédi, hazatér. Egészségi okok miatt Sheck László tb. esperes, zilahi plébánost felmentette és Szalárdra helyezte főpásztora. A zilahi plébánián Petrisor Constantin szilágycsehi h. plébános szolgál. Szilágycsehbe Bakos István újmisés került. Simon István egészségi állapota miatt kénytelen volt egy évre betegnyugdíjba vonulni, helyette a varadújvárosi káplán, Szabó Ervin látja el a plébánosi teendőket.

További áthelyezések: Sövér István Királydarócról Kárásztelekre, Tanka József Kárásztelekről Micskére, Pitó Lajos Micskéről Királydarócra, Demsa Pál Bihardiószegről Érkeserűbe, Szűcs Attila Tasnádszántóról Bihardiószegre, Kurila Gábor váradolaszi káplán Tasnádszántóra, Borsi Imre Lóránt újmisés a nagyváradi székesegyházba, Nagy Tibor újmisés Váradolasziba került káplánnak.

A Sarutlan Kármeliták Rendjének budapesti tartományfőnöksége révén Tompa József egyházmegyés pap exkardinációját kérte, mert a Kármeliták Rendjébe óhajt belépni. Szeptember 1-jétől – korára való tekintettel – Bohács Sándor tb. esperes, biharpüspöki plébános kérte nyugdíjazását, ugyanakkor plébánosi jogkörrel továbbra is ellátja eddigi hivatalát.

 

Főpásztori látogatás

Szeptember 26–október 10. között a borosjenői egyházközségben folytatja vizitációját Roos Márton megyéspüspök. A főpásztori látogatás szeptember 26-án a helyi templomban ájtatossággal vette kezdetét. Ott tartózkodása alatt a megyéspüspök felkereste a borosjenői plébániához tartozó filiák – Bokszeg, Csermő, Szapárliget, Csigérgyarmat – római katolikus, valamint a más vallásfelekezetekhez tartozó közösségeit és a különböző közigazgatási intézményeket.

 

A Bărătia ünnepe

Szűz Mária születésnapja, szeptember 8. a legrégebbi bukaresti római katolikus közösség – Bărătia – ünnepe. A templombúcsú szentmiséjére zsúfolásig megtelt a templom és megjelent Cornel Damian segédpüspök is. A szentbeszédet Veniamin Aenăsoaie, a bukaresti Cioplea közösség plébánosa mondta.

 

Sikeres felvételi a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára

A temesvári egyházmegyét az idei felkészítőn és a felvételi vizsgán hét fiatal képviselte, akik a sikeres vizsga után, szeptember 29-től a főiskola első évének diákjaiként kezdték meg tanulmányaikat. A fiatalok – Bene Tamás, Rotaru Anabel Ivita, Irimiciuc Alin, Banus Andrei, Neisser Gabriel, Brstiac Ioan, Szabó Tibor – a nagyiratosi, az újmoldovai, a nagyszentmiklósi, a temesvár-józsefvárosi, a perjámosi és a gátaljai egyházközségből érkeztek.

 

A Szilágyságban nem zártak be iskolát, sőt új iskolaépületet avattak

Néhány kisebb falu iskoláját éveken át a bezárás veszélye fenyegette, de az RMDSZ erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült megmenteni őket. Szilágy megyében 504 épületben folyik oktatás óvodai vagy iskolai szinten. A falusi iskolákban gond, hogy nem mindenütt tudják teljesíteni a közegészségügyi előírásokat. A legfőbb probléma az ivóvízellátás. Szeptember 14-én új iskolát avattak a Zilah közelében lévő Szilágypanitban: a helybeli református közösség a királyhágómelléki református püspökség és magyarországi alapítványok támogatásával új épületet emelt a település gyermekei számára. A nyolcosztályos általános iskola épületének alapkövét 2001 márciusában helyezték el, az építkezéshez és a berendezéshez egy holland testvériskola is hozzájárult. Szilágypanitban 1621 óta működik iskola. A jelenlegi igényeket kielégítő új épületben négy tanterem, informatikai laboratórium, sportterem, óvoda van, a közeljövőben bentlakás is nyílik. A felekezeti iskolák státusát is rendező új egyházi törvény elfogadása után református tanintézetté válhat az egyelőre állami iskola, amelynek avatásán Tőkés László váradi református püspök is részt vett.

