Keresztény villámcsődület az egységért |
|
|
| Kérdezett: Farmati Anna |
|
Előző lapszámainkban hírt adtunk már arról, hogy a kolozsvári katolikus egyetemisták rendhagyó akcióra készülnek: keresztény flashmobot terveznek a város Főterén december 9-én és 10-én. Az esemény előkészületeiről az egyik szervezővel, Varga Bernadette-tel beszélgettünk, aki elsőéves mesteri hallgató a Kolozsvári Műszaki Egyetem Számítástechnika Karán, és a Katolikus Egyetemi Lelkészség lelkes, aktív tagja. Honnan jött az ötlet? Ezelőtt
két évvel – talán – láttunk egy hasonló külföldi rendezvényt, és nagyon
belelkesedtünk mi is. Tetszett, hogy fiatalos, megmozgat, felkelti a figyelmet,
tele van erővel és élettel. Akkor döntöttük el, hogy mi is szeretnénk
Kolozsváron egy hasonlót. A húsvéti meg a karácsonyi időszakokban mindig fel is
merült az ötlet, de valahogy mostanig nem sikerült időben nekifogni a
szervezésnek. Most viszont Isten is megerősített. Amikor elkezdtük szervezni a
flashmobot, imádkoztunk, és az egyik nap az ige ez volt: És a város terei
tele lesznek fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak majd terein. Így szól a
seregek Ura: Ha ezekben a napokban nehéznek is látszik a megmaradt nép
szemében, vajon az én szememben nehéz-e?– mondja a seregek Ura (Zak 8,5–6).
Számunkra ez bátorítás volt, hogy ne féljünk, Isten számára ez nem lehetetlen,
így hát folytattuk a szervezést. Egyelőre hányan vesztek részt benne? Bővül-e a létszám? Nehéz
felmérni, hogy hányan vagyunk pontosan. A koreográfiát meg lehet nézni a YouTube-on,
ennek az is volt a célja, hogy bárki meg
tudja tanulni, és csatlakozhasson, bármilyen előzetes visszajelzés nélkül is.
Persze próbákat is tartunk, minden csütörtökön este 8-tól a KEL-nél. A
hirdetést egyelőre inkább a yahoogroupokon és a Facebookon próbáltuk. Jelenleg
körülbelül 60 személyről tudunk, akik ott lesznek. Reméljük, többen is. Szeretnénk,
ha minél többen bekapcsolódnának, de ha 10-en leszünk, akkor is Isten
dicsőségére szeretnénk táncolni, ha 200-an, akkor is. A létszám tehát bővül
ugyan, de mi abban reménykedünk, hogy ennél több fiatal van Kolozsváron, akik
Jézussal akarnak élni, s akiknek fontos az, hogy a többieknek is elmondhassuk: Jézus
él és megváltoztathatja az életünket! Már most is vannak más vallású/nemzetiségű diákok a csapatban? Igen,
vannak, de szeretnénk, ha még többen lennének. Természetesen ez annak is
tulajdonítható, hogy mi könnyebben el tudjuk érni a katolikus fiatalokat, mint
a többieket. Egyelőre vannak köztünk reformátusok, sikerült beszélni az
evangélikusokkal is, a baptisták is tudnak rólunk, és igyekszünk az ortodox
ifjúsági csoportot is elérni. Folyamatosan próbáljuk felvenni más felekezetű
keresztény közösségekkel a kapcsolatot, reméljük, lesznek még, akik magukénak
fogják érezni a programot. Mit vártok ettől az akciótól? A
flashmob célja elsősorban az, hogy elmondjuk Kolozsvárnak: vagyunk fiatalok,
akik Jézus Krisztusra építjük az életünket, és vele akarunk járni minden nap!
Az álmunk az lenne, hogy minden ember Kolozsvárról hallja meg, hogy Jézus
tényleg megváltoztathatja az életünket, hogy Jézusban van az erő és élet, hogy
van kiút a reménytelenségből és céltalanságból. Persze ezt nem valószínű, hogy
egyből el is tudjuk érni, mégis úgy gondoljuk, hogy azáltal, hogy mi kiállunk,
énekelünk és táncolunk, és ezzel elmondjuk, hogy kiben hiszünk, talán lesznek
olyanok, akik elgondolkoznak azon, hogy Jézus számukra is életet hozhat. Nem az
a cél, hogy tetsszen az evangelizáció e formája az embereknek, hanem az, hogy
legyenek kíváncsiak arra: ki a mi örömünk és reményünk oka. Fontosnak
tartjuk azt is, hogy a rendezvény többnyelvű (angolul, románul és magyarul is
előadjuk) és ökumenikus, ezáltal azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni, hogy
bár vannak köztünk különbségek, Jézusban van egység! Azt szeretnénk, ha ezt
látva az emberek még inkább kíváncsiak lennének arra, hogy kicsoda is Jézus. Mivel köztéri akció, bizonyára engedélyeket kellett beszerezni… Könnyen
ment? A múlt
héten sikerült az engedélyeket is beszerezni, szóval már a polgármesteri
hivatal és a rendőrség is tud rólunk. Nem volt gond, nagyon segítőkész volt
mindenki. Sokat köszönhetünk az egyetemi lelkészünknek, Takó Istvánnak, ő volt
az, aki utánajárt ezeknek a dolgoknak. Te személyesen miért tartod fontosnak ezt az akciót? Szeretném,
ha a fiatalok megismernék Jézust! Szeretném, ha nem a félelem irányítaná az
életüket, nem a depresszió, a drogok vagy az alkohol. Szeretném, ha élnének. Ez
az, ami nagyon motivál. A flashmob tehát egy felkiáltójel akar lenni: Jézus
vár és adni akar! Úgy látom, hogy ha nem is történik most még semmi, legalább
elindulunk és megpróbálunk szembeszállni a sok hazugsággal, ami irányítja a
világot. Tudom, hogy Kolozsvár nagy, de úgy gondolom, ha mi nem hallgatunk,
akkor ez egy kezdet lehet. Lehetséges, hogy semmilyen látható és látványos
változást nem fogunk tapasztalni a flashmob után, de biztos vagyok benne, hogy
Isten akar most valamit, nem mi. Talán ez lehet egy elvetett mag, ami egyszer
még kihajthat. A másik
dolog, ami számomra nagyon fontos, az az, hogy itt, Erdélyben, Romániában
egység legyen és béke a nemzetek és a különböző felekezetek között. Hargita
megyéből jöttem, amikor elkezdtem az egyetemet, szinte alig tudtam románul, itt
pedig egy teljesen román egyetemen tanultam/tanulok. Láttam az ellenállást és a
konfliktusokat mindkét fél részéről, viszont arra is láttam példát, hogy
létezik béke és együttműködés. Úgy gondolom, hogy Jézusban ez a sokféleség
áldás lehet, nem csak nehézség és probléma. Hogyan fogod érezni magad a helyszínen? Én már alig várom. Öröm lesz bennem, mindenképpen. Néha kicsit izgulok, hogy vajon hogy fog menni, hányan is leszünk, fogunk-e tudni egyszerre mozogni, de aztán mindig eszembe jut, hogy ez nem erről szól. Hozzátesszük, amink van, de úgysem rajtunk múlik, hogy mi lesz a dolognak az eredménye. Szóval úgy szeretnék ott lenni, hogy azokban a pillanatokban csak arra gondoljak, hogy nemcsak én, hanem rajtam kívül még sokan éneklik Jézusnak: „Minden nap csak érted élek, mindennap követlek téged, minden nap veled járok, Uram”. Ezt szeretném én is élni még inkább. Akinek pedig füle van, hallja meg! |
Legfrissebb híreink
Bevezetés a ferences lelkiségbe
A Babeş-Bolyai
Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szeretettel meghív
Püspökkari konferencia
Balázsfalván
Május 8–10. között az ország
római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a
Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő
főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről
folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás
konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)
A Gerhardinum líceum
jubileuma
Fennállásának 20.
évfordulóját ünnepli a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum. Az
iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát
is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban.
Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május
19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték
hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a
székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja
vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)
Országos hittanverseny
Nagyváradon
Május 18–20. között a
nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi
Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások
nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a
fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies
fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos
vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével
kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus
középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)
Bolgárok ünnepei
Május 20-án, vasárnap
délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös
szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja
és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre
Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó.
Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a
gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)
Középkori templomok
Nagyvárad környékén
Horváth Zoltán György
budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok
építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött
előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)
Káptalani szentmise a
Vártemplomban
Május 20-án, a hónap
harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen
levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött
szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a
nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános
celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)
Bérmálás Aradon
Dirschl Johann általános
helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16
fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)
Emléktábla az összefogás
jegyében
Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras
is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának
oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai
Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik
legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak
épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján,
Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen,
Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak,
intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal
együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség
díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról
szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A
Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok
védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az
érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel
maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs
faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A
gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)
A Főegyházmegyei Ifjúsági
Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi
Bizottság nyári programjai
• Tarziciusz-tábor
ministránsok számára, fiúknak Hargitafürdőn,
lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont:
június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg
ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági
referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).
• Gyalogos ifjúsági
zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre,
különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó
Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A
programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen
vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak
(www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.:
0745-387868).
• Országos Ifjúsági Találkozó
– a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július
25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból,
Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak
honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei
segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).
• Medzsugorjei Ifjúsági
Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület
honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).
• A Csíksomlyói Ifjúsági
Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos
zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi
kerületekből: székelyudvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai,
valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a
plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó
szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak
szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.
Minden programunkról
naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro
honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt
határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)
Özvegyek lelki hétvégéje
Június 8–10. között özvegyek
számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az
özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető
Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni
az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek
tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést
adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro
honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb
információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a
0743-152008-as telefonszámon.
Önmagunk keresése Istenben,
Isten keresése önmagunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes
lelkigyakorlat
Ajánlatunk: öt egész nap
teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a
kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara
Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus
13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos
(Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig
e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy
bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.
Hagyományőrző tábor a
Keresztirány szervezésében
A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a
Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára.
A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon
keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások,
műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma
40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles
Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON.
Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és
környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151),
Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és
környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro
honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az
érdeklődők.
Plakátért ebédet
Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának!
Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem
Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és
étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étteremben!
Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés,
akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami
szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el
május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik
megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött
plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a
https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik
a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának
elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra,
elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A
beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a
Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat:
plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus
Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe
(www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel.
Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés:
május 30. éjfél.
Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd
(szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.

