Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

Panoráma

Magyarságunk nem mások ellen van

Nyomtatás E-mail
Bodó Márta   


A Gyergyó-körzeti Háló vendége Székely János püspök volt 

Január 28-án Gyergyószent­mik­lóson a Gépgyártó Iskolaközpontban, a régi Zárda épületében tartotta kerületi találkozóját a Háló. Hollósy Pétertől választottak mottót: „Küldelek én, megáldlak én, csak menj és hirdesd szavam” – a főtéma a pasztorális tervvel összhangban a misszió volt. A 120 résztvevőt Pázmán Attila alelnök köszöntötte, Sebestyén Ottó, a Háló erdélyi vezetője az egyesületről, a közösségbe szervezés eszméjéről és mindennek teológiai vonatkozásairól szólt, míg Magyari Levente a Háló közösségi vonatkozásairól saját élményei felidézésével beszélt. A résztvevők nagy része már ismerte a mozgalmat, ezért nem kellett részletesen bemutatni azt s a naptól várható lelki-szellemi élményeket. A Háló közösségre koncentráló tevékenysége jól megmutatkozott a szervezők tervezőmunkája nyomán körvonalazódó programban és lehetőségekben: igazi családi nappá tudott válni ez a szombat, mert a szellemi táplálékra vágyó kisgyermekes családok elhozhatták gyermekeiket, őket jó kezekben tudhatták: a Búzakalász közösség jóvoltából óvónők foglalkoztak velük, tartalmasan töltötték együtt a napot; a főbb Háló-bogozók gyermekei az ifjúság programját szervezték és a nekik szerveződő ificsoportot vezették. A nap fénypontja Székely János esztergom-budapesti segédpüspök Elmélyülés az Istennel való személyes kapcsolatban című előadása volt, amelyet mindenki nagy várakozása előzött meg.


Nem is csalódott a hallgatóság: Szent Pál alakját idézve a püspök elméhez és lélekhez egyaránt szóló előadást tartott, amelynek lépéseit követve a résztvevők a misszió útján maguk is elindulhatnak, ugyanakkor ezek a lépések fogódzót jelentenek a továbblépés, a személyes fejlődés irányában is. A feltett és önvizsgálatra indító kérdéseket kisebb csoportokban elemezték tovább az előadást követően, a megfogalmazódott tanulságok még hosszú ideig táplálják majd őket. Az ebédszünetet követően műhelymunkák következtek, amelyek a főegyházmegye pasztorális tervét hivatottak a pasztorális füzet felosztása, témái szerint feldolgozni. A témák: Elmélyülés az Istennel való személyes kapcsolatban (Czikó László lelkész irányításával), Küldetés a személyes élethivatásban (dr. Bodó Márta), Élő plébániai közösség építése, önkéntesség (Portik Hegyi Kelemen főesperes), Szeretetszolgálat a krisztusi közösségben (Bányász József), Tanúságtevés az életvitellel (Magos Gyöngyvér), Evangelizáló dialógus a közösség „lanyhuló” tagjaival (Samaj Arnold). A résztvevők érdeklődésük, pillanatnyi lelki szükségleteik szerint választottak műhelyt maguknak, s indultak el a személyes istenkapcsolat, élethivatás, feladat közelebbi megértésének útján. A műhelyek nemcsak témában, de módszerben is különböztek: volt biblikus, pszichodrámás, meditatív, megosztásra alapozó, illetve előadás, majd az azt követő párbeszéd formájában a témát feltáró csoportmunka. Mindezt a napot záró fórumon megosztották egymással a résztvevők, majd a Szent Miklós-templomba sietve szentmisével ünnepelték az együttlétet. Itt köszönte meg Portik Hegyi Kelemen főesperes a vendégelőadó távolságra és fáradtságra tekintettel nem lévő áldozatát, valamint a szervezők kiváló csapatmunkáját.

Portik Hegyi Kelementől megtudtuk, az Egerben előző nap véget ért magyarországi lelkipásztori napokról érkezett haza, hiszen a rendezvénynek hazajáró résztvevője. Ez a kapcsolat megelőzi a pasztorális bizottság élére szóló kinevezését, késztetése a pasztorális munka új útjainak, módszereinek kutatása iránt, megismerésükre való törekvése személyes elkötelezettség, nem funkciótól függ, hanem állandó keresés, a javítás folytonos szándékától vezeti.

 

Kincsekkel térek haza

Székely János püspök másnap elutazása előtt a Szent István-templom közösségét látogatta meg, körükben celebrált szentmisét. Kérdésünkre, hogy miért vállalta zsúfolt programja mellett is ezt a hétvégi munkás kiruccanást Erdélybe, arról beszélt, milyennek érzékeli az erdélyi emberek lelki beállítottságát, s ez neki milyen többletet jelent.