 

Kárpát-medencei fiatalok találkozására,

a különböző települések és régiók közötti baráti kapcsolatok kiépülésére ad lehetőséget az évente megrendezett Égtájak fesztiválsorozat. Négy évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött, majd folytatódott a romániai Mezőbándon, Balánbányán, a horvátországi Dályhegyen, az ukrajnai Nagydobronyban. Az idén szeptember 16-19. között Botorka fesztivállal egészült ki az Égtájak. Az erdélyi csoportok mellett három országból érkeztek ifjúsági néptáncegyüttesek a Botorka fesztiválra, ehhez kapcsolódott a Vendégségben Gyergyószárhegyen elnevezésű rendezvény. A Lázár kastélyban a magyar művelődéstörténet idei évfordulójáról, a 450 éve született Balassi Bálintról is megemlékeztek.

 

Testvérkapcsolat erősítése

A temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum testvériskoláinak egyike a németországi Dingelstädt város Szent József Állami Gimnáziuma. A több éve tartó kapcsolat folyamán a két iskola tanulói és nevelői évente felkeresik egymást. Szeptember 21–október 2. között a Gerhardinum Líceum X-XII-es növendékeinek egy csoportja tanárai kíséretében németországi vendéglátóinál tartózkodott. Nemcsak a környék nevezetességeivel ismerkedtek, hanem bekapcsolódtak a tanulásba, tanórákon is részt vettek.

 

SIPPC – Society for Intercultural Pastoral Care and Counselling

Szeptember 5-10. között rendezte meg a SIPPC tizenhetedik szemináriumát Kecskeméten a magyar református egyház szervezésében. A meghívottak mintegy nyolcvan főt tettek ki a világ különböző országaiból, tarka csokrot alkotva kultúrájukkal, nyelvükkel, vallásukkal, bőrük színével, szokásaikkal.

A szeminárium témaköre a fiatalok által elszenvedett erőszak köré épült fel. Ez volt az első olyan alkalom, ahova fiatalok delegációját is meghívták, hogy ők maguk tegyenek tanúságot az általuk elszenvedett erőszakról az élet különböző területein, aminek ártatlanul estek áldozatul, mint amilyen a háború, vagy az elkeseredés vitte őket bele, mint amilyen a kábítószer, és az önmaga élete ellen elkövetett cselekedetek. A szeminárium abban a családi légkörben zajlott le, amelyben mindenki azt kereste, hogy jól érezze magát, a megosztott öröm jegyében. Minden előadás angol és német nyelven hangzott el, magyarra tolmácsolás csak a hivatalosságok jelenlétében volt. Rendkívüli eseményre is sor került: átadták az első öt magyar református szupervizor (a betegpasztorációban munkálkodók kiképzői) oklevelét. Ez azt jelenti, hogy a magyar református egyház megkezdte kórházlelkészeinek állandó továbbképzését.

 

A katolikus sajtó helyzetéről tanácskoztak

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 14. és 16. között megtartott rendes őszi ülésének fő napirendi pontja a katolikus sajtó helyzete volt. A konferencia tervei közt szerepel, hogy országos hálózatot alakítson ki az egyházmegyei sajtóreferensek közreműködésével, továbbá megvizsgálja egy internetes napilap beindításának lehetőségét is. Ugyanakkor változatlanul fontosnak tartja a már létező írott és elektronikus katolikus sajtótermékek további megerősítését.

 

Érseki követelés

Az anglikán egyház érseke legutóbbi megnyilatkozásai között szerepel azon követelése is, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsába válasszanak egyházi tagokat is, hiszen ezen személyek lelkiismerete érzékenyebben tudna reagálni a felmerülő világméretű kérdésekre. Mint elmondta: „ezáltal az ENSZ is visszanyerhetné az iraki háború miatt elvesztett tekintélyét".