A legelső nagy élményem, ami Erdélyhez fűz, kispap koromban volt, egy biciklis za­­rándoklat Nagyváradtól Bras­sóig, amelynek során sok jóságot, emberséget tapasztaltunk vendéglátásban, barátságokban, a nagy nyomorúság, nehézség mellett is olyan szép találkozásokat, hogy ez mélyen bennem ragadt. A táj szépsége is megragadott, de az emberek… Rengeteg olyan hely volt, ahol előre semmi nem volt megbeszélve, megérkeztünk, látták, mire van szükségünk, és szinte hívtak, nem is kellett kérni. Volt román hely is, ahol ugyanezt éltük át, nagy örömmel fogadtak. Egyik nagy élményem, hogy volt velem egy nagyformátumú Szent István Társulati Biblia, amin egyik szállásunkon egy református férfinek nagyon megakadt a szeme, ezt észrevettem és nekiadtam. Folytak a könnyei, annyira örült! Nagy szívet találtunk itt. Attól kezdve többször jöttem, néhányszor próbáltunk bibliákat hozni, vonaton, ez mindig izgalommal járt… Legújabban a tavaly augusztusi gyalogosan megtett Mária-út jelentett élményt, tíz nap, amikor ismét nagyon megragadott a táj is, és az emberek. Nagyon szép volt a Mária-úton az is, hogy volt olyan falu, ahol úgy adódott, unitárius, református templomban miséztünk… Sehol nem volt ebből gond, a lelkész fia is felolvasott, velünk volt a misén… Nagy szívet lehet itt találni. A Hálót én főleg Magyarországról ismerem, ott egy-két nagytalálkozón voltam. Bíró püspöknek, amikor szemináriumi elöljáró volt, volt egy jó szokása: kirándulni a kispapokat a határokon túlra vitte tapasztalatot szerezni, s mint spirituális akkoriban én is velük voltam, épp itt, Erdélyben egy nagy Háló-találkozóba csöppentünk bele, szép élmény volt.

A mostani gyergyói találkozóról milyen benyomásokkal indul haza?

Az egyik, ami nagyon örömteli, a kiscsoportos beszélgetés! Nagyon hamar nagyon őszinte lett a beszélgetés. Nálunk az emberek jobban tartanak egymástól, inkább mutatják az álarcaikat… Itt azt éreztem, nagyon őszintén beszéltek. Ilyet nálunk ritkábban vagy csak hosszabb idő után lehet átélni. Azt éreztem, egyenes emberek, akik nem akarnak jobbat, mást mutatni, mint ami van, fájdalmukat nagy nyíltsággal elmondták. Nagy ajándék volt ezt hallani.

Mit lehet ebből hazavinni, ott megmutatni? Hogy lesz ebből az, ami a Hálónak célkitűzése: a Kárpát-medencei egységes magyarságtudat?

Mindenképp Erdély-szere­tetet, hálát viszek, kincsekkel térek haza, s ezt próbálom is továbbadni. Fontos, hogy olyan módon éljük ezt át, hogy ez nincs senki ellen, a magyarságunk nem a szlovákok, románok, szerbek, horvátok ellen van! Nagyon örülünk ezeknek a népeknek, az ő életerős fejlődésüknek, kultúrájuknak, s a miénket fontos úgy megélnünk, megfogalmaznunk, hogy ez ne legyen senki ellen. Azt az ember kéri, várja, hogy egymást tiszteletben tartsuk: a másik jogait, életlehetőségeit. Semmi módon nem akar ez se nagyképűség lenni, sem a másik értéktelenebbnek tartása… A Mária-úton is ezt tapasztaltam meg. Ha az ember hosszabb ideig itt van, akkor jobban beleilleszkedik az itteni hangulatba, közeledési módba. Nagyon sok ilyen találkozásunk volt, például egy elég fájdalmas helyen: Füzesmikola (Nicula) kolostorában, ami valaha görögkatolikus volt, most ortodox. Szép volt a templomban együtt imádkozni, mi, római katolikusok, görögkatolikusok és ortodoxok… Az ortodox archimandrita, kolostorvezető kezdetben feszült volt, nem tudta, mit is mondjon, ám a végére nagyon föloldódott, egy nagyon szép képet adott nekünk s egy-két szót magyarul is szólt… Ilyen, hogy abban a templomban ez a három közösség együtt legyen, nem nagyon volt… Vagy másutt volt olyan nagyon szép emberi gesztus, hogy egy kicsi román falu szélén mentünk el egy ház mellett, meghallották az énekünket, kijöttek. Az idős bácsi, csak a neve volt magyar, ő a nyelvet már nem tudta, nagyon boldog volt, pár szót beszéltünk, ahogy meg tudtuk értetni magunkat, és a végén kihoztak nekünk rengeteg friss süteményt. Kiderült, az idős házaspár Kolozsvárra készült az unokákhoz, oda vitték volna a süteményt, de annyira megörültek a kereszttel érkező, éneklő zarándokoknak, hogy mind kiosztották nekünk

Ez előfordulhatna Magyarországon is? Hogy így fogadják a zarándokokat?

Ritkábban, ott hűvösebb, távolságtartóbb a világ. Falun még előfordulhatna, de váro­son már kevésbé…


 

Legfrissebb híreink



Bevezetés a ferences lelkiségbe

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szeretettel meghív minden érdeklődőt a Katolikus Akadémia következő előadására, amelyet dr. Orbán Szabolcs OFM tart „A kisebb testvérek regulája ez…” A ferences lelkiség alapelemei címen 2012. május 24-én este 7 órakor  a BBTE Római Katolikus Teológia Karának dísztermében. (I. Maniu/Szentegyház u. 5. szám, II. emelet).



Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.